Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2019-35-2
A historizáló építészet Magyarországon az 1860-as évektől az 1900-as évek elejéig meghatározó építészeti irányzatok összefoglaló neve. Mint azt a régebben használatos „eklektikus építészet” kifejezés is jelzi, a historizáló építészek különféle korok stíluselemeiből válogatnak, neostílusokat alkotva. A legjellemzőbb a reneszánsz, a barokk, a gótika és a román építészet elemeinek használata, valamint az orientális elemek megjelenése. A historizáló épületek, bár formajegyeik korábbi történelmi korszakokra utalnak, saját koruk funkcióinak feleltek meg, korszerű építési technológiával és szerkezetekkel.
A magyarországi historizáló építészet hozzávetőlegesen az Osztrák–Magyar Monarchia fennállásának idejére esik, amely erőteljes gazdasági, technológiai, kulturális és társadalmi fejlődéssel, ebből következően komoly építőipari fellendüléssel járt Magyarországon. Az ebben a korban emelt épületek ma is meghatározzák a főváros, valamint más nagyobb települések arculatát, nem egy esetben nemzeti jelképnek számítanak, mint a budapesti Országház.
A magyar historizáló építészet legfontosabb, nemzetközileg is kiemelkedő tehetségű mestere Ybl Miklós, akinek nevét ma legfontosabb építészeti díjunk viseli. Olyan alkotások kötődnek hozzá, mint a budapesti Magyar Állami Operaház, a Fővámház, a Várkert Bazár vagy a Szent István-bazilika. Mellette a korszak meghatározó, máig közismert mesterei a Parlamentet tervező Steindl Imre, a Mátyás-templom felújításáért felelő Schulek Frigyes, vagy a New York-palota mestere, Hauszmann Alajos.