Reményi Ede (hegedűművész)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Reményi Ede
Reményi Ede-1887.jpg
Életrajzi adatok
Születési név Hoffmann Ede
Született 1828. január 17.
Miskolc
Elhunyt 1898. május 15. (70 évesen)
San Francisco[1]
Iskolái University of Music and Performing Arts Vienna (1842–1845)
Pályafutás
Hangszer hegedű
Tevékenység zeneszerző
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Reményi Ede témájú médiaállományokat.

Reményi Ede (eredeti nevén Hoffmann Ede, Miskolc, 1828. január 17.San Francisco, 1898. május 15.) zeneszerző, hegedűművész.[2] A világ öt kontinensén ismert virtuóz, Viktória királynő „udvari virtuóz” címmel kitüntetetett hegedűse volt. Testvére Reményi Antal 1848-49-es honvédszázados.

Élete[szerkesztés]

Tanulmányait szülővárosában kezdte, kilenc évesen már hangversenyezett. Zenei képzését 1842 és 1845 között a bécsi konzervatóriumban a bécsi hegedűiskola alapítójánál, Böhm Józsefnél folytatta. Húszéves korában, Bécsből hazatérve, részt vett a szabadságharcban. Görgei Artúr segédtisztje, majd kedvenc hegedűse lett, emiatt külföldi emigrációba kényszerült a szabadságharc leverése után. Konstantinápolyon, Párizson, Londonon keresztül utazott Amerikába.[3][4] Képzett hegedűművészként tért vissza Európába, majd rövid idő alatt páratlan karriert futott be. A kor számos kiemelkedő zeneszerzőjével kapcsolatba került, többek közt 1852-53-ban a fiatal Brahmsot magával vitte hangversenyútjaira.[4] 1853-ban kapcsolódott Liszt Ferenc Weimari Társaságához is. 1854-ben egy ideig Londonban élt, itt Viktória királynő „udvari virtuóz” címmel tüntette ki, valamint a királynő hegedűse címét is elnyerte.[5][6] 1855-ben távozott Amerikába, majd öt év után, 1860-ban amnesztiával hazatért.

Ezután másfél évtizeden keresztül központi szereplője a magyar zenei életnek. Az ország különböző városaiban adott hangversenyeket, koncertezett Liszttel is,[7] több nagy jelentőségű alapítványt indított. 1870-ben a Nemzeti Színház intendánsa, báró Orczy István első hegedűsnek szerződtette.[4] Azonban rövid időn belül otthagyta állását, lemondó levelét a Zenészeti Lapokban is közzétették.[8] Ugyanakkor nagy áldozatot hozott a közművelődés terén: kezdeményezte a gyűjtést a Petőfi-szoboralapra, melynek érdekében koncertkörutat szervezett, s ennek bevételét, 67 000 forintot, a Petőfi-szobor, és a közben megalakuló Széchenyi-szoboralap részére adományozta.[6] 1872-ben feleségül vette Fáy Antal lányát, Fáy Gizellát. Külföldre mentek: először Párizsba, majd Londonba, végül 1878 őszén az USA-ban telepedett le véglegesen.

Amerikai évei alatt is rendszeresen koncertezett, New Yorkban a New York-i Filharmonikusokkal 1878. november 23-án,[9] 1878. december 7-én a Fehér Házban az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Rutherford B. Hayes vendégeként játszott,[10] de egy másik amerikai elnöknek, William McKinleynek is vendége volt a Fehér Ház kabinet irodájában.[11] Továbbra is fáradhatatlanul utazott és koncertezett, 1886 és 1890 között Japánban, Kínában, Tasmániában, Új-Zélandon, Ceylonban, Madagaszkáron és Dél-Afrikában is. Az USA-ból már csak koncertutakra jött át Európába, így járt még egyszer Magyarországon is, 1891-ben. A halál egyik San Franciscó-i koncertjén, hegedülés közben érte.[4][12] 1898. május 29-én búcsúztatták véglegesen New Yorkban.[13]

Reményi több kiváló hangszerrel rendelkezett, saját tulajdonú Stradivarin játszott. Nevét a zeneirodalomban általában Brahmsszal kapcsolatban említik, Brahms állítólag tőle vette át a Magyar táncok két dallamát.[14] Kortársai játékában a technikai briliáns fölényen kívül kiemelték rendkívül szenvedélyességét, impulzivitását, a Grove Dictionary of Music and Musicans Reményi világutazó művészi karakterét üstököshöz hasonlítja, mely hol felbukkan, hol eltűnik a nemzetközi művészi életből.[15]

Művei[szerkesztés]

  • Eredeti magyar népdalok és csárdások (é. n.)
  • Eredeti magyar nép- és táncdal (1859)
  • Nagy hallgató (é. n.)
  • virtuóz hegedűátiratok

Galéria[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2015. január 1.)
  2. Brockhaus Riemann zenei lexikon III. (O–Z). Szerk. Carl Dahlhaus, Hans Heinrich Eggebrecht. Budapest: Zeneműkiadó. 1985. 213. o. ISBN 9633305723  
  3. A magyar zsidóság története. zsido.hu. (Hozzáférés: 2013. szeptember 10.)
  4. ^ a b c d Reményi Ede – Életrajz. Színészkönyvtár. (Hozzáférés: 2013. szeptember 10.)
  5. (1856) „Reményi Ede”. Vasárnapi Ujság (47). (Hozzáférés ideje: 2013. szeptember 10.)  
  6. ^ a b Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest: Magyar Zsidó Lexikon. 1929. 740. o.  Online elérés
  7. Matinée Liszt Ferencnél. Zenészeti Lapok, 1871. január 1.
  8. Reményi Ede lemondási levele. Zenészeti Lapok, 1871. december 3.
  9. New York Philharmonic Digital Archives. (Hozzáférés: 2017. október 20.)
  10. Gwendolyn Dunlevy Kelley; George P. Upton: Edouard Remenyi pp. 19, 124. A. C. McClurg, Chicago, 1906 (Hozzáférés: 2017. október 4.)
  11. Gwendolyn Dunlevy Kelley; George P. Upton: Edouard Remenyi pp. 49. A. C. McClurg, Chicago, 1906 (Hozzáférés: 2017. október 20.)
  12. EDOUARD REMENYI DEAD; The Violin Virtuoso Expires on the Stage in San Francisco at a Vaudeville Performance. HIS ENTRANCE IN A NEW FIELD The Audience Transported by the Music, Which Seemed to Show More Inspiration Than at Any Time Before.. The New York Times, 1898. május 16.
  13. Gwendolyn Dunlevy Kelley; George P. Upton: Edouard Remenyi pp. 22. A. C. McClurg, Chicago, 1906 (Hozzáférés: 2017. október 4.)
  14. Szabolcsi Bence - Tóth Aladár: Zenei lexikon, Zeneműkiadó Vállalat, 1965. III. k. 207. o. „Reményi Ede”
  15. Gwendolyn Dunlevy Kelley; George P. Upton: Edouard Remenyi pp. 22. A. C. McClurg, Chicago, 1906 (Hozzáférés: 2017. október 4.)

Források[szerkesztés]