„Szolmizáció” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat]

← Régebbi szerkesztés Újabb szerkesztés →

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva

Sorban

A lap 2009. augusztus 2., 12:58-kori változata

A szolmizáció a magyar nyelvhasználatban a tulajdonképpeni relatív szolmizáció (közkeletűen szolfézs is) általános megnevezése, melyet megkülönböztetünk az abszolút szolmizációtól.

Abszolút szolmizáció

Az abszolút szolmizáció latin nyelvekben az abszolút hangmagasságú zenei törzshangok elnevezésének összefoglaló neve.

magyar	olasz	spanyol	francia
c	do	do	ut
d	re	re	ré
e	mi	mi	mi
f	fa	fa	fa
g	sol	sol	sol
a	la	la	la
h	si	si	si

Relatív szolmizáció

A relatív szolmizáció az abszolút hangmagasságtól független, kizárólag a hang hangsorban elfoglalt helyének - a környező hangok alapján történő - azonosítását lehetővé tévő és megkönnyítő módszer. A szolmizáció segítségével bármely kezdőhangra felépíthető bármely diatonikus skála, és segítségével a hangzatok felismerésének és éneklésének elsajátítása is egyszerűbb. Gyakran kézjelekkel együtt alkalmazzák, tanítják és tanulják.

Például C-dúrban a relatív szolmizációs hangok az abszolút hangoknak az alábbi táblázat szerint felelnek meg. A "szolmizációs hang" oszlopban első helyen és félkövér betűtípussal minden esetben a hivatalos magyar szakmai-tudományos írásmód szerint szerepelnek; majd a kiejtési variánsok következnek, melyek beszédben nyelvi jelenségek, énekelve pedig - természetes módon, a magyar nyelv rövid-hosszú magánhangzópárjaihoz igazodva - az énekelt hang hosszúságától függenek; ezután zárójelben a más országokban használt - csak a magyar írásmódtól eltérő - további változatok (ha van ilyen), írásmód szerint. A szolmizációs betűjel mindig kisbetűs.

abszolút hang	szolmizációs betűjel	szolmizációs hang	felfelé módosítva	lefelé módosítva
c	d	dó , do (do)	di (dí)	nincs
d	r	re, ré	ri (rí)	ra, rá
e	m	mi, mí	nincs	ma, má (me)
f	f	fa, fá	fi (fí)	nincs
g	s	szó, szo (sol)	szi, szí (si)	sza (se)
a	l	lá, la (la)	li, lí	lu, lú (le)
h	t	ti, tí	nincs	ta (te)

Története

Az ókori görögök

Már az ókori görögök is felismerték, hogy énekléskor a különböző hangmagasságok különböző magánhangzókhoz (különböző magánhangzókat tartalmazó szótagokhoz) rendelése a legegyszerűbb és legtermészetesebb módszer a hangmagasságok memorizálására, mely így a tiszta intonációt is megkönnyíti.

A görög zene szigorú szimbolikus-harmóniai arányokon nyugodott. Alapja a ½-1-1 hangközarányú tetrachord (pl. e-f-g-h). Négy összekapcsolt illetve szétválasztott tetrachord egy kiegészítő legmélyebb hanggal (proszlambanomenosz) hozta létre a két oktávra terjedő hangsort (szüszthéma teleion). A hangok éneklésekor a te–ta–té–tó szótagokat használták. Az első és legfontosabb szótag a te volt (genészeosz szümbolon), ezt kapta a legmélyebb hang, illetve ennek első és második oktávja is. A félhanglépésre mindig a ta–té kapcsolatot énekelték:

A	H	c	d	e	f	g	a	h	c¹	d¹	e¹	f¹	g¹	a¹
te	ta	té	tó	ta	té	tó	te	ta	té	tó	ta	té	tó	te

A guidói rendszer

Hagyományosan Arezzói Guido (vagy Guido Monaco vagy Guido Aretinus, 991-992 körül – 1033-1050 között) itáliai bencés szerzetest tekintik a mai napig fennmaradt és egységesen használt relatív szolmizációs rendszer legkorábbi változata megalkotójának. Bár a gregorián ének gyakorlatáról szóló írásaiban nem szerepel közvetlen utalás sem a mai értelemben vett szolmizációra, sem az ennek memorizálását megkönnyítő úgynevezett "guidói kézre", széleskörű pedagógiai munkássága és más találmányai - köztük az ugyancsak korszakalkotó jelentőségű, terctávolságú vonalakra jegyzett notáció - alapján szerzősége valószínűsíthető. Guido Epistola de ignotu cantu című, bizonytalan keltezésű művében ír a szótaghoz rendelt hangmagasságok rendkívül hasznos voltáról az énekek betanításakor. Ebben található az Ut queant laxis kezdetű himnusz, melyet a Pál diakónus (720 körül - 799 körül) néven ismert szintén itáliai bencés szerzetes - költő és történetíró, a Karoling-reneszánsz egyik jeles képviselője - alkotott, szapphói strófákban. Bár a dallam más szövegekkel is ismert, nincs Guido koránál korábbi előfordulása, így valószínűsíthetően ő a szerzője. A dallam a szöveg sorainak kezdő szótagjaival a diatonikus hangsor első hat hangját szólaltatja meg, emelkedő sorrendben. A szótagok tartalmazzák mind az öt latin magánhangzót és hat különböző mássalhangzót. A Szent János-himnusz néven is ismert műben az énekesek Keresztelő Szent Jánoshoz fordulnak, hogy közbenjárásával óvja meg őket a rekedtségtől:

(latin) „Ut queant laxis resonare fibris Mira gestorum famuli tuorum, Solve polluti labii reatum, sancte Ioannes. ”	(magyarul) „Hogy könnyült szívvel csoda tetteidnek zenghessék hírét szabadult szolgáid, oldd meg, Szent János, kötelét a bűntõl szennyes ajaknak. ”
– Pauli Diaconi Hymnus In Nativitate S. Ioannis Baptistae, Sík Sándor fordítása^[1]

Ut queant laxis

Az Ut queant laxis kezdetű himnusz dallama

Probléma esetén lásd:Médiafájlok kezelése.

Guido az 1025-26 körül keletkezett Micrologus című művében fektette le a rendszer elméleti alapjait. Felismerte, hogy a szótagok közvetlenül a hangminőséghez kötődnek, minden szótag a hozzárendelt hangot a hangsor fél- és egészhang-lépéseinek sorában azonosítja. Guido a mai héthangú diatonikus skála egymás melletti első hat hangját egységes csoportnak tekintve egy-egy azonos szerkezetű - azonos egymásutáni egész- és félhanglépésekből álló (1-1-½-1-1) - csoportot (hexachord) épített a hangsor első és ötödik hangjára. Ezek a hexachordum naturale ("természetes hatos", c-d-e-f-g-a) és hexachordum durum ("kemény hatos", innen a későbbi dúr elnevezés, g-a-h-c-d-e). Ez valószínűleg a XII. század elején egészült ki a diatonikus hangsor negyedik hangjára épült újabb hatos csoporttal: hexachordum molle ("lágy hatos", f-g-a-b-c-d), mely által a gregorián énekben létrejött a hangsorban a b és h hangok váltakozása.

A XIII. század végétől a hangsor többi hangjára épülő újabb és újabb hexachordok alkalmazásával lehetővé vált - a hangok más és más hexachordokban elfoglalt helyének átértelmezésével (mutatio) - bármely félhanglépés éneklése (musica ficta). Ez azonban a rendszert egyre bonyolultabbá, áttekinthetetlenné és - eredeti céljával ellentétben - egyre nehezebben megtanulhatóvá tette.

Már a reneszánszban történtek elszigetelt kísérletek a szolmizációs metódus egyszerűsítésére, például hét és nyolc szótagos új szisztémák bevezetésével, ezek azonban nem terjedtek el. Két, egymástól egészhang-távolságra lévő hexachord összekapcsolása heptachorddá (hét egymás melletti hangot tartalmazó csoporttá) már jelzi annak a szükségességét, hogy oktávon belül minden egyes hangnak külön elnevezése legyen. A XVI. században a diatonikus hangsor hetedik hangjaként a hatodik hang (la) feletti egészhang azonosítására rögzült a si megnevezés (a közhiedelemmel ellentétben nem az Ut queant laxis himnuszt záró "sancte Ioannes" kezdőbetűiből, hanem a franko-flamand énekes iskolák la feletti kis- (sy) és nagyszekund (ho) jelzésének gyakorlatából), illetve erősödik fel az a vélekedés, mely a különböző hangsorok (tonusok) számának csökkentésében látja az egyszerűsítés kulcsát. A probléma teljes megoldását így csak a két hangnemre redukált dúr-moll rendszer kialakulása hozta el.

Egyes feltételezések szerint a guidói metódus nem autentikus, hanem még korábbi: esetleg egy kevéssé ismert arab szolmizációs módszerből (دُرر مفصَّلات durr mufassalt, "elválasztott gyöngyök") kerültek a szótagok a középkori európai gyakorlatba:

c	d	e	f	g	a	h
dal	ra	mim	fa	sad	lam	sin

A feltételezésre konkrét bizonyíték azonban nincs, ráadásul az arab zenében - annak melodikus sajátosságai miatt - nyugati zenei értelemben vett egységes szolmizációs rendszer sosem alakult ki, illetve terjedt el.^[2]

Tonic Sol-fa

A tulajdonképpeni mai relatív szolmizáció alapja, országonként (nyelvenként) kisebb eltérésekkel.

Sarah Ann Glover (1785–1867) norwichi (Anglia) tanárnő az iskolások énektanításában alkalmazta elsőként azt a módszert, hogy a tanulókat először a hangok egymáshoz viszonyított helyzetével ismertette meg, s az egyes hangokat megkülönböztetendő a guidói szolmizációs szótagok első betűit (nagybetűsen) használta. Ez a kottaolvasás elsajátítása nélkül tette lehetővé bármely dallam gyors és egyszerű betanítását. Glover módszerét Scheme for Rendering Psalmody Congregational című, 1835-ben keletkezett írásában tette közzé.

1841-ben a kiemelkedő tanári képességeiről ismert, ám zenében járatlan John Curwen (1816–1880) lelkipásztor megbízást kapott az angliai vasárnapi iskolák országos konferenciájától, hogy találjon minél egyszerűbb, az énektanításban alkalmazható pedagógiai eljárást. Curwen kutatásai során felfedezte Glover művét, és azt kiegészítésekkel és változtatásokkal teljes relatív szolmizációs rendszerré dolgozta ki. Az angol nyelvhez igazodva alkalmazta a guidói szótagokat: doh, ray, me, fah, soh, lah, te; és kisbetűsre változtatta a szótagok rövidítéseit. Bevezette a kézjelek használatát, átvette a hagyományos kottaírásból az ütemvonalakat és a szünetek jelzéseit. Ha a dallam oktávot váltott, a főfekvés jelöletlen oktávjához képest az alsóbbat a hang betűjelzése mellett jobbra lent, a felsőbbet pedig jobbra fent egy kis vonalkával jelezte: d - d, - d^,. Az egyes hangok más szolmizációs szótagra váltásával könnyen kivihető lett a moduláció is: d - s - m = (új) d - m - r.

John Curwen 1842-ben jelentette meg először Tonic Sol-fa, azaz "tonális szolmizáció" néven a teljes rendszert az Independent Magazine-ben. Céljai részben vallásos, részben szociális elképzelésekből fakadtak: a módszer nagy segítséget jelentett egyrészt a templomi kórusoknak, másrészt a zenei képzést megfizetni nem tudó szegény rétegeknek. E korban azonban már egyre szélesebb néprétegek körében volt kívánatos cél az önképzés, így Curwen módszere egyre ismertebb és népszerűbb lett. 1852-ben a Popular Educator című lapban megjelent publikációsorozatának eredményeképpen a metódus iránti érdeklődés robbanásszerűen megnőtt. 1856-ban Curwen visszavonult a lelkipásztori tevékenységtől, részben túlhajszoltsága miatt, részben, hogy minden idejét a módszer oktatásának és terjesztésének szentelhesse. Ekkor már saját, e célra felállított nyomdája állította elő a Tonic Sol-fa kézikönyvét és szolmizált énekek, kórusművek példányait. 1869-ben külön iskolát (Tonic Sol-fa College) alapított a tanárok képzésére. Sikerét jelzi, hogy 1890-re például Händel Messiás című oratóriumának már több mint 39.000 szolmizált példányát adták el. Ekkorra már a Tonic Sol-fa az énektanítás bevett gyakorlatának része lett az ország minden iskolájában.

Curwen halála után feledésbe ment egyik fő elve: a metódust folyamatosan fejleszteni kell a mindenkori igényeknek megfelelően. Csak a XX. század második felében ismerték fel újra ennek jelentőségét. 1970-71-ben a University of London Educational Institute (a Londoni Egyetem Pedagógiai Intézete) felülvizsgálta a módszert ás ajánlásokat fogalmazott meg annak korszerűsítésére. 1974-ben az intézet és a Tonic Sol-fa College közösen hozta létre a Curwen Institute (Curwen Intézet) nevű új szervezetet, 1984-ben pedig megjelent a The New Curwen Method ("Az új Curwen-módszer") első kiadása.

A Tonic Sol-fa pedagógiai jelentőségét mutatja, hogy Kodály Zoltán teljes egészében beépítette a gyermekek és felnőttek zenére neveléséről alkotott koncepciójába ("Kodály-módszer").

Európán kívül

Kínában már időszámításunk előtt kialakult egy abszolút hangmagasságú tizenkét hangos rendszer (lü), illetve vele párhuzamosan egy relatív, pentaton szolmizációs módszer. Előbbinek csak elméleti jelentőséggel bírt (hangrendszer, hangkészlet), utóbbi volt a tulajdonképpeni (transzponálható) használati hangsor. Ez - rendkívül praktikus volta miatt - számos távol-keleti országban is elterjedt. Kínában a IX-XIII. század között újabb, két egymásra épülő pentatóniát alkalmazó szolmizáció született, mely eltérésekkel ugyan, de a mai napig használatban van.

Japánban a szolmizációs jelölés rendkívül gyakorlatias módon együtt volt használatos - így együtt is fejlődött - a ritmikai jelekkel illetve a hangszeres fogások jelzéseivel, szoros kapcsolatban a gagaku (udvari zene) és nó (zenés dráma) művészetével. Ma a IX-XI. század során, a héjján korszakban keletkezett Iroha (伊呂波, "ABC.." vagy "alapok") című költemény szótagjait használják kvázi szolmizációs céllal (a vers egyben pangramma), ez esetben mindig katakanákkal írva:

a	h	c¹	d¹	e¹	f¹	g¹
イ (i)	ロ (ro)	ハ (ha)	ニ (ni)	ホ (ho)	ヘ (he)	ト (to)

Indiában rendkívül korán, már az első évezred első felében kialakult a hét diatonikus hang egy oktávon (szvara) belüli elnevezése:

c	d	e	f	g	a	h
sza	ri	ga	ma	pa	dha	ni

A szótagok szanszkrit szavak rövidítései, melyek állatok kiáltásait jelentik, például pa - pancsama - kakukk, dha - dhaivata - béka, ni - nisada - elefánt. Ez az oktáv három külön tetrachordra (gráma) bomlott, és - érdekes párhuzamban a guidói szisztémával - az első, negyedik és ötödik hangokon kezdődött. A mai klasszikus indiai zenében a szolmizációnak egy különleges alkalmazása fejlődött ki szargam (= sza-ri-ga-ma = c-d-e-f) néven, szoros összefonódásban a rága művészetével: az előadó a mű egyes részeiben a költői szöveget a hangoknak megfelelő szolmizációs szótagokkal helyettesíti, virtuóz gyorsaságú, improvizatív recitálással.

Hivatkozások

↑ Sík Sándor. Himnuszok könyve. Budapest: Szent István Társulat (1943)
↑ Miller, Samuel D. (1973). „Guido d'Arezzo: Medieval Musician and Educator”. Journal of Research in Music Education 21 (3), 239-245. o. DOI:10.2307/3345093.

Felhasznált irodalom

The New Grove Dictionary of Music and Musicians, Oxford University Press, 2004, ISBN 978-0195170672
Brockhaus Riemann Zenei Lexikon, Editio Musica, Budapest, 1985, ISBN 963 330 540 3
Allaire, Gaston George: The Theory of Hexachords, Solmization and the Modal System: A Practical Application, American Institute of Musicology, Róma, 1972
Kodály Zoltán: Visszatekintés, Editio Musica, Budapest, 1982, ISBN 963330444x
Curwen, John: The Teacher's Manual of the Tonic Sol-fa Method, Boethis Press, 1997, ISBN 978-0863141188
Dobszay László: Útmutató a "Hangok világa VI." tanításához, Editio Musica, Budapest, 1972, ISMN M080067727
Ádám Jenő: Módszeres énektanítás a relatív szolmizáció alapján, Turul Szövetség Könyv- és Lapterjesztő Kft., 1944

Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

[1] Sík Sándor. Himnuszok könyve. Budapest: Szent István Társulat (1943)

[2] Miller, Samuel D. (1973). „Guido d'Arezzo: Medieval Musician and Educator”. Journal of Research in Music Education 21 (3), 239-245. o. DOI:10.2307/3345093.

[1]

[2]

@@ 118. sor: / 118. sor: @@
 ''Sarah Ann Glover'' (1785–1867) norwichi ([[Egyesült Királyság|Anglia]]) tanárnő az iskolások énektanításában alkalmazta elsőként azt a módszert, hogy a tanulókat először a hangok egymáshoz viszonyított helyzetével ismertette meg, s az egyes hangokat megkülönböztetendő a guidói szolmizációs szótagok első betűit (nagybetűsen) használta. Ez a kottaolvasás elsajátítása nélkül tette lehetővé bármely dallam gyors és egyszerű betanítását. Glover módszerét ''Scheme for Rendering Psalmody Congregational'' című, 1835-ben keletkezett írásában tette közzé.
--ben a kiemelkedő tanári képességeiről ismert, ám zenében járatlan ''John Curwen'' (1816–1880) lelkipásztor megbízást kapott az angliai [[vasármapi iskola|vasárnapi iskolák]] országos konferenciájától, hogy találjon minél egyszerűbb, az énektanításban alkalmazható pedagógiai eljárást. Curwen kutatásai során felfedezte Glover művét, és azt kiegészítésekkel és változtatásokkal teljes relatív szolmizációs rendszerré dolgozta ki. Az angol nyelvhez igazodva alkalmazta a guidói szótagokat: '' doh, ray, me, fah, soh, lah, te''; és kisbetűsre változtatta a szótagok rövidítéseit. Bevezette a kézjelek használatát, átvette a hagyományos kottaírásból az ütemvonalakat és a szünetek jelzéseit. Ha a dallam oktávot váltott, a főfekvés jelöletlen oktávjához képest az alsóbbat a hang betűjelzése mellett jobbra lent, a felsőbbet pedig jobbra fent egy kis vonalkával jelezte: ''d - d, - d<sup>,</sup>''. Az egyes hangok más szolmizációs szótagra váltásával könnyen kivihető lett a [[moduláció]] is.
+-ben a kiemelkedő tanári képességeiről ismert, ám zenében járatlan ''John Curwen'' (1816–1880) lelkipásztor megbízást kapott az angliai [[vasármapi iskola|vasárnapi iskolák]] országos konferenciájától, hogy találjon minél egyszerűbb, az énektanításban alkalmazható pedagógiai eljárást. Curwen kutatásai során felfedezte Glover művét, és azt kiegészítésekkel és változtatásokkal teljes relatív szolmizációs rendszerré dolgozta ki. Az angol nyelvhez igazodva alkalmazta a guidói szótagokat: '' doh, ray, me, fah, soh, lah, te''; és kisbetűsre változtatta a szótagok rövidítéseit. Bevezette a kézjelek használatát, átvette a hagyományos kottaírásból az ütemvonalakat és a szünetek jelzéseit. Ha a dallam oktávot váltott, a főfekvés jelöletlen oktávjához képest az alsóbbat a hang betűjelzése mellett jobbra lent, a felsőbbet pedig jobbra fent egy kis vonalkával jelezte: ''d - d, - d<sup>,</sup>''. Az egyes hangok más szolmizációs szótagra váltásával könnyen kivihető lett a [[moduláció]] is: ''d - s - m = (új) d - m - r''.
-Curwen 1842-ben jelentette meg először ''Tonic Sol-fa'', azaz "tonális szolmizáció" néven a teljes rendszert az ''Independent Magazine''-ban. E korban már egyre szélesebb néprétegek körében volt kívánatos cél az önképzés, így Curwen módszere egyre ismertebb és népszerűbb lett. 1852-ben a ''Popular Educator'' című lapban megjelent publikációsorozatának eredményeképpen a metódus iránti érdeklődés rendkívülivé vált. 1856-ban Curwen visszavonult a lelkipásztori tevékenységtől, hogy minden idejét a módszer oktatásának és terjesztésének szentelhesse. Ekkor már saját, e célra felállított nyomdája állította elő a ''Tonic Sol-fa'' példányait, 1869-ben pedig külön iskolát (''Tonic Sol-fa College'') alapított a tanárok képzésére. Sikerét jelzi, hogy halála után tíz évvel (1890) [[Georg Friedrich Händel|Händel]] ''Messiás'' című oratóriumának már 39.000 szolmizált példányát adták el.
+John Curwen 1842-ben jelentette meg először ''Tonic Sol-fa'', azaz "tonális szolmizáció" néven a teljes rendszert az ''Independent Magazine''-ben. Céljai részben vallásos, részben szociális elképzelésekből fakadtak: a módszer nagy segítséget jelentett egyrészt a templomi kórusoknak, másrészt a zenei képzést megfizetni nem tudó szegény rétegeknek. E korban azonban már egyre szélesebb néprétegek körében volt kívánatos cél az önképzés, így Curwen módszere egyre ismertebb és népszerűbb lett. 1852-ben a ''Popular Educator'' című lapban megjelent publikációsorozatának eredményeképpen a metódus iránti érdeklődés robbanásszerűen megnőtt. 1856-ban Curwen visszavonult a lelkipásztori tevékenységtől, részben túlhajszoltsága miatt, részben, hogy minden idejét a módszer oktatásának és terjesztésének szentelhesse. Ekkor már saját, e célra felállított nyomdája állította elő a ''Tonic Sol-fa'' kézikönyvét és szolmizált énekek, kórusművek példányait. 1869-ben külön iskolát (''Tonic Sol-fa College'') alapított a tanárok képzésére. Sikerét jelzi, hogy [[1890]]-re például [[Georg Friedrich Händel|Händel]] ''Messiás'' című oratóriumának már több mint 39.000 szolmizált példányát adták el. Ekkorra már a ''Tonic Sol-fa''  az énektanítás bevett gyakorlatának része lett az ország minden iskolájában.
-Curwen halála után feledésbe ment egyik fő elve: a metódust folyamatosan fejleszteni kell a mindenkori igényeknek megfelelően. Csak a XX. század második felében ismerték fel újra ennek jelentőségét. 1970-71-ben a ''University of London Educational Institute'' (Londoni Egyetem Pedagógiai Intézete) felülvizsgálta a módszert ás ajánlásokat fogalmazott meg annak korszerűsítésére. 1974-ben az intézet és a ''Tonic Sol-fa College'' közösen hozta létre a ''Curwen Institute'' (Curwen Intézet) nevű új szervezetet, 1984-ben pedig megjelent a ''The New Curwen Method'' ("Az új Curwen-módszer").
+Curwen halála után feledésbe ment egyik fő elve: a metódust folyamatosan fejleszteni kell a mindenkori igényeknek megfelelően. Csak a XX. század második felében ismerték fel újra ennek jelentőségét. 1970-71-ben a ''University of London Educational Institute'' (a Londoni Egyetem Pedagógiai Intézete) felülvizsgálta a módszert ás ajánlásokat fogalmazott meg annak korszerűsítésére. 1974-ben az intézet és a ''Tonic Sol-fa College'' közösen hozta létre a ''Curwen Institute'' (Curwen Intézet) nevű új szervezetet, 1984-ben pedig megjelent a ''The New Curwen Method'' ("Az új Curwen-módszer") első kiadása.
 A ''Tonic Sol-fa'' pedagógiai jelentőségét mutatja, hogy [[Kodály Zoltán]] teljes egészében beépítette a gyermekek és felnőttek zenére neveléséről alkotott koncepciójába ("Kodály-módszer").