Szalair (település)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Szalair (Салаир)
Közigazgatás
Ország Oroszország
Föderációs alanyKemerovói terület
Irányítószám 652770
Körzethívószám 38463
Népesség
Teljes népesség7452 fő (2018. jan. 1.)[1] +/-
Földrajzi adatok
Időzóna UTC+7
Elhelyezkedése
Szalair (Oroszország)
Szalair
Szalair
Pozíció Oroszország térképén
é. sz. 54° 14′, k. h. 85° 48′Koordináták: é. sz. 54° 14′, k. h. 85° 48′
Szalair (Kemerovói terület)
Szalair
Szalair
Pozíció a Kemerovói terület térképén
A Wikimédia Commons tartalmaz Szalair témájú médiaállományokat.

Szalair (oroszul: Салаир) város Oroszország ázsiai részén, a Kemerovói területen.

Népessége: 8262 fő (a 2010. évi népszámláláskor).[2]

Elhelyezkedése[szerkesztés]

A Kemerovói terület nyugati határánál, a Szalair-hátság keleti oldalán helyezkedik el. A Belovóból délnyugat felé leágazó vasúti mellékvonal végpontja.

Története[szerkesztés]

A mai város környékén az ezüstérc nagyobb előfordulásait 1781-ben fedezték fel. Néhány évvel később megkezdődött a kitermelés, és létrejött Szalair bányásztelep. Kezdetben az ércet távoli üzemekbe szállították, de 1794-ben a település közelében (Gavrilovóban) is ezüstolvasztót létesítettek. 1830-ban a folyók medrében aranyat is találtak, és számos aranymosó telep jött létre. 1897-ben a gazdasági válság és az ezüst világpiaci árának csökkenése miatt az ezüstbányákat és az olvasztót bezárták.

A szovjet korszakban, 1928-tól megkezdődött az elhagyott aknák helyreállítása és Szalirig meghosszabbították a vasúti szárnyvonalat. 1932-ben helyezték üzembe az ólom- és cinkérc feldolgozására épült dúsítóüzem első részlegét. Szalair 1941 áprilisában városi rangot kapott, ekkor kb. 25 ezer lakosa volt. 1957-ben a mosott arany kitermelését is felújították.

A város meghatározó iparága az ércbányászat és -dúsítás, legfontosabb üzeme a dúsítókombinát volt. Az ott nyert cink- és baritkoncentrátumot a belovói cinkkohászati kombinátban használták fel, az ólomkoncentrátumot pedig a kelet-kazahsztáni üzemekbe szállították. A Szovjetunió felbomlásával az utóbbi lehetőség megszűnt.

1998-tól az ércbányászat és -feldolgozás válságos helyzetbe került. Egy tulajdonosváltást követően, 2005-ben rézércet kezdtek termelni egy újonnan nyitott külfejtésen, majd üzembe helyezték az ércdúsítót. A termelés azonban éveken át veszteségesnek bizonyult, és 2013. június 1-én a bányászatot és az ércdúsítást végleg befejezték. A megszűnt munkahelyek dolgozóinak a körzet szénbányáinál és dúsítóüzemeinél ígértek munkalehetőséget.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. 26. Численность постоянного населения Российской Федерации по муниципальным образованиям на 1 января 2018 года. Orosz Szövetségi Állami Statisztikai Hivatal. (Hozzáférés: 2019. január 23.)
  2. A 2010. évi népszámlálás adatai. Oroszország statisztikai hivatala. [2013. február 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. december 1.)

Források[szerkesztés]