Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2021-21-1

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
< Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Vízből kiugró példány
Vízből kiugró példány
A faj mérete az emberhez viszonyítva
A faj mérete az emberhez viszonyítva

A hosszúszárnyú bálna vagy púpos bálna (Megaptera novaeangliae) az emlősök (Mammalia) osztályának párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a barázdásbálna-félék (Balaenopteridae) családjába tartozó faj. A Megaptera nevű cetnemnek az egyetlen faja.

A hosszúszárnyú bálna a nagyobb testű barázdásbálna-félék közé tartozik. Az állat hossza általában 13–14 méter, néha 16 méter is lehet. Testtömege legfeljebb 40 tonna, azonban általában csak 25-30 tonna. A hosszúszárnyú bálnának különleges alakú teste van, feltűnően hosszú mellúszókkal; innen ered a magyar neve is. Fején bőrdudorok és bütykök találhatók. Ez a bálnafaj a többi bálnához képest elég gyakran ki-kiugrik a vízből. A hímek hangja bonyolult „énekekből” áll, melyek 6–35 percig tartanak, alkalmanként egyéb hangokat is kiadnak. A hangok frekvenciája 40–50 Hz, és az ének, melyet néhány órán keresztül folyamatosan ismétel, 30 kilométer távolságra is elhallatszik. Az éneklés szerepe még nem ismert pontosan, de a párkeresésben lehet jelentősége.

Az óceánok és tengerek lakója, egy példány évente 25 000 kilométert is képes megtenni. A hosszúszárnyú bálna csak nyáron, a sarki vizekben táplálkozik. Télen a szubtrópusi és trópusi tengerekbe vándorol, hogy párosodjon és elljen. Ez idő alatt csak a zsírtartalékából él, amit a nyári táplálkozási időszakban felhalmozott. Tápláléka: planktonikus rákok (krill), halak és tintahalak. A déli félteke populációi inkább planktonikus rákokkal táplálkoznak, míg északi fajtársaik halakat fogyasztanak. A hosszúszárnyú bálna különféle halászási módszereket alkalmaz. Ilyenek a lökéshullámok, melyek a farokcsapások és a felugrás következtében keletkeznek, és ily módon felriasztják a halakat, míg a másik módszer a bálnák által a víz mélyéről kibocsátott buborékok, melyekkel megzavarják a zsákmányt.

Mint más nagy testű rokonai, a hosszúszárnyú bálna vadászását is túlzásba vitték a bálnavadászok, melynek következményeként az állomány 90 százalékkal csökkent. A kihalását az 1966-ban bevezetett bálnamoratórium akadályozta meg. Azóta e faj példányszáma növekedésnek indult, de a halászhálókba való gabalyodás, a hajókkal történő ütközés vagy a hajók és tengeralattjárók által kibocsátott hangok – főleg a szonárok – még mindig veszélyeztetik a fajt. Manapság az állomány körülbelül 80 000 egyedből tevődik össze. Habár korábban a túlvadászat miatt szinte kihalt, a hosszúszárnyú bálna még manapság is hajt gazdasági hasznot. Ma már azonban nem zsákmányként, hanem mint turistalátványosság. Megfigyelésére alkalmas helyek főleg Ausztrália, Új-Zéland, a Dél-afrikai Köztársaság, Kanada és az Amerikai Egyesült Államok vizeiben vannak.