Kabócák

Kabócák
Tibicen linnei
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia) Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda) Altörzs: Hatlábúak (Hexapoda) Osztály: Rovarok (Insecta) Öregrend: Paraneoptera Rend: Félfedelesszárnyúak (Hemiptera) Alrend: Színkabócák (Auchenorrhyncha) Alrendág: Cicadomorpha Öregcsalád: Cicadoidea Család: Cicadidae Westwood, 1840
Alcsaládok
Cicadettinae Cicadinae Tettigadinae Tibiceninae Lásd még a szövegben
Hivatkozások
Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Kabócák témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Kabócák témájú kategóriát.

A kabócák (Cicadidae) a félfedelesszárnyúak (Hemiptera) rendjében a színkabócák (Auchenorrhyncha) alrendjének egyik rovarcsaládja közel 3000 eddig leírt fajjal (Soós, 1954).

Elterjedésük

A kabócák az egész földön elterjedtek (Nickel et al., 2002). A Kárpát-medencében közel 600 fajuk él; a legismertebbek a mannakabóca (Cicada orni) és az óriás kabóca (Cicada plebeja). Az előbbi szúrásával a manna-cukrot adja, az utóbbi a legnagyobb európai faj.

Megjelenésük, felépítésük

Rövid fejük merőlegesen áll, a homlokuk duzzadt. Mellső szárnyaik a hátsóknál hosszabbak, hártyásak. Testük jellegzetesen ék alakú, hengeres. Vannak közöttük egészen aprók (2 mm körüliek), de a trópusokon 11 cm-nél hosszabb fajaik is élnek (Holzinger, 2002).

A Kárpát-medencei fajok többsége nem éri el a 10 mm-t sem, de legnagyobb itteni képviselőik, az énekes kabócák (Cicadinae alcsalád) hossza az 1–4 cm tartományba esik (Sáringer, 1989).

Szájszervük szúró-szívó jellegű.

A hímek ivarszervei a kilencedik potrohszelvényen helyezkednek el, alakjuk rendszerint a fajra jellemző és így elkülönítő bélyeg. A nőstények tojócsöve fűrészes: ezzel vágják fel a növény szövetét, hogy elhelyezhessék benne petéiket.

Hangadó készülékük a test oldalán, az első haslemezen kifejlődött finom hártyácskák sora. Ez mindkét ivar egyedeinél megtalálható, de a nőstényeké csenevész.

Legújabb felfedezések szerint a rovar szárnyain olyan nanoméretű struktúrák találhatók, amelyek érintéssel képesek baktériumokat elpusztítani. Ez a struktúra ezernyi parányi oszlopból áll, melyek csapdába ejtik, és darabokra tépik szét a káros mikroorganizmusokat.

Életmódjuk, élőhelyük

A fajok többsége röpképes (rövid távon gyorsan repül), valamennyi a szárazföldön él. Leginkább a forró égövi vidékeket kedvelik, a mérsékelt övben a szőlőtermesztés határán túl nem mennek. A déli napfényben hangadó hártyáikat rezegtetve igen élénken, éles, cirregő hangon ciripelnek. Magyarországon is elterjedt az utóbbi években, főleg a Nyugat-Dunántúl enyhébb éghajlatú tájain.

Többnyire a fákon tartózkodnak, igen óvatosak.

Szipókáikkal megszúrják a fák leveleit és gallyait, és ezek nedveit szívják. A föl nem szívott nedv a levegőn tömörül; ebből lesz az úgynevezett manna-cukor.

Lárváik növények gyökereibe bújnak, és azok nedveit szívogatva, több vedléssel nőnek fel. A kifejlett lárva először kimászik a föld felszínére, és ott reped fel hátán a bőr, hogy előbújjon belőle a kifejlett, ekkor még halványzöld kabóca.

Galéria

• 
  Kabócák Alfred Brehm művében
• 
  Kabóca egy horvát tengerparti fenyő törzsén
• 
• 
• 

Források

• Bokor József (szerk.). A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X 
• Bleicher Krisztina "Kabóca-együttesek (Auchenorrhyncha) faunisztikai és szerkezeti vizsgálata alma- és körteültetvényekben" doktori értekezése
• Michael Chinery, Gordon Riley: Ízeltlábúak. Gondolat Kiadó, Fürkész könyvek. Budapest, 1991. ISSN 0237-4935 ISBN 963-282-451-2

További információk

• Egy mesebeli lény: a sarkantyús kabóca