René Magritte
René Magritte | |
Lothar Wolleh fotója a művészről | |
Született | 1898. november 21.[1][2][3][4][5] Lessines[6][7][8] |
Elhunyt | 1967. augusztus 15. (68 évesen)[9][10][7][11][12] Schaerbeek[13] |
Álneve | Emair |
Állampolgársága | belga[14][15][16] |
Házastársa | Georgette Berger (1922. június 28. – ) |
Élettársa | Sheila Legge (1936–1940) |
Foglalkozása |
|
Iskolái | Académie royale des Beaux-Arts |
Halál oka | hasnyálmirigyrák |
Sírhelye | tomb of Georgette Berger and René Magritte |
René Magritte aláírása | |
A Wikimédia Commons tartalmaz René Magritte témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
René François Ghislain Magritte (Lessines, Belgium, 1898. november 21. – Brüsszel, 1967. augusztus 15.) belga szürrealista festőművész.
Elmés és szórakoztató képeiről vált ismertté.
Élete
[szerkesztés]Magritte a belgiumi Lessines-ben született Leopold Magritte legidősebb fiaként. Első rajzóráit 1910-ben vette. 1912-ben anyja öngyilkosságot követett el, a Sambre folyóba vetette magát. Magritte jelen volt a holttest kiemelésénél. Anyja lebegő holttestének képe, arcát takaró ruhája ihlethette 1927-1928 közti festménysorozatát, melyeken az arcok anyaggal takartak (ld. Les Amants). Bár Magritte maga nem kedvelte ezt az értelmezést. Brüsszelben, az Académie Royal des Beaux-Arts -ban tanult két évet, 1918-ig. 1922-ben elvette Georgette Bergert, akivel már 1913 óta ismerték egymást.
Magritte egy tapétagyárban dolgozott, poszter- és hirdetéstervezést végzett. 1926-ban aztán szerződést kötött a brüsszeli Galerie la Centaure-ral ami lehetővé tette, hogy minden idejét a festésnek szentelje. 1926-ban készítette első szürrealista festményét, az Elveszett zsokét (Le jockey perdu). 1927-ben rendezte első kiállítását Brüsszelben, túlnyomórészt absztrakt művekből. A kritikusok szörnyülködtek a képek láttán.
Sikertelenségétől depressziósan Magritte Párizsba költözött. Itt élt 1927 és 1930 között. Megismerkedett Giorgio de Chiricóval, a metafizikus festővel aki nagy hatást tett rá. Jó példa erre, a Chiricos által „a szeretet dalá”-nak keresztelt műve; benyomásai ebben öltöttek formát.
Ahogy a Galerie la Centaure bezárt, visszatért Brüsszelbe. Brüsszel akkoriban a kultúra iránt érdeklődő baráti körök találkozóhelye volt. Itt ismerkedett meg André Bretonnal – akinek szürrealista baráti köréhez tartozott Paul Éluard, Joan Miró, Hans Arp is –, később pedig Salvador Dalíval. Öccsével ügynökséget alapított. Ez jelentette a megélhetést számára. Apja 1928 augusztusában elhunyt.
1929 és 1966 között több újság és lap szerkesztője volt. Több rövidfilmet is forgatott. Az impresszionisták felé orientálódott továbbra is. Belépett a belga kommunista pártba; majd kilépett onnan, és előadásokat tartott saját munkáiról.
Belgium német megszállása alatt a második világháború során Brüsszelben maradt, ami szakításhoz vezetett Bretonnal. Ebből az időből való munkáin régi pesszimizmusát és erőszakos hangvételét látjuk viszont.
New Yorkban képeit két retrospektív kiállításon mutatták be: először a MOMA-ban 1965-ben, majd a Metropolitan Múzeumban 1992-ben.
Magritte hasnyálmirigyrákban halt meg 1967. augusztus 15-én. Schaarbek-i temetőben, Brüsszelben temették el.
A nyilvánosság érdeklődése az 1960-as években nőtt meg jelentősen művei iránt. Képzetei különösen a pop-art, a minimalista és a konceptualista művészeket ihlették meg. 2005-ben a 9. helyet érte el a De Grootste Belg (a legnagyobb belga) vallon listáján. A flamand listán a 18. lett.
Filozófiai és művészeti kifejezésmódja
[szerkesztés]Paul Delvaux mellett Magritte képviseli a belga szürrealizmust.
André Breton szerint: " Mi a szürrealizmus? Kakukktojás, amit René Magritte a fészekbe le képes rakni. "
Tökéletes, technikás munkái gyakran jelenítenek meg egyszerű tárgyakat szokatlan kontextusban, új jelentést kölcsönözve a megszokott dolgoknak. A tárgyak reprezentációs használata, másként mint aminek látszanak, tipikus technika nála. Egy alma, egy pipa, egy Bowler kalap, a függöny, a tojástartó, a tojás, és az oroszlán képe visszatérő formák nála. A „képek árulása” (La trahision des images) egy pipát mutat be oly módon, hogy az dohányreklám érzetét keltse. Magritte a pipa alá a következő szöveget festette: „ez nem egy pipa” (Ceci n est pas une pipe), mely ellentmondásnak tűnik, de gyakorlatilag igaz – a festmény nem egy pipa, ez a pipa képe. Ahogy maga mondja:
"Egy képet nem szabad felcserélni a dologgal, amit az ember megérinthet. Meg tudja tömni az én pipámat ? Természetesen nem. Ez csak egy vázlat. Ahogy rá is írtam a képre, hogy ez nem egy pipa, az úgy is van. A narancsszelet másolata egyáltalán nem ehető."
Magritte ugyanezt az ugratást művelte egy alma lefestésével. A gyümölcsöt realisztikusan ábrázolta, majd belső felvételt készített róla, vagy keret eszközként alkalmazza, hogy ezzel is tagadja, a tárgy valódi alma voltát. Ezekben a „Ceci n’est pas” munkákban Magritte kiemeli: nem az számít ,hogy mennyire közel, realista módon ábrázolunk, a dolgot magát „per se” – az, mint kanti „noumenon” csak megjelenítés marad a vásznon.
Művészete a szürrealizmus reprezentatívabb stílusa például Joan Miró automatikusabb stílusához képest. A fantasztikumból hozzáadott elemek munkáit elméssé és érdekessé teszik. Más híres festmények szürrealista változatát is elkészítette.
A művész maga a következőképp írja le festményeit:
„Képeim látható alakok melyek semmit sem titkolnak, misztériumot hordoznak. Amint nézik a képeket, az emberek ezt az egyszerű kérdést teszik fel maguknak: Mit akar ez jelenteni? Nem jelent semmit, mert a misztérium nem mást jelent, mint az ismeretlent.”
A populáris kultúrában
[szerkesztés]Az 1960-as években a Magritte munkái tudatformálóan hatottak a nagyközönség számára is. Az egyik út, egyes rock albumok borítóin szereplő reprodukciók voltak. Korai példák a Jeff Beck csapat 1969-es Beck-Ola albuma, melyen a "Listening room" c. festmény szerepel. Jackson Browne 1974-es albuma, a Late for the Sky, melynek művészmunkáját Magritte L'Empire des Mumieres alapozta meg. Alan Hull, EK-beli volk-rockcsapat Lindisfarne-ja Magritte festményeit használta két szólóalbumán, az 1973-as és 1979-esen. A Styx alkalmazta Magritte „Carte Blanche” -át (fehér kártya) 1977-es albumához, a Grand Illusion-hoz, míg Gary Numan 1979-es The Pleasure of Principle albuma, valamint John Foxx 2001-es The Pleasure of Electricity albuma Magritte „Le Principe du Plaisir” képén alapul.
A Jethro Tull említi Magritte-ot 1976-os dalszövegében, és Paul Simon "René és Georgette Maritte kutyájukkal a háború után" c. dala megjelenik 1983-as Hearts and Bones albumán. Paul McCartney élethosszig tartó Magritte rajongó. Sok festményének tulajdonosa. Állítása szerint Magritte festményei inspirálták arra, hogy a Beatles média cégének az Apple nevet adják. Magritte a John Cale dal címének témája is, a 2003-as HoboSapiens albumon.
Számos filmben tűnnek fel Magritte által inspirált képzetek. A szép fogolynő (La Belle captive) Alain Robbe-Grillet 1983-as filmje nemcsak címében utal Magritte azonos című festményeire, hanem gondolatilag is szorosan kötődik hozzájuk. A "The Son of a Man", melyben egy férfi arca jelenik meg egy almában – 1992-es Toys c. filmhez, de az 1999-es Thomas Crown Affair és a 2004-es Ryan rövidfilmhez is köthető. Ugyanez a motívum megjelenik még Michael Jackson "Scream" c. klipjében is. A 2004-es I Heart Huckabees filmben Magrittera utal, ahogy Bernard Jaffe (Dustin Hoffman) bowler-kalapban jelenik meg. Ellen Burstyn 1998-as dokumentumfilmje – a " The Fear of God: 25 Years of The Exorcist" posztere is „L'Empire des Lumieres” ihletésű.
A "Good Eats" TV sorozat – egy kék égben lebegő pulyka bowler kalappal – újabb alkalmazása a „Magritte Son of Man”-jének. De ez jelenik meg a Treehouse of Horror IV-ben, a The Simpsons egyik horror-különkiadás epizódjában is.
Mariotte „The Treachery of Images” festménye egy rég elfeledett játékra emlékeztet: LJ Smith „A keresés” c. regényében a kép és a valóság különbsége lesz a kulcs az egész konfliktus megoldásában . Ugyanő inspirálta a „Loathing királyság” online játékának egy képét.
René Magritte portréja szerepelt az utolsó, 1998 és az euro bevezetése (2002) között kibocsátott belga 500 frankos bankjegyen.[17]
Források
[szerkesztés]- A modern festészet lexikona. Budapest, Corvina, 1974. René Magritte l. 215-216. o. ISBN 963-13-9001-2
További információk
[szerkesztés]- Román József: René Magritte; Corvina, Bp., 1981 (A művészet kiskönyvtára)
- José Pierre: Magritte; ford. Déva Mária, Havas Lujza; Corvina, Bp., 1993
- Marcel Paquet: René Magritte, 1898–1967. A láthatóvá tett gondolat; ford. Teravagimov Péter; Taschen–Vince, Köln–Bp., 2002
- Podmaniczky Szilárd: A Magritte-vázlatok; Podmaniczky Művészeti Alapítvány, Szeged, 2008
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Enciclopédia Itaú Cultural (portugál nyelven). Itaú Cultural. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Nationalencyklopedin (svéd nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ ISFDB (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Le Delarge (francia nyelven). Gründ, 2001. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 10.)
- ↑ a b RKDartists (holland nyelven)
- ↑ The Fine Art Archive
- ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 9.)
- ↑ BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2021. március 20.)
- ↑ Benezit Dictionary of Artists (angol nyelven). Oxford University Press, 2006. (Hozzáférés: 2021. március 20.)
- ↑ Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2021. március 20.)
- ↑ http://www.magrittemuseum.be/index.php/en/museum-2/history/
- ↑ LIBRIS. Svéd Nemzeti Könyvtár, 2012. október 2. (Hozzáférés: 2018. augusztus 24.)
- ↑ Museum of Modern Art online collection (angol nyelven). (Hozzáférés: 2019. december 4.)
- ↑ Photographers’ Identities Catalog. (Hozzáférés: 2020. december 19.)
- ↑ http://banknote.ws/COLLECTION/countries/EUR/BEL/BEL0149.htm