Szülői elidegenítés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A szülői elidegenítés (parental alienation, rövidítve: PA) a gyermek pszichológiai manipulációjának folyamata és eredménye, amely a szülő és/vagy más családtagok felé indokolatlan félelem, tiszteletlenség vagy ellenségeskedés kialakulásához vezet.[1][2] A jelenség a gyermek és az elutasított családtag ellen irányuló pszichológiai abúzus - lelki bántalmazás - egy jellegzetes formája, amely majdnem kizárólag a házastársak különélése, illetve válás esetén fordul elő, különösképp azokban az esetekben, ahol jogi lépésekre is sor került.[3] Ennek fő oka általában az, hogy az egyik szülő ki akarja zárni a másik szülőt a gyermek életéből, de más családtagok, barátok, illetve a családdal kapcsolatban álló szakemberek (gyermekvédelmi dolgozók, pszichológusok, ügyvédek, bírók) is hozzájárulhatnak ehhez.[2][4] A folyamat végül oda vezet, hogy a gyermek hosszú távon, sőt általában teljesen elidegenedik a szülőtől, illetve más családtagtól[5] amit különösen negatív gyermekkori élményként él meg, mely következtében magatartásbeli, kognitív, érzelmi és pszichológiai szimptómák alakulnak ki az érintett gyermekben.[6]

Áttekintés[szerkesztés]

A "kóros elidegenítés" jelenségét 1976-ban írták le először: olyan helyzetre utal, melyben egy gyermek ok nélkül elutasít egy tőle külön élő szülőt, bántóan utal rá.[7] Richard A. Gardner javaslatára vezették be a szülői elidegenítés szindróma (parental alienation syndrome, rövidítve: PAS) kifejezést 1980-ban, mely a pszichiáter válófélben lévő szülőkkel folytatott klinikai kísérletein alapul. A szülői elidegenítésre nem létezik egyetlen definíció, mivel számos módon nyilvánul meg.

A "szülői elidegenítés szindrómát" az orvosi, pszichológusi és jogi közösség nem ismeri el zavarnak, és Gardner elméletét illetve az ehhez kapcsolódó kutatásokat keményen kritizálták a témával foglalkozó szakértők. [8][9][10][11][12] Mivel a kritikák egyik sarokpontja, hogy nem "valódi" szindrómáról (tünetegyüttesről) beszélünk, ezért az utóbbi időben mellőzik a szindróma használatát és egyszerűen szülői elidegenítésként hivatkoznak a jelenségre. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által kiadott "Betegségek és kapcsolódó egészségügyi problémák nemzetközi statisztikai osztályozása" (ICD - magyarul: BNO) katalógus legújabb, 2019. május 25-én jóváhagyott 11-es változatba belekerült a szülői elidegenítés mint "index-kifejezés".[13] Ezt azt jelenti, hogy a WHO elismeri a jelenség létezését, bár nem egy önálló rendellenességként, hanem a QE52.0 kódjelű "gondozó szülő-gyermek közötti" problémaként tekint rá. Az Amerikai Pszichiátriai Szövetség (American Psychiatric Association) Mentális Zavarok Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyve (DSM) ötödik változata (DSM-5) ugyan szándékosan nem említi név szerint a szülői elidegenítést, azonban jelenség lényegében bele lett fogalmazva "gyermek lelki bántalmazása" címszó alatt.[14]

Okok[szerkesztés]

Az elidegenedés okai két nagyobb kategóriába sorolhatók:

  • valós elidegenedés: a szülő ártalmas vagy sértegető viselkedése a gyermek elidegenedéséhez vezet;[15]
  • kóros elidegenítés: az elidegenedés a gyermek családi viszonyainak kóros következménye, vagyis nem az elidegenített szülő viselkedésére adott racionális válasz. Ebben az esetben a gondozó szülő (és/vagy a környezete) direkt vagy indirekt elidegenítő magatartásának eredményeképpen a gyermek azonosul ezzel a mintával és sajátjaként adja elő.

A valós elidegenedést meg kell különböztetni a kóros elidegenítés jelenségétől. Az előbbi jelenség során egy gyermek érthető módon elutasít egy bántalmazó szülőt, míg az utóbbi esetben pszichológiai szempontból ártalmas és alaptalan jelenségről van szó.[16]

A jelenség velejárói[szerkesztés]

A szülői elidegenítés jelenségével az alábbi tünetek hozhatók kapcsolatba:

  • A gyermek nem kötődik az elidegenített szülőhöz.[17]
  • Az elidegenített szülővel szemben a gyermek viselkedése fellengzős, szemtelen lehet, az empátia teljes hiánya, valamint önteltség, arrogáns viselkedés jellemzi és az a téveszmés hit, hogy az elidegenített szülő bántalmazó, illetve nem alkalmas a gyereknevelésre.[17][18][19]
  • A gyermek gondolkodását a megosztottság jellemezheti, azt gondolhatja, hogy az egyik szülő teljesen jó, a másik pedig teljesen rossz, illetve mindketten nagyon rosszak.[15][20][21]

Motiváció[szerkesztés]

A szülői elidegenítés egyik elképzelése szerint egy bizonyos szülő által kezdeményezett elidegenítési szituációban, ha a szülő gyerekkorában elhagyatottnak érezte magát, illetve ha úgy érezte, hogy nem elég jó, egy válás, vagy szakítás előidézi és újra előhozza ezeket a gyerekkori sérelmeket. Válaszadásképpen, ez a szülő újra eljátszhat[15][20][22][23][24][25][26][27][28][29] egy, a saját gyerekkorával kapcsolatos hamis narratívát, ahol:

  • a gyermek másik szülője szimbolizálja az alkalmatlan, illetve bántalmazó szülőt,
  • a gyermek szimbolizálja a másik szülő áldozatát,
  • az ártalmas szülői gyakorlatokat alkalmazó szülő szimbolizálja a gyermekét látszólag védelmezni kívánó szülőt.[30]

A külső szemlélők - barátok, gyermekvédelmi dolgozók, terapeuták és bírók - szerepe az elidegenítő szülő téveszméjének igazolása, melyet részben már igazolt a gyermek áldozatként történő viselkedése.[15][19][22][31] Mindazonáltal a valóságban a másik (különélő) szülő egyáltalán nem alkalmatlan és nem is bántalmazó, miközben az ártalmas magatartást alkalmazó szülő ténylegesen az.[15][20][31] Valójában az a szülő, aki fél, retteg attól, hogy nem fog megfelelni, illetve elhagyják, kivetíti e félelmeit a másik szülőre,[15] mert "mindenki világosan láthatja" hogy a másik szülőt utasítja vissza és hagyja ott a gyermek, ezért ő az "alkalmatlan".[18]

A destruktív szülői gyakorlatot alkalmazó szülő jellemzően borderline személyiségzavarral, illetve nárcisztikus személyiségzavarral,[15][17][18][21][30][31] küzd, aki az alkalmatlanság és az elhagyatottság érzését még fiatalkorában élte meg. Egy válás vagy szakítás újra előhozhatja ezt az érzést, melyet próbál kompenzálni és üldözési mánia jellemezheti.[20][21][30][32][33] Ezek a szülők azt gondolják, hogy rájuk nem érvényesek a tisztességes és törvényes viselkedéssel kapcsolatos társadalmi normák[17][18] és "a saját képükre" próbálják nevelni a gyerekeiket. Megpróbálják túlságosan magukhoz kötni a gyerekeket, felettük abszolút és korlátlan hatalmat követelnek, mert félnek az elutasítástól, félelmeiket a másik szülőre vetítik ki. A gyerekeik "érdekében" elhagyják a társukat, és a fájdalmas gyermekkori kötődési trauma élményét élik át újra.[34]

Mechanizmus[szerkesztés]

Az ártalmas szülői viselkedés technikái nagyon kifinomultak és "tökéletesek" lehetnek.[15][17][30] A szülő a legtöbb esetben bevonja a gyermeket a házastársi konfliktusba[35] azáltal, hogy arra ösztönzi a gyermeket, hogy panaszkodjon a másik szülőre, majd "lelkesen helyben hagyja" ezt. Ebből adódóan a gyermek abban a hitben él, hogy a másik szülő veszélyes[18][36] és szívtelen, nem szereti őt.[18][36] A panaszkodásra való ösztönzés a gyermeket áldozatszerepbe kényszeríti, anélkül, hogy tudna róla,[21][36] ezáltal a szülő felveheti a védelmező szerepét, a másik szülő pedig az "alkalmatlan" szülői szerepet kapja. Mivel a kívülállók nem látják, hogy mi történt korábban, csak azzal szembesülnek, hogy a gyermek "áldozatként" viselkedik.[18][19][31] Idővel a panaszkodási folyamat eredményeként a gyermek közelebb áll majd az elidegenítő szülőhöz[18] - hasonlóan a Stockholm-szindrómához - és eltávolodik az elutasított szülőtől, mivel vele kapcsolatban csak a negatív dolgok lettek kiemelve. Ennek kettős hatásaként a gyermek a másik (különélő) szülőt vissza fogja utasítani.

A szülő hazugságokat,[18] részleges hazugságokat,[36] és túlzásokat[18] is keverhet ebbe az ártalmas folyamatba, főleg akkor, ha a gyermek ezeket nem tudja ellenőrizni, illetve ahol a részleges hazugságnak csak az igaz részét lehet könnyen ellenőrizni.[37] Annak eredményeként, hogy a gyermeket az elidegenítő szülő az elutasított szülő feletti ítélkezésre ösztönzi,[18] a gyermek felsőbbrendűnek érzi magát az elutasított szülőnél, ezáltal vele szemben nagyképű és arrogáns lesz, úgy érzi, hatalma van felette. Ez tovább táplálja az elidegenítő szülő téveszméjét, hogy megvédi a gyermeket az alkalmatlan szülőtől.[31] Ezután a gyermek is átveszi ezt a téveszmét és gondolkodást.[15][18][19]

Mivel a gyermek és a szülő más generációhoz tartozik, egy igen rendellenes háromszög[38][39] jön létre, mely a rendszeres és folyamatos elidegenítési stratégiák következtében csak tovább bonyolódik és szövevényesedik,[40][41][42][43][44] s egyre rosszabb helyzetet idéz elő az a tény, hogy az egyik résztvevőnek személyiségzavara van.[15][17][18][31] A személyiségzavaros szülő megtöri a család dinamikáját és azt kívánja elérni, hogy a volt házastárs a gyerekének már csak a volt szülője legyen.[20] Végül pedig a gyermek úgy értelmezi az elutasított szülő elvesztéséből adódó fájdalmat, hogy ez azért történt, mert az elutasított szülő bántalmazó. A gyermek ezt a fájdalmat főleg az elutasított szülő jelenlétében érzi.[21]

A helyzet kezelése[szerkesztés]

Hatékonyan visszaállítani a gyermek szülőhöz való kötődését úgy lehet, hogy először is védelmet kell biztosítani az ártalmas szülői gyakorlatokkal szemben.[15][31] Egy tanulmány szerint a gyermek ezt a védelmet nem éli meg traumatikus élményként.[31][45]

Az egyik elmélet szerint,[40] amennyiben megfigyelhetők a szülőtől való elidegenedés jelei, a hagyományos tanácsadásnál hatékonyabbnak tűnik a strukturált beavatkozás. A strukturált beavatkozás a következőket foglalja magában:

  • kritikus gondolkodás kialakítása, az elutasításon és a bonyolításon való felülemelkedés
  • a gyermek helyének visszaállítása a család hierarchiájába
  • a családok rendszerének kezelése
  • a gyermek számára időszakos védelem biztosítása az elidegenítő szülő destruktív gyakorlatával szemben.

A strukturált beavatkozás mellett érvelők szerint a hagyományos kezelési szövetségen alapuló tanácsadás a következő hiányosságokat rejti magában:

  • a mérföldkövek és ütemterv hiányából adódó késések
  • az egyik szülő szabotálja a közös munkát, azzal a céllal, hogy az ne járjon sikerrel
  • kizárólag a gyermek érzelmeinek és panaszainak előtérbe helyezése, a család rendszerével való foglalkozás kizárása
  • koholt, túlzott és eltorzított panaszokért való bocsánatkérés a szülő részéről: nem hatékony megoldás.

Más módszerek[szerkesztés]

A súlyos eseteknél néhányan[15][17][18][20][21][40] más megközelítést javasoltak. Ezekben az esetekben az érintett gyermekeknél egy tünetegyüttest határoztak meg és pszichológiai magyarázatot adtak magukra a tünetekre. A tüneteket az ártalmas szülői magatartás okozza és azon okokat is feltárják, hogy adott esetben egy szülő miért folyamodik ehhez.[15][17][18] Ebben a megközelítésben a jelenség pszichológiai problémák kombinációja, melyeket az e területen szakképzett pszichológusok képesek megérteni és felismerni.[31] Az elméleti megfogalmazás szerint a - hagyományosan szülői elidegenítésnek nevezett - kóros viselkedés egy már meglévő kóros viselkedés manifesztálódott formája."[20][31]

Szakmai elfogadottság[szerkesztés]

A szülői elidegenedés elfogadottsága története során folyamatosan változott a szakemberek körében. Egy 2009-es felmérés a mentális egészségügyi és a jogi szakemberek között a szülői elidegenedési szindróma fogalmával kapcsolatban erős kétkedést, a szülői elidegenedés koncepcióval kapcsolatban pedig óvatosságot tapasztalt.[46]

Mentális egészséggel foglalkozó szakemberek[szerkesztés]

A mentális egészségügyi szakemberek között a szülői elidegenedés elfogadottsága nem egységes.[47] A múltban az Amerikai Pszichiátriai Szövetség és az Amerikai Pszichológiai Szövetség[48] semleges nézőpontot képviselt a szülői elidegenedésről, mint külön szindrómáról.[49] 2016-ban kiadott álláspontjukat szerint "a szülői elidegenítés létezésének tagadása, hogy ez nem gyermekbántalmazás, ellentétes az általuk kiadott publikációkkal",[50] mindemellett - ahogy a bevezetőben említettük - az általuk kiadott DSM-5-be is belekerült a jelenség lényege. Az új, "gyermek lelki bántalmazása" címszó úgy lett definiálva, mint "a gyermeket nevelő szülő szándékos szóbeli, vagy tettleges cselekedete, melynek eredményeképpen a gyermek jelentős lelki sérülést szenved". Ebben a cikkelyben azonban további részleteket találunk, melyben a szülői elidegenítés koncepciója köszön vissza. A “szülő-gyermek közötti problémák" között példaként említi azt, hogy a gyermek az elidegenített szülőről alkotott képe mások negatív hatására jön létre, ellenséges valaki felé, vagy bűnbakként állítja be és nincs reális oka az eltávolodásnak a szülőjétől.[51]

Ahogy fentebb említettük, az ENSZ Egészségügyi Világszervezete által kiadott nemzetközi katalógusba (BNI) is belekerült a szülői elidegenítés, még ha nem is külön rendellenességként, hanem a "gondozó szülő-gyermek közötti probléma" szinonimájaként.

Bíróságok[szerkesztés]

Az Egyesült Államokban a Családjogi és Békéltető Bíróságok 2010-ben végeztek egy felmérést, melyben a megkérdezett 300 résztvevő 98%-a igennel válaszolt a következő kérdésre: "Ön szerint vannak gyerekek, akiket az egyik szülő manipulál, hogy az ésszerűtlenül és alaptalanul visszautasítsa a másik szülőt?".[1] Mindazonáltal a szülői elidegenítés nem a manipuláló tevékenységre utal, hanem inkább a gyermeknél az elidegenítő viselkedés következtében kialakuló elutasításra.

Néhány bíróság elismeri, hogy a szülői elidegenítés a gyermekbántalmazás egyik súlyos formája, mely a gyermek számára nagyon komoly következményekkel jár. Egyes bíróságok Brazíliában[52] és Mexikóban törvénybe foglalták, hogy a szülői elidegenítés bűntény.[53] Más bíróságok felfüggeszthetik a gyermektámogatást azokban az esetekben, ahol szülői elidegenítés áll fenn. New Yorkban, a Robert Coull v. Pamela Rottman ügyben, No. 2014-01516, 2015 N.Y. App. Div. LEXIS 6611 (2015. szeptember 2.), ahol a gyermek anyja "elidegenítési módszerekkel" akadályozta az apát a fia láthatásában, felfüggesztették a gyermektartásdíj folyósítását.[54] Néhány amerikai bíróság megbízott család újraegyesítési terapeuta segítségével szintén próbált tenni az ügy érdekében; de jelenleg nincsenek érvényben szülői elidegenítést szabályozó szövetségi vagy állami törvények az Egyesült Államokban.[55] A szülői elidegenítés természetéből adódóan sok bíróság előírja, hogy minősített szakembernek tanúvallomással kell alátámasztania a szülői elidegenítés tényét, illetve azt, hogy a szülő mentális zavarral küzd.[56][57]

A szülői elidegenítési viselkedés más mentális zavarokat is magában foglalhat, mind az elidegenítő, mind az elidegenített szülő részéről, ezek figyelembe vétele is releváns lehet egy gyermekelhelyezési per esetén.[58] Az elidegenített gyermek viselkedése szintén fontos tényező.[59]

A szülői elidegenítés (PA), illetve a szülői elidegenítés szindróma (PAS) felismerése és bizonyítása szakavatott szakemberek bevonását követeli a hatósági eljárásokban. Ehhez a gyermekvédelmi, családsegítői területen dolgozó szakemberek, pszichológusok, pszichiáterek képzése, továbbképzése szükséges. A Magyarországon - egységességét tekintve - még kialakulóban lévő bírói ítélkezés kezdi felismerni a probléma létét és jelentőségét: "A gyermek nevelésére való alkalmatlanságra vonható következtetés abból, ha a szülő a gyermeket el akarja idegeníteni a másik szülőtől..." (A Legfelsőbb Bíróság 17. számú irányelve).

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Lorandos, D., W. Bernet and S.R. Sauber (2013). Overview of Parental Alienation. In Parental Alienation: The Handbook for Mental Health and Legal Professionals. Charles C Thomas Publisher (2013. november 22.). ISBN 0398087504. Hozzáférés ideje: 2017. október 1. 
  2. a b Divorce Poison. Harper Collins (2009. november 22.). ISBN 006198423X. Hozzáférés ideje: 2017. október 1. 
  3. Baker, AJL. The High-Conflict Custody Battle: Protect Yourself and Your Kids from a Toxic Divorce, False Accusations, and Parental Alienation. Oakland, USA: New Harbinger (2014). ISBN 9781626250734 
  4. Warshak, R.A. (2015. november 22.). „Parental Alienation: Overview, Management, Intervention, and Practice Tips.”. Journal of the American Academy of Matrimonial Lawyers. [2017. október 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés ideje: 2017. október 26.)  
  5. Baker, Amy, J.L.. Adult Children of Parental Alienation: Breaking the Ties that Bind. W.W. Norton & Co. (2007). ISBN 978-0393705195 
  6. (2016. július 1.) „Child Affected by Parental Relationship Distress”. Journal of the American Academy of Child & Adolescent Psychiatry 55 (7), 571-579. o. [2017. október 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés ideje: 2017. október 7.)  
  7. Bow, JN (2009). „Examining Parental Alienation in Child Custody Cases: A Survey of Mental Health and Legal Professionals”. The American Journal of Family Therapy 37 (2), 127–145. o. DOI:10.1080/01926180801960658.  
  8. Bernet, W (2008). „Parental Alienation Disorder and DSM-V”. The American Journal of Family Therapy 36 (5), 349–366. o. DOI:10.1080/01926180802405513.  
  9. Faller, KC (1998). „The parental alienation syndrome: What is it and what data support it?” (pdf). Child Maltreatment 3 (2), 100–115. o. DOI:10.1177/1077559598003002005.  
  10. Bruch, CS (2001). „Parental Alienation Syndrome and Parental Alienation: Getting It Wrong in Child Custody Cases” (pdf). Family Law Quarterly 35 (527), 527–552. o.  
  11. Wood, CL (1994). „The parental alienation syndrome: a dangerous aura of reliability”. Loyola of Los Angeles Law Review 29, 1367–1415. o. (Hozzáférés ideje: 2008. április 12.)  
  12. Hoult, JA (2006). „The Evidentiary Admissibility of Parental Alienation Syndrome: Science, Law, and Policy”. Children's Legal Rights Journal 26 (1).  
  13. World Health Organisation Recognises Parental Alienation (angol nyelven). Karen Woodall, 2019. május 27. (Hozzáférés: 2019. augusztus 26.)
  14. User, Super: National Parents Organization (brit angol nyelven). nationalparentsorganization.org. (Hozzáférés: 2019. augusztus 26.)[halott link]
  15. a b c d e f g h i j k l m PARENT ALIENATION What happens when ex-spouses wage war with children on the front line. Thousand Oaks Acorn . (Hozzáférés: 2015. augusztus 29.)
  16. Bala, N (2007). „Alienated Children and Parental Separation: Legal Responses from Canada's Family Courts”. Queens Law Journal 33, 79–138. o.  
  17. a b c d e f g h Parental Alienation Syndrome: Researchers Say the Struggle is Real. Inquisitr . (Hozzáférés: 2015. augusztus 29.)
  18. a b c d e f g h i j k l m n o Tales of parental alienation and a collapsing legal system. Echo NETDAILY . (Hozzáférés: 2015. augusztus 29.)
  19. a b c d Parental Alienation Syndrome Isn't in the DSM Yet, but It's in Plenty of Arguments. Newsweek . (Hozzáférés: 2015. október 3.)
  20. a b c d e f g Parental Alienation, Interview with Craig Childress. Italian Society of Forensic Science . (Hozzáférés: 2015. október 3.)
  21. a b c d e f Narcissism and Parental Alienation Syndrome. Psych Central . (Hozzáférés: 2015. november 8.)
  22. a b Pearlman, Laurie (2005). „Clinical Applications of the Attachment Framework: Relational Treatment of Complex Trauma”. Journal of Traumatic Stress 18, 449–459. o. DOI:10.1002/jts.20052.  
  23. Levy, Michael (1998). „A Helpful Way to Conceptualize and Understand Reenactments”. The Journal of Psychotherapy Practice and Research 7 (3), 227–235. o. PMID 9631344.  
  24. Benjamin Sadock PhD. Kaplan & Sadock's Concise Textbook of Clinical Psychiatry. LWWW, 216. o.. ISBN 978-0781787468 
  25. van der Kolk, B.A. (1987). „The psychological consequences of overwhelming life experiences”. Psychological Trauma 7 (3), 5. o.  
  26. van der Kolk, B.A. (2005). „Developmental Trauma Disorder: Towards a rational diagnosis for children with complex trauma histories.”. Psychiatric Annals 35 (5), 401–408. o.  
  27. It's Time for a Relationship Audit: When you know yourelf you will know what to do differently next time.. Psychology Today . (Hozzáférés: 2015. szeptember 22.)
  28. Reyes, Gilbert. The Encyclopedia of Psychological Trauma. Wiley, 0. o. (2000). ISBN 978-0470110065 
  29. The compulsion to repeat the trauma. The Leadership Council on Child Abuse & Interpersonal Violence : The Effect of Childhood Trauma on Brain Development . (Hozzáférés: 2015. december 5.)
  30. a b c d Barbara Jo Fidler. Children Who Resist Postseparation Parental Contact: A Differential Approach for Legal and Mental Health Professionals. Oxford University Press, 30. o.. ISBN 978-0199895496 
  31. a b c d e f g h i j The Controversial Therapy That's Shaping Custody Battles. Yahoo Parenting . (Hozzáférés: 2015. szeptember 13.)
  32. Theodore Million. Disorders of Personality:Introducing a DSM / ICD Spectrum from Normal to Abnormal 3rd Edition. Wiley, 407–408. o. (2011). ISBN 978-0470040935 
  33. James Masterson, M.D.. The Narcissistic and Borderline Disorders: An Integrated Developmental Approach. Routledge, 38. o. (1981). ISBN 978-0876302927 
  34. The American Psychiatric Publishing Textbook of Personality Disorders. American Psychiatric Publishing, 364. o. (2007. november 22.). ISBN 1585626627. Hozzáférés ideje: 2017. október 1. 
  35. Jail time for parental alienation not in best interests of children. Irish Times . (Hozzáférés: 2015. szeptember 29.)
  36. a b c d Surviving Parental Alienation, Part 2: The parental alienation tipping point. Psychology Today . (Hozzáférés: 2015. október 3.)
  37. Coparenting with a Toxic Ex. New Harbinger Publications, 85–86. o. (2014. november 22.). ISBN 978-1608829583 
  38. Linda Gottlieb. THE PARENTAL ALIENATION SYNDROME: A Family Therapy and Collaborative Systems Approach to Amelioration. Charles C Thomas, 4,87,180,214,222,249,254,258,259. o.. ISBN 978-0398087364 
  39. Amy J. L. Baker PhD. WORKING WITH ALIENATED FAMILIES A Clinical Guidebook. Routeledge, 200, 230,238. o.. ISBN 978-0415518031 
  40. a b c Structured intervention trumps therapy in child estrangement cases. Advocate Daily . (Hozzáférés: 2015. november 2.)
  41. Mark Goldstein. Handbook of Child Custody. Springer, 186, 194, 267. o.. ISBN 978-3319139418 
  42. Parent-Child Reunification After Alienation: Strategies to Reunite Alienated Parents and Their Children. Psychology Today . (Hozzáférés: 2015. október 3.)
  43. Baker, A.J.L.. Adult Children of Parental Alienation Syndrome: Breaking the Ties That Bind. W. W. Norton & Company. ISBN 978-0393705195 
  44. Philip A. Cowan. Family, Self, and Society: Toward A New Agenda for Family Research. Routledge, 206. o.. ISBN 978-0805809992 
  45. Recent Advances in Understanding Parental Alienation: Implications of Parental Alienation Research for Family-Based Intervention. Psychology Today . (Hozzáférés: 2015. szeptember 13.)
  46. Bow, JN; Gould JW; Flens JR (2009). "Examining Parental Alienation in Child Custody Cases: A Survey of Mental Health and Legal Professionals" (PDF).The American Journal of Family Therapy. 37 (2): 127–145. doi:10.1080/01926180801960658.
  47. Bow, JN; Gould JW; Flens JR (2009). "Examining Parental Alienation in Child Custody Cases: A Survey of Mental Health and Legal Professionals" (PDF). The American Journal of Family Therapy. 37 (2): 127–145. doi:10.1080/01926180801960658.
  48. "Statement on Parental Alienation Syndrome"American Psychological Association. 1 January 2008. Retrieved 7 October 2017.
  49. 'Parental Alienation, DSM-5, and ICD-11: Response to Critics' William Bernet, MD and Amy J. L. Baker, PhD (2013)
  50. http://www.parentherald.com/articles/72615/20161010/parental-alienation-latest-news-updates-parental-alienation-really-exist-apa-confirms-psychological-child-abuse.htm
  51. User, Super: National Parents Organization (brit angol nyelven). nationalparentsorganization.org. (Hozzáférés: 2019. augusztus 26.)[halott link]
  52. Brazil: Parental Alienation Criminalized. Library of Congress , 2010. szeptember 2. (Hozzáférés: 2017. október 7.)
  53. Programme aims to help people affected by 'parental alienation'”, The Guardian, 2016. július 14. (Hozzáférés ideje: 2017. október 7.) 
  54. Denney, Andrew. „Father Not Obligated to Pay Child Support, Panel Finds”, New York Law Journal, 2015. szeptember 9. 
  55. [1], "Should Parental Alienation Be A Crime?" - Wallin & Klarich Family Law
  56. (2008. július 1.) „Custody collaborations”. Monitor on Psychology 39 (7), 48. o. (Hozzáférés ideje: 2017. október 7.)  
  57. Parental Alienation in Child Custody Cases. ExpertLaw.com , 2016. február 24. (Hozzáférés: 2017. október 7.)
  58. (2001. július 1.) „The Alienated Child: A Reformulation of Parental Alienation Syndrome”. Family Court Review 39 (3), 249-266. o. (Hozzáférés ideje: 2017. október 7.)  
  59. (2016. november 22.) „The Linkage Between Parental Alienation Behaviors and Child Alienation”. Journal of Divorce and Remarriage 57, 475-484. o. (Hozzáférés ideje: 2017. október 7.)