A másik én

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A másik én
(The Brave One)
Rendező Neil Jordan
Producer Susan Downey
Joel Silver
Forgatókönyvíró Roderick Taylor
Bruce A. Taylor
Cynthia Mort
Főszerepben Jodie Foster
Zene Dario Marianelli
Operatőr Philippe Rousselot
Gyártás
Gyártó Village Roadshow Pictures
Silver Pictures
Redemption Pictures
Nyelv angol
Időtartam 117 perc
Forgalmazás
Forgalmazó USA Warner Bros.
magyar InterCom
Bemutató USA 2007. szeptember 14.
magyar 2007. október 18.
Korhatár USA R
magyar 18
Bevétel USA $36 793 804[1]
Earth flag PD.jpg $69 787 663[1]
Külső hivatkozások
Hivatalos oldal
IMDb-adatlap
PORT.hu-adatlap

A másik én (The Brave One) egy 2007-es amerikai filmdráma az alakításáért Golden Globe-díjra jelölt Jodie Foster főszereplésével. Neil Jordan filmjét 2007. szeptember 14-én mutatta be a Warner Bros. az Egyesült Államokban, Magyarországon október 18-án került a mozikba.

Szereplők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szereplő Színész Magyar hang
Erica Bain Jodie Foster Ráckevei Anna
Mercer nyomozó Terrence Howard Kálid Artúr
Vitale nyomozó Nicky Katt Király Attila
David Kirmani Naveen Andrews Szabó Sipos Barnabás
Carol Mary Steenburgen

Történet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Erica Bain rádiós műsorvezetőként dolgozik New Yorkban. Szereti, amit csinál, s még jobban szereti vőlegényét. Ám minden jó rosszra fordulhat egy pillanat leforgása alatt. Egy este a pár hazafelé sétál, mikor vandálok támadják meg őket. Mindkettőjüket brutálisan megverik, a férfi belehal sérüléseibe. A nő felgyógyulása után egy ideig képtelen kimenni az utcára, majd fegyvert vásárol, hogy megvédje magát. Egy bolti rablás során önvédelemből lelövi támadóját. Ezután nincs benne félelem, nincs vesztenivalója. Magányos igazságosztó válik belőle, ám módszerei sajátosak. A város lakói közül sokan hősnek tartják, de Mercer detektív, a sokat látott rendőr nem osztja véleményüket. Erica válaszút előtt áll. Mielőtt elfogják, el kell döntenie, mi a fontosabb számára: bosszúvágyának enged-e, vagy a törvényes igazságszolgáltatásnak. Mercer detektív hasonló dilemmával küszködik: elfogja-e a nőt, aki megvédi az ártatlanokat, vagy inkább segítsen neki lezárni életének egy nehéz szakaszát?

Háttér[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A forgatókönyvet apa és fia, Roderick és Bruce Taylor kezdte el írni. Az alapkoncepció az volt, hogy a megszokottól eltérően egy nőt helyeznek egy igazságosztós-bosszúállós film központi szerepébe. Ahogy a sztori fejlődött, csatlakozott hozzájuk Cynthia Mort is, hogy női nézőpont is képviseltesse magát, lévén, A másik én egy nő lelki utazása. Mort tehát segített abban, hogy nőként milyen döntéseket, cselekedeteket vinne végbe Erica.[2]

Mikor Jodie Foster kapta meg a főszerepet, a karakteren némi módosítást eszközöltek, a színésznőhöz alkalmazkodva. Az eredeti, újságírói foglalkozását rádiós műsorvezetőre cserélték, ami Foster felvetése volt. Ebből következett az ötlet, hogy a főhősnő narrálja az eseményeket, hogy a nézők megismerhessék gondolatait és érzéseit. „Az ilyesfajta elem alkalmazásánál mindig hezitálsz,” mondja az egyik producer, Susan Downey, „de ezesetben összhangban áll a karakter munkájával.”[2] Foster javaslata volt az is, hogy Neil Jordan rendezze a filmet, s a producereknek azonnal megtetszett a gondolat.[3]

A másik én jegyzi Jordan első olyan filmjét, aminek forgatókönyvét nem ő maga írta. (Kivételt képez az Interjú a vámpírral, aminek forgatókönyve azonban már megírt regényre alapoz). Jordan elmondása szerint postán kapta meg a szkriptet, s először csak néhány sort olvasott belőle, amiben akadt néhány neki tetsző mondat. Feleségét kérte meg, hogy olvassa végig, aki izgalmasnak találta a történetet, így Jordan elvállalta a rendezést.[4]

Az Oscar-díjas direktor negyedik alkalommal dolgozott együtt az Akadémia által szintén elismert Philippe Rousselot operatőrrel.

Jodie Foster a szerepére való felkészülésképpen egy Los Angeles-i rádióállomásnál töltött egy kis időt, csak hogy megnézze „mit csinálnak.” Elmondása szerint utánanézett a poszttraumatikus stressz-szindrómának is, s rengeteget sétált Manhattan utcáin. Terrence Howard és Nicky Katt, akik rendőrnyomozót alakítanak a filmben, szorosan együttműködtek a produkció technikai konzultánsával, Neal Carterrel, aki 24 évet töltött a New York-i rendőrségnél, egy időben a gyilkosságiaknál is. Carter tanácsokat adott nekik arról, hogyan beszéljenek, gondolkodjanak és viselkedjenek, mint veterán detektívek. Elvitte őket rendőrörsökre, s még bűntények, köztük gyilkosság helyszínére is.[5]

Neil Jordan elárulta, az előkészületek nagy részét az tette ki, hogy New York városszerte keresték a megfelelő forgatási helyszíneket, amiket azelőtt senki nem használt ilyen célra, s egyben jól illettek konkrétan a történetbe. „Van a városnak egy különösen eleven természete, amit szerettem volna megörökíteni” – mondja. 9/11 óta New York City statisztikailag is a világ legbiztonságosabb metropoliszává vált, de az alkotók igyekeztek elérni, hogy a nézők ne érezzék annak a vásznon. A főszereplő Erica házát egy olyan szomszédságban találták meg, ahol az egy tömbben elhelyezkedő épületektől mindkét oldalon kert határolja, így külön áll a többitől. Kristi Zea produkciós dizájner úgy tervezte meg a lakás belsőjét, hogy annak ellenére, hogy felújításon esett át, még visszhangozza az öreg ingatlan múltját. A tatarozott előszoba tiszta és frissen festett, valahol mégis hátborzongató. Azt az érzést árasztja, hogy régi kinézetére ráhelyezték az újat. A Central Park szegletében látták meg azt a helyszínt, ami megfelel a jelenetnek, amiben Ericát és vőlegényét megtámadják. A „Stranger's Gate”-et (magyarul „Idegenek Kapuja”) a park kijáratánál vésték ki kőből. Zea szerint a hely még világítással is nyugtalanító. „Direkt olyan helyeket kerestünk, amik az első percben bizonságosnak tűnnek, ám más nézőpontból már furcsának és ijesztőnek hatnak.”[6]

Fogadtatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kritikusok véleményét összegyűjtő Rotten Tomatoes oldalán 43%-ot ért el a film 170 visszajelzés alapján.[7] Előnyeként az erős színészi játékot nevezik meg, a legtöbb kifogás pedig a film moralitását érte.[8]

Volt kritika, ami egyszerűen „Bosszúvágy 6.”-ként parentálta el a filmet, utalva Charles Bronson több mint harminc évvel korábbi, híres filmjére, a Bosszúvágyra, amiben miután kisemberként támadás érte szeretteit, ugyanebben a városban, ugyanúgy önjelölt igazságosztóként lőtte le a bűnözőket. A film cselekménye és helyszíne szinte teljesen azonos Bronson filmjével, amit aztán négy folytatás is követett.[9]

Feminista csoportok már az első előzetest látva keblükre ölelték a filmet, amiben egy nő félelmet nem ismerve száll szembe a férfiakkal. Az ellentábor szerint azonban az alkotás az önbíráskodást élteti. Jodie Foster ugyanakkor nem a szélsőségekben látja a filmet és főszereplőjét. Úgy nyilatkozott, „A figura, akit játszom, sokkal bonyolultabb ezeknél a leegyszerűsítéseknél.” „Vak, aki nem látja, hogy hány egymást kizáró érzés és indulat van benne.”[10]

Box office[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szeptember közepén 2755 moziban debütált A másik én, s 13,5 millió dollárral szerezte meg az első helyet a toplistán.[11] Ez elmarad Jodie Foster korábbi filmjeitől, így a két évvel korábbi Légcsavar és a 2002-es Pánikszoba is messze jobb eredményt produkált; ebben nagy szerepet játszott, hogy a jelen tárgyalt film komolyabb témát tár a nézők elé sötétebb, drámai hangvételt alkalmazva, ellentétben az említett sikerfilmek izgalmaival és „rejtély”-elemeivel.[12]

Jelentősebb díjak és jelölések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Díj Kategória Jelöltek Nyert-e?
Golden Globe-díj legjobb színésznő (dráma) Jodie Foster X mark.svg

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]