Szentháromság-templom (Budafelhévíz)
| Szentháromság-templom | |
| Vallás | római katolikus |
| Építési adatok | |
| Építése | 12. század második fele |
| Építtetője | stefanita rend |
| Alapadatok | |
| Hosszúság | 48 m |
| Szélesség | 11 m |
| Elérhetőség | |
| Település | Budafelhévíz |
| Elhelyezkedése | |
 Szentháromság-templom
Pozíció Budapest II. kerülete térképén
| |
 é. sz. 47° 30′ 54″, k. h. 19° 02′ 12″Koordináták: é. sz. 47° 30′ 54″, k. h. 19° 02′ 12″ | |
 | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A budafelhévízi Szentháromság-templom a stefanita rend mára elpusztult római katolikus temploma. A hajdani Budafelhévíz központját képező templom maradványai 1906-ban kerültek elő a mai budapesti Margit körút 5. szám alatti ház alapozásának megkezdésekor; a leletek feltárását Supka Géza végezte.
Fekvése[szerkesztés]
Az egykori templom a mai budapesti Margit körút 5. szám alatt, a Török utca–Margit körút–Frankel Leó út által határolt háromszögben volt található.[1] Az épület – a vele szemközti királyi kúriához hasonlóan – kisebb hátságra épült.[2] A feltárt rommaradványokból negyvennyolc méter hosszú, tizenegy méter széles, egyhajós, keletelt[3] templomalaprajzra lehet következtetni. A körülbelül méternyi vastag alapfalakat oldalról ötméteres közökkel sorakozó, erős támpillérek támasztották. A falakat az apszistól a belső csarnok nyugati végéig budaújlaki terméskőből rakták; a torony felé eső maradék rész építőanyaga lazább illeszkedésű volt, s különféle törmelékköveket – márványt és egy római sírkő maradványait – tartalmazott.[4] A templomromtól körülbelül húsz méterre északra sírmellékletek nélküli emberi csontvázakra bukkantak, ezekből következtettek a templomhoz tartozó temető helyére.[5]
A szentély eredeti helyét az ásatások idejére beépítették, de valószínűleg sokszögben záródhatott; a templom nyugati részén előcsarnok és 2,5 méter széles kapuzatú torony állt.[6][4] A főoltáron túl legalább két oltárról, a Szent Kereszt-oltárról és a Szent Katalin-oltárról lehet tudni. Az északi oldalon két melléképületet tártak fel;[7] az építkezés miatt a déli falnak csak a 3. és 4. támpillér közé eső részéhez lehetett hozzáférni, ezért nem tudni, az északi melléképületeknek volt-e déli párjuk.[8]
Az ásatásokat vezető Supka Géza a 13. századra datálta a maradványokat, de ezt sem az alaprajz, sem az előkerült kőtörmelékek nem látszanak alátámasztani. A nyugatról számított harmadik támpillér vonalában az előcsarnok és a hosszház közé szokatlan tér ékelődött, Szakács Béla Zsolt művészettörténész ez alapján a keleti rész alapfaláról tartja elképzelhetőnek, hogy a stefaniták idejéből származott.[6]
Története[szerkesztés]
Az ispotályos jellegű[* 1] stefanita rendet II. Géza magyar király alapította 1150 körül; a király többek között Esztergom környéki és budafelhévízi birtokokat adományozott a rendnek.[9] Az igen korán, már a 13. században Buda külvárosának nevezett Budafelhévíz, latin nevén Calida Aqua a mai Bem József utca és a Császárfürdő közötti területen feküdt.[10] A stefaniták a Szentháromság-templom mellett rendházat is tartottak fenn itt.[11] A fennmaradt dokumentumok tanúsága alapján 1187-ben már a rendé volt az „Ecclesia sancte Trinitatis de aqua calida”, vagyis a budafelhévízi Szentháromság-templom: III. Orbán pápa ez év június 23-ai, veronai keletű oklevelében pártfogásába vette a rendet és megerősítette azt javaiban, melyek között a budafelhévízi templom is felsoroltatott.[12] Ugyanakkor az itteni konventről e korból nincs említés, ez vélhetően a tatárjárás után néhány évvel jöhetett létre.[13] A század közepén kezdett el kialakulni a templom körül a stefaniták birtokteste. Az eredetileg királyi alapítású és Budafelhévíz plébániájaként működő templom a stefaniták érkezésével a konvent egyházává alakult át, miközben megmaradt eredeti jogköre.[14] A Szentháromság-templom történetének rekonstruálását nehezíti, hogy mind a konventet, mind a körülötte kialakuló városrészt, továbbá a későbbiekben a káptalant és a prépostságot is a templom után Szentháromságnak nevezik a források, nem téve különbséget a létesítmények között.[15]
1372-re a rend budafelhévízi és esztergomi temploma is felújításra szorult; a költségek fedezésére XI. Gergely pápától kértek segítséget, aki 1372. augusztus 30-ai bullájában búcsút adományozott a felújításra adakozóknak és az abban kétkezi munkával közreműködőknek. A bulla húszéves időtartamról szólt; ennek fényében Supka Géza azt feltételezte, hogy a restaurálási munkák 1372–92 között zajlottak.[16]
A rendelkezésre álló dokumentumok csökkenő számából arra lehet következtetni, hogy a stefanita rend a 14. század második felében hanyatlásnak indult; működése 1439-ig követhető nyomon,[17] a 15. század derekától kezdve egyetlen oklevél sem tesz róla említést. A rend feltételezhetően az I. Ulászló király és az özvegy Luxemburgi Erzsébet királyné közötti polgárháborúban morzsolódott szét.[18] Budafelhévízi rendházuk és a Szentháromság-templom is legkésőbb e polgárháborúban pusztulhatott el, vélhetőleg akkor, amikor Szécsi Tamás, az esztergomi érsek testvére felgyújtotta Buda külvárosait.[19] Miután 1445-ben IV. Jenő pápa engedélyezte a felhévízi konvent társaskáptalanná alakítását, a század második felében a stefaniták Szentháromság-templomának helyén megkezdődtek az ásatásokból ismert új templom építési munkálatai.[6] Az építkezés Hunyadi Mátyás uralkodása alatt is folyt: a király IV. Szixtusz pápához írott, 1476-os keletű levelében szó esik a budafelhévízi prépostságról és arról, hogy Filipec János bőkezűen áldozott a prépostság épületének renoválására.[6] A Filipec-féle felújítás Supka Géza vélekedése szerint a templom keleti felét érintette, és ennek következményeként kerülhetett Gergellaki Bertalan prépostnak a 20. századi ásatások során feltárt sírköve szokatlan helyre, az előcsarnokba.[20] A budafelhévízi prépostság a mohácsi vész utáni időkben semmisült meg; a Szentháromság-templom sorsa bizonytalan, de legkésőbb 1595-ig állhatott fenn: a törökök ekkor rombolták le Buda körül az összes olyan épületet, melyet az ellenség fedezékül használhatott.[21]
A Szentháromság-templom azonban pusztulása után sem merült feledésbe: megemlékezik róla többek között Oláh Miklós esztergomi érsek 1568-as Hungaria et Athila című könyvében, Schier Xystus szerzetes az 1774-es Buda sacrában és Miller János Ferdinánd városi jegyző és főtanácsos 1760-as Epitoméjában.[22] Rupp Jakab is megemlíti a templomot Buda-Pest és környékének helyrajzi története című művében, igaz, némiképp ellentmondásosan – egyszer az irgalmas rendiek házával szemben, másszor a „fehér lóhoz” címzett ház helyén – határozza meg a templom elhelyezkedését; míg a Szentháromság-templom tényleges helyére Krisztus testének kápolnáját teszi.[23][15]
Az egykori templom helye egészen a 20. század első évtizedéig be volt építve.[24] 1906. szeptember 18-án a magyar királyi rendőrség jelentette a Nemzeti Múzeum igazgatóságának, hogy egy Margit körúti építkezésen sírkőre és emberi csontokra bukkantak; a régészeti feltárásokra ezt követően került sor Supka Géza régész, művészettörténész irányításával. A legfontosabb lelet az 1469-ben elhunyt Gergellaki Bertalan prépost vörösmárvány sírköve; 2,38 méteres hosszával és 1,22 méteres szélességével egyike a 15. századból fennmaradt legnagyobb sírköveknek. A sírkőre három emberi csontvázzal egyetemben egy téglával ágyazott sírkamrában találtak rá.[25] A romok közül további sírfelirat-maradványok, pénzérmék, csattok és egyéb apró tárgyak is előkerültek.[26]
Megjegyzések[szerkesztés]
- ↑ Ispotályos jellegénél fogva a stefanita rendet a szakirodalom gyakran a johannitákhoz sorolja. A stefaniták azonban önálló rendet alkottak.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Boroviczény 1991 23. oldal
- ↑ Kubinyi 1964 98–99. oldal
- ↑ Kubinyi 1964 120. oldal
- ↑ a b Supka 1907 98. oldal
- ↑ Kubinyi 1964 109. és 120. oldal; Supka 1907 101–102. oldal
- ↑ a b c d Szakács 2006 242. oldal
- ↑ Kubinyi 1964 120–121. oldal
- ↑ Supka 1907 100. oldal
- ↑ Boroviczény 1991 7. és 9. oldal
- ↑ Kubinyi 1964 85. oldal
- ↑ Boroviczény 1991 18. és 22–24. oldal
- ↑ Reiszig 1903 16. oldal
- ↑ Kubinyi 1964 89–90. oldal
- ↑ Kubinyi 1964 91. és 119. oldal
- ↑ a b Supka 1907 107. oldal
- ↑ Supka 1907 108–109. oldal
- ↑ Boroviczény 1991 36. oldal
- ↑ Boroviczény 1991 30. oldal
- ↑ Supka 1907 111. oldal
- ↑ Supka 1907 116. oldal
- ↑ Supka 1907 110. oldal
- ↑ Supka 1907 104–105. oldal
- ↑ Rupp Jakab: Buda-Pest és környékének helyrajzi története. Pest: Eggenberger. 1868. 183 és 193. o. Hozzáférés: 2019. június 18.
- ↑ Supka 1907 103. oldal
- ↑ Supka 1907 97. oldal
- ↑ Supka 1907 100–101. oldal
Források[szerkesztés]
- ↑ Boroviczény 1991: Boroviczény Károly-György: Cruciferi Sancti Regis Stephani. Tanulmány a stefaniták, egy középkori magyar ispotályos rend történetéről. Orvostörténeti közlemények, (1991 – 1992) 133–140. sz. 7–48. o. ISSN 0010-3551 Hozzáférés: 2019. június 7.
- ↑ Kubinyi 1964: Kubinyi András: Budafelhévíz topográfiája és gazdasági fejlődése. Tanulmányok Budapest múltjából, 16. sz. (1964) 85–180. o. ISSN 0238-5597 Hozzáférés: 2019. június 8.
- ↑ Reiszig 1903: Reiszig Ede: A János-lovagrend Budafelhévizen. Katholikus Szemle, XVII. évf. 1. sz. (1903) 15–26. o.
- ↑ Supka 1907: Supka Géza: A budafelhévizi Szentháromság-templom. Archæologiai Értesítő, 27. sz. (1907) 97–119. o.
- ↑ Szakács 2006: Szakács Béla Zsolt: A lovagrendek művészete a középkori Magyarországon. In Magyarország és a keresztes háborúk: Lovagrendek és emlékeik. Szerk. Laszlovszky József–Majorossy Judit–Zsengellér József. Máriabesnyő – Gödöllő: Attraktor. 2006. 239–249. o. ISBN 9639580643
További információk[szerkesztés]
- Gerevich László: The Art of Buda and Pest in the Middle Ages. Halápy L. (ford.). Budapest: Akadémiai Kiadó. 1971. 24. o.
- Némethy Lajos: Adatok a budai felhévvizi Szent-Háromságról nevezett prépostság és káptalan történetéhez. Budapest: Szűts és Társa katholikus könyvkereskedés. 1883. Hozzáférés: 2019. június 22.
