Szerkesztő:Voxfax/Majolika
A majolika egy olyan típusú kereskedelmi fazekaskerámia, amelyet a porózus test jellemez, elsősorban ón- (vagy ólom) mázzal. A nevét Mallorca szigetéről kapta, amely az egyik legaktívabb ilyen kereskedelmet bonyolította a középkorban. Külföldön azonban gyakran mint "faïence" szerepel, Faenza városáról, amely évszázadokon át az egyik legnagyobb európai gyártó volt.
A szigorú szakmai értelemben vett majolika csak az ólommázas kerámia. Tágabb értelemben azonban még szótárak is úgy ítélik meg, hogy minden mázas, vagy bármilyen fehér zománccal bevont, kétszer kiégetett kerámia, amelyet üvegmázzal vagy anélkül készítenek.
Története[szerkesztés]
Már a történelem előtti időkben is, minden kultúrában, az ember vízzel kevert agyagból készült, napon szárított edényeket használt az olyan különösen hasznos folyadékok, mint a víz tárolására és szállítására. A tűzzel való kiégetést a műszaki fejlődés, a tartósabb, úgynevezett terrakotta feltalálása tette lehetővé. Ennek az anyagnak a porózussága volt a hátránya, vagyis hogy a folyadék kezdett átszivárogni rajta. Az ember megpróbálta megtalálni a módját, hogyan tegye a cserépárut vízállóvá alkalikus bevonattal. Az egyiptomiak voltak az elsők, akik felfedezték a rendkívül hatékony technikát, az üvegezést, amelyet még ma is használnak, elterjedt a Földközi-tenger vidékén, majd szerte a világon. A görög világban született meg a "kerámia" kifejezés (a κέραμος, kéramosból ami azt jelenti, hogy "agyag", "edényföld"), majd elterjedt egy olyan, igen kifinomult gyártási mód, amely ugyanakkor ugyanakkor különbözik az egyiptomiak szilikátmázától.[1]
Ez a technika Keleten túlélt és fejlődött majd a középkor közepén, az iszlám országok minden bizonnyal büszkélkedhetnek az Európában elérhető, legjobb színes fémes csillogású mázzal a 10-11. században. Ezekre a termékekre jellemző a nagy mennyiségű szilícium-dioxid-tartalom, mind az agyagban, mind a bevonatban, amelyekre már azt lehet mondani, hogy "majolika". A fémbevonat színének változtatását az oxidok mennyiségének csökkentésével, vagy szulfidok pigmentként való felhasználásával talán Egyiptomban fedezték fel, kénnel kombinált ezüst(I)-oxid, arany vagy platina (színezés), valamint a réz-oxid (üvegmáz).[2]. A leletek vizsgálatával bizonyos kontextusban teljes bizonyossággal meg lehet állapítani, hogy a mázas majolika gyártása Palermóban már a 10. század első felében folyt, Itáliában a legkorábbiak között.[3]
A TIZENHARMADIK században Itáliában fokozták az iszlámétól eltérő cserépáru-termelést, amely jobban hasonlít a modern cserépáru, ma archaikus majolikának nevezett fajtájára, amelyet Nyugatra Alexandriából valószínűleg a keresztes hadjáratok, valamint az iszlám világgal zajló kereskedelem hozott.[4]. Ez a fajta fazekasáru egyszerű fehér festékkel alapozva, átlátszatlan ón-oxid sávokkal (az elején csak egyes részeit borították mázzal), amely karcos egy dekoratív design, őket követték jelek, néhány színnel, amelyek többsége halvány zöld, barna, sárga. A zseniális borító üveg ólomfestékkel készült.[5]
A következő évszázadokban, a beteljesülést, a TIZENÖTÖDIK században, uralta egész Európában a termelés hispano-mór. A központok Valencia (Manises), Granada, Barcelona, illetve kisebb mértékben, más helyeken Andalúzia, valamint Kasztília volt, elsősorban a technika, üvegezés fém gondolatok, behozott a Damaszkusz, majd Kairó, ahogyan a drágább edények a réz. A kerámia iszlám széles körben elterjedt, a magasabb társadalmi osztályok, Itáliában a TIZENKETTEDIK, TIZENHARMADIK században, az egyik legtöbb aktív portok ebben a forgalom, a kereskedelem, Mallorca, adta a nevét, hogy ezeket a termékeket. A magas költségek ezeket a termékeket, serkenti a születés, a helyi produkciók, amelyek ihlette a keleti termékek, gondozott lényegében két technikák: a festék piombifera, zománc stannifero. Ez utóbbi tekinthető a "majolika" a valódi értelemben vett, míg az első az úgynevezett mázas terrakotta.
A fazekasság virágzott, amíg a TIZENHETEDIK században; a következő században hátrányban volt Kínában, a maradék egy hiánypótló termék, gyakorolják a célra a legtöbb dekoratív.
Családok és főbb manufakturák[szerkesztés]
A korai TIZENÖTÖDIK században[szerkesztés]
- Családi zöld
- Zaffera megkönnyebbülés
- Családi gótikus virágos
- A család szeme egy pávatoll
- Családi motívum a perzsa -
- Majolika, hispano-mór
TIZENHATODIK-TIZENHETEDIK századi[szerkesztés]
A Tizenhatodik században a aranykor a majolika, európai. A kérelmet uraim, étkészlet, pohár, most a különböző alakzatok, jól mutatják a folyosón, gyakran side-by-side, a gazdag szövet, dekorációk, arany, ezüst, annak bizonyítására, hogy a gazdasági hatalom a mester a ház. A kerámia gyártás ebben az időszakban tett egy lépést, jön a párbeszéd szorosan a kortárs festészet (gyakran másolásával a kompozíciók köszönhetően a kör a metszetek), a születés, a műhelyek, a festők szakosodott ez a fajta díszítés[6].
A TIZENHETEDIK században egy bizonyos gazdasági depresszió Olaszországban is csökkentette a majolika ", a pumpa", miközben továbbra is zavartalan a termelés a jelenlegi használja, amely felé orientált színek vannak némítva, a terveket, a számok, hogy vette fel a legtöbb helyet, kárára, a díszítő motívumok.
- Maiolica, Ariano Irpino
- Majolika Burgio (a XVII század)
- A Maiolica di Cafaggiolo
- Majolika a Caltagirone
- Majolika Casteldurante
- Majolika a Castelli
- Majolika a Deruta
- Majolika a Faenza
- Majolika a Gubbio
- A Maiolica di Laterza (a XVII század)
- Majolika ligure
- Majolika Lodi (a XVII század)
- Majolika a Montelupo
- A fazekas, a Milan (a XVII század)
- Majolika Nápoly
- Fajansz Nevers (a XVII század)
- Majolika Palermo
- Majolika a Pesaro
- Majolika Quimper (a XVII század)
- Majolika, Santo Stefano di Camastra (a XVII század)
- Majolika a Savona (a XVII század)
- Majolika Sciacca
- Majolika Siena
- Maiolica a Torino (a XVII század)
- Majolika a Urbino
- Majolika Venezia