Pirosló hunyor
 | ||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||
Nem fenyegetett      
| ||||||||||||||||
| Magyarországon védett Természetvédelmi érték: 10 000 Ft | ||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||
| ||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||
| Helleborus purpurascens W. et K. | ||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Pirosló hunyor témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Pirosló hunyor témájú médiaállományokat és Pirosló hunyor témájú kategóriát. |
A pirosló hunyor (Helleborus purpurascens) a boglárkavirágúak (Ranunculales) rendjébe, ezen belül a boglárkafélék (Ranunculaceae) családjába tartozó faj.
Származása, elterjedése[szerkesztés]
A magyar flórában erdélyi (dácikus) flóraelemként van jelen; elterjedési területe keleten Ukrajnáig nyúlik. E növényfaj előfordul a Bükk-vidéken.[1][2]
Megjelenése[szerkesztés]
Rövid, pikkelyes gyöktörzséről bojtosan ágaznak le vékony gyökerek. Levelei hosszú nyelűek, tenyeresen szeldeltek, a levélszeletek lándzsásak, szélük fűrészes.
A virágtengely tavasszal fejlődik, rajta végálló, 6–8 cm átmérőjű virággal. A virágtakarót 5 csészelevél alkotja, ezek külső felülete zöldeslila, illetve ibolyáslila. A szirmok mézfejtőkké alakultak át. Virága sokporzós, a termőtájat 3-6, alján összenőtt termőlevél alkotja.
Három hosszanti hasítékkal nyíló tüszőtermése több apró, gömbölyű magot tartalmaz.
Életmódja[szerkesztés]
Magyarországon az Északi-középhegység gyertyános tölgyeseiben nő. Mészkedvelő. Virága a beporzás után még sokáig nem hervad el. Március-áprilisban virágzik.
Felhasználása[szerkesztés]
Gyógynövény, de erősen mérgező, ezért ma már csak az állatgyógyászatban használják.
A növény minden része - de különösen a gyöktörzs, a tőlevelek és a magvak - mérgező, akárcsak a többi hunyoré. Helleboreint, egy szívre ható, digitálisz-szerű glikozidot, ezenkívül hellebrint, akonitsavat és egy helleborinszerű szaponint tartalmaz. Legelő állatok fogyaszthatják akkora mennyiségben, hogy mérgezést okozhasson. Tünetei: nyálkahártyagyulladás, nyálfolyás, hányás, gyomor- és bélgyulladás, krónikus hasmenés, erős, szapora szívverés, bódultság, támolygó járás. Súlyos esetben az állat 3-4 napon belül elpusztul a központi idegrendszer bénulása következtében. A méreganyagok a szarvasmarha, kecske tejében - vagy kényszervágás esetén a húsában - is megtalálhatóak.[3]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Varázslatos karsztvidék. lithosphera.hu. [2017. március 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. március 22.)
- ↑ A Woodsia ilvensis (L.) R. Br. ˙j előfordulása az Eperjesi Tokaji-hegységben. kitaibelia.unideb.hu. (Hozzáférés: 2017. március 22.)
- ↑ Haraszti Ede, Kalmár Zoltán: Ismerjük meg a mérgező növényeket. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1972
Források[szerkesztés]
- Csűrös László: Gyógynövények mint természetes gyógyanyagok ISBN 963-9330-99-X
- D. Nagy Éva: Vadvirágok 2. Búvár Zsebkönyvek, Móra, 1976., p. 6.
