Szalair (település)
| Szalair (Салаир) | |
![](http://hu.wikipedia.org/wiki/Fájl:Салаир,_район_"Речка"_гора_Немка.jpg) | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Oroszország |
| Föderációs alany | Kemerovói terület |
| Irányítószám | 652770 |
| Körzethívószám | 38463 |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 6747 fő (2025. jan. 1.)[1] |
| Földrajzi adatok | |
| Időzóna | UTC+7 |
| Elhelyezkedése | |
 Szalair
Pozíció Oroszország térképén
| |
 é. sz. 54° 14′, k. h. 85° 48′54.233333°N 85.800000°EKoordináták: é. sz. 54° 14′, k. h. 85° 48′54.233333°N 85.800000°E | |
Szalair
Pozíció a Kemerovói terület térképén
| |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Szalair témájú médiaállományokat. | |
Szalair (oroszul: Салаир) város Oroszország ázsiai részén, a Kemerovói területen.
Népessége: 8262 fő (a 2010. évi népszámláláskor).[2]
Elhelyezkedése
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A Kemerovói terület nyugati határánál, a Szalair-hátság keleti oldalán helyezkedik el. A Belovóból délnyugat felé leágazó vasúti mellékvonal végpontja.
Története
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A mai város környékén az ezüstérc nagyobb előfordulásait 1781-ben fedezték fel. Néhány évvel később megkezdődött a kitermelés, és létrejött Szalair bányásztelep. Kezdetben az ércet távoli üzemekbe szállították, de 1794-ben a település közelében (Gavrilovóban) is ezüstolvasztót létesítettek. 1830-ban a folyók medrében aranyat is találtak, és számos aranymosó telep jött létre. 1897-ben a gazdasági válság és az ezüst világpiaci árának csökkenése miatt az ezüstbányákat és az olvasztót bezárták.
A szovjet korszakban, 1928-tól megkezdődött az elhagyott aknák helyreállítása és Szalirig meghosszabbították a vasúti szárnyvonalat. 1932-ben helyezték üzembe az ólom- és cinkérc feldolgozására épült dúsítóüzem első részlegét. Szalair 1941 áprilisában városi rangot kapott, ekkor kb. 25 ezer lakosa volt. 1957-ben a mosott arany kitermelését is felújították.
A város meghatározó iparága az ércbányászat és -dúsítás, legfontosabb üzeme a dúsítókombinát volt. Az ott nyert cink- és baritkoncentrátumot a belovói cinkkohászati kombinátban használták fel, az ólomkoncentrátumot pedig a kelet-kazahsztáni üzemekbe szállították. A Szovjetunió felbomlásával az utóbbi lehetőség megszűnt.
1998-tól az ércbányászat és -feldolgozás válságos helyzetbe került. Egy tulajdonosváltást követően, 2005-ben rézércet kezdtek termelni egy újonnan nyitott külfejtésen, majd üzembe helyezték az ércdúsítót. A termelés azonban éveken át veszteségesnek bizonyult, és 2013. június 1-én a bányászatot és az ércdúsítást végleg befejezték. A megszűnt munkahelyek dolgozóinak a körzet szénbányáinál és dúsítóüzemeinél ígértek munkalehetőséget.
Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- ↑ "Численность постоянного населения Российской Федерации по муниципальным образованиям на 1 января 2025 года" (orosz nyelven). Orosz Szövetségi Állami Statisztikai Hivatal. 2025. április 25.
- ↑ "A 2010. évi népszámlálás adatai" (PDF). Oroszország statisztikai hivatala. 2013. február 28. dátummal az eredeti (PDF) címről archiválva. Hozzáférés: 2020. december 1..
Források
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- История города (hozzáférés: 2020-11-19)
- Салаир (mojgorod. ru)
- Салаирский горно-обогатительный комбинат, ОАО (irkipedia.ru, hozzáférés: 2020-11-21)
- Салаирский рудник исчерпал себя (kommersant.ru, 2013-04-11)