Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2011-38-1
Málta történelme szorosan összefonódott a földközi-tengeri népek, különösen Szicília és Észak-Afrika történetével. A világ legrégebbi templomai, bronzkori kőfejtők, föníciai sírok, római villák emlékeztetnek a sziget régmúltjára. A keresztény, arab, lovagkori és brit örökség pedig a mai máltaiak életét is mélyen meghatározza.
A kőkori, majd bronzkori betelepülőket görögök és föníciaiak követték, akiknek fél évezreden át megfelelő kikötőhelyet nyújtottak a szigetek. Róma a pun háborúk során tett szert Máltára, amely hosszú időre csendes, vidéki kolóniává vált. Az elsők között adott otthont a kereszténységnek, miután 60-ban Pál apostol megtérítette a később szentként tisztelt Publius kormányzót. Európa történelmébe a vandálok megjelenésével kapcsolódott be, majd Bizánc uralma alatt ismét veszített jelentőségéből. 870-ben Észak-Afrika arab megszállói foglalták el, akiket a szicíliai normannok űztek el két évszázaddal később. Ettől kezdve Málta Szicília királyságának része lett mint hűbérbirtok, koronabirtok, végül a johannita lovagok szinte önálló állama. 1565-ben visszaverte a legnagyobb török ostromot is. A lovagokat 1798-ban Napoléon francia konzul űzte el, és megszállta a szigeteket. A fosztogató franciák elleni lázadáshoz 1800-ban csatlakoztak a britek, akik ezután 160 évre itt maradtak. Málta a földközi-tengeri flotta főhadiszállása lett és a második világháborúban egyedül igyekezett gátolni a tengelyhatalmak kapcsolatát afrikai birtokaikkal. Innen indult később Olaszország felszabadítása is. A háború után a politika került előtérbe, ami 1964-ben Málta függetlenségéhez vezetett. Az ország 1974 óta köztársaság, a brit hadiipartól való függetlenség jegyében mára nagyrészt turizmusra rendezkedett be.