Reményi Ede (hegedűművész)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Reményi Ede
Reményi Ede-1887.jpg
Életrajzi adatok
Születési név Hoffmann Ede
Született 1828. január 17.
Miskolc
Elhunyt 1898. május 15. (70 évesen)
San Francisco[1]
Iskolái Bécsi Zene- és Előadóművészeti Egyetem (1842–1845)
Pályafutás
Hangszer hegedű
Tevékenység zeneszerző
A Wikimédia Commons tartalmaz Reményi Ede témájú médiaállományokat.

Reményi Ede (eredeti nevén Hoffmann Ede, Miskolc, 1828. január 17.San Francisco, 1898. május 15.) zeneszerző, hegedűművész.[2] A világ öt kontinensén ismert virtuóz, Viktória királynő „udvari virtuóz” címmel kitüntetetett hegedűse volt. Testvére Reményi Antal 1848-49-es honvédszázados.

Élete[szerkesztés]

Apja, Hoffman Henrik aranyműves.[3] Tanulmányait szülővárosában kezdte, kilenc évesen már hangversenyezett. Zenei képzését 1842 és 1845 között a bécsi konzervatóriumban a bécsi hegedűiskola alapítójánál, Böhm Józsefnél folytatta. Húszéves korában, Bécsből hazatérve, részt vett a szabadságharcban. Görgei Artúr segédtisztje, majd kedvenc hegedűse lett, emiatt külföldi emigrációba kényszerült a szabadságharc leverése után. Konstantinápolyon, Párizson, Londonon keresztül utazott Amerikába.[4][5] Képzett hegedűművészként tért vissza Európába, majd rövid idő alatt páratlan karriert futott be. A kor számos kiemelkedő zeneszerzőjével kapcsolatba került, többek közt 1852-53-ban a fiatal Brahmsot magával vitte hangversenyútjaira.[5] 1853-ban kapcsolódott Liszt Ferenc Weimari Társaságához is. 1854-ben egy ideig Londonban élt, itt Viktória királynő „udvari virtuóz” címmel tüntette ki, valamint a királynő hegedűse címét is elnyerte.[6][7] 1855-ben távozott Amerikába, majd öt év után, 1860-ban amnesztiával hazatért.

Ezután másfél évtizeden keresztül központi szereplője a magyar zenei életnek. Az ország különböző városaiban adott hangversenyeket, koncertezett Liszttel is,[8] több nagy jelentőségű alapítványt indított. 1870-ben a Nemzeti Színház intendánsa, báró Orczy István első hegedűsnek szerződtette.[5] Azonban rövid időn belül otthagyta állását, lemondó levelét a Zenészeti Lapokban is közzétették.[9] Ugyanakkor nagy áldozatot hozott a közművelődés terén: kezdeményezte a gyűjtést a Petőfi-szoboralapra, melynek érdekében koncertkörutat szervezett, s ennek bevételét, 67 000 forintot, a Petőfi-szobor, és a közben megalakuló Széchenyi-szoboralap részére adományozta.[7] 1872-ben feleségül vette Fáy Antal lányát, Fáy Gizellát. Külföldre mentek: először Párizsba, majd Londonba, végül 1878 őszén az USA-ban telepedett le véglegesen.

Amerikai évei alatt is rendszeresen koncertezett, New Yorkban a New York-i Filharmonikusokkal 1878. november 23-án,[10] 1878. december 7-én a Fehér Házban az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Rutherford B. Hayes vendégeként játszott,[11] de egy másik amerikai elnöknek, William McKinleynek is vendége volt a Fehér Ház kabinet irodájában.[12] Továbbra is fáradhatatlanul utazott és koncertezett, 1886 és 1890 között Japánban, Kínában, Tasmániában, Új-Zélandon, Ceylonban, Madagaszkáron és Dél-Afrikában is. Az USA-ból már csak koncertutakra jött át Európába, így járt még egyszer Magyarországon is, 1891-ben. A halál egyik San Franciscó-i koncertjén, hegedülés közben érte.[5][13] 1898. május 29-én búcsúztatták véglegesen New Yorkban.[14]

Reményi több kiváló hangszerrel rendelkezett, saját tulajdonú Stradivarin játszott. Nevét a zeneirodalomban általában Brahmsszal kapcsolatban említik, Brahms állítólag tőle vette át a Magyar táncok két dallamát.[15] Kortársai játékában a technikai briliáns fölényen kívül kiemelték rendkívül szenvedélyességét, impulzivitását, a Grove Dictionary of Music and Musicans Reményi világutazó művészi karakterét üstököshöz hasonlítja, mely hol felbukkan, hol eltűnik a nemzetközi művészi életből.[16]

Művei[szerkesztés]

  • Eredeti magyar népdalok és csárdások (é. n.)
  • Eredeti magyar nép- és táncdal (1859)
  • Nagy hallgató (é. n.)
  • virtuóz hegedűátiratok

Galéria[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2015. január 1.)
  2. Brockhaus Riemann zenei lexikon III. (O–Z). Szerk. Carl Dahlhaus, Hans Heinrich Eggebrecht. Budapest: Zeneműkiadó. 1985. 213. o. ISBN 9633305723  
  3. Hevesi Szemle - Hevesi Napló - Új Hevesi napló 1973-2001 Hevesi Szemle 14. (1986)1986 / 4. számZENESzecskó Károly: Reményi Ede Egerben
  4. A magyar zsidóság története. zsido.hu. (Hozzáférés: 2013. szeptember 10.)
  5. a b c d Reményi Ede – Életrajz. Színészkönyvtár. [2012. január 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. szeptember 10.)
  6. (1856) „Reményi Ede”. Vasárnapi Ujság (47). (Hozzáférés ideje: 2013. szeptember 10.)  
  7. a b Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest: Magyar Zsidó Lexikon. 1929. 740. o.  Online elérés
  8. Matinée Liszt Ferencnél. Zenészeti Lapok, 1871. január 1. (Hozzáférés: 2017. július 8.)
  9. Reményi Ede lemondási levele. Zenészeti Lapok, 1871. december 3. (Hozzáférés: 2017. július 8.)
  10. New York Philharmonic Digital Archives. [2017. október 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. október 20.)
  11. Gwendolyn Dunlevy Kelley; George P. Upton: Edouard Remenyi pp. 19, 124. A. C. McClurg, Chicago, 1906 (Hozzáférés: 2017. október 4.)
  12. Gwendolyn Dunlevy Kelley; George P. Upton: Edouard Remenyi pp. 49. A. C. McClurg, Chicago, 1906 (Hozzáférés: 2017. október 20.)
  13. EDOUARD REMENYI DEAD; The Violin Virtuoso Expires on the Stage in San Francisco at a Vaudeville Performance. HIS ENTRANCE IN A NEW FIELD The Audience Transported by the Music, Which Seemed to Show More Inspiration Than at Any Time Before.. The New York Times, 1898. május 16. (Hozzáférés: 2017. július 8.)
  14. Gwendolyn Dunlevy Kelley; George P. Upton: Edouard Remenyi pp. 22. A. C. McClurg, Chicago, 1906 (Hozzáférés: 2017. október 4.)
  15. Szabolcsi Bence - Tóth Aladár: Zenei lexikon, Zeneműkiadó Vállalat, 1965. III. k. 207. o. „Reményi Ede”
  16. Gwendolyn Dunlevy Kelley; George P. Upton: Edouard Remenyi pp. 22. A. C. McClurg, Chicago, 1906 (Hozzáférés: 2017. október 4.)

Források[szerkesztés]