Ugrás a tartalomhoz

Fogassüllő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Sander lucioperca szócikkből átirányítva)
Fogassüllő
Sander lucioperca
Sander lucioperca
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
      
Magyarországon nem védett
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Csontos halak (Osteichthyes)
Osztály: Sugarasúszójú halak (Actinopterygii)
Rend: Sügéralakúak (Perciformes)
Alrend: Sügéralkatúak (Percoidei)
Család: Sügérfélék (Percidae)
Alcsalád: Luciopercinae
Nem: Sander
Oken, 1817
Faj: S. lucioperca
Tudományos név
Sander lucioperca
(Linnaeus, 1758)
Szinonimák

  • Centropomus sandat Lacepède, 1802
  • Lucioperca linnei Malm, 1877
  • Lucioperca lucioperca (Linnaeus, 1758)
  • Lucioperca sandra Cuvier, 1828
  • Perca lucioperca Linnaeus, 1758
  • Stizostedion lucioperca (Linnaeus, 1758)
  • Stizostedion luciperca (Linnaeus, 1758)
  • Stizostedium lucioperca (Linnaeus, 1758)
  • Lucioperca lucioperca (Vásárhelyi, 1961; Berinkey, 1966)
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Fogassüllő témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Fogassüllő témájú médiaállományokat és Fogassüllő témájú kategóriát.

Egészben sütött fogas

A fogassüllő (Sander lucioperca) a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályába, a sügéralakúak (Perciformes) rendjébe és a sügérfélék (Percidae) családjába tartozó faj. A másfél kilósnál nagyobb példányok népies neve fogas, az ennél kisebbeké süllő. A névváltozat a fogasméretűre fejlődött süllő szájában lévő kapófogai miatt van.[1]

A süllő Európában honos, megtalálható a Brit-szigetektől egészen Oroszország középső részéig. Magyarországon a nagyobb folyókban és tavakban is előfordul ez a kiváló sporthal, mely a halász- és horgászzsákmányt érintően is jelentős. Gazdaságilag fontos faj, a magyar konyha nevezetes halétele és a balatoni süllőnek köszönhetően népszerűsége töretlen.[2]

Előfordulása[szerkesztés]

Közép- és Kelet-Európában elterjedt faj, de másfelé is betelepítették. A Kárpát-medence vizeiben őshonos, a keleti elterjedési határa az Aral-tó. Hiányzik azonban Nyugat- és Dél-Európából, bár Olaszországban telepítik.

Élőhelye[szerkesztés]

A nem túlságosan gyors folyószakaszokon, a jó oxigénellátottságú, szennyezésektől mentes állóvizekben érzi jól magát. Jól alkalmazkodik a sókoncentráció változásához, így félsós, torkolat közeli tengeröblökben is megél. Elkerüli viszont a laza üledékkel fedett mederrészeket és az elmocsarasodó vizeket, mivel a lebegő iszapfelhő szemcséi a kopoltyúlemezei közé jutva a hal pusztulását okozhatják. A kis folyóknak inkább csak a torkolatában fordulnak elő a befogadó nagyobb folyóból felúszó fiatalabb példányok.

Megjelenése[szerkesztés]

Erősen megnyúlt, oldalról összenyomott, aránylag alacsony hátú hal. Feje nagy, szintén oldalról lapított, orrhossza jóval meghaladja a szem átmérőjét. Csúcsba nyíló szája is nagy, fölső állkapcsának vége eléri a szem hátsó vonalát, esetleg azon is túlér. Szájában erős fogak ülnek, melyek között nagyobb, a többi közül kiemelkedő ebfogak is találhatók. Két hátúszója közül az elsőben 13-17 tüske, a másodikban 19-24 elágazó sugár számlálható. Farokúszója jól fejlett, a széle mérsékelten bemetszett. Anális úszója rövid, benne 11-13 osztott sugár van. Hasúszói a mellúszók alatt, de azoknál kicsivel hátrébb foglalnak helyet. Pikkelyei aprók, számuk az oldalvonalon 80-100. Zöldesszürke alapszínét szabálytalan alakú és elrendeződésű sötétebb harántsávok mintázzák. A legnagyobb példány 117 centiméter volt. Magyarországi rekordja 15,5 [3] kilogramm tömegű. 45-47 csigolyája van.

Hasonló fajok[szerkesztés]

Egészen az 1700-as évekig azt gondolták, hogy a süllő a csuka és a sügér keveréke. Az 1500-as években ezért adta neki a svájci zoológus Conrad Gessner a Lucio-perca nevet, ami "csukasügért" jelent. A süllőről szóló leírásában többek között a következőket írta:

Ennek a különleges német halnak a feje egy csukáé, de a testének többi része meg egy sügér.

Mindezek ellenére a legjobban hasonlít hozzá legközelebbi rokona, a kősüllő, de az kissé zömökebb, szája kisebb - fölső állkapcsának vége legfeljebb a szem középvonaláig ér -, kifejlett példányainak nincsenek ebfogai, és oldalán a harántsávok határozottabbak. A csapósügér teste még zömökebb, és első hátúszója végén fekete foltot visel.

Azonosítása határozóképlettel[szerkesztés]

A halak közeli rokon fajainak azonosításához sok esetben nem segít az egyszerű szemrevételezéses vizsgálat, akkor a pontos meghatározás elősegítésére alaposan meg kell vizsgálni az adott hal morfológiai tulajdonságait.

Az alábbi táblázat ehhez ad segítséget a fogassüllő, a kősüllő és a csapósügér határozóképletének adataival.[4]

Tudományos név Magyar név pikkelyképlet garatfogképlet úszósugár hátúszó úszósugár farokalatti
Sander lucioperca fogassüllő, 80 12-16/16-24 100               - D1:XIII-XVII, D2:I-III/19-24            II-III/11-13
Sander volgensis kősüllő,  70 10-11/17-20 83               -  D1:XII-XIV, D2:I-II/20-22               II/9-10
Perca fluviatilis csapósügér,  57 6-10/12-18 77               - D1:XII-XVII, D2:I-III/12-16                II/7-9

Életmódja[szerkesztés]

Oxigénigényes hal, ezért a folyó vizekben elsősorban a kavargó és örvénylő részeken fordul elő. A mederben nagyobb kő vagy tuskó mellett szívesen tanyázik, szereti a búvóhelyeket, ahol csoportosan előfordulhat (süllő tanya). Az adott vízterületen gyakori halak közül válogatja táplálékát, nem annyira faj, mint inkább méret alapján szelektálva közöttük, a kisebb méretűeket részesítve előnyben és ezért lehet halszelettel csalizott készséggel kapásában bízni. Valószínűleg lassúbb emésztése miatt nem olyan falánk ragadozó, mint a dunai galóca vagy a csuka. A horgászok a süllő kapására tavasszal és ősszel napközben, nyáron pedig reggel, délután és éjszaka is számíthatnak. Rablására jellemző, hogy előle a kishalak legyezőszerűen menekülnek. Ha elvéti áldozatát, visszavonul és nem üldözi tovább a prédát.

Szaporodás[szerkesztés]

Egy fogassüllő 19. századi ábrázolása ( Lucioperca sandra)

Ivarérettséget 3-4 éves korban éri el, március-áprilisban szaporodik. Tavasszal a hímek a fél méternél mélyebb, kemény aljzatú vizeket keresik fel, ahol a fészeknek alkalmas növényzetet - folyóknál az elöntött hullámtéri vegetációt vagy a parti fűzfák kimosott gyökérzetét - letisztogatják. A nőstények erre rakják ikrájukat, amelyet a megtermékenyülés után egészen a kikelésig őriznek. Az ikraszemek átmérője 1-1,5 mm, számuk testtömeg-kilogrammonként körülbelül 180 ezer.

Kárpát-medencei elterjedése, jelentősége[szerkesztés]

Magyarországon a legértékesebb és legkeresettebb halak egyike. Részesedése a halász- és horgászzsákmányban egyaránt jelentős, tehát a süllőállomány gazdasági szempontból is igen komoly értéket képvisel. A magyar konyha nevezetes halételét a szálkanélküli húsa miatt méltán nevezetes balatoni fogast ebből a halból készítik. A szép ezüstszínű balatoni fogassüllőt egészben sütik meg, citromkarikával díszítik és tepsis burgonyával tálalják.[5][6]

Magyarországon a legkisebb kifogható méret 30 centiméter. Tilalmi időszak március 1-jétől - április 30-ig van.[7] Magyarországon a Magyar Horgászban közölt horgászrekord szerint 14,96 kilogramm a legnagyobb süllő, mely 2007-ben került horogvégre.[8] A világrekord: 18,70 kg, melyet 1990-ben Ausztriában a Dunából fogtak, ennek a halnak a hossza 116 centiméter volt.

Galéria[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Süllő. [2018. február 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. február 1.)
  2. A süllő isteni, de túl buta
  3. Országos rekordlista. [2019. december 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 2.)
  4. Speciális határozóbélyegek. (Hozzáférés: 2012. május 21.)
  5. Balatoni fogassüllő. turulhir.eoldal.hu. [2012. január 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 22.)
  6. Balatoni egészben sült fogas. videkize.hu. (Hozzáférés: 2012. május 22.)
  7. Tilalmakról, méretkorlátozásokról. MOHOSZ. [2010. augusztus 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 22.)
  8. Rekordlista. Magyar Horgász. [2011. december 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 18.)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Internetes leírások a süllőről[szerkesztés]