Palotai Gyula

Palotai Gyula, Szkalos Gyula (Budapest, 1911. július 3. – Budapest, 1976. június 25.) szobrász.

Élete[szerkesztés]

1931-től 1935-ig a Budapesti Iparművészeti Iskola díszítőszobrász szakán kezdte tanulmányait Mátrai Lajos növendékeként, majd 1940–től 1947-ig a Képzőművészeti Főiskolán folytatta, ahol Sidló Ferenc és Kisfaludi Strobl Zsigmond voltak a mesterei. Franciaországban, Belgiumban, Svájcban, Hollandiában, Norvégiában és Egyiptomban járt tanulmányutakon, összesen nyolc évig tartózkodott külföldön. Zenészként is működött, több hangszeren is játszott, főiskolai tanulmányainak költségét éjszakai fellépéseiből finanszírozta. 1935-től állította ki akadémikus szemléletű műveit, 1949-ben Budapesten volt gyűjteményes kiállítása. Művei közül több megtalálható a Magyar Nemzeti Galériában és a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumban.

Művei főként épületplasztikák, portrészobrok, köztéri szobrok és domborművek.

Stromfeld Aurél (1951, Salgótarján)
Úszónő (bronz, 1955, Margitsziget)
Csemetemetsző, Olvasó (mészkő dombormű, 1955 körül, Budapest, XIV. kerület, Kerepesi úti lakótelep)
Kodály Zoltán, Bartók Béla (1955, Budapest)
Kaán Károly (1958, Püspökladány)
Berze Nagy János-emléktábla (márvány, 1958, Pécs, Pollack Mihály Építőipari Szakközépiskola)
Cházár András (1961, Budapest)
Mihail Vasziljevics Lomonoszov (pirogránit, 1963, Budapest, MTA)
Álló nő (mészkő, 1963, Jászberény)
Fésülködő (kő, 1964, Agárd)
Walek Károly (bronz mellszobor, 1964, Sopron)
Zene (kő, 1967, Budapest, Budavári Palota)
Vak Bottyán-emléktábla (kő, 1967, Pátka)
Famunkás (kő, 1968, Mohács)