Széles Lajos (feltaláló)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Széles Lajos (Nak, 1897. augusztus 3. – 1992. január 18.) borbély, feltaláló.

Élete[szerkesztés]

Széles Lajos, a gyógyító borbélyként ismert feltaláló a Tolna megyei Nak községben, egy parasztcsalád harmadik fiaként látta meg a napvilágot. 17 évesen bátyja helyett harcolt az első világháborúban, több katonai kitüntetést is kapott. Mivel soha nem vágyott a paraszti életre, s mindig hajtotta a kíváncsiság, nem volt maradása falujában.

Leszerelését követően a Budapesti Helyőrségi Kórházban, majd egy fodrászüzletben Dombóváron dolgozott, ahol 1923-ban feleségül vette Kovács Teréziát.

A kezdődő világválság előtt feleségével együtt Dél-Amerikába emigrált. Több országot megjárt, végül 1929-ben Uruguayban telepedett le, és egy borbélyüzletet nyitott. Az üzletben kis labort hozott létre, ahol kezdetben gyógynövényekből krémeket és parfümöket készített. Eközben megszervezte a latin-amerikai ország borbély szakszervezetét, majd annak elnökének is megválasztották, így sok befolyásos barátot és vagyont szerzett.

1957 fordulópontot jelentett életében: két barátja balesetben súlyos égési sérüléseket szenvedett. Ekkor kezdte el a kísérleteket, fejébe vette, hogy megtalálja a gyógymódot. 1962-re már tökéletes volt az „Anti-quema” (égés ellen) receptje.

1964-ben újból útra kelt, hogy visszatérjen szülőfalujába, Nakra. A környéken, ahogy a kis falvakban, szájról szájra terjedt a hír: égési sérüléseket gyógyít egy furcsa „amerikás”! 1966-tól a falu orvosa, dr. Klapka János is dokumentálta a sérültek gyógyulásait. Szerével több egészségügyi intézményben is próbálkozott, de csukott ajtókat talált. Az „illetékesek” közül sokan kuruzslónak titulálták, és meg sem mutathatta a szerét, mert azt „elavult módszernek” tartották. Ő viszont nem adta fel, tovább gyógyított, és segítő kezekre is talált.

Szegvári Katalin televíziós újságíró riportot készített vele a gyógyításokról és a szerről. 1978 májusában Vitray Tamás „Csak ülök és mesélek” című televíziós műsorában az egész ország felfigyelt a zöld üveges gyógyító borbélyra.

A gyógyulni vágyók pedig egyre csak özönlöttek hozzá, mert a szer bizonyítottan használt. Kisebb fokú égéseknél elég volt egy-két fújás, s a fájdalom megszűnt, néhány nap után pedig már semmi nem látszott. De ugyanez volt a helyzet a súlyos égési sérüléseknél is, a néhány napos kezelés végére jelentősen enyhültek a fájdalmak, és hegedtek, múltak a sebek.

A médiában történt bemutatás után, 1978-ban az INTERAG - dr. Hermann Imre közbenjárásával - megvásárolta a receptúrát. A Humán Oltóanyagtermelő és Kutatóintézetben megkezdődött, először az Irix, majd a Naksol gyártása. (Maga a név így állt össze: Nak, a kis tolnai falu és a spanyol "sol"= Nap, amely még a solutio, oldat rövidítése is, szavak összetétele.)

25 évnyi kálvária és harc után végre sikerült: 1988-ban Magyarországon is törzskönyvezték a Naksolt. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy 1983 és 1987 között már sok más országban, így például Mexikóban és a Szovjetunióban is törzskönyvezték.

Később kiderült, hogy a szer hatóanyagát a százlevelű rózsából vonták ki.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Akiknek ezeréves múltunkat köszönhetjük. Magyarország neves halottainak névjegyzéke és temetkezési helyei. Összeáll. Csontos László amatőr temetőkutató. Bp., Római Kiadó és Nyomdaipari Bt., 2001.
  • Magyar ki kicsoda 1990. Több mint 6000 élő magyar életrajza. Főszerk. Hermann Péter, szerk. Markóczy Mária. Bp., Láng Kiadó–TEXOFT Kft., 1990.
  • Magyar és nemzetközi ki kicsoda. Több mint 12 000 kortársunk életrajza. Főszerk. Hermann Péter, szerk. Pásztor Antal, Szalay Katalin, Szarvas Krisztina. Bp., Biográf, 1991.
  • Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.