„Lávafolyás” változatai közötti eltérés
[nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
a Lávafolyások lapot átneveztem Lávafolyás névre: egyes szám |
|||
66. sor: | 66. sor: | ||
*Karátson Dávid: Vulkanológia I., egyetemi jegyzet, ELTE Budapest, 1997 |
*Karátson Dávid: Vulkanológia I., egyetemi jegyzet, ELTE Budapest, 1997 |
||
[[Kategória: |
[[Kategória:Geológia]] |
A lap 2007. szeptember 29., 21:05-kori változata
A lávafolyás vagy lávaömlés az a folyamat, melynek során az illóanyagoktól megszabadult magma, azaz a láva a felszínre kerül. Napjainkban a lávaömlések - az óceánközépi hátságok hasadékvölgyeit leszámítva - elsősorban a Hawaii-szigeteken, Izlandon és az Etnán gyakoriak. Az történelem során feljegyzett legnagyobb lávaömlés 1783-ban következett be, amikor az izlandi Laki több, mint 14 km³ bazaltot öntött ki, mintegy 40 km távolságba. A földtörténet során azonban jóval nagyobb kitörésekre is akadt példa: a Columbia folyóról elnevezett, középső-miocén bazaltvidéken a Roza nevű lávaömlés-sorozat mindössze egy hét alatt 1500 km³ anyagot produkált. A hasonlóképpen képződött lávamezőket platóbazaltoknak nevezik. Ilyenek például a Dekkán-fennsík (kréta-paleocén határon képződött), Etiópiai-magasföld (tercierben keletkezett), Közép-Szibéria (kora-mezozoikumban képződött), stb.
A központi kitörések (kráteren keresztül) lávafolyásai jóval kisebbek. Az Etna például 1535 óta kevesebb, mint 4 km³ lávát adott, és legnagyobb lávaömlése nem haladta meg a 0,5 km³-t.
A lávafolyások méretét (térfogatát, vastagságát) és sebességét számos tényezô befolyásolja.
- az effúziós ráta (a láva utánpótlásának, illetve kiáramlásának intenzitása)
- a magma (láva) fizikai tulajdonságai (nyomása, sűrűsége, viszkozitása, vegyi összetétele).
Bazaltláva-folyások
A bazaltlávák a platóvidékek elsődleges építőkövei. A bazaltos összetételű magma zöme lávafolyásként kerül a felszínre, a vulkánkitörés pedig általában csendes lefutású. A bazaltos összetételű láva hígan folyó anyaga elágazó, lebenyes szerkezetű lávafolyásokként mozog, mintázata pedig általában megegyezik a domborzatéval, amelyet befed.
Két típusa ismert: az aa-láva és a pahoehoe-láva, amelyeket elsősorban eltérő felszínük alapján különítenek el. A nevek a Hawaii-szigetekről származnak; az aa (helyesen a'a, ejtsd ah ah) durva, töredezett, „salakos" felszínű, „barátságtalan" lávafolyás (a szó jelentése), míg a pahoehoe típust elsődlegesen sima lebenyekbôl, fonatokból álló, „barátságos" felszín jellemzi. Mindkét felszín létrejöttét az magyarázza, hogy a mozgó láva teteje gyorsabban hűl és szilárdul, mint belső része, következésképp a fedőréteg lemarad, feltorlaszolódik, darabokra szakad.
A híg bazaltláva-folyások sajátos típusa az ún. klasztogenetikus-láva („részecske eredetű), amely a robbanásos kitörések legenyhébb, sajátos típusa, ún. hawaii kitörés folyamán visszahulló lávacseppek összeolvadásával keletkezik.
A lávafolyások nagyformái:
- lávaág - a lávafolyás két oldalát akár több km hosszan övező pozitív felszínforma
- lávaalagút - általában pahoehoe-lávában létrejövő hosszanti alakzat. Képződése a lávafolyás belső és külső részének eltérő hűlésére vezethető vissza
A lávafolyások kisformái:
- oldalgerinc - konvex (keresztmetszetben domború) lávafolyás szegélyi részein a belső rész süppedésével vagy omlásával keletkezik, néhány tíz-száz méter hosszúságban.
- lávanyelv-gerinc - konvex lávafolyás homlokán a mögötte lévô rész süppedésével keletkezik
- nyomásgerinc - a mozgó láva által feltorlaszolt, áramvonalas - a szélekkel általában párhuzamos, a láva nyelve felé ívesen meghajló - gerinc
- lávatorlasz - lávafelszín nyomásváltozás, belső áramlás, esetleg talajvízből származó gőz kioldódása miatti feltorlaszolódása
- lávaperem - a lávafolyás elvégződése
Másodlagos kitörésekhez kapcsolódó formák:
- fröccs-kúp - gyökértelen kürtőből felfröccsenő láva által épített kúp
- fröccs-sánc - hasadékból, hosszanti mélyedésből felfröccsenő láva sánca
- hornito - a lávakéreg alól - pl. bekerült talajvíz hatására - kisebb robbanással, lávacafatok egymásra halmozásával épülő kúp
- lávafelpréselődés - a megszilárdulófélben lévő kéreg lávatorlaszhoz hasonló felnyomódásakor olykor az izzó, forró láva is kibuggyan. Központos és hosszúkás forma egyaránt épülhet.
- lávahólyag - egyszeri gázkiszökés nyomán keletkező kerekded halom kis kráterrel
Andezitláva-folyások
Az andezitek felszíne sosem pahoehoe-típusú; ritkán aa-, gyakrabban darabos, tömbös felszín jellemzi, aminek neve blokkláva. A lávafolyások végét vastag törmelékréteg jellemzi. A viszkózusabb andezitlávák lávadómokat formálnak. Leggyakoribb formái a lávagátak és a lávahasadékok, melyek a láva felszínének lehülése és felhasadása során keletkeznek.
Dácitláva-folyások
Dácitos összetétel esetében a láva csak ritkán mozog lávafolyás formájában, gyakrabban ún. lávadómokat formál. Ezek már kisebb, önálló vulkáni építményeknek tekinthetôk, még ha általában nagyobb vulkánokhoz kapcsolódnak is. A dácitláva-folyásokat következő típusai különíthetők el:
- lávalepény - felnyomuló, de saját súlya alatt kissé szétterülő lávából kialakuló alacsony dóm
- aszimmetrikus lávadóm - viszkózusabb lávából kialakuló olyan alakzat, amely részben már a lejtéssel szemben is képes előrehaladni.
- Pelée-dóm - igen viszkózus lávából álló, meredek lejtőjű dóm, amelynek tetején gyakori az utolsó felnyomuláshoz tartozó lávatű. A rámpa-szerkezet ritkább.
- kiemelt lávadugó - a legviszkózusabb típus: függgőlegesen emelkedik ki a kürtőből, tetején néha a korábbi fedőréteggel
Riolitláva-folyások
Ritkák, mert a magas szilícium-tartalmú magma elsősorban robbanásos kitöréseket okoz. A riolitláva viszkózus anyag, amely főleg aszimmetrikus lávadómként, Pelée-dómként vagy kiemelt lávadugóként nyomul a felszínre. Részben mint hólyagos, sőt horzsakőtartalmú láva, részben mint üveges obszidián szilárdul meg. A nagy viszkozitás miatt gyakori a rámpa-szerkezet. Hasonló lávafolyás az 1400 éves oregoni Nagy Obszidián-lávafolyás, vagy a Lipari-szigetek lávafolyásai.
Egyéb lávafolyások
A karbonátit-lávák nátrium és kálium tartalmú anyagú, igen kisméretű (néhány 10 m hosszú) lávafolyások. Fehéres, de kihűlve barnuló anyaguk alacsony (kb. 580 °C) hőmérsékleten folyik, miközben oldott szén-dioxid szivárog fel belőle. Elsősorban a kelet-afrikai Oldoinyo Lengai-ról ismertek.
A kénlávák csak áttételesen nevezhetők vulkáni képződményeknek: egyes rétegvulkánokon igen nagy mennyiségben, szolfatara-működéssel halmozódik fel. Nagyobb (alulról jövô) felfűtés esetén, amelynek pontosan 113 °C hőmérsékletet kell elérnie, a kén megolvad, és hígan folyós, pahoehoe-felszínű lávafolyásként útnak indul. A hőmérséklet növekedésével a kén egyre hígabban folyós lesz, 160 °C fölött viszont (bár példa rá a természetben nem ismert) viszkozitása ugrásszerűen megnő. A Földön az Andokból, a Naprendszerből pl. a Jupiter Ió nevű holdjáról ismeretesek.
Ritkaságszámba megy a Chiléből leírt 20 m vastag magnetitláva, pahoehoe-felszínnel.
Vízalatti lávafolyások
A víz alatt feltörő vagy vízbe ömlő láva morfológiai változásai fôként a gyorsan folyó bazaltlávákon látványosak és jellegzetesek: a hígabb lávákból a víz alatt gömbölyded formák, ún. párnák (pillow lava) alakulhatnak ki. A párnaláva már sekély vízmélységben is létrejön, amennyiben elegendô víz van jelen, hogy megakadályozza a freatomagmás hatást, tehát a robbanást. A víz alatt nem mindig keletkezik párnaláva. Ha pl. nagyobb az effúziós ráta, ún. lepelláva jöhet létre.
Források
- Báldi Tamás: Általános földtan, egyetemi jegyzet, ELTE Budapest, 1997
- Borsy Zoltán: Általános természetföldrajz, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 1998 ISBN 963188928-9
- Erdélyi-Sugár-Zsebeházy: Vulkánok tövében, vulkánok tetején, Móra Ferenc Könyvkiadó (Budapest), 1977
- Karátson Dávid: Vulkanológia I., egyetemi jegyzet, ELTE Budapest, 1997