Elterjedési terület
Valamely élőlény elterjedési területe (area, área) az a terület, amelyen az illető élőlényt (fajt, családot, osztályt, törzset stb.) megtalálhatjuk; ahol annak egyedei élnek. Más szavakkal, ez az adott taxon valamennyi populációjának és egyedének valamennyi előfordulási helye.
Az elterjedési területet meghatározó tényezők[szerkesztés]
- ökológiai igény (makroklíma, víz, alapkőzet, tápanyagellátás)
- versengés (kompetíció),
- filogénia (fajok keletkezése, terjeszkedése, visszahúzódása),
- migrációs képesség,
- földrajzi akadályok (tengerek, magashegységek, sivatagok, medencék stb.).
Mérete[szerkesztés]
Az elterjedési terület mérete a törzsfejlődés során állandóan változik. Kiterjedését, illetve beszűkülését az adott élőlénycsoport alapvetően a tényezők két csoportja határozza meg:
- a taxon alkalmazkodóképessége, konkurenciaképessége és ezzel elterjedési esélyei
- a taxon számára megfelelő élőhelyek előfordulása.
Ennek eredményeként még a terjedő (expanzív) taxonok tényleges elterjedési területe (aktuális áreája) is sokkal kisebb, mint a számukra alkalmas terület (potenciális área), mivel a vándorlás és a tartós megtelepülés lassú, ráadásul a vándorlást gyakran terjedési korlátok (tengerek, hegységek, sivatagok) akadályozzák. Korunkban számos faj robbanásszerű elterjedése éppen annak köszönhető, hogy ezek (szándékos vagy akaratlan) emberi segítséggel átlépték elterjedési korlátaikat.
Vizsgálata, ábrázolása[szerkesztés]
Egy taxon elterjedési területét úgy kapjuk meg, hogy lelőhelyeit összekötjük, és egy áreatérképen ábrázoljuk. Az áreaábrázolás ennél fogva függ:
- a taxon(ok) rendszertani lehatárolásától és felosztásától,
- a florisztikai adatok minőségétől.
Ismereteink a legtöbb taxon elterjedési területéről igencsak hiányosak.
A taxonok vízszintes elterjedésének ábrázolása léptékfüggő, mivel az egyedek, a populációk és kisebb-nagyobb élőhelyeik gyakorisága és térbeli megoszlása a közéjük ékelődő résekkel rendszerint egyenlőtlen. A pont- és kontúrtérképeket, valamint ezek kombinációit is használják; a modern, számítógépes áreatérképek többnyire raszteresek. A taxonok vertikális elterjedését leginkább szelvényeken mutatják be.
Típusai[szerkesztés]
Az elterjedési terület mérete szerint[szerkesztés]
- lokális (endemikus)
- …
- egy kontinensre kiterjedő,
- kozmopolita, azaz többé-kevésbé az egész Földre kiterjedő.
A minimaareál[szerkesztés]
A minimaareál az a legkisebb terület, amelyen már megfigyelhetők egy növénytársulás főbb jellemzői (struktúrája, fajösszetétele). Ezt a cönológiai felvételhez használt kvadrát méretét folyamatosan növelve, az ún. telítődési görbével határozzák meg. Ilyenkor független változónak a kvadrát méretét, függő változónak pedig a fajszámot tekintik. A görbe akkor telített, amikor ellaposodik, azaz a kvadrát méretét tovább növelve az észlelt fajok száma már nem emelkedik „lényegesen” – ez a kritérium nem túl egzakt, de a gyakorlati munkához megfelel.
A minimaareál szokásos mérete különböző típusú társulásokban:
- hínártársulások: 1–4 m²,
- nyílt gyeptársulások (például sziklagyepek): 4–25 m²,
- zárt gyeptársulások (például lejtősztyepek): 25–100 m²,
- cserjések: 100–400 m²,
- erdők: 400–1600 m²,
- trópusi esőerdők: 1600–10 000 m².
Az elterjedési terület folyamatossága szerint[szerkesztés]
Az élőlény elterjedési területe lehet összefüggő (kontinuus) vagy megszakított (diszkontinuus).
1. Az összefüggő elterjedési területek egy része meglehetősen egyszerűen alakul ki: az új faj kedvező környezetre talál, és meghódítja a számára alkalmas területet. A többnyire valamilyen természeti katasztrófa eredményeként felszabaduló új élőhelyeket először az úgynevezett pionír fajok népesítik be, majd ezeket apránként szorítják ki a stabil ökológiai rendszert alkotó klimax fajok. A benépesítés egy speciális fajtája a nagy kihalások eredményeként felszabaduló élőhelyek belakása: a kihalás túlélői elfoglalják a felszabaduló ökológiai fülkéket.
A teljesen folytonos elterjedési terület ritka; az área legalább a szélein többnyire különálló előörsökre (vagy ellenkezőleg: visszahúzódó örsökre) darabolódik. Ha az áreán belüli rések annyira megnőnek, hogy a taxon terjedési eszközeivel már nem hidalhatók át, exklávék vagy diszjunkciók alakulnak ki. Egyes diszjunkcióminták nagyon gyakoriak.
Jól példázza ezt az erdeifenyő (Pinus sylvestris), aminek elterjedési területe északon, a tajga övben nagy, összefüggő, a déli hegységekben viszont csak diszjunkt, kisebb részáreái, illetve exklávéi fordulnak elő.
A bükkfa (Fagus) nemzetség 3 diszjunkt részáreája körülbelül egyforma nagy. Abból a tényből, hogy a bükk és a májvirág (Hepatica) nemzetségek (és más, télen lombhullató lombos erdei taxonok) elterjedése rendkívül hasonló, arra következtetünk, hogy ezek ugyanazon paleoklimatológiai okok eredményei. A diszjunkciók esetében alapvetően vagy egykor kontinuus elterjedési területek redukciójára, vagy rendkívüli esetekben távoli elterjedésre kell gondolnunk. A hibridogén taxonok (mint például a szudéta cickafark (Achillea millefolium ssp. sudetica) párhuzamosan többhelyütt is kialakulhatnak (politop keletkezés).
2. A megszakított elterjedési terület két altípusa a diszjunkt és a diszperz area.
- A diszjunkt area kevéssé megszakított: többnyire egy összefüggő (kontinuus) részből és az ettől elszakadt, szigetszerű foltokból áll. Általában valamely összefüggő elterjedési területből alakul ki olyankor, amikor azon a körülmények az adott élőlény számára fokozatosan egyre kedvezőtlenebbé válnak. Az optimálistól távolodó viszonyok közt az adott élőlény egyre többfelé pusztul ki, így areája megszakad.
- A diszperz area erősen megszakított. Nincs benne összefüggő rész, csak szigetszerű foltok. A diszperz area rendszerint a diszjunktból jön létre úgy, hogy az élőlény egyre újabb és újabb részterületekről szorul ki.
A megszakított elterjedési területek szigetszerű foltjain fennmaradt élőlények az úgynevezett reliktum fajok.
A lehetőségek és a tények összevetése szerint[szerkesztés]
- potenciális area: a taxon számára elfoglalható terület;
- természetes area: az a terület, amit a faj az emberi beavatkozás nélkül/előtt elfoglalt.
- aktuális area: az emberi beavatkozás eredményeként elfoglalt terület.
A taxon a vizsgált élőhelyen[szerkesztés]
Előfordulásának gyakorisága szerint az adott élőhelyen a taxon lehet:
- közönséges,
- elterjedt,
- szórványos vagy
- ritka.
Az elterjedési területek vizsgálatának további ismérvei[szerkesztés]
- formagazdagság az adott áreában,
- térbeli kapcsolódás a legközelebbi rokon taxonokhoz,
- az áreák térbeli elrendeződése.
Az elterjedési terület súlypontja[szerkesztés]
Az elterjedési terület súlypontját (az areaközpontot) a taxon előfordulásának sűrűsége és a genotípusos variabilitás (a formák gazdagsága) alapján jelölik ki. Így például:
- az apró szemvidítófű (Euphrasia minima) a központi Alpok több növényzeti övében is előfordul: a montántól (lucosok öve) egészen a nivális régióig (az örök hó birodalmáig); elterjedési területének súlypontja azonban a szubalpin régióban, 2000–2300 m magasan van, a törpefenyvesek, illetve törpecserjések övében.
- Az iglice (Ononis) nemzetség legtöbb faja a Délnyugat-Mediterráneumban él.
- A buzérfélék (Rubiaceae) családjának legtöbb nemzetsége a nedves-meleg trópusokon él; a szárazabb és hidegebb életterek felé haladva fajai és egyedei egyre ritkábbak.
Ha valamely, a fajnál magasabb szintű taxon sok fajának áreáját összegezzük, fölismerhetjük a taxon elterjedésének súlypontját.