Szekszárdi bikavér

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A szekszárdi bikavér a Szekszárdi borvidéken termelt többféle kékszőlőfajta borából készülő borházasítás. Készítése kb. 130-150 éves múltra tekint vissza. A 19. század során a szekszárdi bikavér alapját a borvidék klasszikus szőlőfajtájának, a kadarkának különböző változatai adták. A bort testesnek, mély színűnek és erősnek írták le. A borvidéken azóta történt strukturális átalakulások és fajtaváltás következményeként a modern Szekszárdi bikavér legnagyobbrészt a kékfrankos, a kadarka, a cabernet sauvignon, a cabernet franc és a merlot szőlőfajták borának változó arányú házasításával készül. A szekszárdi bikavér bor közepes-mély rubin színű, jellemzően nagy testtel, közepes-magas csersavtartalommal, közepes savtartalommal és magas alkoholtartalommal rendelkezik.

Az Egri bikavérhez hasonlóan a szekszárdi bikavér név az Európai Unióban földrajzi árujelzőként bejegyzett, védett eredetű minőségi bor, készítésének módja szabályozott és ellenőrzött, a megnevezést a Szekszárdi borvidéken kívüli termelők nem használhatják.

A legenda[szerkesztés]

Az egri legenda szerint a bikavér elnevezés a török időkből származik, de ez aligha igaz, hiszen hazánkban egészen a török hódoltságig kizárólag fehérbort termeltek. A kadarka kékszőlőfajta és a vörösbor készítésének technológiája a törökökkel együtt érkező rácok közvetítésével honosodott meg borvidékeinken. Írásos források, oklevelek, útleírások a bikavér elnevezést a 19. század közepéig nem említik.[1]

A történelmi hagyatékok csak a 19. század második felében kezdik említeni a bikavér nevet. Ez elsősorban Szekszárd költőjének, Garay Jánosnak köszönhető, aki 1846-ban "Szegzárdi bordal" című versében megalkotta a bikavér elnevezést:

Töltsd pohárba, és csodát látsz!

Színe mint a bikavér,
S mégis a gyöngy, mely belőle
Fölragyog, mint hó, fehér.
És a tőke, melyen termett,
Nemde, oly zöld, mint a rét?
Hol leled föl szebben együtt
Szép hazánk háromszínét?

" A legendárium szerint a helyi és környékbeli lakosok bor ivási szokásait megfigyelő törökök látva, hogy a mezővárosba a vásárokra hajtott sokféle jószág között szarvasmarhák is szép számmal akadnak úgy hitték, hogy a magyarok a csatába indulás előtt, vagy csak úgy "bátorságmerítés" okán bikavért ( vörösbort ) isznak.

Ez a - hiszen a nevében is benne van- legenda bármely romantikus is és méltóan akarja megemlékeztetni a magyarok a török hódoltság elleni küzdelmének eme igen kicsiny kis monumentumát. aligha igaz, hiszen hazánkban egészen a török hódoltságig kizárólag fehérbort termeltek. A kadarka kék szőlőfajta és a vörösbor készítésének technológiája a törökökkel együtt érkező rácok közvetítésével honosodott meg borvidékeinken"

Lambert Robert - Városomrúl

A "bikavér" kifejezést tehát elsőként a szekszárdi bor megnevezésére alkalmazták. A bikavér egy másik fontos, korai említése Erdélyi János 1851-ben megjelent Magyar közmondások könyve című művében olvasható a "Bikavér" címszónál: "Így nevezik az erős veresbort, például az egrit". A meghatározás Szekszárdra ugyan nem vonatkozik, de az egri bort is csak példaként említi, amely a szó általános, nem tudatos használatára utal. Ezt erősíti továbbá Ballagi Mór 1873-ban megjelent "A Magyar Nyelv Teljes Szótára" c. műve, amely szerint a "Bikavér (tréfás) - erős, sötét színű vörösbor".[2]

A közelmúltban Eger és Szekszárd között vita folyt arról, hogy a történelmi tények melyik borvidéket jogosítják fel a "bikavér" név használatára. A rendelkezésre álló történelmi források is azt mutatják, hogy ugyan Szekszárdon bukkant fel elsőként a kifejezés, de használata a mély színű bor általános megnevezésére korlátozódott. A viták ma már háttérbe szorultak, mindkét borvidék termelői elfogadják a névhasználat feltételeit.

Története[szerkesztés]

A szekszárdi bikavér készítésének szabályozása[szerkesztés]


A bor jellemzői[szerkesztés]

A modern, magas minőségű szekszárdi bikavér mély rubin színű, közepesen magas savtartalommal, közepes-magas csersavtartalommal és magas alkoholtartalommal (tipikusan 14-15%) rendelkezik, aromájában fekete bogyós gyümölcsökre, fűszerekre emlékeztet.

Általában vad- és marhahúsból készült, fűszeres ételekhez ajánlják, 16-18 °C hőmérsékleten való fogyasztásra. Kiváló kísérője lehet nehezebb ételeknek, például pörkölt, marhasteak, pecsenye.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Máté Andrea. 2003. ‘A bikavér legendája’. Rubicon. Vol. 1-2/2003, pp 40-41.
  2. Töttös Gábor. 1987. ‘A szekszárdi szőlő és bor’. pp 127.

További információk[szerkesztés]