Poitiers-i csata (732)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Poitiers-i csata
Martell Károly és Abd al-Rahman ibn Abd Allah al-Gafiqi andalúziai emír a poitiers-i csatában
Martell Károly és Abd al-Rahman ibn Abd Allah al-Gafiqi andalúziai emír a poitiers-i csatában

Térkép
Poitiers-i csata (Franciaország)
Poitiers-i csata
Poitiers-i csata
Pozíció Franciaország térképén
é. sz. 47° 23′ 37″, k. h. 0° 41′ 21″Koordináták: é. sz. 47° 23′ 37″, k. h. 0° 41′ 21″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Poitiers-i csata témájú médiaállományokat.

A poitiers-i csata (nevezik néha tours-i csatának is) 732. október 10-én zajlott a Martell Károly vezette frank csapatok és a Galliába Andalúziából betört mór seregek között.

A százéves háború során, 1356-ban egy másik csata is volt itt, amelyet szintén így hívnak, ám az délebbre történt.

Helyszíne[szerkesztés]

Poitiers Gallia, a mai Franciaország közepén helyezkedik el, Tours-tól kb. 100 km-re délnyugatra. A csata egész pontosan Montgame falu közelében lévő Moussais la Bataille nevű tanya helyén volt.[1] Montgame falutól északnyugatra egy emlékhelyet[2] létesítettek, amely a csatamezőre néz.

Története[szerkesztés]

A poitiers-i csata (732)

A csata az európai források szerint egy napig, az arab krónikák szerint két napig tartott. Azt követően került rá sor, hogy a mór seregek végigdúlták egész Dél-Galliát, kirabolták a templomokat, az útjukba került városokat. Egyes krónikák szerint fő céljuk a mesésen gazdag kincseket rejtő tours-i székesegyház kirablása volt, a korabeli Frank Birodalom egyik legfontosabb városának és egyházi központjának, püspöki székhelyének bevételét követően. A csatára a felek mintegy hatnapos szembenállását követően került sor, mivel mindkét fél kivárt. Ez alatt csak kisebb csetepatékra került sor. A várakozás a frank csapatoknak kedvezett, mert jobb volt az ellátásuk, s öltözetük is jobban védett a hideg időhöz nem szokott, a spanyolföldi Andalúziából érkezett mórokénál.[* 1] A csatát végül az indította el, hogy elkezdődött a ramadán.

A támadást a mór lándzsás lovasság kezdte, mely a falanxba szervezett, a főerőt képviselő frank gyalogos csapatokat támadta meg. Az arab források szerint a heves lovassági támadást a gyalogság igen nagy fegyelmezettséggel fogadta, s zárt alakzatát a támadás csak részben tudta megbontani. Ez meglepte a mórokat, akik a megújuló támadásokban egyre nagyobb veszteségeket szenvedtek. A csata egész nap hevesen folyt. Döntő momentumként jegyezték fel a krónikások, hogy a mórok visszavonulásba kezdtek táborukba, mert megtudták, hogy I. Odo aquitániai herceg baszk–akvitán csapatai betörtek táborukba, felgyújtották szekereiket,[3] és már a Bordeaux-ban szerzett kincseiket fenyegetik. A visszavonulást az andalúziai emír Abd al-Rahman ibn Abd Allah al-Gafiqi[4] kétségbeesetten próbálta megakadályozni, de bekerítették és elesett. Mindkét fél visszatért a táborába, és a frankok felkészültek a másnapi folytatásra. Erre azonban már nem került sor, mert a mórok súlyos veszteségeik és vezérük eleste miatt az éjjel, felszerelésüket hátrahagyva elhagyták táborukat. A frankok másnap csapdát sejtve nem mertek támadni, és csak a felderítők jelentésének megerősítése után merészkedtek át az elhagyott táborba.

Történelmi megítélése[szerkesztés]

A csata hozzájárult ahhoz, hogy a muszlimok az ibériai hídfőállásukból ne tudjanak továbbterjeszkedni Európa belseje felé. Ebben az időben a Frank Birodalom és Észak-Itália is erősen széttagolódott, hiányzott a komolyabb muszlim támadás elhárításához szükséges egység. Bár a móroknak még évtizedekig voltak erődítményei a Pireneusok északi oldalán, alapvetően visszahúzódtak az Ibériai-félszigetre. Az első évezred utolsó századaiban további erős támadásokat indítottak a félsziget teljes elfoglalására, de nem jártak sikerrel. Asztúria, a későbbi León ellenállt, és hamarosan csatlakozott hozzá Galicia, a mai Portugália északi része és Navarra hegyes vidéke.

A mai történészek nagy része szerint a csata jelentőségét évszázadokon át erősen eltúlozták. Az arab támadók tulajdonképpen zsákmányért portyáztak, és ha győznek, se sem lettek volna képesek meghódítani, megtartani a Pireneusokon túli területeket. A hadjárat igazi vesztese Odo, Akvitánia hercege volt, aki 11 évvel korábban még vissza tudta verni a behatoló arabokat, ezúttal azonban Martell Károly segítségére szorult, és el kellett fogadnia hűbérurának a frank királyt.[5]

A győzelemmel Martell Károly hatalmas tekintélyt nyert az országban.[6]

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. A mórok gyűjtőnév, mely a bagdadi kalifátusból észak-Afrikába került hódító arabokat, észak-afrikai berbereket és szintén észak-afrikai (Mali, Mauritánia) fekete népeket takar. A szaracén megnevezés is tulajdonképpen megegyezik a mórral.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. é. sz. 46° 44′ 07″, k. h. 0° 29′ 50″
  2. é. sz. 46° 44′ 05″, k. h. 0° 30′ 03″
  3. Batalla de Poitiers. Auñamendi Entziklopedia . Eusko Ikaskuntza. (Hozzáférés: 2013. október 21.)
  4. 732. október 10. Martell Károly legyőzi az arabokat Poitiers-nél, rubicon.hu
  5. Hahner Péter. Újabb 100 történelmi tévhit. Budapest: Animus, 21-24. o. (2011). ISBN 978 963 324 029 8 
  6. Georges Duby (szerk.). Franciaország története I.. Budapest: Osiris Kiadó, 202. o. (2005). ISBN 963-389-756-4