Polgári Demokrata Párt (1940)

A Polgári Demokrata Párt (PDP) egy rövid életű, kis magyar nemzeti liberális párt volt az 1940-es években és azon parlamenti párt a második világháború után, amely elképzeléseiben a legtávolabb állt a Magyar Kommunista Párttól^[forrás?].

Története

1944. december 2-án Szegeden a PDP egyike lett a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontot megalapító öt pártnak, amelyek már a hatalom megszerzésére készültek, mihelyt végetérnek a harcok. Ebben az időben az egyetlen olyan párt volt, amely az egyéni emberi szabadságjogok liberális programjának alapján állt (olyan elődökkel, mint Vázsonyi Vilmos Polgári Demokrata Pártja a század elején vagy a Rassay Károly-féle liberális párt).

A párt 1945 nyarára tudott országosan számottevő erővé szerveződni, de taglétszáma ekkor sem érte el az ötvenezret. Első elnöke Teleki Géza gróf volt (Teleki Pál gróf fia, a Horthy Miklós kormányzó által korábban Moszkvába küldött – sikertelen – háromtagú fegyverszüneti bizottság egyik tagja Szentiványi Domokossal és Faragho Gáborral). A párt valódi operatív vezetője Szent-Iványi Sándor unitárius püspöki helynök volt.

A pártnak Supka Géza vezetésével balszárnya is volt, programja miatt azonban a párt elszigetelt maradt. A korábbi politikai elit tagjai, főleg Teleki hamar a kommunisták politikai támadásainak kereszttüzébe kerültek. Teleki emiatt még 1945 nyarán elhagyni kényszerült a pártot, a kommunistáknak azonban ez sem volt elég, és a PDP-t még az őszi választások előtt kiközösíttették a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontból (ami egyúttal azt is jelentette, hogy a választások után felálló kormányzó nagykoalícióba nem kerülhettek be).

A PDP-ből váltak ki azok a radikális, baloldali polgári politikusok, akik megalakították a Magyar Radikális Pártot, melyet Csécsy Imre, Kende Zsigmond és Zsolt Béla vezetett, és amely önállóan indult az 1945-ös, majd az 1947-es választásokon. A két pártot a kommunisták kezdeményezésére, részben Bilkei Gorzó Nándor PDP-politikus közbenjárásával [1] később összevonták (de ez már a vég előjátéka volt számukra a kommunista egyeduralom korszakának kezdetén).

Az 1945-ös novemberi választásokon a párt 76 393 szavazatot, 1,62%-ot kapott. Ezzel két képviselőt juttathatott a 409 tagú országgyűlésbe és az egyetlen ellenzéki párt lett.

Az 1947-es választásokon kevesebb, 49 740 szavazatot (1%) szerzett, ami akkor három országgyűlési mandátumot jelentett (a PDP a hat ellenzéki párt közül ezzel a legkisebb lett).

A PDP lapja a párt befolyásához képest igen nagy, nyolcvanezres példányszámú napilap, a polgári radikálisokhoz közelálló Világ volt, amelyet a 1945-től 1949-ig a pártalapító Supka Géza szerkesztett (a párt országgyűlési képviselője, ugyanakkor a magyarországi szabadkőművesek nagymestere).

A németek kitelepítésének ügyében a kollektív felelősséget hangsúlyozó Magyar Kommunista Párttal és a Nemzeti Parasztpárttal szemben a PDP a nemzetiségi hovatartozás és a politikai felelősség éles elválasztása mellett érvelt (a szociáldemokraták ugyancsak elutasították a kollektív felelősséget).

A kommunista nyomás alatt egyre inkább balra sodródó formációtól végül a magyar polgári politika doyenje, az ekkor már régóta Amerikában élő Jászi Oszkár is elhatárolta magát.

Vezetői

Elnöke 1945 áprilisa és júliusa között Teleki Géza, ezután 1947-ig Szent-Iványi Sándor. Szent-Iványi azonban 1946-ban külföldre távozott. 1947-ben 8 alelnököt válaszottak. Köztük volt Bródy Ernő, Örley Zoltán, Rupert Rezső és Supka Géza. Az országos szervező Vészy Mátyás volt.

Választási eredményei

Választások	Szavazatok száma	Szavazatok aránya	Mandátumok száma	Mandátumok aránya	Parlamenti szerepe
1945-ös	76 393	1,62%	2	0,49%	ellenzék
1947-es	49 740	1,00%	3	0,73%	ellenzék

Források

• Rövid párttörténet, vokscentrum.hu