Palocsay Rudolf

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Palocsay Rudolf
Született 1900. március 22.
Kolozsvár
Elhunyt 1978. október 27. (78 évesen)
Kolozsvár
Foglalkozása biológus
Kitüntetései Román Népköztársaság Állami Díja (1950, 1951)
Sírhely Házsongárdi temető

Palocsay Rudolf (Kolozsvár, 1900. március 22.Kolozsvár, 1978. május 27.) erdélyi magyar kertészeti szakíró, biológus. Palocsay Zsigmond apja.

Életútja[szerkesztés]

A Kétvízközben nőtt fel öt kisebb testvérével együtt egy szobafestő fiaként. Négy elemi osztályt végzett, majd három „gazdasági ismétlő”-t, később apja tanoncaként még három inasiskolai osztályt. Korán megnyilvánult vonzódása a virágok iránt, s amikor szobafestőként a városi virágkertészetbe került, ott a főkertésztől már szakszerű virágkeresztezési ismereteket szerzett. Hozzájutott H. Emery A növények élete című tudománynépszerűsítő könyvéhez, ebből bővítette és rendszeresítette az addig szerzett ismereteket. Életrajzírója, Katona Szabó István írja: „Ez a könyv volt a csíra, melyből kinőtt az önmagába mélyedő fiú világnézete. Ez volt gimnáziuma és egyeteme.” Az első világháború kitörésekor apja hivatásos tűzoltó lett, ő pedig egy ideig molnár, majd sörgyári munkás.

1918 decemberében besorozták a Székely Hadosztályba, ahonnan csak másfél év múlva került haza. Maga is beállt tűzoltónak, ott lehetősége adódott virágnemesítési szenvedélyét és önképzését továbbfejlesztenie: a tűzoltólaktanya kertjében egyre pompázatosabb virágkertészetet hozott létre, s 1926-ban kertészsegédi oklevelet is szerzett. Ekkortól számíthatók első szakszerű keresztezési kísérletei: rózsa- és violahibrideket, oroszlánszájakat sikerült kialakítania, 1927-től már saját kis kertjében, később hivatásszerűen foglalkozott gyümölcsnemesítéssel is. Következtek a kardvirágokkal végzett próbák. 1938-ig kidolgozta saját mentormódszerét, mellyel különleges és hivatalosan is bejegyzett új fajtákat hozott létre. Csábították is a bukaresti királyi kertészetbe, de nem ment, Kolozsvárt maradt, ahol Emil Pop és Péterfi István botanikaprofesszorok is felfigyeltek munkásságára, s 1948-tól Lazányi Endre növénygenetikus, a Mezőgazdasági Akadémia magyar tagozatának akkori megszervezője révén megismerkedett Micsurin eredményeivel, tekintettel almafajta-keresztezési kísérleteire.

1949-től már felkérték egyetemi bemutató előadások megtartására, 1950-től pedig genetikai gyakorlatok vezetésére a Bolyai Tudományegyetemen. Ugyanakkor egy vegetatív hibridizációról szóló pályamunkájával elnyerte a Román Akadémia díját, s megválasztották a bukaresti Micsurin Tudományos Társaság alelnökévé. Következett kinevezése a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskola adjunktusává. Ezután már a legkorszerűbb tudományos gépezet segítségével végezhette kísérleteit. Állami Díjban részesítették, többször is beválasztották a bukaresti parlamentbe. 1953-ban kinevezték a saját kertje mellett létesített Gyümölcskutató és Nemesítő Állomás igazgatójává; ezt az állását nyugdíjazásáig (1974) töltötte be.

Művei[szerkesztés]

  • Gyümölcsfák és bokrok metszése (1952, románul 1957)
  • Az almatermésűek és csonthéjasok termesztése és nemesítése (Veress István, Antal Dániel, Mózes Pál társszerzőkkel, 1954)
  • Zöldség- és gyümölcsnemesítési kísérleteim (1954, 1961)
  • Kísérleteim (1954, románul 1955)
  • Héjasok és bogyósgyümölcsűek termesztése és nemesítése (Veress Istvánnal és Antal Dániellel, 1960, románul 1961)

Források[szerkesztés]