Ugrás a tartalomhoz

Rövidcsőrű hangyászsün

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Rövidcsőrű hangyászsün
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
      
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok
Törzs: Gerinchúrosok
Altörzs: Gerincesek
Osztály: Emlősök
Alosztály: Tojásrakó emlősök
Rend: Kloákások
Család: Hangyászsünfélék
Nem: Tachyglossus
Tudományos név
Tachyglossus aculeatus
Shaw, 1792
Elterjedés
Hivatkozások
A Wikifajok tartalmaz Rövidcsőrű hangyászsün témájú rendszertani információt.
A Wikimédia Commons tartalmaz Rövidcsőrű hangyászsün témájú médiaállományokat és Rövidcsőrű hangyászsün témájú kategóriát.

A rövidcsőrű hangyászsün (Tachyglossus aculeatus) Ausztráliában és Új-Guineán honos tojásrakó emlős. Élő kövületként a kloákások rendjébe tartozó öt faj egyike és nemének egyetlen tagja.

Testét tüskék borítják, megnyúlt orrával és hosszú nyelvével hangyák és termeszek fogyasztására specializálódott. Elülső lábainak erős karmaival jól ás és képes szétbontani a korhadó fatörzseket. Mivel sokat tartózkodik földalatti odúkban, jól tolerálja a magas szén-dioxid- és alacsony oxigénszintet. Ha fenyegetik összegömbölyödik és tüskéivel védi magát. Testhőmérséklete alacsonyabb, anyagcseréje lassúbb a méhlepényes emlősökénél. Hőszabályozása kezdetleges, izzadni és lihegni nem tud, így meleg időben igyekszik elkerülni a tűző napsütést. Orrában az elektromos teret érzékelő receptorok találhatók, amelyek segítik megtalálni zsákmányát.

Télen a hangyászsün téli álmot alszik; ezt követően tavasszal kerül sor a párzásra. Rokonaihoz hasonlóan tojásokkal szaporodik. A nőstény egyetlen tojást rak, kikelő utódját pedig a hasán lévő erszényben neveli és tejével táplálja. Teje rendkívül sűrű és magas vastartalma miatt rózsaszínű. Az utódok mintegy hat hónaposan hagyják el anyjuk odúját és válnak önállóvá.

A rövidcsőrű hangyászsün széleskörűen elterjedt, gyakori állat Ausztráliában, az őshonos emlősök közül a leggyakoribb. Bár kihalás nem fenyegeti, a behurcolt ragadozók és élősködők miatt létszáma visszaesett és élőhelye kiirtásával már többhelyütt kipusztították.

Megjelenése, fiziológiája

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Tasmaniai hangyászsün
A hangyászsün tüskéi
A hangyászsün csontváza

A rövidcsőrű hangyászsün testhossza 30-45 cm, orra pedig 7,5 cm; testsúlya 2-7 kg között van.[1] Tasmaniai alfaja, a T. a. setosus valamivel kisebb.[2] Nyaka kívülről nem látszik, így feje és törzse összenőttnek tűnik. Fülnyílásai a fej kétoldalán találhatók, külső fülkagylói nincsenek.[3] Szemei kicsik, 9-10 mm átmérőjűek és az ék alakú ormány tövénél helyezkednek el.[4] Szája és orrlyukai az ormány végén nyílnak.[3] Kis száját legfeljebb fél centiméternyire tudja kinyitni.[5] Hátát és oldalát sárgásfehér tüskék borítják. Az 5 cm-es hosszúságot is elérő tüskék módosult szőrszálak és alapvetően keratinból állnak.[6][7] A tüskék között, valamint testének többi részét (hasát, lábait, fejét és rövid farkát) szőr fedi, melynek színe a mézsárgától a sötét vörösbarnán keresztül a feketéig terjed.[6] Bundájába beköltözhet a hangyászsünökre specializálódott Bradiopsylla echidnae bolha, amelynek mérete a 4 mm-t is elérheti.[6]

Rövid, tömzsi, erős karmú végtagjai igen jól alkalmazkodtak a gyors ásáshoz.[6] Meglepően erős lábaival képes korhadt fatörzseket szétbontani és viszonylag nagy köveket elmozdítani, egy megfigyelés szerint 13,5 kg-osakat is. Egy kutató feljegyezte, hogy egy otthonában tartott hangyászsün odébbtolta a hűtőszekrényt.[8] Ennek megfelelően a végtagok, a vállöv és a törzs meglehetősen izmos.[9] Karjának emelőereje hatékonyabb az emberénél, mert bicepsze lejjebb kapcsolódik az alkarhoz[10] és a vaskos felkarcsonthoz arányaiban több izom tapadhat.[11]

Hátsó lábának karmai hosszabbak és hátrafelé ívelnek, velük tisztogatja a tüskéit és fésüli szőrzetét. A kacsacsőrű emlőshöz hasonlóan testhőmérséklete alacsony, mintegy 30–32 °C, de rokonától eltérően a hangyászsün téli álmot alszik, amikor is hőmérséklete akár 5 °C-ra is lecsökkenhet.[12] A hőt nem tudja lihegéssel vagy verejtékezéssel leadni,[13] így meleg időben búvóhelyére húzódik.[14] Elégtelen hőszabályozása miatt nagyon meleg vagy nagyon hideg időjárás esetén mozgása jelentősen lelassul.[15]Bár nem izzad, a kilégzésének párájával vizet veszít, amelyet orrának belső csontlabirintusán eresztve próbál kicsapódásra bírni és csökkenteni a vízveszteséget.[15] Veséje nem tudja bekoncentrálni a vizeletet, amellyel további napi 120 g vizet veszít. Vízigényét alapvetően termeszekből álló eledelével pótolja (naponta átlagosan 147 g rovart eszik),[16] amelyet szükség esetén ivással vagy a reggeli harmat felnyalogatásával egészít ki.[17]

A többi kloákáshoz hasonlóan egy hátsó testnyílással – a kloákával – rendelkezik, ebbe nyílik az emésztő, kiválasztó és reprodukciós szerveinek kivezető csöve.[18] A hímnek belső heréi vannak (nincs külső herezacskója). Pénisze négyfejű és nagyon hosszú, erektált állapotban a testhossz negyedét is eléri.[19][20][21] A vemhes nőstény hasán erszény képződik, ebben neveli fel utódait.[22]

Izomzata több szempontból különleges. A bőr alatti panniculus carnosus izom egészen nagy és az egész testet befedi.[23] Egyes részeinek összehúzásával a hangyászsün meg tudja változtatni alakját, leggyakrabban ezáltal gömbölyödik össze, ha veszély fenyegeti. Minden emlős között neki van az egyik legrövidebb gerincvelője, csak a mellkasig ér.[24] Az emberi gerincvelő az első vagy második ágyékcsigolyánál ér véget, míg a hangyászsüné a hetedik mellkasi csigolyánál; ez valószínűleg megkönnyíti az összegömbölyödést.[25]

A pofa, az állkapcsok és a nyelv izomzata a specializált táplálkozást szolgálja. A rovarokat kizárólag a nyelvével szedi össze, amelyet 18 cm-re is ki tud nyújtani a szájából.[1] Felszíne glikoproteinekben gazdag nyálkától ragadós; a nyálka egyúttal megkönnyíti ki-be siklását a szájban. Kinyújtott nyelve a beléáramló vértől megmerevedik és könnyebben be tudja dugni a talajba vagy a korhadó fába. A visszahúzott nyelvre ragadt hangyákat és termeszeket a szájpadláson lévő elszarusodott "fogak" kaparják le és rágják össze utána.[5][26] Az állat igen gyorsan öltögeti a nyelvét, percenként akár százszor is.[1][27] A nyelv igen hajlékony, különösen a végén, U alakban is képes meghajolni, amelynek a hangyászsün nagy hasznát veszi, amikor a hangyákat keresgéli labirintusszerű járataikban.[28] Ha fában keresgél, szálkák nem állnak a nyelvébe; ennek mechanizmusa nem ismert.[26] A hangyászsün igen gyorsan táplálkozik: egy 3 kilós állat tíz perc alatt felfal 200 gramm hangyát.[29]

Gyomra különbözik a többi emlősétől. Elválasztó mirigyek nincsenek benne, felszíne pedig a megkeményedett bőrhöz hasonlóan elszarusodott. Más állatok savas gyomortartalmától eltérően a hangyászsün gyomrában csak gyengén savas, majdnem semleges kémhatású körülmények uralkodnak (pH 6,2–7,4). A tágulékony falú gyomorban a perisztaltika összekeveri a megrágott rovarokat és a lenyelt talajrészecskéket. Az emésztés a mintegy 3,4 méter hosszú vékonybélben történik. A rovarok kitinpáncélját és a földet nem emészti meg, hanem kiüríti.[29]

Sajátos életmódját különféle fiziológiai alkalmazkodások teszik lehetővé. Gyakran beássa magát a földbe, hogy hangyák után kutasson vagy elbújjon a ragadozók elől, így jól tolerálja a levegő magas szén-dioxid- és alacsony oxigéntartalmát. Ez a képessége bozóttüzek alkalmával is jól jön, illetve amikor áradások alkalmával víz alá kerül. Ilyenkor szívverése percenként 12-re csökken (ami nagyjából ötöde a normális pulzusának) és a belégzett oxigént valószínűleg elsősorban az agy és a szív használja fel, mert ezek a szervek a legérzékenyebbek az oxigénhiányra. Laboratóriumi vizsgálatok szerint a hangyászsün vérkeringése a fókáéhoz hasonlít.[17] Élelemhiány esetén (bozóttűz után vagy aszály idején) az állat mélyálomba merül, ilyenkor nem mozog és testhőmérséklete lecsökken; ez az állapot három hétig is tarthat.[30]

Összegömbölyödött hangyászsün

Látása emlős és hüllő jellegzetességeket egyaránt felmutat. A szemgolyót a madarakéhoz és hüllőkéhez hasonló porcos gyűrű védi.[4] Szaruhártyája kicsi és elszarusodott; feltehetően így védi a szemét a zsákmány által ráspriccelt hangyasavtól, vagy a túrás és hirtelen összegömbölyödés közbeni sérülésektől.[31] Szemlencséje minden állat közül a leglaposabb, fókusztávolsága így a leghosszabb, vagyis a távoli tárgyakat jobban meg tudja figyelni. A méhlepényesektől eltérően neki nincsen szemlencsét mozgató izma, vagyis nem tudja változtatni a lencse fókusztávolságát; ehelyett a lencse és a retina távolságának változtatásával állítja a látásélességét.[32] Látása nem túl jó és lehetséges hogy a színeket nem is érzékeli. A fekete és fehér, illetve a függőleges és vízszintes csíkok között azonban különbséget tud tenni. Életmódjából adódóan a látás nem túl fontos számára, egy vak hangyászsün is el tud boldogulni.[33]

Fülei inkább az alacsony frekvenciájú hangokra érzékenyek, így jobban érzékeli a hangyák és termeszek föld alatt kiadott hangjait.[34] Fülkagylói kicsik és szőr borítja őket, így a ragadozók nem tudnak belekapaszkodni és nem zavarnak az ásás közben (kullancsok viszont gyakran vernek tanyát mögötte).[35] Belső fülének pozícióérzékelő szerve jól fejlett és a föld alatt, sötétben is orientálja az állatot testhelyzetét illetően.[36]

A hangyászsün agya (1902-es ábrázolás)

Elszarusodott felületű ormányán számos nyomás- és melegérzékelő idegsejt található.[34][37] Az ormány végén nyálkamirigyek foglalnak helyet, amelyek elektroreceptorként működnek. A hangyászsün mintegy ezerszer érzékenyebb az elektromos terekre, mint az ember, akár 1,8 mV/cm—es teret is érzékel. Képes megtalálni és kiásni az elrejtett elemeket.[38]

Szaglása igen érzékeny, hogy segítsen megtalálni zsákmányát vagy társait. Agyát és központi idegrendszerét igen részletesen tanulmányozták, hogy összehasonlíthassák egyrészt a másik tojásrakóval, a kacsacsőrű emlőssel; másrészt pedig a méhlepényes emlősökkel.[39][40] A hangyászsün átlagos agytérfogata 25 ml, ami megfelel egy hasonló méretű macska agyméretének.[41] Míg a kacsacsőrű emlős agyfelszíne eléggé sima, a hangyászsüné az emberéhez hasonlóan erőteljesen gyűrött és árkolt, ami jelentős idegtevékenységet sejtet. A kacsacsőrű emlőshöz képest agykérge vékonyabb, az agysejtek nagyobbak és sűrűbben, szervezettebben helyezkednek el. Az agy érzékszervi részének majdnem fele az ormány és a nyelv felől érkező szignálok feldolgozására szolgál; a szagfeldogozó rész is nagyobb, mint sok más állaténál.[42]

Testméretéhez képest a hangyászsünnek van a legnagyobb frontális (homloklebenyi) agykérge: míg az embernél a teljes agykéreg 29%-át teszi, a hangyászsünnél az 50%-át.[43] Ez a rész az ember esetében a logikus gondolkodás és tervezés központja, de nem tudjuk, hogy az állat mire használhatja.[43][44] A tanulási, tájékozódási és memóriatesztekben a hangyászsün kb. egy macskával vagy egy patkánnyal van egy szinten.[45]

Életmódja

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Földet ásó hangyászsün (French Island Nemzeti Park)

A hangyászsünök magányosan élnek és – eltekintve attól a földbe vájt járattól, amelyben a nőstények az utódokat nevelik – nincsen állandó odújuk vagy fészkük. Nincs territóriumuk, amit védenének fajtársaiktól, hanem nagyobb területen belül (ennek mérete mérések szerint átlagosan 40-60 hektár, bár a Kenguru-szigeten 9-190 hektárt is feljegyeztek) kóborolnak.[14] A bejárt terület nagysága némileg függ a testmérettől, de a nemek között nem találtak különbséget.[14] Területeik átfedhetnek, nem harcolnak érte, sőt ha nem áll rendelkezésre elég búvóhely, meg is osztozhatnak rajta.[46]

Többnyire nappali életmódot folytatnak, de mivel nincsenek verejtékmirigyeik és lihegni sem tudnak, forróság idején inkább este vagy éjszaka aktívak.[47] Szükség esetén bőr vérellátottságának növelésével vagy csökkentésével is tudják kissé szabályozni a hőmérsékletüket, de a 34°C-ot meghaladó testhőmérséklet valószínűleg halálos a számukra.[47] Ha találnak megfelelő tavat vagy folyót, a vízbe is menekülhetnek a hőség elől.[47] Tudnak úszni, át tudnak kelni kisebb folyókon, sőt a Kenguru-szigetnél megfigyelték, hogy a tengerbe is bemerészkednek. Úszás közben csak az ormányuk áll ki a vízből, azon át vesznek levegőt.[48] Normális testhőmérsékletük 32°C, ami egy napon belül 4°C-os zónában változhat.[49] Termoneutrális zónájuk (az a környezeti hőmérséklet, amelynél a szervezet a legkisebb energiaráfordítással tudja a testhőmérsékletet fenntartani) kb. 25°C.[47][50]

Élelemhiány idején (pl. bozóttüzek után) rövidebb időre testhőmérsékletét és szívverését lecsökkentve mélyálomba merülhet, de az ausztrál tél során hosszú időre hibernálódik, téli álmot alszik. Így tesz mind a hűvösebb, mind a mérsékelt klímájú területeken.[51][52] A hibernáció során testhőmérséklete 4°C-ra is lecsökkenhet, szíve percenként 4-7-et ver (a normális nyugalmi pulzusa 50-68/perc),[17] és hárompercenként csak egyszer vesz levegőt.[51][17] Anyagcseréjének sebessége a nyolcadára esik vissza.[49] Az állat február és április között már készül a téli álomra, élelemfogyasztása visszaesik és időnként rövidebb mélyálomba merül. A hímek jellemzően előbb kezdik a téli álmot, az utódokat már felnevelt nőstények pedig később.[49] A téli álom során a melegebb időszakokban időnként felébrednek, átlagosan 1,2 napra, majd visszatérnek a mélyálomba. Egy téli álom alatt átlagosan 12-szer ébrednek fel.[49] A hímek június közepén, az ivarérett nőstények július-augusztusban, a fiatal állatok pedig csak szeptember-októberben vetnek véget a hibernációnak.[49] A hangyászsün anyagcsere-sebessége kb. 30%-a az átlagos meéhlepényes emlősének, amivel ő a legkevesebb energiát igénylő emlősállat. Megjegyzendő azonban, hogy más, hangya- és termeszevő, illetve földalatti életmódot folytató állatoknak is alacsony az anyagcsereszintje.[53]

A téli álom szerepe nem teljesen ismert, amikor a hangyászsünök hibernálják magukat az időjárás még meleg és többnyire élelem is bőséggel áll rendelkezésre.[54] Az egyik magyarázat szerint az állat az élelemgyűjtés hatékonyságát optimalizálja ezáltal. Egy másik hipotézis szerint olyan hidegvérű ősöktől származnak, amelyek csak a szaporodási időszakra tértek át az állandó testhőmérsékletre, hogy az utódok gyorsabban fejlődhessenek; és ez az ősi életciklus fennmaradt.[54] Az utóbbi elmélet hívei arra hivatkoznak, hogy az utódok nevelésével nem bajlódó hímek korábban merülnek téli álomba és hamarább is ébrednek fel, hogy elegendő energiát gyűjtsenek a spermatogenezishez; a nőstények és a fiatalok pedig hozzájuk képest tovább alszanak.[54]

Élelem után kutató hangyászsün a canberrai Nemzeti Botanikus Kertben

Bármilyen ökoszisztémában megtalálhatóak, ahol elegendő hangyát vagy termeszt tudnak zsákmányolni.[55] Az élelmet szaglással, illetve orrhegyük érzékeny tapintószenzoraival találják meg.[56] A talajból kiássák a bogárlárvákat, amelyeket valószínűleg a kapirgálásuk hangja által lokalizálnak, mert olyan évszakban, amikor a lárvák nem mozognak, nem vadásznak rájuk.[57] A látás nem játszik jelentős szerepet a táplálékkeresésben, a vak állatok is jól elboldogulnak.[57]

A hangyászsün erős karmaival túrja szét a hangyabolyokat, termeszvárakat és korhadó fatörzseket.[58] A savat (vagy más riasztó hatású folyadékot) spriccelő fajtákat (mint pl. a Rhinotermitidae családba tartozó termeszek) kerülik és ha tehetik előbb a tojásokat, bábokat vagy a szárnyas hangyákat fogyasztják el.[59] Legtöbb időt a tél végén és kora tavasszal töltenek vadászattal, amikor a téli álom után zsírtartalékaik kimerültek.[60] Ebben az időszakban a hangyák zsírtartalma is magas.[60] A hangyákon és termeszeken kívül kisebb bogarakat és földigilisztákat is fogyasztanak, már amelyek beférnek fél centiméteres szájnyílásukba.[60] Étrendjük összetétele a környezettől függ (a szárazabb déli vidékeken a termeszek gyakoribbak), de ha tehetik a termeszeket választják, mert azok testtömegéből kevesebbet tesz ki az emészthetetlen kitinpáncél.[56] A megfelelő szezonban az étrend eléggé nagy részét bogárlárvák teszik ki (egy vizsgálat során 37%-ot), bár az állatnak szét kellett nyomkodni őket az ormányával, hogy beférjenek a szájába.[56]

A hangyászsünök az első lábaikon lévő erős karmaik segítségével jól ásnak, akár a zsákmány kiásásáról, akár búvóhely készítéséről van szó. Veszély esetén gyorsan beássák magukat a talajba,[6] összegömbölyödve védik érzékeny hasukat és erős szagú vizeletükkel is megpróbálják elriasztani a támadót.[61] A hímek hátsó lábán kis sarkantyú is található; ezt őseik védekezésre használhatták, de időközben visszafejlődött.[48] A ragadozókat igyekeznek elkerülni vagy sárgásbarna rejtőszínükkel elbújni a száraz növényzetben.

A hangyászsünök fontos szerepet játszanak az ausztrál ökoszisztémában, elsősorban a talajt átforgató ásó tevékenységük miatt.[62] Becslések szerint egyetlen állat évente 204 m3 földet forgat meg és az ásó állatok közül ő a leginkább elterjedt faj a kontinensen, és még települések környékén is előfordul.[62]

Az erdőkben a leggyakoribbak, ahol bőségesen találnak termeszrágta kidőlt fákat. A megművelt területek környékén a bozótosokban keresgélnek élelem után, de megtalálhatók a városkörnyéki száraz réteken is. Új-guineai elterjedése kevésbé ismert, leginkább a sziget déli és keleti részén fordul elő, az ottani ritkás erdőkben.[63]

Szaporodása

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Élelem után kutató hangyászsün Sydney külvárosában

A párzási időszakra május és szeptember között kerül sor, a földrajzi régiótól függően.[6][64] Az ezt megelőző hónapokban a hímek heréi akár háromszorosukra is megnőhetnek.[65] A párzási időszak során mind a hím, mind a nőstény kloákája kifordul és erős pézsmaszagú folyadékot választ ki, amelyet a talajra dörgölnek.[20] Az udvarlási fázisban (amit csak 1989-ben sikerült először megfigyelni) a hímek felkutatják és követik a nőstényeket. A hímek egymást követve, sorban – ami akár tíz állatból is állhat és a fiatal és gyenge egyedek állnak a sor végén – mennek a nőstény után. Ez az udvarlási szakasz a régiótól függően akár négy hétig is tarthat.[66][1][67] Ilyenkor közösen keresnek élelmet és hímek csoportjának összetétele többször változhat: egyesek elmennek, mások csatlakoznak.[66] A hűvösebb éghajlatú vidékeken (mint pl. Tasmania szigetén) néhány órával a téli álomból való felébredés után a nőstények már partnert választhatnak.[68]

A párzás előtt a jelen levő hímek összeverekedhetnek.[69] Ezután a győztes tüzetesen, akár órákon át megszaglássza párját, különösen a kloákáját. A nőstény ilyenkor összegömbölyödve elutasíthatja a közeledést.[65] Kölcsönös érdeklődés esetén a hím egy kis gödörben oldalára dönti a nőstényt, maga is lefekszik és hassal egymáshoz simulnak, fej-fej mellett vagy fordított pozícióban.[69] A hím pénisze kb 7 cm hosszú, kétoldalasan szimmetrikus és négy fejjel rendelkezik.[69][70] A párzás fél órától három óráig tarthat.[69] A nőstények egy időszakban csak egyszer párzanak.[71]

A hangyászsün szaporítószervei (1902-es ábrázolás)
Hangyászsünkölyök

A megtermékenyítésre a petevezetékben kerül sor. A nőstény ezután egy odút ás, ahol 21-28 nappal a párzást követően[72] egyetlen, 13-17 mm átmérőjű, 1,5-2 grammos, rugalmas felületű, sárgásfehér tojást[72] bocsát ki a kloákájából, amely egyenesen abba a kis, hátrafelé néző erszénybe érkezik, amely eközben kialakult a hasán. A tojás kikeléséig egyes nőstények keresgélnek táplálékot, míg mások végig az odúban rejtőznek.[72] A tojás tíz nap múlva kel ki, a kis hangyászsün tojásfoggal szakítja fel a héját; a fog nemsokára eltűnik.[73]

Az újszülött hangyászsün kb. 1,5 cm hosszú és 0,3-0,4 grammot nyom.[73][74] Bár ilyenkor még nagyon fejletlen, a bőre is áttetsző, első végtagjai és ujjai kellően erősek, hogy anyja szőrébe kapaszkodva megkeresse annak bőrén a tejtermelő pontot (a tojásrakó emlősöknek nincsenek mellbimbóik)[73] ahol mintegy 100-150 póruson keresztül szivárog a tej.[1][6][73]

A kicsinyek egyszerre egy-két órán szopnak és igen nagy mennyiségű tejet fogyasztanak. Két szopás között súlyuk 20%-kal is gyarapodhat.[75] Mérések szerint a tej tömegének kb. 40%-a hasznosul a kölyök testsúlygyarapodásaként.[75] Mikor súlyuk eléri a 200 grammot anyjuk egyedül hagyja őket az odúban, míg maga élelem után jár. Ilyenkor még fogságban tartva is két-három napra, a vadonban akár 5-10 napra is magukra hagyhatja őket.[75] Két hónapos korukra súlyuk eléri a 400 grammot.[75] A két-három hónapos kölyköket az anyjuk már nem engedi vissza az erszényébe, ekkorra már kifejlődnek tüskéik.[6][75] Végleges elválasztásukra kb. hat hónapos korukban kerül sor. A 0,8-1,3 kilós kölykök ezután elhagyják anyjuk odúját, általában január-februárban és ők is elkezdik magányos életmódjukat, anyjukkal többé nem találkoznak.[76]

A tej elsősorban fukozil-laktóz és szaialil-laktóz formájában tartalmaz cukrot. Vastartalma igen magas, ezért rózsaszínű.[77] A tej összetétele a szoptatás előrehaladtával változik. Eleinte hígabb, a tojás kikelésekor 1,25% zsírt, 7,85% fehérjét és 2,85% szénhidrátot, ásványi anyagot tartalmaz. A szoptatási időszak végén jóval töményebbé válik: zsírtartalma 31%, fehérjetartalma 12,4%, cukortartalma pedig 2,8%.[75] Az elválasztás környékén a fehérjeszint is megnő, hogy a kölykök teljesen kifejleszthessék keratintartalmú szőrzetüket és tüskéiket.[78]

Nem teljesen biztos adatok szerint ivarérettségüket 4-5 éves korukban érik el. Egy 12 éves terepvizsgálat szerint viszont 5-12 évesen válnak ivaréretté és kettő-hat évente szaporodnak.[74] A vadonban átlagos élettartamuk tíz év, de fogságban akár negyven éves korukig is elélhetnek.[79] A rekorder a philadelphiai állatkertben élő példány volt a maga 49 évével.[61] Más emlősökhöz képest a hangyászsün anyagcseréje és szaporodása lassú, de tovább is élnek.[61]

Rokonához, a kacsacsőrű emlőshöz hasonlóan több nemi kromoszómával rendelkezik: a hímnek négy Y és öt X kromoszómája van (X1Y1X2Y2X3Y3X4Y4X5)[80][81] A nőstények öt X kromoszómapárral rendelkeznek. Az Y és X csoportokba tartozó kromoszómák nem hasonlítanak egymásra túlságosan, így a meiózis során csak egymással állnak párba, megtartva a bonyolult nemmeghatározási rendszert.[81]

Taxonómia és evolúció

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
T. a. setosus, a tasmaniai Mount Field Nemzeti Parkban

A rövidcsőrű hangyászsünt George Shaw írta le 1792-ben és mivel úgy vélte, hogy a sörényes hangyász (Myrmecophaga tridactyla) rokona, a Myrmecophaga aculeata nevet adta neki. Miután tévedése kiderült, a faj neve négyszer változott: Ornithorhynchus hystrix, Echidna hystrix, Echidna aculeata és végül Tachyglossus aculeatus nevet kapott.[82][83] A nem neve görögül "gyors nyelvűt" jelent (ταχύς, takhusz – gyors; γλῶσσα, glóssza- nyelv), az aculeatus pedig latinul "tüskéset".[82]

A rövidcsőrű hangyászsün nemének egyetlen faja.[84] a hangyászsünfélék családjának másik három, új-guinei faja a Zaglossus nembe tartozik.[85] Ezek méretben nagyobbak nála és étrendjük nem hangyákból és termeszekből, hanem inkább férgekből és lárvákból áll.[86] A hangyászsünök a kacsacsőrű emlőssel együtt alkotják a kloákások rendjét, amelybe így összesen öt ma is élő faj tartozik.[87]

A rövidcsőrű hangyászsünnek öt alfaja ismert, amelyek földrajzilag különülnek el egymástól. A köztük lévő különbségek alapvetően a szőrzet hosszát, a tüskék, valamint a hátsó láb karmainak méretét érintik.[88]

A rövidcsőrű hangyászsün ősi faj, legkorábbi fosszíliái 15 millió évese (miocén-koriak). A legrégebbi példányokat Dél-Ausztrália barlangjaiban találták, gyakran a hosszúcsőrű hangyászsün maradványaival együtt. Ősi változata alapvetően ugyanolyan volt mint a mai, csak kb. 10%-kal kisebb volt nála.[87][90] A hangyászsünök és a kacsacsőrű emlősök mintegy 66 millió évvel váltak el egymástól, a kréta és a harmadidőszak határán.[87] A faj közvetlen elődei nem ismertek.[91]

Természetvédelmi státusz

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Hangyászsün a melbourne-i állatkertben

A rövidcsőrű hangyászsün Ausztrália mérsékelt övi zónájában és Új-Guinea síkvidékein gyakori állat és nem számít veszélyeztetettnek.[1][6] A kontinensen a belső száraz pusztákon, a partvidéki erdőkben és a települések környékén egyaránt előfordul; Tasmanián és a Kenguru-szigeten kimondottan gyakori.[92]

A rá leselkedő legnagyobb veszélyt a gázolások és élőhelyének visszaszorulása jelenti; emiatt egyes helyeken kipusztult.[92] Az őshonos ökoszisztémák pusztulása kevésbé érinti más fajoknál, mert élőhelyét illetően nem specializálódott, bárhol megél, ahol elegendő hangyát és termeszt talál.[6] Az erdőkben és a letarolt erdők helyén egyaránt talál élelmet, legalábbis amíg a kivágott fákat a helyszínen hagyják és a törzsekbe beköltöznek a termeszek. Ha azonban az erdőt vagy bozótost mezőgazdasági műveléshez irtják ki (amelyet többnyire gépekkel művelnek), akkor onnan a hangyászsün kipusztul.[92] Victoria államban a bejelentett hangyászsün-pusztulások mintegy harmadát okozták gázolások és a sérült állatok többsége is autóbalesetből származott.[93] Megfigyelték, hogy ha ha találnak vízátfolyást biztosító csatornát az út alatt, akkor inkább azt használják a felszínen való átkelés helyett, így ezek telepítésével csökkenteni lehet a gázolások számát a települések környékén vagy a nemzeti parkokban.[93]

Természetes ellenségeik közé tartoznak a ragadozó madarak, az erszényes ördög,[6] a dingó,[1] a nagyobb kígyók, varánuszok, a kóbor macskák és a rókák.[94] Szúrós tüskéik miatt inkább a fiatalokra vadásznak. A Kenguru-szigeten a varánuszok és a macskák a fő ellenségeik, bár a szigeten rókák nem élnek.[94] Az ember által betelepített emlősök (dingó, macska, róka) előtt valószínűleg a jól ásó varánuszok voltak fő ragadozóik.[94] Megfigyelték, hogy a dingók a hátukra fordítják az összegömbölyödött hangyászsünt és a hasukat próbálják kiharapni.[92]

Az ausztrál őslakosok és az első európai telepesek is ették a hangyászsünt.[6] Egyes törzseknél tabuval tiltották vadászatát, de a régi szokások eltűnésével a tiltás ereje csökkent és a vadászat felfutását a nyomkövető vadászkutyák használata is segítette.[95]

Az Ausztráliába behurcolt Spirometra erinaceieuropaei élősködő galandféreg fertőzése halálos a hangyászsün számára. Az életciklusa egy részét vízben töltő parazitát a kutyák, macskák, rókák és dingók terjesztik, amelyek jobban tolerálják a fertőzést. A betegség főleg a száraz vidékeken jelent veszélyt, ahol kevesebb vízlelőhely áll az állatok rendelkezésére.[93] Ezenkívül más galandférgek, egysejtűek, herpesz-szerű vírusok is megfertőzik a hangyászsünöket de ezek elterjedtsége és súlyossága kevésbé ismert.[96]

Állatkertben viszonylag könnyen tartható,[97] de csak ritkán szaporodik. 2006-ig csak öt állatkertnek sikerült ezt megvalósítania, de egyik kölyök sem érte meg a felnőttkort.[98] Az öt intézmény közül egy volt ausztrál (a sydneyi Taronga Zoo), kettő nyugat-európai, kettő pedig amerikai. A Perthi Állatkertben 2009-sikerült vadonban befogott hangyászsünöket szaporítani,[99] 2015-ben pedig az állatkertben született állatok először szaporodtak sikeresen.[100]

Megjelenése a kultúrában

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Ausztrál ötcentes

A rövidcsőrű hangyászsün számos alkalommal megjelenik az ausztrál őslakosok meséiben és az általuk készített rajzokon. Egyes törzseknek, mint a nyugat-ausztráliai nungaroknak, totemállatuk volt. Az egyik mese megmagyarázza, hogyan szerezte az állat a tüskéit: fiatal harcosok vadászni indultak és találtak egy vombatot. Rádobálták a dárdáikat, de annak az éjszakai sötétben sikerült elmenekülnie és a dárdákat saját védelmére fordította.[101]

A hangyászsün a mai Ausztrália jellegzetes állata, megjelenik az ötcentesen,[102] és az 1992-ben kiadott 200 dolláros emlékérmén.[103] Millie a hangyászsün a 2000-es sydneyi olimpia egyik kabalaállata volt.[104] Knuckles a hangyászsün a Sonic a sündisznó videojátéksorozat egyik karaktere.[105]

Jegyzetek

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  1. 1 2 3 4 5 6 7 Egerton, p. 38.
  2. ↑ Augee, Gooden and Musser, p. 6.
  3. 1 2 Augee, Gooden and Musser, p. 2.
  4. 1 2 Augee, Gooden and Musser, p. 55.
  5. 1 2 Murray, P.F. (1981). "A unique jaw mechanism in the echidna, Tachglossus aculeatus (Monotremata)". Australian Journal of Zoology. 29: 1–5. doi:10.1071/zo9810001.
  6. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 "Short-beaked Echidna". Parks & Wildlife Service Tasmania. 2013. október 22. 2017. február 16. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2017. október 1..
  7. ↑ Augee, Gooden and Musser, p. 35.
  8. ↑ Augee, Gooden and Musser, p. 100.
  9. ↑ Augee, Gooden and Musser, pp. 100–101.
  10. ↑ Augee, Gooden and Musser, pp. 101–102.
  11. ↑ Augee, Gooden and Musser, p. 102.
  12. ↑ Dawson, T.J.; Grant, T.R.; Fanning, D. (1979). "Standard metabolism of monotremes and the evolution of homeothermy". Australian Journal of Zoology. 27 (4): 511–515. doi:10.1071/zo9790511.
  13. ↑ Augee, Gooden and Musser, pp. 90–91.
  14. 1 2 3 Augee, Gooden and Musser, p. 91.
  15. 1 2 Augee, Gooden and Musser, pp. 114–115.
  16. ↑ Augee, Gooden and Musser, pp. 115.
  17. 1 2 3 4 Augee, Gooden and Musser, p. 116.
  18. ↑ "Science & Nature – Wildfacts – Short-beaked echidna, common echidna, spiny anteater". BBC. 2008. július 25. 2009. március 21. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2010. május 29..
  19. ↑ Jones, R. C.; Djakiew, D.; Dacheux, J. L. (2004). "Adaptations of the short-beaked echidna Tachyglossus aculateus for sperm production, particularly in an arid environment" (PDF). Australian Mammalogy. 26 (2): 199–204. doi:10.1071/am04199.
  20. 1 2 Augee, Gooden and Musser, p. 79.
  21. ↑ Mammalogy. Jones & Bartlett Learning. 2011. április 21. 389–. o. ISBN 978-0-7637-6299-5. Hozzáférés: 2013. május 5..
  22. ↑ Augee, Gooden and Musser, p. 4.
  23. ↑ Griffiths M, Walton DW (Editor), Richardson BJ (Editor), Fauna of Australia Volume 1B, AGPS Canberra, 1989. Archiválva 2015. december 17-i dátummal a Wayback Machine-ben.
  24. ↑ Hassiotis, M.; Paxinos, G.; Ashwell, K.W.S. (2004). "Anatomy of the central nervous system of the Australian echidna". Proceedings of the Linnean Society of New South Wales. 125: 287–300.
  25. ↑ Augee, Gooden and Musser, p. 53.
  26. 1 2 Augee, Gooden and Musser, p. 105.
  27. ↑ Doran, G.A.; Baggett, H. (1970). "The vascular stiffening mechanism in the tongue of the echidna (Tachyglossus aculeatus)". Anatomical Record. 167 (2): 197–204. doi:10.1002/ar.1091670207. PMID 5462922. S2CID 5768054.
  28. ↑ Augee, Gooden and Musser, p. 104.
  29. 1 2 Augee, Gooden and Musser, p. 106.
  30. ↑ Nowack, Julia; Cooper, Christine Elizabeth; Geiser, Fritz (2016. április 13.). "Cool echidnas survive the fire" (PDF). Proceedings of the Royal Society B. 283 (1828) 20160382. doi:10.1098/rspb.2016.0382. PMC 4843662. PMID 27075255. 2017. január 18. dátummal az eredetiből archiválva (PDF). Hozzáférés: 2017. január 16..
  31. ↑ Augee, Gooden and Musser, p. 56.
  32. ↑ Augee, Gooden and Musser, p. 57.
  33. ↑ Augee, Gooden and Musser, pp. 58–59.
  34. 1 2 Iggo, A.; McIntyre, A.K.; Proske, U. (1985). "Responses of mechanoreceptors and thermoreceptors in skin of the snout of the echidna Tachyglossus aculeatus". Proceedings of the Royal Society of London B. 223 (1232): 261–277. Bibcode:1985RSPSB.223..261I. doi:10.1098/rspb.1985.0001. S2CID 84126614.
  35. ↑ Augee, Gooden and Musser, p. 58.
  36. ↑ Augee, Gooden and Musser, p. 65.
  37. ↑ Augee, Gooden and Musser, p. 66.
  38. ↑ Augee, Gooden and Musser, pp. 69–70.
  39. ↑ Nicol, S.C.; et al. (2000). "The echidna manifests typical characteristics of rapid eye movement sleep". Neuroscience Letters. 283 (1): 49–52. doi:10.1016/s0304-3940(00)00922-8. PMID 10729631. S2CID 40439226.
  40. ↑ Augee, Gooden and Musser, pp. 44–48.
  41. ↑ Augee, Gooden and Musser, p. 45.
  42. ↑ Augee, Gooden and Musser, p. 47.
  43. 1 2 Augee, Gooden and Musser, p. 48.
  44. ↑ Augee, Gooden and Musser, pp. 48–50.
  45. ↑ Augee, Gooden and Musser, pp. 50–51.
  46. ↑ Augee, Gooden and Musser, pp. 91–92.
  47. 1 2 3 4 Augee, Gooden and Musser, p. 114.
  48. 1 2 Augee, Gooden and Musser, p. 92.
  49. 1 2 3 4 5 Augee, Gooden and Musser, p. 109.
  50. ↑ Augee, Gooden and Musser, p. 112.
  51. 1 2 Augee, Gooden and Musser, p. 108.
  52. ↑ Grigg, G.C.; Beard, L.A.; Augee, M.L. (1989). "Hibernation in a monotreme, the echidna (Tachyglossus aculeatus)" (PDF). Comparative Biochemistry and Physiology Part A: Physiology. 92 (4): 609–612. doi:10.1016/0300-9629(89)90375-7. PMID 2566425.
  53. ↑ Augee, Gooden and Musser, p. 113-114.
  54. 1 2 3 Augee, Gooden and Musser, p. 110.
  55. ↑ "Short-beaked Echidna – Zoo Aquarium Association". Arazpa.org.au. 2009. október 14. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2010. május 29..
  56. 1 2 3 Augee, Gooden and Musser, p. 98.
  57. 1 2 Augee, Gooden and Musser, p. 99.
  58. ↑ Augee, Gooden and Musser, p. 95.
  59. ↑ Augee, Gooden and Musser, pp. 96–97.
  60. 1 2 3 Augee, Gooden and Musser, p. 97.
  61. 1 2 3 Augee, Gooden and Musser, p. 93.
  62. 1 2 Clemente, Christofer J.; Cooper, Christine E.; Withers, Philip C.; Freakley, Craig; Singh, Surya; Terrill, Philip (2016). "The private life of echidnas: using accelerometry and GPS to examine field biomechanics and assess the ecological impact of a widespread, semi-fossorial monotreme". Journal of Experimental Biology. 219 (20): 3271–3283. Bibcode:2016JExpB.219.3271C. doi:10.1242/jeb.143867. hdl:20.500.11937/31787. PMID 27802151. S2CID 12999297.
  63. ↑ Flannery, T. 1990. Mammals of New Guinea Robert Brown & Associates ISBN 1-86273-029-6
  64. ↑ Augee, Gooden and Musser, p. 77.
  65. 1 2 Augee, Gooden and Musser, p. 80.
  66. 1 2 Augee, Gooden and Musser, p. 78.
  67. ↑ Rismiller, P.D.; Seymour, R.S. (1991). "The echidna". Scientific American. 264 (2): 96–103. Bibcode:1991SciAm.264b..96R. doi:10.1038/scientificamerican0291-96.
  68. ↑ Nicol, S.C.; Andersen, N.A.; Jones, S.M. (2005). "Seasonal variations in reproductive hormones of free-ranging echidnas (Tachyglossus aculeatus): interaction between reproduction and hibernation". General and Comparative Endocrinology. 144 (3): 204–210. doi:10.1016/j.ygcen.2005.05.013. PMID 16054627.
  69. 1 2 3 4 Augee, Gooden and Musser, p. 81.
  70. ↑ Johnston, S.D.; Smith, B.; Pyne, M.; Stenzel, D.; Holt, W.V. (2007). "One-Sided Ejaculation of Echidna Sperm Bundles (Tachyglossus aculeatus)" (PDF). Am. Nat. 170 (6): E162–4. doi:10.1086/522847. PMID 18171162. S2CID 40632746. 2021. október 2. dátummal az eredetiből archiválva (PDF). Hozzáférés: 2020. május 14..
  71. ↑ Rismiller, P.D.; McKelvey, M.W. (2000). "Frequency of breeding recruitment in the Short-beaked Echidna, Tachyglossus aculeatus". Journal of Mammalogy. 81: 1–17. doi:10.1644/1545-1542(2000)081<0001:fobari>2.0.co;2.
  72. 1 2 3 Augee, Gooden and Musser, p. 84.
  73. 1 2 3 4 Augee, Gooden and Musser, p. 85.
  74. 1 2 Rismiller, P.D.; McKelvey, M.W. (2003). "Body mass, age and sexual maturity in short-beaked echidnas, Tachyglossus aculeatus". Comparative Biochemistry and Physiology Part A: Molecular & Integrative Physiology. 136 (4): 851–865. doi:10.1016/s1095-6433(03)00225-3. PMID 14667849.
  75. 1 2 3 4 5 6 Augee, Gooden and Musser, p. 86.
  76. ↑ Augee, Gooden and Musser, p. 88.
  77. ↑ Augee, Gooden and Musser, p. 87.
  78. ↑ Augee, Gooden and Musser, pp. 86–87.
  79. ↑ Short-beaked Echidna (PDF). Victorian Government Department of Sustainability and Environment. szeptember 2010. ISBN 978-1-74242-869-7. 2016. február 24. dátummal az eredeti (PDF) címről archiválva. Hozzáférés: 2013. november 15..
  80. ↑ Rens, Willem; O'Brien, Patricia C. M.; Grützner, Frank; Clarke, Oliver; Graphodatskaya, Daria; Tsend-Ayush, Enkhjargal; Trifonov, Vladimir A.; Skelton, Helen; Wallis, Mary C.; Johnston, Steve; Veyrunes, Frederic; Graves, Jennifer A. M.; Ferguson-Smith, Malcolm A. (2007. május 17.). "The multiple sex chromosomes of platypus and echidna are not completely identical and several share homology with the avian Z". Genome Biology. 8 (11): R243. doi:10.1186/gb-2007-8-11-r243. PMC 2258203. PMID 18021405.
  81. 1 2 Rens, W.; et al. (2007). "The multiple sex chromosomes of platypus and echidna are not completely identical and several share homology with the avian Z". Genome Biology. 8 (11) R243. doi:10.1186/gb-2007-8-11-r243. PMC 2258203. PMID 18021405.
  82. 1 2 Augee, Gooden and Musser, p. 5.
  83. ↑ Iredale, T. and Troughton, E. 1934. A checklist of mammals recorded from Australia. Memoirs of the Australian Museum 6: i–xii, 1–122
  84. ↑ "ADW: Tachyglossus: Classification". Animaldiversity.ummz.umich.edu. 2004. február 17. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2011. január 2..
  85. ↑ Augee, Gooden and Musser, pp. 5–9.
  86. ↑ Augee, Gooden and Musser, pp. 7–10.
  87. 1 2 3 Augee, Gooden and Musser, p. 10.
  88. 1 2 3 Augee, Gooden and Musser, pp. 6–7.
  89. 1 2 3 4 Griffiths, M.E. 1978. The Biology of Monotremes. Academic Press : New York ISBN 0-12-303850-2 pages 64–65
  90. ↑ Augee, Gooden and Musser, p. 16.
  91. ↑ Augee, Gooden and Musser, pp. 16–17.
  92. 1 2 3 4 Augee, Gooden and Musser, p. 120.
  93. 1 2 3 Augee, Gooden and Musser, p. 121.
  94. 1 2 3 Augee, Gooden and Musser, pp. 120–121.
  95. ↑ Augee, Gooden and Musser, p. 119.
  96. ↑ Augee, Gooden and Musser, p. 122.
  97. ↑ Augee, Gooden and Musser, pp. 122–125.
  98. ↑ Augee, Gooden and Musser, p. 126.
  99. ↑ "Baby echidnas make first appearance at Perth Zoo". Perthnow.com.au. 2009. november 4. 2012. március 11. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2010. május 29..
  100. ↑ Laschon, Eliza (2017. február 8.). "Perth Zoo welcomes second puggle from short-beaked echidnas Chindi and Nyingarn". ABC News. Perth. 2017. május 29. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2017. augusztus 30..
  101. ↑ Robinson, Roland (1966). Aboriginal myths & legends: Age-old stories of the Australian tribes. Melbourne: Sun Books. Hozzáférés: 2025. május 17..
  102. ↑ "Five Cent". ramint.gov.au. Canberra: Royal Australian Mint. 1966. február 14. 2013. május 3. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2010. május 29..
  103. ↑ "RAM Gold Coins". heavymetalholdings.com.au. Melbourne: Heavy Metal Holdings. 2013. május 2. 2013. május 2. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2018. április 10..
  104. ↑ Rohrer, Finlo (2008. június 16.). "How not to have an Olympic mascot nightmare". BBC News Magazine. London: BBC. 2010. március 25. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2010. május 29..
  105. ↑ "Sonic City". sonic-city.com. SEGA. 2008. február 25. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2008. március 4..

Irodalom

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fordítás

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Short-beaked echidna című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Rövidcsőrű_hangyászsün&oldid=29094019”