Alternatív nyelv-összehasonlítás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Áltudományos nyelv-összehasonlítás szócikkből átirányítva)

Az alternatív nyelv-összehasonlítást az áltudományok közé sorolja a hivatalos történeti nyelvészet. Történeti kapcsolatokat kíván állítani különféle nyelvek között azáltal, hogy a közöttük lévő hasonlóságokra hívja fel a figyelmet. Az összehasonlító nyelvészet kidolgozott egy saját metodikát az összehasonlítás mikéntjére és ezt tartják egyedül tudományos eljárásnak. Azokat a nyelvészeti összehasonlításokat, amelyek a nyelvészet ezen sajátos szabályait figyelmen kívül hagyják, áltudományosnak minősítik.

Általános jellegzetességei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az alternatív nyelv-összehasonlítások művelői általában olyan – egyébként nem feltétlenül műveletlen, sőt akár egyes területeken elismert munkásságú – személyek, akik azonban csupán kevés vagy semmiféle jártassággal nem rendelkeznek a nyelvészet terén.[forrás?]

Az áltudományos nyelv-összehasonlítás általánosan két olyan nyelvet választ ki, amelyben bizonyos szavak hasonlóak jelentésükben és hangalakjukban. Mialatt ezek a hasonlóságok bizonyítékoknak tűnhetnek a laikusoknak, két ok is létezik, amiért ezek a hasonlítások megbízhatatlanok. Először, a használt eljárás nincs jól meghatározva: a hasonlóság követelménye erősen szubjektív, és így nincs kitéve az esetleges hamisítás ellenőrzésének. Másodszor, a világ összes nyelve viszonylagosan nagy szókinccsel rendelkezik, így könnyű véletlenszerű hasonlóságokat találni köztük. (A tudományos nyelv-összehasonlítás ugyanis igyekszik kizárni a kölcsönzéseket és a hangutánzó-hangulatfestő szavakat (hisz ezek hasonlósága nem bizonyíték a nyelvi rokonságra), és elsősorban az alapszókincs elemeit veti össze.) Az alapszókincs kiválasztása sarkalatos pontja e kérdéskörnek.

Az összehasonlító nyelvtudomány megszületése a 19. században annak a felismerésnek köszönhető, hogy két nyelv rokonságának a vizsgálatakor éppen nem a hasonlóságokra kell figyelni (ahogyan azt az alternatív nyelvösszehasonlítók teszik), hanem a redszerszerű különbségekre. Két szó közötti hasonlóság azért nem bizonyíték az azokat használó nyelvek rokonságára, mert a hasonlóság oka kölcsönzés (sőt, akár véletlen egybeesés) is lehet. A véletlennek a nyelvtudomány sokszor túl nagy teret hagy. Mivel a nyelvek mind fonetikailag (hangtanilag), mind szemantikailag (jelentéstanilag) változnak – legalábbis ezt állítják a történeti nyelvészettel foglalkozók –, a túl nagy megfelelés a nyelvészben, a hivatásos kételkedőben inkább a kölcsönzés, s nem pedig a rokonság gyanúját kelti fel. A rendszerszerű különbségek azonban csak a vizsgált szókészlet közös eredetével magyarázhatóak. Részletesen lásd a rendszeres hangmegfelelések törvénye szócikket.

Bizonyos nyelvek több figyelmet kapnak az áltudományos nyelvészeti munkákban, mint például a jelentősebb ókori civilizációk nyelvei, az egyiptomi, az etruszk, és a sumer, amelyek feltételezetten rokonságban állnak izolált nyelvekkel, mint a baszk, japán, és az ainu, valamint a földrajzi szomszédaival rokonságban nem álló nyelvekkel, mint a magyar.

Az áltudományosnak vélt nyelv-összehasonlítás jelei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az alább felsorolt jellegzetességek alkalmasak az áltudományos nyelvészeti munkák behatárolására. Minél több érvényesül közülük, az áltudományosság valószínűsége annál nagyobb.

  • Képtelenség a rendszeres megfelelések megtalálására a nyelvek között.
  • Képtelenség a rokonságot bizonyító nyelvtani bizonyítékok bemutatására: az állítások kizárólag a szókincsen alapulnak.
  • Az összehasonlított alakok önkényes darabolása: az összehasonlítások csupán a szavak egyes részeire (általában első szótagjaikra) vonatkoznak, a többi részt figyelmen kívül hagyják.
  • A morfológia szavak struktúrájára vonatkozó hatásainak elfelejtése: a ragozatlan tőalakokat néha teljesen ragozott alakokkal vetik össze.
  • A szókölcsönzés lehetőségének kizárása.
  • Csupán az összehasonlított nyelvek tipológiai hasonlóságaira való támaszkodás, ahol a nyelvek morfológiai sajátosságait emlegetik a rokonság bizonyítékaként.
  • Az ismert nyelvtörténet megtagadása: a szavak mai alakjának használata; nincsenek tekintettel a kérdéses nyelvek bizonyított vagy a helyreállított történetére. Az írott források előtti nyelvtörténet azonban pontosan ugyanolyan bizonytalan, mint bármely más elmélet.
  • A már megalapozott eredmények semmibe vétele új, spekulatív elméletek kedvéért: például kölcsönszavak vagy mesterségesen (nyelvújításkor) létrehozott szavak használata a bizonyítás során.
  • A földrajzilag egymástól igen távol álló nyelvek összehasonlítása, főleg olyan összefüggésben, amely egykori, elveszett civilizációkról regél.
  • A feltétlenül távoli nyelvrokonságok bizonyításának egyszerűségét bizonygató állítások.
  • Munkáikat nem közlik kölcsönösen ellenőrzött nyelvészeti folyóiratokban.
  • Annak az állítása, hogy a bizonyítgatott elmélet minden kritikája a tradicionalizmusnak, ideológiai faktoroknak vagy a szakértő nyelvészközösség összeesküvésének köszönhető.

Forrásművek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • (angolul) Campbell, Lyle (1998). Historical Linguistics: An Introduction. Cambridge, Massachusetts: MIT Press. ISBN 0-262-53159-3.
  • (angolul) Trask, R. L. (1996). Historical Linguistics. London: Arnold. ISBN 0-340-60758-0.