Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Polygo13/próbalap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Polyák Péter

[szerkesztés]

Polyák Péter (Kiskunhalas, 1978. Október 13. - ) magyar-amerikai festőművész, dalszerző és dalszövegíró.

Tanulmányai

[szerkesztés]

11 évesen kezdte rajz és zongora tanulmányait. Első első egyéni kiállítása 1992-ben a Petőfi Sándor Művelődési Házban volt, Kiskőrösön, ahol felnőtt. 1993-ban Szegeden a Tömörkény István Képzőművészeti Szakközépiskolában folytatta tanulmányait reklám- és alkalmazott grafika szakon. A szakközépiskola negyedik évének szakmai idejét külön engedélyek kimondottan a rajznak szentelte, hogy tanulmányait a festés irányába folytathassa. Tanárai voltak Pölös Endre (reklám grafika), Bényi Máté (sokszorosító grafika), Bukor Tibor (rajz) és Barcánfalvy Ferenc (rajz).

1997-től a mindössze 5 évig működő Tessedik Sámuel Főiskola Művészeti Képzésében tanult Szarvason Gerzson Pál növendékeként. Tanárai voltak Makovecz Benjámin, Garamvölgyi Béla, Bokor György, Cserna Tamás, Lestyán-Goda János. Az intézmény zavaros kontinuitása miatt a negyedik főiskolai évet Szegeden a József Attila Tudományegyetem Tanárképző Főiskola rajztanári szakára telepítették.

Pétert 1998-ban vitte magával először segédjének új secco-t festeni Patay László festőművész. A Debrecenben a Szent Anna székesegyház altemplomának oltárképe után 1999 nyarán Gesztely templomának teljes mennyezetén, és még ebben az éveben a Szegedi Dóm kereszthajójában festettek vadonatúj secco-kat. 2000 májusától a Szegedi Dóm akkor még festetlen kupolájának falfelülete volt a megbízás.

2004-től nyarától éveken át részt vett a hajósi művészeti alkotótáborokban, ahol Matteo Massagrande mestertől tanult klasszikus festészeti technikát.

2010-ben töltötte első workshop-ját az Dru Blair Airbrush Iskolájának alap és professzionális portré osztályában (Dél-Karolina, Egyesült Államok). Később visszatért újabb tanulmányok folytatására.

2012-ben Kaliforniában dolgozott Patrick Guyton airbrushművész stúdiójában, ahol el kellett sajátítsa a fémlapra, ezüst- és aranyfüstre való festészet fortéját.

Zenei, Grafika és Film

[szerkesztés]
  • 1999-2000. Csendet kér a szó - DEMO lemez / ének, zene és szöveg: Polyák Péter, Manager: Hídvégi Miklós, Producer: Szabó Zé, Hegedű és Vokál: Szirtes Edina "Mókus", Gitárok: Dajka Krisztián, Szaxofon: Czutor Ignácz és Basszus: Vígh Arnold
  • 2001. Rajz és Művészettörténet tanár, Kiskőrös Petőfi Sándor Gimnázium és Szakközépiskola
  • 2002. Digitális háttérfestő a Mr. Bean című animációs produkcióban, Varga Rajzfilm Stúdió
  • 2002-2004 Művészeti vezető, Sprint Nyomda, Budaörs
  • 2004. "Nem vagyok művész" kisfilm, Kiskőrös. Írta és rendezte Polyák Péter, közreműködtek: Balla Róbert, Geiger Helga, Kvalla Gábor, Varga Gábor (rendező asszisztens, vágó, videó-technika, hangszerelés)
  • 2005. Művészeti vezető, Sprint Nyomda, Budaörs
  • 2005. Maxi CD borító, grafika és festmény: Galambos Dorina - "Szeretném az igazit"
  • 2006. CD borító grafika: Magna Cum Laude: Minden állomás
  • 2006. "Minden emlék" videoklip premier a Viva zenei tv-csatornán - Zene: Polyák Péter, Vígh Arnold / szöveg: Polyák Péter / videóklip készült az Újlenyomat csoport közreműködésével, rendezte Polyák Péter.
  • 2006. Bridge - "Mozdulj hát" videoklip - Rendező: Polyák Péter és Romhányi Ádám, Operatőr: Mayer Zoltán és Romhányi Ádám
  • 2006. Sajtófotók - Love Gun zenekar, Producer: Szabó Zé
  • 2006. Sajtófotók - Zentai Márk, Producer: Szabó Zé
  • 2006. 8 dalszöveg: Unisex - "Gondold Újra" című lemezén
  • 2007-napjainkig dalszövegek: Bebe szóló produkciók
  • 2008. 5 dalszöveg: United - "www.united.hu" című lemezén
  • 2011. Videoklip Rendezés: Dj Kincses feat. Baby T - OutOfLove - rendezte Polyák Péter és Varga Gábor
  • 2014-napjainkig dalszövegek angolul: Pély Barna, B The First

Kiállítások

[szerkesztés]
  • 1992. - első egyéni kiállításom - Petőfi Sándor Művelődési Ház, Kiskőrös
  • 1997. - csoportos kiállítás, Zebegényi Művésztelep
  • 1998. - secco - Debrecen Szent Anna Székesegyház
  • 1999. - secco - Gesztely, templom
  • 1999. - secco - Szeged, Fogadalmi templom
  • 2000. - egyéni kiállításom Békéscsabán, Jókai Színház
  • 2000. - secco - Szeged, a Fogadalmi templom kupolája
  • 2000. - csoportos fotókiállítás Katona Vandával, Szeged
  • 2001. - csoportos kiállítás - Petőfi Képtár, Kiskőrös, dec. 31.
  • 2002. - egyéni kiállításom - Petőfi S. Műv. Ház, Kiskőrös, jún. 11.
  • 2004. - Petőfi Szülőház Múzeumi és Művészeti alapítvány állandó kiállításának tagja, Kiskőrös
  • 2004. - csoportos kiállítás - Hajós művésztelep, július
  • 2004. - egyéni kiállítás - Mikroszkóp Színpad, Budapesten
  • 2004. - egyéni kiállítás - Fészek Művészklub, Budapesten, okt. 22.
  • 2004. - állandó csoportos kiállítás megnyitó - Petőfi Szülőház Múzeumi és Művészeti Alapítvány, nov. 12.
  • 2004. - egyéni kiállítás Kiskőrös, a Petőfi S. Műv. "Nem vagyok művész" megnyitó-film, dec. 10.
  • 2005. - egyéni kiállítás Kiskőrös, Szarvas Hotel, Kiskőrös Városáért Alapítvány "Az év vállalkozója" díjátadás és bál, máj. 21.
  • 2005. - csoportos kiállítás - Hajós művésztelep, július
  • 2005. - zsűritag: Élményfürdő Szépe választás, az Angelface modellügynökség, Kecskemét, aug. 27.
  • 2005. - fellépés és zsűritag: Kiskőrösi Szüreti Fesztivál borlovagrend avató rendezvényén / szépségkirálynő választás - Angelface, szept. 3.
  • 2005. - csoportos kiállítás - Sárfehér Napok, Izsák, szept.
  • 2005. - csoportos kiállítás M3 Kortárs Galériában, Budapest - Szász Lula és a Venezuelai Nagykövetség szervezésében Carlos Alberto Castillo, Czvitkovics Ádám és Polyák Péter, nov. 28.
  • 2006. - egyéni kiállítás - 3 Gunár Étterem és Rendezvényház, Kecskeméten / közreműködnek a Magna Cum Laude, Pély-Romhányi Duó, ápr. 
  • 2006. - csoportos kiállitás Czvitkovics Ádámmal - Csiki-Bege Autószalon Kongresszusi Terem, Bp. Közreműködik Pély Barna-Romhányi Áron Duó, márc. 23.
  • 2006. - csoportos kiállítás - Sárfehér Napok, Izsákon, szept.
  • 2006. - egyéni kiállítás - Plázaturné: Kiállítások 12 helyszínen, minden pénteken 12 héten át. Közreműködik Galambos Dorina, United, Vígh Arnold, szeptembertől...
  • 2006. - kislemez bemutató Polyák-Vígh: "Minden emlék" - E-Klub, Dunagyöngye Szépség és Szépítőverseny, szept. 17.
  • 2006. - kislemez bemutató Polyák-Vígh: "Minden emlék" Kameleon Bar, Miss Bikini World Hungary 2006, szept. 30.
  • 2006. - "Minden emlék" videoklip premier - Viva zenei tv-csatorna, Okt.
  • 2007. - csoportos kiállitás Czvitkovics Ádámmal - Országos Mezőgazdasági Könyvtár kiállitóterme. Közrem: Pély-Romhányi Duó és Dorina, jan. 24. 
  • 2007. - egyéni kiállítás - Hy Seoul Fesztivál, Koreában, március
  • 2008. - egyéni kiállítás - Key West - Stock Island, Tennessiee Williams Fine Arts Center
  • 2008. - egyéni kiállítás - Key West - Sippin' Internet Caffee
  • 2009. - egyéni kiállítás - Key West - Hamingway portrait for La Concha Hotel
  • 2010. - egyéni kiállítás - live art show at Gallery DeRubeis Key West
  • 2011. - egyéni kiállítás - live art show multiply times all year- Gallery DeRubeis Key West
  • 2012. - egyéni kiállítás - live art show multiply times all year - Gallery DeRubeis Key West
  • 2012. - csoportos kiállítás - Group Exhibition "EROTICA" - Artspace Key West
  • 2012. - csoportos kiállítás - Pop Up Exhibition with art agent Shakti Assuline - Key West
  • 2012. - Contract with AGI (Art Group International) - David Smith
  • 2013. - Contract with Adam Scott Rote
  • 2013. - egyéni kiállítás - weekly live painting shows at Adam Scott Rote Gallery - Key West
  • 2014. - egyéni kiállítás - weekly live painting shows at Adam Scott Rote Gallery - Key West
  • 2015. - csoportos kiállítás - Group Exhibition - Titok Galleria in Hungary, Budapest
  • 2015. csoportos kiállítás és aukció - Princess Charlene of Monaco Foundation, Monte Carlo, Monaco, aug.
  • 2015. - egyéni kiállítás - Ágnes Galleria in Hungary, Kiskőrös, szept. 4.
  • 2015. - csoportos kiállítás - Titok Galleria in Hungary, Budapest, 11.szept.
  • 2015. - egyéni kiállítás - XXIX. Virág Vesztivál, Kecel, dec. 4.
  • 2017. - csoportos kiállítás - ArtUndressed 2017, Arthood 56 Gallery, Miami, FL USA, május 20.
  • 2022. - egyéni kiállítás - "Destination" Aston MArtin Residences Miami, FL USA, Ápr 06.

Források

[szerkesztés]