Szerkesztő:Lugallita/próbalap

A lugal vagy lúgal (ékírással: 𒈗 [rab-gal], 𒇽𒃲 [lu₂-gal], [újasszír]) sumer nyelven nagy ember, tulajdonképpen király, uralkodó. Fokozva – „királyok királya” – 𒈘) a sumer városállamok korának legmagasabb rangú uralkodói címe volt. Fölötte állt az egyes városok főpapját jelentő ennek és a helytartó enszinek, bár egyes vélemények szerint eredetileg egyes városokban más cím jelentette az uralkodót. Helyenként a sumer templomállamokban nem is lehetett elkülöníteni a főpaptól. A szó etimológiája szerint a LU és a GAL összetétele. LU (vagy LU₂) = „ember” (szabad ember), GAL = „nagy, erős”. Azaz „nagy ember”. A „királyok királya” mellett másik lehetséges fokozása a LUGAL.GAL, azaz „nagykirály”. Az alapvető tény, hogy az általunk legrégebbinek ismert "ősnyelv" szó- és szövegíráskor a mássalhangzókat rögzítette, magánhangzót akkor, ha szokatlan hangzó következett. A szöveg- és szóírás -és olvasás iránya nem feltétlenül balról jobbra, vagy jobbról balra, lehetett akár fentről lefelé is. A sumér (vagy inkább ősnyelv?) kutatása nem a mai kor találmánya, a 19. szd-ban élénkebb kutatás és fordítás (Torma Zsófia, Oppart, Rawlinson, Berzsenyim Stein Aurél, 20. szd. Dr. Varga Zsigmond, dr GÖTZ LÁSZLÓ, Rozsnyai Ágnes, Padányi Viktor, Obrusánszky Borbála, Molnos Angéla, Varga Csaba, Bakay Kornél, Alinei professzor) nyelvszerkezeti vizsgálatok folytak, mint ma. Néhány dolog akkor alapvetően kiderült. A sumér ragozó nyelv, amely ritka, az alapnyelvekre jellemző, értelmes matematikalilag jellemezhető mintázatú szóbokrok összefüggő rendszeréből ,(Bolyai János, Neumann János) szótőrendszerből, és a ragnak nevezett tag(ok)ból áll- ezek is alapvetően értelmes szótővek. Az ismert nyelvek legtöbb része nem ilyen szerkezetű- ezekben sokkal kevesebb értelmes szótő van, a szótövek használata nem következetes, a ragok, képzők nem értelmes szavakból állnak jellemzően. Az akkád nyelv is ragozó, így sémi rokonság éppúgy biztosan nem lehet közvetlen rokona a sumernek (sem a mai, sem a bibliai héber, sem a protosémi-ez utóbbi ugyanis már nem héber nyelv az elnevezéstől függetlenül) mint a germán, óangol, vagy szláv nyelv sem. Az asszír-sémi nyelvek torzították az ősnyelvet, a mai nyelvek pigdinizált (módosított, torzított tartalom és szerkezet, de hosszú) confluáló= hajlító nyelvek. A sémi-asszír tehát más irányba fejlődött, mint a ragozó alapnyelv. Computeres vizsgálatok 100 számra történtek főleg USA-ban - ebből kiderült , hogy 4000 ősnyelvi szótőből 2500 tő még Grimmék nem isteni kinyilatkoztatású szabályos hangváltozásokat is helyesen használva a magyarban egyezik- alakban és értelemben is. Ilyen fokú egybeesés sem a törökben, sem a finn, sem a manysi, osztyák stb. nem fordul elő. (max. 3-8 % egybeesés) Nyelvtani szabályait sokan, viszonylag tömören és nagyon részletesen Varga Géza írta le-54-et jegyzett le (A finnugor elmélet alkonya című könyve Kőrösy Csoma Sándor egyetem tankönyve)) és ebből 54 szabály 1:1ben egyezik a magyar szabályokkal. Rawlinson a 19. szd-ban (a világ egyik a legnagyobb ősnyelv, ősírásszakértő ) átütő nagy munkája volt a világon az első nagyobb, összefüggő szövegszövegfejtés- amit a magyar Rónai Jácint segítségével alkotott meg- 4 évet Budapesten tanult magyarul. Kiközösítése akkoriban megölte- a postmortem tisztelgés pedig nagyon nem segíthet neki- nem a fordításért történt az egész, hanem azért, mert ?-te az ingogermán, finnugor nép, kultúra, közös ősnyelv tézisét. Az írás iránya változó lehet: balról jobbra, jobbról balra akkor ha botra róttak szöveget, de jobbra fentről le és lentről fel irány is gyakori volt. Fontos, hogy az eredeti sumér- tehát nem asszír-sémi változatban, mert ezek részben töredékét tartalmazzák már csak a sumér egyezéseknek- egybeírt szavak és magánhangzó jelzése csak akkor, ha a nyelv logikájából következő betű(hang) helyett más hang került a szóba, a H-t szó elején-végén ritkán használták, a szón belüli mássalhangzóduplázást nem írták ki, viszont nyomatékosításul kiírhatták. A nyelvben kerülték a mássalhangzótorlódást, annyira, hogy szó elején nem fordult elő, a végén ritkán, h-ra végződő szó szinte nincs sumérban, és a mássalhangzókat nem mindig ugyanúgy írták- vagy nyelvjárás, vagy nyelv módosulás miatt, de bármi bármire nem változott- viszont egy mássalhangzóból nem kizárólag egy másik születhetett- több is- ezt nem részletezem. Egy egy mássalhangzócsere szóban előfordult. Egy egy azonos szóalakban több jelentés is létezett ahogy a héberben is rendszeres ez. de nem úgy, ahogy az ősnyelvhez affinitást, érdeklődést mutató magyart állandóan ledélibábosozó, gúnyos finnugoristák- a finnugrizmus annak ellenére nem számít már a világon tudományosnak, mint az indogermanizmus sem. A magyar MTA többségi nyelvészei ragaszkodnak ehhez- elolvasva az ellenérveiket...szánalmas és káros. (dr Götz László annak ellenére is az egyik legzseniálisabb nyelvtudor- közel 1000 oldalon át megtekinthető a Keleten kél a nap könyvében.) "Lugal: írva L.G.L lehet csak, magánhangzót nem jelöltek. G hasonulhat K-ra.

Az ország királya

Később azonban, amikor egyes városok fölébe kerekedtek másoknak, vagy az összes többinek, akkor a LUGAL jelentette az „ország” királyát, az ENSI a „helytartót”, az EN pedig egyre inkább csak papi tisztséget. Előfordult ugyanakkor, hogy a templom enje egyben a város enszije, és ugyanakkor lugal is volt, mivel több város hódolt neki.

Sumerben a legfontosabb királyi cím a Kis királya cím volt, mivel az első időkben Kis urai domináltak Sumerben. Később ennek hatása alatt olyanok is felvették a Kis királya (lugal) címet, akik nem voltak Kis uralkodói, de ezzel jelezték hatalmi igényüket Sumer felett. Többnyire ez azt is jelentette, hogy Kis enszije nekik hódolt.

A szó megfelelője az akkád nyelvben a „sarru” (ŠARRÛ) vagy „sar” (ŠAR) volt király értelemben, bár ez valószínűleg ismeretlen eredetű jövevényszó az akkádban. A sémi nyelvekben létező másik szó a királyra a malikum (vagy malik, melek), valamint az óasszír királyok a waklum és rabáum (kb. nagyherceg) címet is használták."

A lugal egyéb jelentései

A feliratokon a lugal szót nemcsak az uralkodóra használták, hanem a sumer időkben ezzel jelölték többek között a családfőt, egy hajó tulajdonosát, egy mező gazdáját, vagy általában a köznéppel szembeállított nagy hatalmú gazdag embert az eredeti jelentésnek (nagy ember) megfelelően.

Lugal az írásban

Az ékírás LUGAL jele (𒈗, 𒇽𒃲, vagy 𒈘, késői változatban ) determinatívumként szolgál az uralkodók nevei előtt, ilyenkor az akkád és asszír szövegekben olvasata šarrum. A hettita írás is használta, de e nyelvben ismeretlen a kiejtése. LUGAL Fentieket tudva a LUGAL így nem volt leírva. LGL- ezt minden nyelv úgy hangzósítja, ahogy a saját nyelvére rááll. De ami számít: az lehet ősnyelvhez közeli szerkezetű, törvényű nyelv-a közös alak és közös jelentés egy szavon beül- és ez statisztikailag nyilván számosítható, hány % egyezés meggyőző. L.G.Lu- eL.ég.elu- előkelő eL-éG-Le elégésnek hallom HiLLuGáLu Villogelő, villogás LuGaS eHeLéGéL Hely eLé eG éL aHeLiGaL (napra vonatkozó Hél=KéL éG aLó') ÉL= ÉL, Első KéL= KEL, KELŐ  : ÉK= ISTEN egyik neve ÉG,EG, aGu: HeGu, ÉG (lángol, ViLáGoL) HáGó, - HeGy HaLu: HáLó, HeLY, éLe, eLé: Eleje, eléje, éle eLu: öL, öLe aGuLa: gulya, gúla (mint a hegy, az éK, HáGó)

áG: ág, szár, HáG: fellép (képletesen is)       

KuS áKaS éKeS áGaS oKoS, oKoZ KoS KoS-uR, KoS-uRa uRu-SáK eNSZi: írva .N.K. Kán, éGeN ENKI: sumér istennév éKaNa: égi anya, anyaisten KuS- ÚR-SáK M.L.K MáL, MéLoK MéLáK MéLoK MéJ-ÉK KaLaM: sumerben EMBERT jelent S.R  : uS.úR, HuS.áR vissza: URSÁK, URSÁG, URSÉK R.B.M M B R ember, uMa.BiR BuR-UM BáRuM BŐ: nagy, uR: ÚR uRuMABa W.H.L.M Wi.aKu. eL.eM (FŐKALAM? mint FŐKOLOMPOS) na ezt most gyorsan bezárom, folyt és jav. köv.

• A. Leo Oppenheim: Az ókori Mezopotámia. 2. kiad. Budapest: Gondolat. 1982. ISBN 963 281 151 8  
• Roaf, Michael. A mezopotámiai világ atlasza (magyar nyelven). Budapest: Helikon – Magyar Könyvklub (1998). ISBN 963 208 507 8 

• Ókori keleti történeti chrestomathia., Szerk.: Harmatta János, Budapest: Osiris. ISSN 1218 9855 (2003). ISBN 963 389 425 5 
• Roman Herzog: Ősi államok – A hatalomgyakorlás eredete és formái. Budapest: Corvina Kiadó. 1999. ISBN 963-13-4755-9  
• Horst Klengel. Nomádok az ókori Elő-Ázsiában. Gondolat Budapest 1985. ISBN 963 281 618 8