Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2016-7-2

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Liza lakásának külső helyszíne (a Mátyás téri Magda-udvar)
Liza lakásának külső helyszíne
(a Mátyás téri Magda-udvar)

A Liza, a rókatündér Ujj Mészáros Károly filmje; 2015. február 19-én mutatták be. A film a japán mitológiát használja fel egy romantikus vígjátékhoz, amelyben a Balsai Móni alakította címszereplő azt gondolja magáról, hogy ő egy kicune, azaz japán rókatündér. További főszereplői David Sakurai, Bede-Fazekas Szabolcs és Schmied Zoltán.

A film a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült a Filmteam gyártásában, producere Major István. Zenéjét Csengery Dániel szerezte, a japán nyelvű dalok zenéjét pedig Tövisházi Ambrus. A szövegeket Toda Eiko írta, Tövisházi Ambrus és Balsai Móni énekli.

A forgatókönyv első változata Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című drámája alapján készült módosításokkal, később azonban teljesen átírták. A mű alapötlete egy japán filmfesztiválon egészült ki a rókatündér-motívummal. Eredetileg Tomy Tani is csak a főcímdalt énekelte volna. A rendező a film elején és végén szánt neki egy kevés szerepet, ám egy, a forgatókönyvíróval közös kósza ötletből, majd a Filmalap tanácsára a cselekmény egyik fontosabb szereplőjévé nőtt.

A film egy részét stúdióban vették fel, másik felét pedig külső helyszíneken, mint például a budapesti Deák Ferenc téren, az Andrássy úton és a Duna-parton. A japán jeleneteket a szlovéniai Isonzóban vették fel, a Fudzsi hegyet utólag rajzolták oda. Kilenc-tíz helyszínen dolgoztak, ami jóval kevesebb egy átlagos magyar filmben használtnál, ezzel spóroltak pénzt a CGI-utómunkákhoz. A stáb figyelt arra, hogy a belső és a külső tereken forgatott jelenetek azonos minőségben jelenjenek meg. Bár az eredeti tervek szerint az operatőr az ismert dán reklámfilmes Jan Richter-Friis lett volna, akivel a rendező már többször dolgozott, ám a nyolcadik napon a helyére Szatmári „Szatyor” Péter került, így a film egységes képi világa nagyrészt neki köszönhető.

A filmet jórészt pozitívan fogadták a magyar kritikusok. Klág Dávid, az Index Cinematrix című rovatának kritikusa szerint „végre a magyar filmgyártás kitermelt magának valamit, ami a széles közönségnek is értelmezhető, a retróhangulat ellenére friss”, és amit az igényes filmkedvelők is szeretni fognak, annak ellenére, hogy a film kicsit vontatottan indul. A Cinematrix dicsérte a főszereplőket is, különösen Balsai Mónit. Az Origo szerint „megérte várni” a filmre, amely „egy bohókás ötletkavalkád, ami után vigyorognánk egész álló nap, és amilyen már rég nem született itthon”. A Balsai Móni alakítását szintén kiemelő filmtekercs.hu szerint a filmben vannak ugyan logikai buktatók, de ennek ellenére „egy élvezetes, ötletes és nagyon szórakoztató romantikus vígjáték”.