Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2021-17-1

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
< Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Iulianus császár az asztalfőnél elnököl keresztény szekták képviselőinek hitvitájában
Iulianus császár az asztalfőnél elnököl keresztény szekták
képviselőinek hitvitájában

Iulianus római császár (Konstantinápoly, 331. április 7.Tigris menti Maranga, 363. június 26., pénzérméin FL CL IVLIA-NVS, Φλάβιος Κλαύδιος Ἰουλιανός, Flawiosz Klaudiosz Julianosz) a Római Birodalom császára volt másfél évig, 361 és 363 között. Ariánus keresztény oktatói voltak, de felhagyott Arius tanainak követésével, uralkodása alatt az ősi görög–római vallási hagyományokat ápolta és pártfogolta, utolsóként a római császárok között. Iamblikhosz tanai és a mindent magába foglaló filozófiai rendszer, az újplatonizmus felé fordult, de nem Platón munkáinak betű szerinti életre hívása volt a célja, hanem a dialógusok szólásszabadságán és a meggyőzésen alapuló szellemiségének valóságba ültetése. Ezért Iulianust az „Apostata” (görögül: Ἰουλιανὸς ὁ Ἀποστάτης, azaz „Julianosz, a hitehagyott”) melléknévvel tartja számon a keresztény hagyomány.

Korai halála miatt sikertelen kísérletet tett arra, hogy a birodalomban a kereszténységgel egyenrangú és azonos erejű legyen a római és görög vallás tisztelete és a legfontosabb misztériumvallások kultusza. Leginkább az újplatonikus napteológia kötötte le figyelmét, a görög napisten, Héliosz és a perzsa Mithrász felé fordult. Az utóbbi az ősi perzsa vallásból, a mazdaizmusból vette át központi motívumát, a dualisztikus szemléletet. Magát Iulianust is beavatták Mithrász misztériumaiba.

Iulianus azonban nemcsak filozófus volt, hanem nagyszerű hadvezér is, akit katonái rajongásig szerettek. Utolsó hadjáratán mélyen benyomult a Szászánida Birodalom területére, és itt érte a halál. Halálának oka egy súlyos sebesülés, melynek körülményei homályosak, vitatottak. Egyesek harc közbeni sérülést, mások keresztény merényletet sejtetnek. A keresztény legendárium isteni beavatkozásként értékeli a kereszténységet elhagyó császár halálát. Alig másfél éves uralkodása ellenére az egyik legfontosabb személye a késő ókori római történelemnek.