Ír Uradalom

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az Ír Uradalmat (11711541), névlegesen az egész szigetre kiterjedő államot az Ír-sziget normann meghódításának elején, 1169–71 között hozták létre.

Háttér[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Létezése alatt az Ír Uradalom kormányának fennhatósága ritkán terjedt ki az egész Ír-szigetre, leginkább a Dublin körülötti Pale területére és néhány tartományi városra korlátozódott. Ezek közé tartozott Cork, Limerick, Waterford, Wexford hátországa. Eredetét egészen a Leinster dinasztia egyik tagjának, Diarmait Mac Murchada egyik döntéséig, a (Diarmuid MacMorroughig) vezetik vissza, amikor ő behívta a normann származású walesi lovagot, Richard de Clare-t (vagy „Erősíjat”), hogy segítsen visszaszerezni számára a trónt, miután azt egy, az akkori nagykirály vezette koalíció elvette tőle. II. Henrik, aki Anglia ura volt, és Franciaország egyes részei fölött is uralkodott, megtámadta a szigetet, hogy ellenőrizhesse Erősíjat, akiben fenyegetést látott királysága nyugati részeinek stabilitására nézve. (Korábban is voltak aggodalmak amiatt, hogy szász menekültek akár az Ír-szigetet, akár Flandriát használhatják az 1066-os normann hódítás után az ellentámadáshoz; a sors iróniája, hogy Dél-Wales konszolidálásának vége felé a Plantagenetek támogatták az Ír-sziget felé vezető utak nyitva tartását.

Laudabiliter 1155[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy másik ok, ami miatt Henrik király megtámadta az ír szigetet, hogy az egyetlen angol, akit a mai napig pápává választottak, IV. Adrian 1155-ben kiadott egy pápai bullát, a Laudabilitert, mely megengedte az angol uralkodónak, hogy birtokba vegye a szigetet. Az itteni hitélet sok mindenben eltért a földrész többi részén érvényestől, mert itt kisebb befolyása volt a Szentszéknek; azonban ezen különbségek nagy része a bulla kiadásának idejére eltűnt vagy csökkent. Továbbá a korábbi ír egyház soha nem küldte el járandóságát Rómába. Ennek ellenére sok történész úgy érvel, hogy a legfontosabb indok, mely Henriket vezette Írország elfoglalásakor, az Erősíj és más normann urak felügyelete volt. Az udvariasságnak és a befogadásnak ára volt.

A pápa érvényesítette azt a jogát, hogy egy különböző uralkodóknak egy dokumentum alapján egyedüli fennhatóságot adjon szigetek fölött. Ezt az iratot, a Konstantin adományát később hamisnak találták. A XIX. században kétségek merültek fel a Laudabilitert illetően is, de érvényességét III. Sándor pápa, majd az ír püspökök 1172-ben Cashelben megerősítették. A pápai bulla után a normann–angol király az Írország Ura címet is viselhette.

János Úr 1185-1199[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután a sziget egy kis északi részét Henrik elfoglalta, a családját megosztó egyre mélyülő probléma megoldására használta. Területeit megosztotta fiai között, de egyik fia, János herceg nem kapott területet – innét származik gúnyneve, a Földnélküli János. Henrik később neki adta az ír területeket, és így 1185-ben Írország Ura (Dominus Hiberniae) lett belőle, és a területből Ír Uradalom lett.

Azonban a sors János bátyjainak halálával közbeszólt. Ennek eredményeként I. János angol király és Írország Ura lett blőle ahelyett, hogy egy különálló ország elszeparált kormányzója, egy fiatal herceg legyen. Így az ír sziget angol korona függeléke lett.

Fejlődés és hanyatlás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az uradalom az 1200-as években, a meleg klíma és a termés miatt gyaraposott. Bevezették a feudális rendszert, és az ír parlament jött létre. Több megyét hoztak létre a megyeszervezés során, és a Normann ville-ből kialakították abally- előtagot, s minden megye neve ezzel kezdődött. A táj látképéhez ettől a kortól hozzátartoztak a városfalak és a várak is.Azonban az európai élethez való alkalmazkodás csak kis mértékben köszönhetp azoknak, akiket a normannok mere Irishnek hívtak. A Mere a latin merus szóbólered, elynek jelentése: tiszta.

A normann vezető réteg és az egyház képviselői a ormann francia nyelvet és a latint használták, Számos szegény letelepedett angolul, walesiül és flamandul beszélt. A gall területek ír nyelvjárásokon kommunikáltak. A wexfordi jola nyelv egymáig fennmaradt korai angol nyelvjárás.

Az Uradalmat 1315-1318 között a skót Edward Bruce megtámadta, ami a gazdaság nagy részét lerombolta. Az Ulsteri Grófság 1333-ig tartott; az 1348-50 közti fekete halál jobban megviselte a városi normann lakosságot, mint a megmaradt gall klánokat. 1366-ban a kilkenny rendelet mgpróbálta kivonni a gallok kultúráját a normann befolyás alól, de hiába. A történészek úgy hivatkoznak a gallok 1350 és 1500 közötti feléledésére, mint arra a korszakra, mikor a korona által ellenörzött területek csak Dublinra ésannak szúk környezetére terjedt ki.

1500 és 1541 között kevert helyzet alakult ki. A legtöbb klán az idő nagy részében hű maradt a gall stílusú hagyományos felépítéshez, mely szerint az élen a lordhelyettes állt,aki általában Kildare grófja volt. Azonban a 9. gróf örökösének, Silken Thomasnak az 1535-ös felkelése egy kevésbé szimpatikus, angol születésű adminisztrátorokkal dolgozó vezetési rendszerhez vezetett. A felkelés és VIII. Henrik rendelete, mellyel elkobozta az ír apátságokat, 1540 körül oda vezetett, hogy terveiben megszületett új ír királyság gondolata, melynek alapja a már étező ír parlament volt.

Uradalomból királyság, 1541[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az angol uralkodók továbbra is az "Írország ura" címet használták, hogy jelezzék rangjukat az elfoglalt Ír-szigeten. A címet az ír parlamentben 1541-ben elfogadott 1542-es, az ír koronárólszóló törvény megváltoztatta. Ekkor VIII. Henrik úgy határozott, új címet, az Írország királya címet vesz fel, és az állam neve innéttől Ír Királyság. VIII. Henrik azért változtatta meg a címet, mert az előző címet a pápa adományozta a ormann uralkodóknak, és Henrik nem jött ki jól a katolikus egyházzal, mely a címet vissza akarta vonni. Így az angol király és Róma közötti megromlott viszony miatt meg kellett változtatnia az Írországban használt rangot. VIII. Henrik azt is akarta, hogy Írország önálló királyság legyen, hogy így nagyobb hűséget kaphat ír alattvalóitól, akik közül többen is támogatták elképzeléseit.

Parlamentek és nagytanácsok 1318–1369 között[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1310 Kilkenny
  • 1320 Dublin
  • 1324 Dublin
  • 1327 Dublin
  • 1328 Kilkenny
  • 1329 Dublin
  • 1330 Kilkenny
  • 1331 Kilkenny
  • 1331 Dublin
  • 1341 Dublin
  • 1346 Kilkenny
  • 1350 Kilkenny
  • 1351 Kilkenny
  • 1351 Dublin
  • 1353 Dublin
  • 1357 Kilkenny
  • 1359 Kilkenny
  • 1359 Waterford
  • 1360 Kilkenny
  • 1366 Kilkenny
  • 1369 Dublin

Referencia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Norman Davies, The Isles: A History (Palgrave-Macmillan, 1999) (ISBN 0-333-76370-X)
  • Robin Frame; English Lordship in Ireland 1318 - 1361 (Clarendon Press, 1982) ISBN 0-19-822673-X