Zsebkendőszavazás

Tisza István miniszterelnök

A zsebkendőszavazás egy a Magyar Országgyűlésben 1904. november 18-án lezajlott jelenet volt, melynek során Tisza István kortesbeszéde után Perczel Dezső házelnök – a házszabály megsértésével – azonnali szavazást rendelt el a Daniel Gábor által benyújtott házszabály módosító javaslatról, amely jelentősen csökkentette az ellenzéki képviselők jogköreit. Ugyan a jelenet leírásai nem egységesek abban, hogy a házelnök meglengetett-e egy zsebkendőt vagy sem, jelt adva a kormánypártiaknak a szavazásra, a képviselők többsége (kormánypárti, ellenzéki egyaránt) nem értve mi történik kíváncsiságból felállt (ez jelentette akkoriban az igen szavazatot, míg az ülve maradás a nemet), mire Perczel kihirdette a javaslat elfogadását. A jelenet a kormányzó Szabadelvű Párton belül is szakadáshoz vezetett, az ekkor kivált szabadelvű képviselők többsége előbb „disszidens”, majd Országos Alkotmánypárt néven hozott létre új tömörülést, míg a teljes parlamenti ellenzéket Szövetkezett Ellenzék (avagy Szövetkezett Balpárt) néven egyetlen választási szövetségbe tömörítette.

Előzményei

A századforduló körül Bécsben kaotikus poltikai állapotok uralkodtak, a Monarchia osztrák része gyakorlatilag lebénult az ottani ellenzék és a kormány politikai csatározásaiban. Emiatt a kiegyezés óta tízévente kötelezően megújítandó gazdasági kiegyezés esedékes, 1897-es tárgyalásai is eredménytelennek bizonyultak, mivel a bécsi ellenzék ellehetetlenítette az osztrák tárgyaló feleket.

Ennek áthidalására 1898-ban a magyar kormány megalkotta az ún. ischli klauzulát, ami a magyar részről egyoldalú, ideiglenes meghosszabbítását mondta ki a szerződésnek (az osztrák kormány is hasonlóképp cselekedett). Erre azért volt szükség, mert a szerződés nélkül Ausztriához hasonlóan Magyarország is gazdaságilag teljesen lebénult volna. Az újratárgyalás ilyetén feladása (elmaradása) miatt a magyar ellenzék országos demonstrációkat szervezett és a parlamentben is obstrukcióval lassította a törvényhozást, amibe végül a Bánffy-kormány 1899-ben belebukott. Az őt követő Széll-kormánynak is csak 1902. december 31-én sikerült végül nyélbe ütnie a paktumot. Mivel Széll Kálmán a tárgyalások során végig erélytelenül lépett fel (valamiféle osztrák kompenzációban bízva, ami végül elmaradt), az aláírást követően 1903 elején az országgyűlési ellenzék újra obstrukcióba fogott. Ennek eredményeként a parlament nem tudta elfogadni a soros költségvetési törvényt az előírt határidőn belül, ami automatikusan a Széll kabinet bukását jelentette. Mivel az alig négy hónapig hivatalban lévő (első) Khuen-Héderváry-kormány is belebukott, megnyílt az út Tisza István előtt, aki 1903. november 3-án alakíthatta meg első kormányát.

Az ellenzéki obstrukció letörése

Fájl:Perczel dezső 1895-3.JPG

Perczel Dezső házelnök, korábban belügyminiszter

Tisza erőszakos rendteremtésbe kezdett. Stílusa, agresszivitása és gyakori házszabály-sértő intézkedései 1904-ben addig soha nem látott mértékben polarizálták a közvéleményt. Ennek talán egyik legnyilvánvalóbb jele, hogy az addig egymással is vitában álló ellenzéki pártok a nacionalista Negyvennyolcas Függetlenségi Párttól a Katolikus Néppárton át az Áchim L. András-féle agrárszocialistákig és a Vázsonyi Vilmos-féle városi liberálisokig és vissza tárgyalásokba kezdtek egy esetleges közös választási szövetség felállításáról.

A miniszterelnök az ellenzéki tüntetéseket is gyakorta szétverette; 1904 április végén került sor a legsúlyosabb ilyen incidensre, ekkor Tisza szűkebb hazájában, Bihar vármegyében veretett szét egy, a helyi parasztoknak a szocialisták által szervezett nagygyűlését, ami 33 halálos áldozatot követelt.

Tisza 1904 őszén nyílt levelet intézett ugrai választóihoz, amelyben a házszabályok módosításának szükségességét hangoztatta az ellenzéki obstrukció letöréséhez. A közben megkötött olasz vámszerződés letárgyalása után be is nyújtotta indítványát, hogy a Ház a házszabályok módosítására huszonegy tagú bizottságot állítson fel. Az ellenzék már ezen indítvány ellen megindította az obstrukciót.

Daniel Gábor a Szabadelvű Párt nevében határozati javaslatot terjesztett elő november 15-én, amely az ideiglenes házszabályokat foglalta magában, s ami jelentősen szűkítette volna az ellenzéki képviselők mozgásterét a törvényhozásban. Javaslata alapján többek között az egyes törvények elfogadását már nem lehetett időhúzó felszólalásokkal lassítani, illetve az obstruáló képviselőket indokolt esetben akár karhatalmi erőkkel is ki lehetett vezettetni a teremből. Ennek a javaslatnak és a Tisza által összerakott és benyújtott évenkénti kötelező újoncmegajánlás és a költségvetés záros határidejű elfogadásának megtárgyalására Tisza párhuzamos ülés megtartását indítványozta (vagyis hogy egyszerre tárgyalják ezt a három javaslatot).

1904. november 18-án került sor erre az ülésre, amelyen Tisza rövid kortesbeszéde után Perczel Dezső házelnök – a házszabály megsértésével – csendben azonnali szavazást rendelt el Daniel javaslatáról, majd meglengetett egy zsebkendőt. A jelenetet nem értve a képviselők többsége kíváncsiságból felállt a helyéről (ekkoriban a felállás jelentette az igen, az ülve maradás a nem szavazatot), mire Perczel a Daniel-féle határozati javaslatot elfogadottnak jelentette ki, majd a kialakult tumultuózus jelenetek közepette királyi kéziratot olvastatott fel, amely az ülésszakot berekesztette és december 13-ig elnapolta.

December 13-án aztán az újra összeült parlamentben az ellenzék lehetetlenné tette az ülés megtartását és heves ordibálás és vitatkozás közepette gyakorlatilag szétrombolta a terem berendezését; annak darabjaival még a kiérkező karhatalmi erőkre is rátámadtak.

Következményei

A zsebkendőszavazás másnapján, november 19-én megalakult az ellenzéki választási szövetség, amely a teljes parlamenti ellenzéket (és az azon kívüliek egy részét is) Szövetkezett Ellenzék (avagy szövetkezett balpárt) néven teljes egészében egyetlen, egységes választási koalícióba tömörítette.

Szintén a szavazást követő napokban számos prominens politikus hagyta el a Szabadelvű Pártot (például Széll Kálmán, Wlassics Gyula, Teleki Pál, ifj. Andrássy Gyula, Bánffy Miklós, stb.). Egy részük ifj. Andrássy Gyula vezetésével előbb „disszidensek” néven léptek fel (az 1905-ös választásokon is e néven indultak) s csatlakoztak a szövetkezett ellenzékhez is, majd a választások után megalakították az Országos Alkotmánypártot.

A parlamentben ellehetetlenült állapotok és a közvélemény példátlan polarizálódása miatt 1905. január 3-án a király feloszlatta az országgyűlést, és új választásokat írt ki a hónap végére-február elejére. A választási küzdelem az addig harminc éven át abszolút parlamenti többséggel kormányzó, a magyar politikát uraló Szabadelvű Párt kisebbségbe jutásával (azaz vereségével) végződött a Szövetkezett Ellenzékkel szemben.

A választás eredménye még az eddigieknél is jóval súlyosabb belpolitikai válságot okozott s többek egyebek mellett a Szabadelvű Párt jogutód nélküli feloszlásához vezetett (1906), miután az Tisza hathatós nyomására szembefordult az egyértelműen a 67-es (azaz kiegyezés-párti) eredmények és értékek megvédésére tett kísérlettel (aminek egyedüli képviselője épp a Szabadelvű Párt maradt a törvényhozásban). Tisza maga is kisebbségben maradt Miskolcon Bizony Ákossal szemben, ellenben Budapesten épp ifj. Andrássy Gyula gróf ellenében választották meg képviselőnek. A végeredmény ismeretében nyomban a választások után beadta lemondását, de mint lemondott miniszterelnök még hónapokig volt kénytelen ügyvezető kormánya élén dolgozni, a parlamenti többséggel szemben teljesen passzív magatartásra szorítkozván. Végül fél évvel később, 1905. június 18-án a király felettébb elismerő szavak kíséretében mentette fel miniszterelnöki állásából és a választási eredményt továbbra is figyelmen kívül hagyva helyébe a császárhű darabont kapitányt, volt hadügyminisztert és máig a legtöbb kitüntetést kapott katonát, Fejérváry Gézát nevezte ki miniszterelnöknek.

Források

• Grexa Gyula: Magyarország kálváriája, Nyugat, XX. évf. 21. szám, 1927. november 1.
• Dualizmus kori országgyűlési választások (esszé, PDF), Publikon.hu