Tömegkommunikáció

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A kommunikációtudomány szerint a tömegkommunikáció a nyilvános kommunikációhoz tartozó kommunikációs típus. Jellemzője, hogy technikai eszközöket használ, nyilvános, és egyirányú, a nézők vagy hallgatók más kommunikációs csatornán keresztül (például telefon, e-mail, SMS, levél) válaszolhatnak. A média általában újság, könyvkiadás, rádió, tévé vagy film. Egy adó nagy számú vevőnek közvetít információt. Rendszerint professzionális kommunikátorok, újságírók irányítják, készítik a műsorokat és a cikkeket. Az üzenet nyilvános, és rögzítik, így később visszakereshető.[1]

Harold Dwight Lasswell (Amerikai Egyesült Államok) 1948-ban alkotta meg a Lasswell-képletet, ami leírja a tömegkommunikáció alapvető modelljét, ami így fogalmazható meg: Ki mit mond milyen csatornán át kinek, és milyen hatást vált ki? A kutatások foglalkoznak a meggyőző erővel és a kiváltott hatással a viselkedésre, a gondolkodásra, a véleményre vagy az érzelmekre.

Jellemzői[szerkesztés]

  • Az újságírók megalkotják az üzenetet.
  • Az üzenet hatást vált ki.
  • Az üzenetet a média eljuttatja a vevőkhöz.
  • Egyirányú
  • Távolság az adó és a vevők között

Gyakran sematizál, uniformizál, leegyszerűsíti a világról alkotott képet és az értékrendet. Más műsorokban az értékrend eltűnik, és más kárán nevethetnek a nézők. Megfelelő kontroll hiányában a való világ és a műsorok által közvetített kép összekeveredik. A tévénéző passzívvá válhat a kommunikációban, szemben azzal, aki a számítógép szinte korlátlan urának érezheti magát, és előbb-utóbb nem tudja elviselni az önálló személyeket.[1]

Definíciói[szerkesztés]

  • DeFleur & Dennis: A tömegkommunikáció egy olyan folyamat, amiben professzionális kommunikátorok a médián keresztül gyorsan, széles körben és folyamatosan közvetítik az általuk megalkotott üzenetet egy széles körű, elszórt hallgatóságnak, és sokféleképpen próbálják meg befolyásolni őket.
  • Orlik: A tömegkommunikáció egy olyan folyamat, ami gyorsan közvetíti ugyanazt az információt, állításokat és véleményeket egy potenciálisan nagy, szétszórt és nem egységes hallgatóságnak, olyan módszerekkel, amelyekkel ez a feladat teljesíthető.
  • Berge: A tömegkommunikáció az írott és az elektronikus médiát használja, mint: újságok, film, rádió, tévé, hogy üzenetet közvetítsen nagy számú ember számára, akik sok különböző helyen lehetnek, akár országszerte vagy globálisan elszórva.

Eszközei[szerkesztés]

  • Az elektromos távírókat 1845-ben kezdték használni. 1874-től ugyanazzal az eszközzel lehetett adni és venni.
  • Az első hírügynökséget Reuter alapította meg 1851-ben.
  • A telexet a 20. század elején vezették be. Ez az eszköz a begépelt információt a címzett gépére továbbította, és az írta le a szöveget. Ugyanazzal az eszközzel a címzett válaszolhatott is.
  • A képrögzítést Daguerre találta fel 1830-ban. Már a 19. század végén megjelent a tekercsfilm.
  • Az első filmet 1895-ben vetítették le, és 1903-ban már színes filmet is készítettek. Az 1930-as évektől a hangot is tudták rögzíteni a fimen. Széles vásznú filmeket 1950-től vetítenek.
  • A fonográfot Edison találta fel 1877-ben. Berliner ennek továbbfejlesztésével alkotta meg a gramofont, ami már sokszorosítható lemezeket tudott lejátszani. 1982-től már van CD.
  • A magnetofont az 1930-as években találták fel, de csak a második világháború után vált tömegessé.
  • A videomagnetofon az 1950-es években jelent meg.
  • Puskás Tivadar a 19. század végén feltalálta a telefonhírmondót, de ez csak Magyarországon működött. 1910-ben egy adóból koncertet sugároztak, amit több rádióamatőr is tudott venni. Magyarországon a rendszeres adás 1925-ben indult meg.
  • A televízió nem köthető egy ember nevéhez. Előfeltételei az 1920-as és 1930-as években jöttek létre. A rendszeres tévéadások Angliában indultak el 1936-ban. Csak a második világháború után terjedt el a tőkés államokban. A szocialista blokk ezt több évtizedes késéssel követte.
  • A számítógép is a kommunikáció eszközévé vált.[1] Az internet és a közösségi média további lehetőségeket ad.

Elméletei[szerkesztés]

A tömegkommunikációnak nincs átfogó elmélete, de számos megközelítése létezik:

  • Egyirányú-lineáris: Az egyirányúságra összpontosít, amiben az adótól lineárisan áramlik az információ a vevőkhöz. A kommunikációtudomány kezdetére jellemző.
  • Változóelmélet: A vevőket már nem egységesen kezeli, hanem számos tényező összességének tekinti. Emellett más tényezőket is változókkal írja le. Azután vezették be, miután úgy találták, hogy az egyirányú-lineáris modell túlságosan egyszerűsít. Ez a modell azonban áttekinthetetlenül sok változót vezet be; mégis, ez a mai alapminta.
  • Az egyéni és a tömegkommunikáció kapcsolata: Mennyire befolyásolja az embert a kétféle kommunikáció, például a szomszéd vagy egy bulvárlap. Emellett a véleményvezérek szerepét és az új ötletek és praktikák elterjedését is vizsgálják.
  • Rendszerelmélet: Személyek helyett rendszerekkel foglalkozik. Például nincsenek benne újságírók, csak az újságírás rendszere.
  • Konstruktivizmus: Az egyén a saját tapasztalataiból alkot magának világképet. A radikális konstruktivizmus szerint az ember képtelen megismerni az igazi valóságot. A média a valóságról alkotott elképzeléseket sugároz. Az objektív tudósítás eszerint lehetetlen.
  • Haszonelvűség: A média szintén a fogyasztók igényeit elégíti ki. Azt választja, ami megfelel az ízlésének, a véleményének és általában a világról alkotott képének. Azzal, ahogy használja ezeket a termékeket, hogy mit mikor választ, visszajelzést ad, ezzel az egy irányú kommunikáció két irányúvá válik. Megjelenésekor ez forradalminak hatott; ma a hatás elméletének kiegészítésének tekintik.
  • Kritikai elmélet: A legtöbb elmélet a frankfurti iskola tanításain alapul. Sokan visszanyúlnak Habermas kommunikatív cselekvésének elméletéhez. A kutatás a tulajdonviszonyokhoz és a gyártási feltételekhez nyúlik vissza, és ezeket kérdezi: Melyik szerkesztőség kinek a tulajdona? Ki ellenőrzi az újságírókat? Hogyan befolyásolja a média a társadalmi öntudatot? Milyen kapcsolatban állnak a médiavállalatok más intézményekkel, például vállalatokkal és pártokkal? Gyakori kritika, hogy nem foglalkozik bizonyos társadalmilag fontos kérdésekkel, mert ők valakiknek a szolgálatában állnak, és csak azt közölhetik, amit megengednek számukra. Például a magyar kereskedelmi tévékben nem beszélhetnek arról, hogy valamelyik vállalatnál nem lehet szakszervezetet létrehozni, mert minden vállalat potenciális szponzor. A kritikai elmélet egy alcsoportja a dialektikus-kritikus, vagy kritikus-materialista irányzat, ami a marxista-materialista elmélet szavait és fogalomrendszerét használja.
  • A kognitív disszonancia elmélete: A vevők korrigálják az adást, ami gyengíti a manipulációt. Azon alapul, hogy az elme nem enged ellentmondást a gondolatok és a cselekedetek, valamint a valóságról alkotott képe és a média által sugárzott kép között, bár például kíváncsiságból meghallgathat más véleményeket is. Az elmélet magyarázza, hogy a választási kampányban a választók leginkább az általuk előnyben részesített párt kijelentéseire figyelnek. Ma egy hasznos, de nem mindent megmagyarázó elméletnek tekintik.
  • Ezzel szembemegy az az elmélet, ami azon a megfigyelésen alapul, hogy ha elégszer mondanak valamit, akkor azt az emberek hajlamosak előbb-utóbb elhinni. Minél többet tévézik valaki, annál inkább azt hiszi, hogy a tévé a valóságot közvetíti.[2] Kezdeményezői George Gerbner és Marshall McLuhan.
  • A médiaökológia szerint az egyének véleményét a média alakítja,[3] és erős hatással van a gondolkodásukra és a viselkedésükre.[4]
  • A hallgatás spirálja: azon alapszik, hogy az emberek kevésbé hajlamosak kisebbségi véleményüket hangoztatni, mint a többségit, mert elszigetelődhetnek a többségtől. A média bemutathat egy véleményt többségiként, vagy formálhatja a véleményeket. Megalkotója Elisabeth Noelle-Neumann.[5]
  • Meghatározó szerep: A média nemcsak azt mondhatja meg, hogy mit gondoljanak az emberek, hanem azt is, hogy hogyan gondolkodjanak. Ezzel hat a nyilvános párbeszédekre, és megmondhatja, hogy mik a fontos hírek.[6]
  • A szemiotika szerint nincs olyan, hogy szó vagy betű szerinti olvasat; minden szó, hangfoszlány, gesztus, kép, helyzet értődik valahogy.[7] Az értelmezés szubjektív, az adott egyén kultúrája, ismeretei, tapasztalatai és gondolkodásmódja befolyásolja. Ugyanazt nagyon sokféleképpen lehet értelmezni.

Kutatási területek[szerkesztés]

A tömegkommunikáció definíciójából következik, hogy a vevők többnyire különböző kultúrákhoz, vallásokhoz tartoznak, és viselkedésük is eltér. A tömegkommunikációhoz a média hatását társítják, és a média tudományával hozzák kapcsolatba. Kutatása a társadalomtudományokhoz tartozik, közelebbről a kommunikációtudományhoz.

A kommunikáció története a történelem előtti idők művészetétől és az írástól kezdve a modern kommunikációs eszközökig, mint például az internet terjed. A tömegkommunikáció arra az időre tehető, amikor az ember elsőként tudott egy helyről sok vevőnek üzenetet sugározni. Az elmélet a bőr alatti tű, avagy varázsgömb elmélettől a számítógép által közvetített kommunikációig terjed.

Az Amerikai Egyesült Államokban a tömegkommunikáció tanulmányozása gyakran a gyakorlati alkalmazásokhoz kapcsolódik, így az újságírás, a tévé és a rádió, a filmek, a public relations és a hirdetések fel is használják az eredményeket. Foglalkoznak a közösségi médiával és az új médiával is, amik erősebb visszajelzési lehetőségeket nyújtanak.

A következőkben majd kifejtjük a tömegkommunikáció fő területeit. A különböző iskolák és egyetemek különféle formákban és konfigurációkban nyújtják őket, de valamilyen formában a tömegkommunikációt tanulmányozó minden intézménynél jelen vannak.

A hirdetés, más néven a marketing egy termék vagy szolgáltatás megvásárlására vagy igénybe vételére buzdít. Mivel a hirdetés valamilyen formában jelen van a média minden fajtájában, a hirdetés módszereinek és hatásainak tanulmányozása releváns a tömegkommunikáció elméletében. A hirdetés egy szponzor által fizetett, személytelen, egy irányú; a hirdető teljes kontrollal bír az üzenetre.[8]

A műsorszórás a műsorok készítésével, a tartalom megalkotásával és formába öntésével foglalkozik. A tévé és a rádió adását vezetékesen és vezeték nélkül is lehet fogni; tévéállomások és hálózatok is részt vesznek a közvetítésben. A csatornák információt közvetítenek és szórakoztatnak, és ezek lehetnek általánosak és speciálisak.[9] A műsort közvetíthetik élőben vagy felvételről.

A zsurnalisztika a hírek gyűjtése, feldolgozása, igazságtartalmuk felderítése, szerkesztése és média általi bemutatása. A hírek gyártását és közvetítését is magába foglalja. Az információ szólhat a legfrissebb eseményekről, trendekről, vagy a közéleti szereplőkről. A média lehet újság, rádió, tévé, vagy újabban, okostelefon vagy e-olvasó.

A public relations a hírek tálalásának formáját jelenti, ami így bizonyos információkat akar elhitetni egyes személyekről vagy termékekről. Abban különbözik a hirdetésektől, hogy kevésbé nyílt, és szélesebb körű összefoglalást ad egy szélesebb kör elé, A hirdetéssel szemben a megrendelő csak addig ellenőrizheti a tartalmat, amíg az nem kerül az adott médium hatókörébe, ahol döntenek arról, hogy mikor és melyik csatornán adják le.[10]

Kutatási módszerek[szerkesztés]

A tömegkommunikáció kutatása olyan eszközöket von be, amelyekkel ismétlődő és halmozódó folyamatok vizsgálhatók. Ezek között kvalitatív és kvantitatív módszerek is vannak. A kutatás célja az, hogy felmérje, hogy milyen hatást vált ki az üzenet tartalma a gondolkodásra, a hozzáállásra, a véleményekre és végső soron a viselkedésre. Néhány ismert módszer:[11]

  • Kísérlet: A részt vevőket különböző hatásoknak teszik ki, majd felmérik a reakcióikat. A kutatók különböző statisztikai módszerekkel igyekeznek kizárni a hatás magyarázatából a legtöbb tényezőt, és a hatást egyetlen tényezőre visszavezetni.
  • Kérdőívezés: A kiválasztott személyekkel kérdőíveket töltenek ki, amiből az egész lakosságra vonnak le következtetéseket.
  • Tartalomelemzés: Különböző kategorikus tulajdonságokat azonosítanak, így a kutatók megtudják, hogy miről is szól az adott üzenet.
  • Az etnográfia lehetővé teszi, hogy a kutató belehelyezkedjen az adott kultúrába, hogy megfigyelje és feljegyezze a kommunikációs módszereket.

Szervezetek[szerkesztés]

A tömegkommunikáció kutatóinak legnagyobb szervezete az Association for Education in Journalism and Mass Communication,[12] ami regionális és országos konferenciákat szervez, és kiadványokat jelentet meg. További fontos szervezetek még az International Communication Association[13] és a National Communication Association is. Mindegyiknek megvan a maga szakfolyóirata.

Története[szerkesztés]

A tömegkommunikáció története a polgárság megerősödésekor kezdődött. A polgárságnak új igényei jelentek meg: megnőtt igénye az információ rögzítésére, tárolására, és továbbítására. A társadalom tagjai egyre műveltebbekké váltak, az analfabetizmus csökkent, és a tudomány és a technika fejlődése is felgyorsult. Ezzel egyre jobban lehetővé vált a társadalom információhoz juttatása. A kommunikáció régi eszközeit, például a nyomtatást továbbfejlesztették, és újabb eszközöket találtak fel. Ezzel az információ továbbítása felgyorsult a postagalambok és a lovas futárok által elérhető sebességhez képest.[1]

Források[szerkesztés]

  1. a b c d http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/szakkepzes/egeszsegneveles/kommunikacio/a-kommunikacio-hataskore/a-tomegkommunikacio-kialakulasa
  2. Gerbner, G., Gross, L., Morgan, M., & Signorielli, N. (1986). "Living with television: The dynamics of the cultivation process" in J. Bryant & D. Zillman (Eds.), Perspectives on media effects (pp. 17–40) Hilldale, NJ: Lawrence Erlbaum Associates
  3. Postman, Neil. "The Humanism of Media Ecology". Retrieved 9 November 2012
  4. McLuhan, M.; Fiore Q.; Agel J. (1996). The medium is the massage: an inventory of effects. San Francisco: HardWired. ISBN 978-1-888869-02-6
  5. Noelle-Neumann, E. (1974). The spiral of silence: a theory of public opinion. Journal of Communication, 24, 43-51
  6. McCombs, Maxwell E.; Donald L. Shaw (1972). "The Agenda-Setting Function of Mass Media". Public Opinion Quarterly 36 (2): 176
  7. Encyclopedia of Curriculum Studies
  8. What is Advertising?. [2015. április 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. november 23.)
  9. About Broadcast Media. [2015. április 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. november 23.)
  10. What is Advertising?. [2015. április 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. november 23.)
  11. Babbie, E. (2007). The practice of social research. Thomas Higher Education: Belmont, California. ISBN 0-495-09325-4
  12. AEJMC
  13. ICA
  • Wulf D. Hund: Ware Nachricht und Informationsfetisch. Zur Theorie der gesellschaftlichen Kommunikation. Luchterhand Verlag, Darmstadt 1976
  • Franz Ronneberger: Kommunikationspolitik, Band 2 – Kommunikationspolitik als Gesellschaftspolitik. Von Hase & Koehler, Mainz 1980.
  • Manfred Rühl: Journalismus und Gesellschaft. v. Hase & Koehler, Mainz 1980.
  • Gernot Wersig: Die kommunikative Revolution. Strategien zur Bewältigung der Krise der Moderne. Westdeutscher Verlag, Opladen 1985, ISBN 3-531-11734-3.
  • Anna-Maria Theis-Berglmair: Die mediale Durchdringung von Kommunikationsräumen – Wirkungsforschung im Lichte der Entgrenzung von Kommunikationssphären. Antrittsvorlesung Universität Bamberg SS 1997.
  • Tabea Jerrentrup: MedienMacht – Medienwirkungen bezogen auf Wahrnehmung, Gesellschaft, Kommunikation und Individuum. Berlin 2005, ISBN 3-86553-135-0.
  • Christian Heger: Massenkommunikation. Eine terminologische Bestandsaufnahme: Begriff - Theorien - Modelle. In: Ders.: Im Schattenreich der Fiktionen: Studien zur phantastischen Motivgeschichte und zur unwirtlichen (Medien-)Moderne, AVM Verlag, München 2010, ISBN 978-3-86306-636-9, S. 227-244.
  • Pearce, K.J. (2009). Media and Mass Communication Theories. In Encyclopedia of Communication Theory (p. 624-628). SAGE Publications.
  • Hartley, J.: "Mass communication", in O'Sullivan; Fiske (eds): Key Concepts in Communication and Cultural Studies (Routledge, 1997).
  • Mackay, H.; O'Sullivan T.: The Media Reader: Continuity and Transformation (Sage, 1999).
  • McQuail, D.: McQuail's Mass Communication Theory (fifth edition) (Sage, 2005). *Thompson, John B.: The Media and Modernity (Polity, 1995).
  • Griffin, E. (2009). A first look at communication theory. McGraw Hill: New York, NY. ISBN 978-0-07-338502-0
  • Babbie, E. (2007). The practice of social research. Thomas Higher Education: Belmont, California. ISBN 0-495-09325-4
  • Braison agesa E'[2013] study of mass communication

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Massenkommunikation című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Ez a szócikk részben vagy egészben a Mass communication című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.