Nahum Goldmann

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nahum Goldmann
Született1895. július 10.
Višnieva
Elhunyt1982. augusztus 29. (88 évesen)[1][2]
Bad Reichenhall[3]
Állampolgársága
Foglalkozása
  • politikus
  • jogász-költő
  • író
Iskolái
SírhelyeHerzl-hegy
A Wikimédia Commons tartalmaz Nahum Goldmann témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Nahum Goldmann (Višnieva, 1895. július 10. – Bad Reichenhall, 1982. augusztus 29.) cionista vezető, a Zsidó Világkongresszus egyik alapítója és 1947 és 1977 között elnöke; 1956 és 1968 között pedig a Cionista Világszervezet elnöke. Jelentős szerepe volt a Palesztin rendezési terv kidolgozásában és annak az USA, majd az ENSZ Közgyülés általi elfogadásában, amely 1948-ban Izrael állam megalakulásához vezetett; valamint a Németországgal való jóvátételi tárgyalások lebonyolításában. Kevésbé ismert, de legalább annyira jelentős érdeme a zsidó diaszpóra szervezettségi szintjének, nemzetközi hálózati kapcsolatrendszerének céltudatos fejlesztése, érdekérvényesítési stratégiájának kidolgozása,[6] melyek következtében – hat évtizedes munkásságának eredményeként – a diaszpóra tagszervezetei a parlamenti demokráciák döntéshozói számára – különösen az Izraelt illető politikában és mindenek előtt az USA-ban[8] – megkerülhetetlen tényezővé váltak,[9]. Felismerései azóta is mintaként szolgálnak az NGO-k számára.[10] A zsidó diaszpóra Izrael mögé való felsorakoztatásában olyannyira eredményes volt, hogy kritikája miatt – mely szerint Izrael vezetői Ginsberg(wd) kultúrcionizmus(wd)-viziója helyett Jabotinsky(wd) agresszív gyarmatosító politikáját[11] valósitják meg – neki kellett távoznia: 1968-ban a Cionista Világszervezet, majd 1977-ben a Zsidó Világkongresszus éléről.

Élete[szerkesztés]

Nahum Goldmann 1895.[12] július 10-én az Orosz Birodalomban, Vishnevóban született (ma Vishnyeva, Fehéroroszország), egy litván zsidó tanár- és írócsalád fiaként. Szülei röviddel Nahum világrajötte után Frankfurt am Mainba költöztek, ahol apja – aki korábban Königsbergben és Heidelbergben járt egyetemre, de pénzhiány miatt nem tudta befejezni tanulmányait – a "Frankfurter israelitische Familienblatt" című lapnál talált munkát. Nahum a nagyszülőknél maradt.[13]

A szülők 1900 nyarán kerültek olyan anyagi helyzetbe, hogy magukhoz vehessék fiukat. Frankfurtban[14][15] cionista szellemben nevelték és a liberális Musterschule(wd)-ba járatták.[16]

1910-ben, 15 éves korában Ben Kohelet álnéven Frankfurtban közzétett két rendkívül agresszíven megfogalmazott cikket, amelyekben Solomon Reinach(wd) professzort, a párizsi Alliance Israélite Universelle(wd) alelnökét támadta, amelyek következtében Reinach lemondott posztjáról.[17]

1911-ben elkísérte apját Baselba, a Tizedik Cionista Kongresszusra.[18]

1912-ben, a heidelbergi egyetemen, jogot, történelmet és filozófiát kezdett tanulni, amit Marburgban folytatott,[19] de az első világháború kitörésekor meg kellett szakítania tanulmányait, mert – német állampolgársága nem lévén – ellenséges idegennek számított.[20] Tanulmányait végül Heidelbergben fejezte be.[21]

1913-ban, tizennyolc évesen, csatlakozott egy Palesztinába utazó cionista diákcsoporthoz.[22] Élményeiröl, benyomásairól könyvet[23] írt, amely két kiadást ért meg.

Az Első világháborúban a németországi zsidók többsége támogatta a német ügy igazát, sőt a "militarizmus szellemének" köszönhetően több hazafias cikket is publikáltak.[24] Goldmann nagy feltűnést keltő cikke, "Der Geist des Militarismus" címmel, 1915-ben jelent meg, melynek révén – és annak ellnére, hogy nem volt német állampolgár, hanem orosz, ráadásul zsidó – felvették a német külügyminisztérium Eugen Mittwoch által vezetett hírszerzési és propagandaosztályára (Nachrichtenstelle für den Orient), amely az Oszmán Birodalom nemzeti és iszlám mozgalmai között próbálta – a franciák és az angolok ellen – a német érdekeket előmozdítani. Ezt követően évekig abban a paradox helyzetben volt, hogy mint "ellenséges idegen" hetente kétszer jelentkeznie kellett a rendőrségen, ugyanakkor német diplomata útlevéllel utazhatott.[25]

1918-tól kezdett szisztematikusan foglalkozni a cionizmussal, ezen belül a diaszpóra és a zsidó őshaza viszonyával.[26]

1922-ben alapította Berlinben Jakob Klatzkin-nal(wd) az "Eshkol" könyvkiadó céget. Tervbe vettek egy "Encyclopaedia Judaica"-t – egy átfogó enciklopédiát, amely Izrael népének témáira összpontosított: Judaizmus, zsidó tanulmányok és Izrael népének története. Az enciklopédiából 10 kötet jelent meg németül (Aach-tól Lyra-ig), és további két kötet héberül (A-tól Antipas-ig) Eshkol címmel 1928-1934 között. A főszerkesztők Jakob Klatzkin és Ismar Elbogen(wd) voltak. A projekt a nácik németországi hatalomra jutása miatt megszakadt.[27]

1926-tól 1933-ig a németországi Cionista Szövetség vezetője volt. Korán figyelmeztetett a nácik által a zsidókra jelentett súlyos, akut veszélyre.1929-től megszakítással 1940-ig a Zsidó Ügynökség(wd)[28] képviselője volt Genfben, a Népszövetségnél.[29] Itt került kapcsolatba a cionizmus két vezéralakjával Wladimir Jabotinskyval(wd) és Háim Weizmannnal.[30]

Cionista és náciellenes tevékenysége miatt a Gestapo megfigyelés alatt tartotta. 1934-ben letartóztatási parancsot adtak ki ellene, de megmenekült, mert akkor apja halála miatt Palesztinában tartózkodott. 1935-ben megvonták tőle a német állampolgárságot. Szeretett volna Palesztinában maradni, de Ben Gurion határozott kívánságára visszatért Svájcba,hogy folytassa munkáját a Népszövetségben. A francia külügyminiszter Louis Barteau ajánlására megkapta a hondurasi állampolgárságot, és hondurasi konzullá nevezték ki Genfben.[31]

1934-ben feleségül vette Alice Gottschalkot,[32] házasságukból két fiuk született: Guido(wd) és Michael.

Svájci évei alatt a Zsidó Világkongresszus megalapítására irányuló tevékenységeket koordinálta.[33]

1940-ben egy Stephen Wise(wd) segítségével szerzett beutazási vízum révén családjával együtt az Egyesült Államokba költözött. 1945-ben lett amerikai állampolgár. 1963-ig főleg az Egyesült Államokban élt.

1949-ben, Stephen Wise halálát követően, megválasztották a Zsidó Kongresszus (későbbi nevén Zsidó Világkongresszus) elnökének.

1951-ben, Ben Gurion megbízásából, megszervezte a titkos előzetes kapcsolatfelvételt a német államférfiakkal, elsősorban Konrad Adenauer kancellárral az Izraelnek fizetendő kárpótlásról és a náci áldozatok kártalanításáról, majd ő koordinálta a Német Szövetségi Köztársasággal folytatott tárgyalásokat, melyek 1952-ben a Luxemburgi Egyezménnyel sikerrel záródtak. Főként az ő kezdeményezésére jött létre a pénzügyi lebonyolítást hivatott Claims Conference(wd), amely a világ legátfogóbb és legreprezentatívabb zsidó világszervezetévé vált. Őt választották meg a konferencia elnökévé, és ő vezette a Németországgal folytatott tárgyalásokon annak küldöttségét is. Goldmann később hasonló, de saját megítélése szerint kevésbé sikeres tárgyalásokat folytatott Ausztriával is.[34]

1956-ban elvállalta a Cionista Világszervezet elnöki tisztségét is, amely már tíz éve betöltetlen volt.[35]

1962-ben izraeli útlevelet kapott.

Az 1960-as évekkel kezdődően, Goldmann egyre gyakrabban és egyre élesebben „bírálta Izrael vezetését, amelyet szűklátókörűséggel, az állam és a katonai erők erejének túlbecsülésével, a diaszpórában élő zsidó néphez való megfelelő hozzáállás hiányával és rugalmatlan politikával vádolt. Rugalmasabb és mérsékeltebb politikát szorgalmazott az arab államokkal szemben, és azt is javasolta, hogy Izrael mérsékelje a szovjet politikával szembeni kritikáját a Közel-Kelettel és a Szovjetunióban élő zsidókkal szemben. Goldmann ilyen irányú nyilatkozatai rendszeresen súrlódásokat okoztak közte és Izrael vezető személyiségei között; ráadásul Goldmann különböző tisztségei miatt felmerült a kérdés, hogy kritikája a Cionista Szervezet, a Zsidó Világkongresszus, valamely más zsidó testület álláspontját képviseli-e, vagy csupán az ő személyes véleményét.” [36] Miután Izrael vezetése és több cionista párt is szembefordult vele, 1968-ban, a 27. cionista kongresszuson, Goldmann nem jelöltette magát újból a Cionista Világszervezet élére.[37]

Ugyancsak az 1960-as években elindította a háború előtt félbemaradt Encyclopaedia Judaica(wd) angol nyelvű kiadását. (Ez először 1971-1972 között jelent meg tizenhat kötetben, Jeruzsálemben a Keter Kiadó, New Yorkban pedig a Macmillan Company gondozásában.)

1968-ban Goldmann felvette a svájci állampolgárságot, de továbbra is aktívan tevékenykedett a zsidóság érdekében.

1969-ben sajtó alá rendezte visszaemlékezéseinek első kiadását[38], amelyet Konrad Adenauer biztatására még az 1950-es években állított össze,[39] s ezért csak a Németországgal való kárpótlási tárgyalások lezárulásáig taglalja az eseményeket. A könyv végén három fejezetben ismerteti az Izrael és az arab világ közötti konfliktussal[40], Izrael és a Diaszpóra közötti viszonnyal[41] valamint a zsidóság jövőjével[42] kapcsolatos meglátásait.

1977-ben lemondott a Zsidó Világkongresszus elnöki tisztségéről, mert "Begin 1977. májusi választási győzelme nyomán mind kevésbé képviselhette józan, higgadt, Izrael külpolitikáját öngyilkos politikának minősítő álláspontját"[43] (Az izraeli vezetés már az 1975 február eleji jeruzsálemi ülésen szerette volna szavazással eltávolíttatni hivatalából.)[44]

1978-ban a tel-avivi egyetemen megnyílt a Nahum Goldmann Diaszpóra Múzeum (később a nevét " Ano – A zsidó nép múzeuma" névre változtatták).[45]

Visszaemlékezéseinek második kiadása 1980-ban (elsö kötet[46]) és 1981-ben (második kötet[47]) jelent meg, az eredetihez képest háromszorosára bővített terjedelemben. Ekkor már – mint magánember – nem érezte szükségét, hogy túlságosan kímélje Izrael vagy az USA politikáját és politikusait.[48]

Utolsó politikai akciója az volt, hogy csatlakozott Pierre Mendes-France volt francia miniszterelnökhöz és Philip Klutznickhez, a Zsidó Világkongresszus elnökéhez, akik a libanoni háború befejezését és az izraeli és palesztin nép "önrendelkezésen alapuló" együttélését követelték. Felszólította az izraeli miniszterelnököt (Menachem Begint), hogy Libanon lerohanásával ne ébressze fel újra az anticionizmust és az antiszemitizmust.[49]

1982 augusztus közepén gyomorvérzés miatt a németországi Bad Reichenhallban kórházba került, ahol 29-én meghalt.[50][51] A halál közvetlen oka Pneumothorax(wd) volt. Sírja Jeruzsálemben, a Herzl-hegyi Nemzeti Temetőben van, a Cionista Világszervezet vezetőinek fenntartott részen. Archívumát fia, Guido, a Brandeis Egyetemnek(wd) ajándékozta.[52]

Tevékenysége[szerkesztés]

 Ez a szócikk/szakasz most épül, még dolgoznak az első verzión!

A szócikk/szakasz építőjének: Ha az építés várhatóan néhány napnál tovább tart, inkább saját allapon végezd! A többieknek: amíg az építés nem fejeződik be, használd a vitalapot, hogy elkerüld a szerkesztési ütközéseket a cikk építőjével!
Legutóbbi módosítás: 2024. április 23.

A cionizmus érdekében[szerkesztés]

A zsidóság érdekében[szerkesztés]

Az Izrael és az arab országok közötti békéért[szerkesztés]

Életművének értékelése[szerkesztés]

1952-ben Ben Gurion a következőképpen értékelte Goldmann és saját szerepét Izrael állam történelmének két kulcsfontosságú eseményében: „Neked és nekem szerencsénk volt látni két csodát, Izrael állam létrejöttét és a Németországgal kötött megállapodás aláírását. Az elsőért én voltam felelős, a másodikért pedig te. Az egyetlen különbség az, hogy míg az első csodában mindig is hittem, a másodikban egészen az utolsó pillanatig nem hittem.”[53]

Konrad Adenauer szerint "Dr. Nahum Goldmann kiválasztása nagyon szerencsés megoldás volt. Bár Dr. Goldmann rendkívül energikus és ügyes képviselője volt megbízóinak, megértette a német nehézségeket is. Teljes szívvel vetette bele magát feladatába, fáradhatatlanul, kitartóan és lelkesen törekedve a megegyezésre."[54] "Az olyan emberekkel töltött idő, akik döntéshozóként vagy tárgyalóként részt vettek a szerződés létrehozásában, mint David Ben Gurion, Nahum Goldmann és Felix Shinnar(wd), hogy csak néhányat említsek, megmutatta nekem, hogy a jó szándék, az őszinteség és az egyszer már helyesnek ítélt elvekhez való rendíthetetlen ragaszkodás olyan értékek a politikában is, amelyek utat nyithatnak az emberi kapcsolatokhoz, még akkor is, ha ellenállások hegyeit kell eltakarítani."[55]

Leon Abramowicz 1978-as értékelése szerint „Folyamatos ellentmondás van a valós hatalma és az általa elért eredmények között – nincs mögötte egységes nép, nincs mögötte állam, kormány vagy fegyveres erő. Úgy tűnik, éppen törékenysége szolgál neki pajzsként.”[56]

1980-ban, 85. születésnapján Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár méltatta érdemeit: [57] "Mi németek hálásak vagyunk Önnek, Nahum Goldmann, azért, amit zsidó testvéreiért tett, és azért is, amit értünk, németekért tett. A magam nevében köszönetet mondok a számtalan beszélgetésért és a sok-sok ismeretanyagért, amelyet az évek során Öntől kaptam."[58]

Temetésén Menachem Begin miniszterelnök nem vett részt, és az izraeli kormány sem adott ki gyászjelentést. Mint a Jerusalem Post szalagcímben jelentette: egyszerűen ignorálták Goldmann halálát. Jasszer Arafat viszont részvétét fejezte ki: "A palesztinok gyászolják Nahum Goldmann halálát. Egyedülálló személyiségű zsidó államférfi volt. Minden nép számára az igazságosságért és a törvényes jogokért harcolt."[59]

A német Jewish Voice szerint a Luxemburgi egyezmény – a Németországgal való jóvátételi tárgyalások eredménye – amely „megalapozta a Németország és Izrael közötti jó kapcsolatokat is, Nahum Goldmann erőfeszítései nélkül nem jöhetett volna létre.“[60]

A magyar-izraeli-amerikai történész Raphael Patai szerint: "Izrael alapító atyái között, akik között olyan férfiak vannak, mint Herzl, Weizmann és Ben Gurion, Goldmann különleges helyet foglal el: ő volt az, aki mindenkinél jobban meggyőzte Amerikát – azt az országot, amelynek a hangja a nemzetek családjában a legtöbbet számított -, hogy meg kell születnie a zsidó államnak."[61] Továbbá: "A Claims Conference eredménye 'jelzőfényként szolgálhat és kell szolgálnia az egyéni emberi jogok nemzetközi szintű nemzetközi védelmének jövőbeli módozatai számára', és hogy 'a Claims Conference azért volt jelentős, mert a modern nemzetközi jogban először fordult elő, hogy egy magánszemélyeket képviselő csoport sikeresen védte meg az egyéni emberi jogokat nemzetközi szinten'".[62]

Az izraeli történész Anita Shapira(wd)[63] vitatta Patai portréját: Szerinte a kiemelten méltatott három tevékenység közül Palesztina felosztása és a zsidók Németország általi kártérítése azért volt sikeres, mert az érintettek Goldmann közvetítése nélkül is érdekeltek voltak a megegyezésben,[64] az arabokkal való megegyezés pedig azért nem, mert Goldmann nem küzdött eléggé.[65] Továbbá: „Goldmann egy kihalófélben lévő faj egyik utolsó képviselője volt – a személyes diplomácia híve, aki arra a feltételezésre alapozott, hogy bármilyen probléma megoldható, ha jó szándékú és intelligens emberek helyesen közelítenek hozzá. Ez a humánus és optimista megközelítés azt feltételezi, hogy az ember racionális teremtmény, és hogy a logikájára, önérdekére és alapvető tisztességére való hivatkozással kompromisszumra lehet bírni. A huszadik század történelme általában és különösen a Közel-Kelet történelme azonban úgy tűnik, hogy ellentmond ennek a feltételezésnek. Goldmann és a logika alkalmatlannak bizonyultak a mély szenvedélyektől fűtött helyzetek kezelésében.”[66]

2008-ban Jazon Maoz, a brooklyn-i The Jewish Press[67] főszerkesztője tagadta, hogy Goldmann bármiféle érdemeket szerzett volna: „Annak ellenére, hogy évtizedeken át küzdött a zsidó ügyekért, Goldmann hírhedt vadhajtás volt, aki saját, gyakran sajátos nézeteit összetévesztette a korok bölcsességével, és aki előszeretettel bírálta Izraelt hangosan és nyilvánosan (sőt, minél nyilvánosabb volt a fóruma, annál hangosabb volt a kritikája). […] 1978-ban megjelent A zsidó paradoxon című könyvében – amely a zsidókról, Izraelről és a Közel-Keletről való téves gondolkodás manifesztuma – Goldmann egy rakás megdöbbentően ostoba és naiv kijelentést közölt, amelyek közül számosat szeretettel emelnek ki arabbarát és neonáci honlapok cikkeiben. […] A Zsidó paradoxonban Goldmann azt írta: ’Az izraelieknek az a nagy gyengeségük, hogy azt hiszik, az egész világ körülöttük forog’ – ez egy monumentális kivetítés, és sokkal jobban illik magára Goldmannra, aki újra és újra megmutatta, hogy sokkal kevésbé törődik Izraellel, mint saját tekintélyével és hírnevével, és aki groteszk egója miatt hajlandó, sőt buzgó volt aláásni Izraelt, amikor a nemzet vagy annak vezetői nem feleltek meg az ő elvárásainak és preferenciáinak.”[68]

2017-ben, Izrael állam hetvenedik születésnapján az "Ano – A zsidó nép múzeuma" (eredetileg Nahum Goldmann Diaszpóra Múzeum) volt azon nagyon kevés zsidó személyiségek ill. szervezetek egyike, amelyek méltatták Goldmannt: „Az elfeledett figura, aki két ország két népének számára egyengette az utat.[…] Dr. Nachum Goldmannak nincsenek sikeres életrajzírói, nincs bankjegy az arcképével, vagy róla elnevezett tér; erősen kétséges, hogy történetét egyáltalán megemlítik-e a tankönyvekben, vagy arcképét hordozzák-e a függetlenség napján rendezett ünnepségeken. Cionista mozgalomban résztvevő társai mindig is idegennek, a világ népeinek vezetői pedig lobbista, identitás nélküli, kozmopolita zsidónak tekintették. Ezen a héten, amikor az ENSZ Közgyűlésnek a zsidó állam Izrael földjén való megalapításáról szóló határozatának és benne a felosztási tervnek a 70. évfordulóját ünnepeljük, illik tisztelegni egy olyan ember előtt, aki elég bátor volt ahhoz, hogy hangoztassa, hogy van amikor a túlélés jobb, mint a területhódítás, hogy a kompromisszum jobb, mint a militáns makacsság, hogy a reálpolitika jobb, mint az intellektuális csökönyösség, és mindenekelőtt – hogy van amikor érdemes feladni egy részt, hogy ne veszítsünk el mindent.”[69]

2020-ban, születésének 125. évfordulóján, a berlini Jüdische Allgemeine a következőképpen emlékezett meg róla: "A vezető cionisták közé tartozott, és egész életében elkötelezett volt Izrael mellett. Ugyanakkor nem takarékoskodott a még mindig fiatal állammal szembeni egyértelmű kritikával – és emiatt sokszor bajba keverte magát. […] Goldmann olyan vezető szervezeteket fémjelzett, amelyek Izrael megalapításáért és a zsidók érdekeiért kampányoltak világszerte. […] A WJC elnökeként hosszú ideig ő volt a zsidó közösség hangja világszerte. […] Mindig az egész zsidó nép érdekeit tartotta szem előtt, és megértette mind Izrael Állam, mind a diaszpórában élő zsidók perspektíváját. Izrael fennállásának első éveiben Goldmann ott is képviselte Izrael érdekeit, ahová az maga nem juthatott el. […] A 'független szellemű és inspiráló vezető' nem félt népszerűtlen véleményeket is kifejteni – még Izrael kormányaival szemben sem."[70]

A Jewish Heritage Online Magazine szerint "Goldmann mindig szenvedélyesen védte politikai és ideológiai függetlenségét. Közéleti pályafutása során gyakran került ideológiai és politikai összecsapások középpontjába. Számos nézete, amelyek annak idején heves ellenvéleményt és kemény kritikát váltottak ki, ma is aktuálisak. Államférfiként mestere volt a meggyőzés és a személyes kapcsolatteremtés művészetének, szoros kapcsolatokat ápolt mind a cionista és zsidó vezetés vezető személyiségeivel, mind a világ államférfiúinak legfelsőbb köreivel. Sokan közülük személyes barátai lettek, mások esküdt ellenfelei."[71]

Nézetei[szerkesztés]

"Goldmann politikai gondolkodása három fogalom körül forgott. Az első a Galut(wd)[72] központi szerepe a zsidó történelemben, mint pozitív és kreatív életforma. Goldmann elutasította a " Galut tagadásának"(wd) gondolatát, és úgy képzelte el a zsidó nép jövőjét, hogy az a zsidó állam és a virágzó diaszpóra(wd) létezésétől függ. A második Izrael integrációja volt a Közel-Keletbe, levetve európai orientációját egy keleti orientáció javára. Ennek politikai kifejeződése egy konföderáció létrehozása lenne, amely enyhítené az arabok azon félelmét, hogy Izrael egy európai ék lenne a térségben, és akadályozná az arab egységet. A harmadik elképzelés Izrael semlegességére vonatkozott. Hosszú távon Izrael fennmaradását az garantálná a legjobban, ha tartózkodna a világpolitikától, és semleges politikat folytatna. A nagyhatalmaknak garantálniuk kellene biztonságát és határait, így biztosítva a békét."[73]

Goldman nem volt vallásos és nem érdekelték vallási kérdések.[74] Viszont egész életében foglalkoztatta – és írásainak rendszeresen visszatérő témája volt – az a kérdés, hogy a zsidók miért olyanok amilyenek, miért és miben különböznek a nem-zsidóktól. Arra az eredményre jutott, hogy semmivel sem jobbak vagy rosszabbak, de valahogy mégis „különlegesek”.[75][76] A „bibliai kiválasztottság” hitét – Ben Gurionnal ellentétben – kifejezetten nem szerette.[77] Az önkritikát viszont igen: […] „bár igaz, hogy a zsidó nép mindig is hitt saját felsőbbrendűségében (amit a klasszikus megfogalmazás, ’a kiválasztott nép’ fejez ki), nem ismerek más közösséget, amely ennyire hevesen önkritikus lenne: […] csak közöttünk találkozhatunk ilyen igazi 'zsidó antiszemitákkal' – hogy egy paradox meghatározást használjak.”[78] (Ilyenek voltak pl. Albert Einstein és Hannah Arendt, akik a New York Times 1948 decembe 4-i számában nyílt levélben[79] tiltakoztak Menachem Begin USA-beli látogatása ellen, vagy Hanoch Levin(wd), aki a Qeen of a Bathtub[80] című szatírájában a Golda Meir-éra politikáját vette célba.)

Gyakran nevezte magát "gójnak" – a jiddis szó a nem-zsidóra –, amit egy, a Moment-nek adott interjúban úgy magyarázott: "[…] hogy nem vagyok csökönyös, nem vagyok fanatikus, rugalmas vagyok, megértem a másik nézőpontját, toleráns vagyok, ami nem zsidó jellemvonás." [81][82][83]

Meggyőződése volt, hogy tárgyalásokkal, józan érveléssel minden konfliktus megoldható; ráadásul oly módon, hogy a végén az érintettek mind nyertesnek érzik magukat, azaz nincs győztes és legyőzött. De ehhez – mint hangsúlyozta – megoldást kereső „államférfiak” kellenek, akik hosszú távlatokban gondolkoznak és először ellenfeleik törekvéseit veszik figyelembe, hogy elfogadható kompromisszumot találjanak velük; és nem „politikusok”, akik csak a legközelebbi választásig látnak és csak azzal törődnek, hogy kielégítsék támogatóikat vagy választóikat.[84]

A parlamentáris demokráciáról[szerkesztés]

„Nem hiszem, hogy a parlamentáris demokrácia a mai formájában még sokáig fennmarad. A világ túlságosan összetetté vált ahhoz, hogy problémáit a mi régi jó demokratikus módszereinkkel lehessen megoldani, amelyekben a bel- és helyi politika gyakran többet számít, mint a külpolitika. Ezért van az, hogy ugyanezen külpolitika szempontjából a totalitárius államoknak nagy előnyük van: ott öt, tíz, legfeljebb húsz ember hozza meg a döntéseket. […] életem két nagy eseménye Palesztina felosztása és a Hitler utáni Németországgal folytatott tárgyalások voltak. És mindkét esetben, ha népszavazást szerveztek volna, semmi sem történt volna. A cionisták többsége a felosztás elutasítása mellett volt. Az Adenauerrel folytatott tárgyalások kezdetén pedig testőrrel kellett utaznom, hogy megvédjenek a szélsőségesektől... zsidó szélsőségesektől. A parlamenti rendszer gyengeségének konkrét bizonyítéka, hogy ha a népnek lehetősége lett volna szavazni, akkor nem lett volna Izrael, és nem lettek volna német milliárdok.[85]

A cionizmusról[szerkesztés]

“A cionizmus, bár egyetemes szempontból a XIX. és XX. században kialakult nacionalista eszme számos megnyilvánulásának egyikének tekinthető, egyedülálló. A normális nemzeti mozgalom egy idegen hatalom által uralt, elnyomott nép megnyilvánulása, amely fellázad ez ellen az uralom ellen, megnyeri a harcot és kikiáltja függetlenségét. A cionizmus azonban nem egy tarthatatlan valóság kifejeződéseként született, hanem egy álom, egy vágy, egy eszme eredményeként.”[86]

“Herzl elképzelését a zsidó államról, mint a zsidó probléma megoldásáról, a zsidók és a nem zsidók többsége egy jó darabig hóbortosnak, irreálisnak és utópisztikusnak tartotta. Képzeljük el, mi történne a világban, ha az összes nép, amely évszázadokkal vagy évezredekkel ezelőtt elvesztette államát – mint például az indiánok Észak- és Dél-Amerikában – visszakövetelné földjét. Herzlnek az volt szerencséje, hogy nem volt tisztában a zsidó történelem és a zsidó élet összetettségével.[…] Herzl a zsidó problémát logisztikai kérdésként határozta meg: ‘egy népet, amelynek nincs földje, át kell helyezni egy földre, amelynek nincs népe’, és úgy vélte, hogy ezzel a zsidó probléma […] egy csapásra megoldódik. Ebben a képletben persze semmi sem volt igaz: a zsidók többsége szerte a világon nem föld nélküli nép volt, hanem országuk hűséges polgárai, és Palesztina – bár nem volt olyan sűrűn lakott, mint ma – semmiképpen sem volt nép nélküli föld. A közel hárommillió zsidó Izraelbe való áthelyezése sem oldotta meg a zsidó problémát a világon, amint azt sajnos az antiszemitizmus közelmúltbeli újjáéledése is mutatja, gyakran anticionizmus formájában.”[87]

"Míg a cionista mozgalom tevékenysége első évtizedeiben jelentős értelmiségi és haladó csoportok rokonszenvét élvezte, ma már – az Egyesült Államoktól eltekintve – inkább csak a reakciós csoportok, így Dél-Afrika és néhány dél-amerikai állam tartanak ki Izrael mellett.“[88]

Izrael Állam létrejöttéről[szerkesztés]

„Nem vagyok biztos abban, hogy Auschwitz nélkül ma létezne zsidó állam. Ha Ben Gurion még élne, hevesen tiltakozna, de biztos vagyok benne, hogy az igazság az én oldalamon áll. Amikor az Auschwitzra vonatkozó tények ismertté váltak, a valóság hihetetlennek tűnt. Még az amerikai külügyminisztérium egyes tisztviselői is magukat hibáztatták, amiért nem mentettek meg néhány tízezer zsidót, és pozitívan kezdték fontolóra venni a zsidó állam tervét, amely megmentené az Egyesült Államokat attól, hogy befogadja a nácizmus túlélőit”[89]

Izrael politikájáról[szerkesztés]

"A mai Izrael a cionista eszme azon részének megvalósulása, amely államot akart a zsidó nép számára, de még mindig távol áll, sőt bizonyos tekintetben ellentmond a cionizmus azon döntőbb aspektusának, amely a zsidó nép egésze számára egy szellemi központ létrehozását célozza, amely a zsidó túlélés valódi garanciája."[90]

„Meg kell értenünk, hogy a holokauszt alatti zsidó szenvedés többé nem szolgálhat védelemül, és természetesen tartózkodnunk kell attól, hogy a holokauszt érvét használjuk fel mindazon cselekmények igazolására, amit teszünk. A holokausztot ürügyként használni például Libanon bombázására, ahogy Menachem Begin teszi, egyfajta "Hillul Hásem" [szentségtörés], a Soá [holokauszt] szent tragédiájának banalizálása, amellyel nem szabad politikailag kétséges és erkölcsileg tarthatatlan tevékenységek érdekében visszaélni.”[91]

"[…] az izraeliek túlbecsülik a propaganda és a 'public relations' jelentőségét. Az izraeli sajtó folyamatosan azt mondja: 'A propagandánkat rosszul kezeljük, rossz az imázsunk', és így tovább. Ismerem a témát, hiszen a Cionista Világszervezet dollármilliókat költött propagandára. Nos, ezt sajnálom, mert ez nagyon keveset ér. A világ közvéleményének befolyásolásában döntő tényező Izrael politikájának jellege, és ha ezt a politikát az államok többsége bírálja, akkor a legjobb propaganda is tehetetlen. Az izraeliek ezt a téves megítélést és a szlogenek iránti vad rajongást az amerikaiaktól örökölték. Az Egyesült Államokban mindent a 'Madison Avenue'-nak nevezett módszerekkel adnak el, abból az utcából, ahol a legnagyobb reklámcégeik székhelye van. Ez a technika lehet, hogy kiváló egy szappan- vagy fogkrémmárka, vagy akár egy új újság bevezetésére, de nem akkor, amikor egy politikai eszme torzítással történő terjesztéséről van szó." [92]

Izrael és a diaszpóra viszonyáról[szerkesztés]

"Soha nem hittem abban, hogy zsidók milliói fognak belátható időn belül Izraelbe bevándorolni, és alapvetően elutasítottam a cionizmus koncepcióját, miszerint minden zsidónak a zsidó államban kell élnie. Számomra a zsidó nép helyzetének normalizálása nem az összes zsidó Palesztinába való áttelepítésében áll, hanem az össz-zsidóság állandó együttélésében az izraeli zsidó állammal, mint központtal, amelyhez a diaszpórában élő zsidók milliói pszichológiailag, intellektuálisan, morálisan és vallásilag kötődnek. Ezért a kezdetektől fogva követeltem a diaszpóra zsidóságának jogát arra, hogy tájékoztatást kapjon Izrael politikájáról, és kifejthesse véleményét vagy tanácsát. Ben Gurion ezt kategorikusan elutasította".[93]

A zsidók és a németek viszonyáról[szerkesztés]

Izrael és a külföld viszonyáról[szerkesztés]

„Abszurd az az izraeli álláspont, hogy a külföldi hatalmaknak és különösen a [Német] Szövetségi Köztársaságnak nem szabad megengedni, hogy saját véleményük legyen, és vakon el kell fogadniuk, amit Begin úr akar. Én ezt nem fogadom el, és én izraeli állampolgár vagyok. Ez a szemlélet az izraeli szélsőségesek belpolitikai gyengeségének egyik jele.”[94] (A külföld szerepére vonatkozó izraeli álláspontot Moshe Dayan a következőképp fejezte ki: "[…] barátaink pénzt, fegyvereket és tanácsokat kínálnak nekünk. Mi elfogadjuk a pénzt, elfogadjuk a fegyvereket, és elutasítjuk a tanácsokat".[95])

„Izrael politikájának alapja nagyrészt az amerikai zsidók magatartása. Az amerikai zsidók túlbecsülik a hatalmukat. […] rossz a lelkiismeretük, hogy túl gyengén reagáltak a hitleri veszélyre, mert más politikával százezreket menthettek volna meg. […] Most, rossz lelkiismeretük Izrael védelmében túlzásokra készteti őket. […] Az az érzésük, hogy ki kell tartaniuk Izrael mellett ha törik, ha szakad. Ez a magatartás kárt okoz Izraelnek, mert az izraeliek úgy érzik, hogy rá tudják venni az amerikai kongresszust, hogy szabotálja az elnök azon intézkedéseit, amelyek számukra elfogadhatatlanok.”[96]

Izrael és az arab országok viszonyáról[szerkesztés]

„Biztos vagyok benne, hogy egy valódi szövetség keretein belül barátként élhetünk. Az biztos, hogy ez sokkal nehezebbé vált a harminc évig tartó, rejtőzködő, befelé forduló izraeli politika után, amely nagyrészt Ben Gurion hibája. Még mindig van idő meggyőzni az arabokat arról, hogy a zsidók tudásukkal és technológiájukkal, kétezer éves európai tapasztalataikkal óriási segítséget nyújtanának számukra.”[97]

„Izrael 30 év alatt egyetlen béketervet sem mutatott be az araboknak. Elutasította a barátai és az ellenségei által kidolgozott összes rendezési tervet. Látszólag nincs más célja, mint a status quo megőrzése, miközben darabról darabra területeket ad hozzá.” [98]

„Izrael mai politikája, amely a hatnapos háború területi nyereségeit fontosabbnak tartja, mint a formális békét az arabokkal,lehetetlenné teszi az igazi békeszerződés megkötését és a kapcsolatok nornalizálását az arab világgal.“[99]

Nyomtatásban megjelent müvei[szerkesztés]

Év Nyelv Cím, Leírás
1914 német Erez-Israel—Reisebriefe aus Palästina. J. Kauffmann, Frankfurt am Main
1915 német
angol		 Der Geist des Militarismus (The Spirit of Militarism) Deutsche Verlags-Anstalt, Stuttgart
1916 német Von der weltkulturellen Bedeutung und Aufgabe des Judentums (Of the world-cultural meaning and task of the Jews) Bruckmann, München
1919 német Die drei Forderungen des jüdischen Volkes. Jüdischer Verlag, Berlin – Függelékként tartalmazza a Cionista Szervezet Manifesztumát és a Cionista Egyesület 15. Kongresszusának határozatát (30-31 oldal)
1970 angol "The Future of Israel". Foreign Affairs. 49: 51–69.
1970 német Staatsmann ohne Staat. Köln: Kiepenheuer-Witsch. ISBN 3-462-00780-7. angolul: The Autobiography of Nahum Goldmann: Sixty Years of Jewish Life. Holt, Rinehart and Winston. ISBN 0-03-081337-9. franciául: Nahum Goldman, Autobiographie, Fayard, Paris – Goldmann önéletrajzának túlnyomóan az 1950-es években megfogalmazott első változata
1975 francia Où va Israël ?, Calmann-Lévy, Paris. németül: Israel muss umdenken. Rowohlt, Hamburg. magyarul: Izraelnek felejtenie kell. (A német kiadás fordítása, kiadó és évszám megadása nélkül. Az elő- valamint utószóból itélve a Kossuth kiadó adhatta ki 1980-ban vagy 81-ben, a példányok számozottak.)
1976 francia Le Paradoxe juif. Stock, Paris. angolul: The Jewish Paradox. Grosset & Dunlop. 1978. ISBN 0-448-15166-9. németül: Das jüdische Paradox – Filozófikus gondolatok a zsidóságról. Goldmann ebben a könyvben fogalmazza meg legélesebben Izrael-kritikáját. Tartalmazza az 1970-es önéletrajz lényeges fejezeteit is aktualizálva.
1978 angol Zionist Ideology and the Reality of Israel, Foreign Affairs.
1980 német Mein Leben als deutscher Jude, Langen Müller, München. ISBN 3-7844-1771-X – Goldmann 1970-es önéletrajzának lényegesen kibővített változata – Első kötet, 480 oldal. A teljesen új utolsó fejezet Goldmann 20 oldalas eszmefuttatása a zsidók és a németek viszonyáról.
1981 német Mein Leben USA – Europa – Israel, Langen Müller, München. ISBN 3-7844-1920-8 – Goldmann 1970-es önéletrajzának lényegesen kibővített változata – Második kötet , 467 oldal. Az egyes szám harmadik személyben írott teljesen új utolsó fejezet Goldmann önértékelése.
???? yiddish 3 works in Yiddish language

Magyarul[szerkesztés]

  • Nachum Goldmann: A zsidó nemzet követelései. A zsidó békeprogramm; ford. Marton Ernő; Erdélyi Zsidó Kiadótárs., Nagyvárad, 1920
  • Izraelnek felejteni kell; Kossuth, Budapest, 1980

Magyar vonatkozások[szerkesztés]

 Ez a szócikk/szakasz most épül, még dolgoznak az első verzión!

A szócikk/szakasz építőjének: Ha az építés várhatóan néhány napnál tovább tart, inkább saját allapon végezd! A többieknek: amíg az építés nem fejeződik be, használd a vitalapot, hogy elkerüld a szerkesztési ütközéseket a cikk építőjével!
Legutóbbi módosítás: 2024. április 23.

Goldmann életművének átfogó elemzése a magyar származású amerikai-izraeli antropológus, egyetemi tanár Raphael Patai könyvében[100] olvasható.

Patai 1936-ban úgy látta, hogy "...a magyarországi zsidók helyzete jobb volt, mint a németországi zsidóké, és hogy a magyarok zsidókhoz való viszonya annyira pozitív volt, hogy az a fajta diszkrimináció (1936-ban még csak diszkrimináció volt, az üldözés később következett), amit akkoriban Németországban a zsidókkal szemben bevezettek, Magyarországon egyszerűen elképzelhetetlen volt. Nem a magyar zsidóság volt-e az első világháború után Magyarországtól elszakított és Csehszlovákiához, Romániához, Jugoszláviához csatolt területeken az egyetlen olyan népcsoport, amely szilárdabban megőrizte magyarságát és a magyar nyelvet, mint az ugyanezen területeken élő keresztény magyarok?"[101]

Kitüntetései[szerkesztés]

Névadó[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • ↑ Adenauer 1968: Adenauer, Konrad. Erinnerungen 1953-1955 (német nyelven). Frankfurt am Main: Fischer Bücherei GmbH [1968]  –
  • ↑ Borchmeyer 2017: Borchmeyer, Dieter. Was ist deutsch? Die Suche einer Nation nach sich selbst. (német nyelven) [2017]  –
  • ↑ Chomsky 2021: Chomsky, Noam. Wer beherrscht die Welt? – Die globalen Verwerfungen der Amerikanischen Politik (német nyelven). Berlin: Ullstein [2016]  – A 2016 ban megjelent „Who Rules The World” (Metropolitan Books, Henry Holt and Company New York) fordítása
  • ↑ Encyclopaedia Judaica: Encyclopaedia Judaica – Second Edition, Fred Skolnik (editor-in-chief ) (angol nyelven), JERUSALEM: KETER PUBLISHING HOUSE LtD., 
  • ↑ Flapan 1987: Flapan, Simha. The Birth of Israel – Myths and Realities (angol nyelven). New York: Pantheon Books [1987] 
  • ↑ Goldmann 1919: Goldmann, Nahum. Die drei Forderungen des jüdischen Volkes (német nyelven). Berlin: Jüdischer Verlag [1919] 
  • ↑ Goldmann 1970: Goldmann, Nahum. Memories – The Autobiography of Nahum Goldmann (angol nyelven). London: Weidenfeld and Nicolson [1970] 
  • ↑ Goldmann 1975m: Goldmann, Nahum. Izraelnek felejtenie kell. Budapest: Kossuth Kiadó? [1975] (1980?)  – Az "Izrael és az Arabok" című fejezet online is elérhető
  • ↑ Goldmann 1978a: Goldmann, Nahum. The Jewish Paradox, Steve Cox (fordító), Leon Abramowicz (előszó) (angol nyelven) [1978] 
  • ↑ Goldmann 1980: Goldmann, Nahum. Mein Leben als deutscher Jude (német nyelven). München, Wien: Langen Müller [1980]. ISBN 3-7844-1771-X 
  • ↑ Goldmann 1981: Goldmann, Nahum. Mein Leben USA – Europa- Israel (német nyelven). München, Wien: Langen Müller [1981]. ISBN 3-7844-1920-8 
  • ↑ Shapira 1988: Shapira, Anita (1988. január-április). „Patai’s Nahum Goldmann” (angol nyelven). The Jewish Quarterly Review. (Hozzáférés: 2023. december 27.)  
  • ↑ Slater 2021: Slater, Jerome. Mythologies Without End – The US, Israel, And the Arab-Israeli Conflict 1917-2020 (angol nyelven). New York: Oxfrd University Press [2021]  –
  • ↑ Stone 1967: Stone, I. F. (1967. Július). „The Future Of Israel” (angol nyelven). Rampart, 41-43. o. (Hozzáférés: 2024. január 4.)   – Az 1967-es Egyiptom és Izrael közötti háborút követően készült CIA Analízis, Nyilvánosan 2001 novembere óta elérhető.
  • ↑ Thomas 1999: Thomas, Baylis. How Israel Was Won – A Concise History of the Arab-Israeli Conflict (angol nyelven). Lanham, Maryland: Lexington Books 

További információk[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Hrvatska enciklopedija (horvát nyelven). Miroslav Krleža Lexicographical Institute, 1999
  2. ↑ Brockhaus (német nyelven)
  3. ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 31.)
  4. ↑ a b c http://www.dla-marbach.de/index.php?id=448&ADISDB=PE&WEB=JA&ADISOI=00187995
  5. ↑ http://www.bundesarchiv.de/cocoon/barch/0000/z/z1960a/kap1_7/para2_49.html;jsessionid=5A1521FA8B935F08A7B1258399B2EA55?highlight=true&search=%22Goldmann,%20Nahum%22&stemming=false&field=all#highlightedTerm
  6. ↑ Shofield 2023  III. o.: [...] "successful victim mobilization through civil society organizations relies on a combination of factors, including support from the diaspora, government connections, international support, and solidarity among civil society organizations."
    ([...] áldozatok civil szervezeteken keresztül történő sikeres mozgósítása több tényező kombinációján múlik, beleértve a diaszpóra támogatását, a kormányzati kapcsolatokat, a nemzetközi támogatást és a civil szervezetek közötti szolidaritást.)
  7. ↑ Tele van zsidókkal Amerika: a közösség nő, megfordult a trend, 2019. október 10. (Hozzáférés: 2024. január 22.)
  8. ↑ Slater 2021 18. o.: az ott élő kb. 7,5 millió zsidó[7] – az USA népességének kb. 2 %a –, sokkal aktívabban vesz részt a politikában, mint a nem-zsidók, s a választási kampánytámogatások jelentős része (Demokratáknál ca. 25-50%, Repulikánusoknál ca. 30%) zsidó forrásokból származik
  9. ↑ Encyclopaedia Judaica  CONFERENCE OF PRESIDENTS OF MAJOR AMERICAN JEWISH ORGANIZATIONS: pl. az 1950-es években felismerte, hogy egy olyan testületre van szükség, amely koordinálja és szabályozza a cionista vezetők kapcsolatait az USA Külügyminisztériumával, és kezeli az Izraellel kapcsolatos politikai vitákat az amerikai vezetőkkel, mert egyre inkább tudatosult benne, hogy a nagy amerikai zsidó szervezetek egységes fellépése elengedhetetlen ahhoz, hogy megerősítsék Izrael állam amerikai támogatását, amiben a közel-keleti béke és stabilitás garanciáját (is) látta. 1955-ben, Philip Klutznickkel, a B'nai B'rith akkori elnökével kezdeményezték A Nagyobb Amerikai Zsidó Szervezetek Elnökeinek Konferenciájának megalapítását.
  10. ↑ Shofield 2023  1-5 o.
  11. ↑ Jabotinsky 1923
  12. ↑ Goldmann 1980  15. o.: az angol nyelvü Encyclopedia Judaica szerkesztői döntöttek úgy, hogy nem 1894, hanem 1895 a helyes évszám
  13. ↑ Goldmann 1970  1-9. o.} Goldmann 1980  14-29. o. Patai 1987 13-19. o.
  14. ↑ Patai 1987 20. o.: ” Frankfurt már a XI. század óta fontos zsidó város volt, és 1900-ban a 300 000 lakosból mintegy 22 000, azaz 7,5 százalék volt zsidó.”
    ” Frankfurt had been an important Jewish city since the eleventh century, and by 1900 some 22,000, or 7.5 percent, of its 300,000 inhabitants were Jews.”
  15. ↑ Patai 1987 21-22. o.: ”A frankfurti zsidók általában véve gazdag réteget alkottak a városban, amint azt az adóbevallásaik is mutatják. 1900-ban, amikor a kis Nahum Frankfurtba érkezett, a 35.000 nem zsidó adófizető 3.600.000 márka adót fizetett, vagyis fejenként valamivel több mint 100 márkát; a 6.000 zsidó adófizető 2.500.000 márkát fizetett, vagyis fejenként mintegy 417 márkát.”
    ”In general, the Frankfurt Jews constuituted a wealthy layer in the city, as indicated by their tax records. In 1900, the year little Nahum arrived in Frankfurt, its 35,000 non-Jewish taxpayers paid 3,600,000 marks in taxes, or a little more than 100 marks each; the 6,000 Jewish taxpayers paid 2,500,000 marks or some 417 marks each.”
  16. ↑ Goldmann 1970  10-34. o. Goldmann 1980  30-70. o. Patai 1987 20-32. o.
  17. ↑ Goldmann 1980  60-61 o.
  18. ↑ Goldmann 1980  65-67 o.
  19. ↑ Goldmann 1980  71-79 o.
  20. ↑ Goldmann 1980  96 o.
  21. ↑ Goldmann 1970  67-73 o. Goldmann 1980  127-134 o.
  22. ↑ Goldmann 1980  79-93 o.
  23. ↑ Goldmann 1914  Erez-Israel—Reisebriefe aus Palästina
  24. ↑ Goldmann 1970  35-44 o.
  25. ↑ Goldmann 1970  45-66 o. Patai 1987  45-54 o.
  26. ↑ Goldmann 1970  140-154 o. Patai 1987  55-69 o.
  27. ↑ Goldmann 1970  83-92 o. Goldmann 1980  155-179 o.
  28. ↑ A világ legnagyobb zsidó nonprofit szervezete. A Cionista Világszervezet operatív ágaként alakult 1929-ben. Az a feladata, hogy ösztönözze a diaszpórában élő zsidók bevándorlását Izrael földjére, és felügyelje az Izrael Államba való beilleszkedésüket.Jewish Agency for Israel (angol nyelven). (Hozzáférés: 2024. március 1.)
  29. ↑ Goldmann 1970  136-144 o.
  30. ↑ Goldmann 1970  93-117 o. Goldmann 1980  180-200 o.
  31. ↑ Goldmann 1970  131-135 o.
  32. ↑ Goldmann 1970  133 o. Goldmann 1980  201-202 o.
  33. ↑ Goldmann 1978a  40. o.: "1935-től kezdve meg voltam győződve arról, hogy háború közeleg. Természetesen nem számítottam Auschwitzra, de volt egy olyan előérzetem, hogy Hitler a legnagyobb veszélyt jelenti, amely valaha is fenyegette a zsidó népet. Következésképpen szükség volt egy olyan szervezet létrehozására, amely a világ összes zsidójának nevében szólalt fel, amely politikailag harcolt Hitler ellen, és konkrét erőfeszítéseket tett a zsidók megmentése érdekében."
    (from 1935 onward I was convinced that war was coming. I had certainly not anticipated Auschwitz, but I had a foreboding that Hitler represented the gravest danger ever to have confronted the existence of the Jewish people. Consequently it was necessary to create an organization that spoke in the name of all the Jews in the world, that fought Hitler politically and followed through with concrete efforts to save the Jews)
  34. ↑ Goldmann 1970 249-282 o. Goldmann 1980 371-453 o.
  35. ↑ Encyclopaedia Judaica  ZIONIST ORGANISATION
  36. ↑ Encyclopaedia Judaica GOLDMANN, NAHUM}: „Goldmann frequently voiced criticism of Israel’s leadership, which he accused of narrow-mindedness, overestimating the power of the state and its military forces, lacking the proper attitude toward the Jewish people in the Diaspora, and of pursuing an inflexible policy. He advocated a more elastic and moderate policy toward the Arab states and also recommended that Israel moderate her criticism of Soviet policy vis-à-vis the Middle East and Jews living in the U.S.S.R. Declarations made by Goldmann in this vein periodically caused friction between him and leading Israel personalities; furthermore, the various offices held by Goldmann also raised the question of whether his criticism represented the view of the Zionist Organization, the World Jewish Congress, some other Jewish body, or only his personal opinion.”
  37. ↑ (1968. június 16.) „CIONIZMUS — VAGY CINIZMUS?”. Új Kelet, Tel Aviv. (Hozzáférés: 2024. január 20.) „Dr. Goldmannak alapos okai voltak, hogy megváljon az elnöki széktől, nemcsak a Fulbright szenátorral való beszélgetése, hanem más, diplomáciai téren tett magánkezdeményezései miatt is. Alig két hónappal ezelőtt azt is kijelentette, hogy „fiatal, dinamikus embert kell e székbe ültetni”. Dr. Goldmann cselekedetei és kijelentései, amelyeket az elmúlt évek folyamán tett, eltávolították őt nemcsakaz izraeli és a gáluti zsidó fiatalságtól, hanem alkalmatlanná tették arra, hogy továbbra is betöltse a Cionista Világszervezet elnöki feladatát. Dr. Goldmannak most meg kell kérdeznie önmagát, hogy ő-e a megfelelő személy a cionista mozgalom vezetésére abban az új korszakban, amelyről az utóbbi napokban annyi szó esett. Ha nem tud világos választ adni erre a kérdésre, a jelenlegi kongresszus feladata, hogy megkönnyítse számára a döntést.” 
  38. ↑ Goldmann 1970  Staatsmann ohne Staat
  39. ↑ Goldmann 1980  6-7 o.
  40. ↑ Goldmann 1970  283-311 o.
  41. ↑ Goldmann 1970  312-329 o.
  42. ↑ Goldmann 1970  330-343 o.
  43. ↑ Goldmann 1975m  6. o.
  44. ↑ (1975. Januar) „Nahum Goldmann” (német nyelven). Spiegel. (Hozzáférés: 2024. január 19.)  
  45. ↑ Encyclopaedia Judaica BETH HATEFUTSOH: „A zsidó diaszpórát az idők során és annak minden egyes szakaszában bemutató múzeum ötlete először a Dr. Nahum Goldmann vetette fel a Zsidó Világkongresszus 1959-ben Stockholmban tartott ülésén. A múzeumot 1978. május 15-én, Izrael Állam 30. évfordulóján nyitották meg Tel-Avivban.”
    „The idea of a museum to depict the Jewish Diaspora throughout the ages, and in all its various phases, was first suggested by Dr. Nahum Goldmann at a meeting of the World Jewish Congress held in Stockholm in 1959. The museum was opened in Tel Aviv on May 15, 1978, the 30th anniversary of the State of Israel.“
  46. ↑ Goldmann 1980  Mein Leben als deutscher Jude
  47. ↑ Goldmann 1981  Mein Leben USA – Europa- Israel
  48. ↑ Goldmann 1980  pl. 9. o.: "Amióta már nem vagyok aktív politikus, úgymond túl vagyok minden határon, és nincsenek már ambícióim, sokkal függetlenebb ítéletet tudok mondani azokról az emberekről, akiket az első kiadásban nem mertem kritizálni, az eseményekről és azok jelentőségéről, a tettek vagy mulasztások következményeiről."
    „Da ich nicht mehr aktiv in der Politik bin, sozusagen jenseits von Gut und Böse stehe und keine Ambitionen mehr hege, habe ich ein viel unabhängiges Urteil über Leute, die ich in der ersten Ausgabe nicht zu kritisieren wagte, über Geschehnisse und ihre Bedeutung, über die Konsequenzen von Handlungen oder ihrer Unterlassung.”
  49. ↑ Nahum Goldmann (1982. október 7.). „Where Is Israel Going?” (angol nyelven). New York Review of Books Vol 29.  
  50. ↑ Pearson, Richard. „Nahum Goldmann”, The Washington Post, 1982. augusztus 31. (Hozzáférés: 2023. december 4.) (angol nyelvű) 
  51. ↑ Reuters. „Nahum Goldmann, a Leader Zionist, Dies at 87”, The New York Times, 1982. augusztus 31., Section D, Page 17. oldal (Hozzáférés: 2023. december 20.) (angol nyelvű) 
  52. ↑ Emily Lapworth: Nahum Goldmann Collection, 1910-2004 (angol nyelven). (Hozzáférés: 2023. december 4.) „A gyűjtemény nagyjából 22 lábnyi Goldmann levelezéséből, kéziratokból, audiovizuális felvételekből, albumokból, fényképekből, személyes iratokból, sajtócikkekből, díjakból és műtárgyakból áll. Az anyagok többsége cionista és zsidó aktivistaként végzett tevékenységéhez kapcsolódik, egy kisebb részük pedig a személyes és családi életére összpontosít. A gyűjtemény 1910 és 2004 között készült, bár az anyagok többsége Goldmann későbbi éveiből származik, 1960-1982 között.”
  53. ↑ Goldmann 1970  274-275. o.: „You and I have had the good fortune to see two miracles come to pass, the creation of the State of Israel and the signing of the agreement with Germany. I was responsible for the first and you for the second. The only difference is that I always had faith in the first miracle, but I didn’t believe in the second one until the very last minute.”
  54. ↑ Adenauer 1968  135. o.: "Die Wahl Dr. Nahum Goldmanns war eine sehr glückliche Lösung. Dr. Goldmann war zwar ein äußerst energischer und geschickter Vertreter seiner Auftraggeber, er verstand andererseits auch die deutschen Schwierigkeiten. Er gab sich seiner Aufgabe mit ganzem Herzen hin, unermüdlich, zäh und beseelt von dem Bestreben, eine Verständigung zu erreichen."
  55. ↑ Adenauer 1968  158. o.: "Das Zusammensein mit Männern, die beim Zustandekommen des Vertragswerkes als Regierende oder als Verhandler beteiligt waren, wie mit David Ben Gurion, Nahum Goldmann, Felix Shinnar, um nur diese zu nennen, zeigte mir, daß guter Wille, Aufrichtigkeit und unbeirrbare Festhalten an einmal für richtig befundenen Grundsätzen auch in der Politik Werte sind, die den Weg zur menschlichen Begegnung freimachen können, selbst wenn Berge von Widerständen wegzuräumen sind."
  56. ↑ Goldmann 1978a  5. o.: „There is a constant discrepancy between his real power and the results he has achieved — he has no united people, no state, government or armed force behind him. His very fragility seems to serve him as a shield.”
  57. ↑ Goldmann 1981  430-439 o.
  58. ↑ Goldmann 1981  438 o.: „Wir Deutsche sind Ihnen, Nahum Goldmann, dankbar – für das, was Sie für Ihre jüdischen Brüder getan haben und webenso für das, was Sie damit für uns Deutsche getan haben. Für meine Person füge ich meinen Dank für ungezählte Gespräche und vielerlei Einsichten hinzu, die ich im Laufe vieler Jahre von Ihnen erfahren habe.”
  59. ↑ Chomsky 1999  98. o.: "The Palestinians mourn the death of Nahum Goldmann. He was a Jewish statesman of a unique personality. He fought for justice and legitimate rights for all peoples."
  60. ↑ Dieter Sattler: Adenauer & Goldmann, 2018. július 5. „would not have come to fruition without the efforts of Nahum Goldmann, also laid the foundation for good relations between Germany and Israel.”
  61. ↑ Patai 1987  168. o.:"Among the founding fathers of Israel, whose ranks include men like Herzl, Weizmann and Ben Gurion, Goldmann occupies a special place: more than anybody else it was he who convinced America – the country whose voice counted most in the family of nations – that the Jewish Stae must be born."
  62. ↑ Patai 1987  201. o.: "The achievement of the Claims Conference 'can and must serve as a beacon for future modes of international protection of individual human rights on the international level,' and that 'the Claims Conference was significant because for the first time in modern international law a group representing individuals successfully defended individual human rights on the international level.'"
  63. ↑ Nurit Cohen Levinovsky: Shapira, Anita (angol nyelven), 2021. június 23. (Hozzáférés: 2024. január 20.)
  64. ↑ Shapira 1988  338. o.: "when both parties are interested in the success of negotiations, they usually succeed."
  65. ↑ Shapira 1988  338. o.: "He was simply not prepared to stand up and fight for his convictions."
  66. ↑ Shapira 1988  339. o.: ”Goldmann was one of the last of a dying species — a believer in personal diplomacy, based on the assumption that any problem could find its solution if rightly approached by men of good will and intelligence. This humane and optimistic approach implies that man is a rational creature and that an appeal to his logic, self-interest, and basic decency can make him accept compromise. However, the history of the twentieth century in general and of the Middle East in particular seems to defy this assumption. Goldmann, logic proved inadequate in dealing with situations rife with deep passions.”
  67. ↑ Jazon Maoz: About (angol nyelven), 2008. május 28. (Hozzáférés: 2023. december 14.)
  68. ↑ Maoz, Jazon (2008. május). „Goldmann’s questionable quote” (angol nyelven). Jewish Press. (Hozzáférés: 2024. január 5.) „” Despite the decades he spent in the arena fighting for Jewish causes, Goldmann was a notorious wild card who mistook his own often idiosyncratic views for the Wisdom of the Ages and who had a penchant for criticizing Israel vociferously and publicly (in fact, the more public his forum, the more vociferous his criticism). […] In his 1978 book The Jewish Paradox – a manifesto of wrong-headed thinking about Jews, Israel and the Middle East – Goldmann unloaded a bushel of shockingly obtuse and naïve statements, a number of which are given loving prominence in articles on pro-Arab and neo-Nazi websites. […] In The Jewish Paradox Goldmann wrote: “The Israelis have the great weakness of thinking that the whole world revolves around them” – a monumental act of projection and a far more fitting epitaph for Goldmann himself, a man who time and again showed himself to care considerably less about Israel than about his own standing and reputation, and whose grotesque ego made him willing, even eager, to undermine Israel whenever the nation or its leaders failed to conform to his expectations and preferences.” 
  69. ↑ USHI: 70 years to 29 November: the forgotten figure who paved the way for two countries for two peoples (héber nyelven), 2017. november 29. (Hozzáférés: 2024. január 15.) a hivatalos angol változat szövege eltér a hébertől; Goldmann problémamegoldó fellépésére összpontosít a cionista vezetők 1946. augusztus 3-5. közötti, majdnem kudarcba fulladt párizsi találkozóján.USHI: 70th anniversary of the U.N. vote in favor of the partition plan the untold story/ (angol nyelven), 2017. november 29. (Hozzáférés: 2024. január 15.) „„After two days of feverish, emotional debates the participants were confused and misguided. David Ben Gurion, head of the Zionist movement, was having trouble conducting the relentless discussions. Some said he sounded incomprehensible, delivered vague messages, and seemed almost helpless.“”
  70. ↑ Staatsmann ohne Staat - Heute vor 125 Jahren wurde der Zionist Nahum Goldmann geboren (német nyelven), 2020. július 10. (Hozzáférés: 2023. december 20.) „” Er war einer der führenden Zionisten und setzte sich zeit seines Lebens für Israel ein. Zugleich sparte er nicht mit deutlicher Kritik an dem noch jungen Staat - und handelte sich damit manchen Ärger ein. […] Goldmann prägte führende Organisationen, die sich für die Gründung Israels und die Belange von Juden weltweit einsetzten. […] Als WJC-Präsident war er lange die Stimme der jüdischen Gemeinschaft weltweit. […] Er hatte immer das Interesse des ganzen jüdischen Volkes im Blick und verstand sowohl die Perspektive des Staates Israel als auch der Juden in der Diaspora. Goldmann habe in den Anfangsjahren Israels dessen Interessen auch dort vorgebracht, wo Israel selbst keinen Zugang gehabt habe. […] Der »unabhängige Geist und inspirierende Anführer« habe sich nicht gescheut, unpopuläre Meinungen zu vertreten - auch gegenüber Israels Regierungen“”
  71. ↑ Nahum Goldmann (angol nyelven). (Hozzáférés: 2024. március 25.) „Goldmann always zealously defended his political and ideological independence. During his public career he frequently found himself at the center of ideological and political confrontations. Many of his views, which provoked fierce dissent and harsh criticism at the time, remain relevant today. As a statesman, he was a master of the art of persuasion and personal contact, maintaining close ties with senior figures in both the Zionist and Jewish leadership and the top ranks of world statesmen. Many of them became his personal friends; others, his sworn opponents”
  72. ↑ Galut (angol nyelven). (Hozzáférés: 2024. április 3.)
  73. ↑ Shapira 1988  338. o.:"Goldmann's political thinking revolved around three concepts. The first one was the centrality of the Galut in Jewish history as a positive and creative way of life. Goldmann rejected the idea of the "negation of the Galut" and envisioned the future of the Jewish people as dependent upon the existence of both the Jewish State and a thriving Diaspora.
    The second was Israel's integration into the Middle East, shedding its European orientation in favor of an oriental one. Its political expression would be the establishment of a confederation, which would mitigate Arab fears that Israel was a European wedge in the area and an obstacle to Arab unity.
    The third concept concerned Israel's neutrality. In the long run the survival of Israel would be best guaranteed by its abstaining from global politics and adopting a policy of nonalignment. All the great powers should guarantee its security and its borders, thus securing peace."
  74. ↑ Goldmann 1978a  14.o: „Én személy szerint tizenhét éves koromban felhagytam a hagyományos értelemben vett vallásossággal, ami azt jelenti, hogy nem tartottam be a törvényeket, nem ettem kóserül, nem jártam zsinagógába és nem vettem részt a szent napokon – kivéve persze Jom Kipurt, az engesztelés napját.“
    Personally I stopped being religious in the traditional sense at the age of seventeen, meaning that I stopped observing the laws, eating kosher, going to the synagogue and taking part in holy days—except of course for Yom Kippur, our Day of Atonement.“
  75. ↑ Goldmann 1981 12-25. o.
  76. ↑ Goldmann 1978a 7. o. "a zsidó nép a legparadoxabb a világon. Nem jobb, mint mások, vagy rosszabb, hanem egyedi és más – felépítése, történelme, sorsa és jelleme révén -– mint minden más nép, és ellentmondásaiban paradox"
    (the Jewish people is the most paradoxical in the world. It is not better than others, or worse, but unique and different — by virtue of its structure, history, destiny and character — from all other peoples, and paradoxical in its contradictions.)
  77. ↑ Goldmann 1978a 14. o.: "a zsidó valláshoz való ragaszkodásom ellenére nem szeretek a "kiválasztott népről" beszélni. Ben Gurion mindig úgy emlegette a zsidókat, mint 'Isten választott népét'; én mindig azt mondtam neki: 'Ezt hagyd meg a nem-zsidóknak'. […] a 'kiválasztott' helyett inkább a 'különleges nép' fogalmát részesítem előnyben."
    (in spite of my attachment to the Jewish religion I do not like to talk about ‘the chosen people’. Ben Gurion always used to refer to the Jews as ‘God’s chosen people’; I used to tell him: ‘Leave that for non-Jews to say.’ […] rather than ‘chosen’ I prefer the notion of a ‘unique people’.)
  78. ↑ Goldmann 1978a  8.o: […] „while it is true that the Jewish people has always believed in its own superiority (expressed in the classic formulation, ‘the chosen people’), I do not know any other community so fiercely self-critical: […] only among us will you come across these true ‘Jewish antisemites’—to use a paradoxical definition“
  79. ↑ „New Palestine Party - Visit of Menachen Begin and Aims of Political Movement Discussed”, 1948. december 4. (Hozzáférés: 2023. december 4.) (angol nyelvű) „Korunk legaggasztóbb politikai jelenségei közé tartozik, hogy az újonnan létrehozott Izrael államban megjelent a "Szabadságpárt" (Tnuat Haherut), egy olyan politikai párt, amely szervezetében, módszereiben, politikai filozófiájában és társadalmi vonzerejében szorosan hasonlít a náci és fasiszta pártokhoz. A párt az egykori Irgun Zvai Leumi, egy terrorista, jobboldali, soviniszta szervezet tagságából és követőiből alakult Palesztinában. Menachen Beginnek, e párt vezetőjének mostani látogatása az Egyesült Államokban nyilvánvalóan arra irányul, hogy azt a benyomást keltse, hogy a közelgő izraeli választásokon pártja amerikai támogatást kap, és hogy megszilárdítsa a politikai kapcsolatokat az Egyesült Államok konzervatív cionista elemeivel.” 
    (Among the most disturbing political phenomena of our time is the emergence in the newly created state of Israel of the "Freedom Party" (Tnuat Haherut), a political party closely akin in its organization, methods, political philosophy and social appeal to the Nazi and Fascist parties. It was formed out of the membership and following of the former Irgun Zvai Leumi, a terrorist, right-wing, chauvinist organization In Palestine. The current visit of Menachen Begin, leader of this party, to the United States is obviously calculated to give the impression of American support for his party in the coming Israeli elections, and to cement political ties with conservative Zionist elements in the United States. )
  80. ↑ Shimon Levy: Queen of a Bathtub: Hanoch Levin’s Political, Aesthetic and Ethical Metatheatricality (angol nyelven). ResearchGate, 2007. (Hozzáférés: 2024. április 4.)
  81. ↑ „NAHUM GOLDMANN, A LEADER ZIONIST, DIES AT 87”, The New York Times, 1982. augusztus 31. (Hozzáférés: 2024. február 2.) (angol nyelvű) „He frequently described himself as a goy -the Yiddish word for a Gentile - and explained in the Moment interview: "'What I meant was that I am not stubborn, I am not a fanatic, I am flexible, I understand the other fellow's point of view, I am tolerant, and that's not the Jewish character."” 
  82. ↑ Goldmann 1981 23. o.
  83. ↑ Goldmann 1978a 56. o.
  84. ↑ Goldmann 1978a  1.o:
  85. ↑ Goldmann 1978a  113. o.: „I do not believe that parliamentary democracy as it exists today will last very much longer. The world has become too complex for its problems to be soluble by our good old democratic methods, in which considerations of domestic and local policy often count for more than external policy. That is why, from the point of view of this same external policy, the totalitarian states have a great advantage: there, five, ten, or at the most twenty people take the decisions. […] the two great experiences in my life were the partition of Palestine and the negotiations with post-Hitler Germany. And in both cases, if a plebiscite had been organized nothing would have been done. The majority of Zionists were for rejecting partition. And at the start of my negotiations with Adenauer I had to travel with a bodyguard for protection against extremists ... Jewish extremists. It is concrete proof of the weakness of the parliamentary system that if the people had had the chance to vote there would have been no Israel, and no German billions.”
  86. ↑ Goldmann 1978b  3. o.: "Zionism, too, which, from a universal point of view, may be regarded as one of the many manifestations of the nationalistic idea which came into being in the nineteenth and twentieth centuries, is unique. A normal national movement is the expression of an oppressed people ruled by a foreign power, which revolts against this domination, wins the fight and proclaims its independence. Zionism, however, was born not as an expression of an untenable reality but as the result of a dream, a longing, an ideal.”
  87. ↑ Goldmann 1978b  4-5. o.: “Herzl's idea of a Jewish state as the solution of the Jewish problem was, for quite some time, considered quixotic, unrealistic and utopian by a majority of Jews and non Jews alike. One need only imagine what would happen in the world if all the peoples who lost their state centuries or millennia ago—such as the Indians in North and South America, for instance were to reclaim their land. It was Herzl's good luck that he was ignorant of the complexities of Jewish history and Jewish life. […] Herzl defined the Jewish problem as a question of logistics: ‘a people without a land should be transferred to a land without a people,’ and by this stroke he believed the Jewish problem […] would be solved. Nothing in this formula, of course, was true: most of the Jews throughout the world were not people without a land but loyal citizens of their countries, and Palestine—although not as densely populated as it is today— was certainly not a land without a people. Nor has the transfer of nearly three million Jews to Israel solved the Jewish problem in the world, as is unfortunately apparent in the recent resurgence of anti-Semitism, often in the form of anti-Zionism. As a matter of fact, the creation of the State of Israel, though certainly enriching Jewish life and giving it more dignity and new challenges, has doubtless created serious political difficulties for many Jewish communities in various countries.“
  88. ↑ Goldmann 1975m  121. o.
  89. ↑ Goldmann 1978a  90.o: „I am not certain that without Auschwitz there would be a Jewish state today. If Ben Gurion was still alive he would protest vigorously, but I am sure that truth is on my side. When the facts about Auschwitz became known, the reality appeared incredible. Even in the American State Department, some officials blamed themselves for not having rescued some tens of thousands of Jews, and they started to give positive consideration to the project for a Jewish state which would save the United States from receiving the survivors of Nazism.“
  90. ↑ Goldmann 1978b  14. o.: "Israel as it is today is the realization of that part of the Zionist ideal which wanted a state for the Jewish people, but it is still far from, and in a certain respect even in contradiction to, that more decisive aspect of Zionism which aims at creating a spiritual center for the Jewish people as a whole, the real guarantee for Jewish survival."
  91. ↑ Chomsky 1999  98. o.: „We will have to understand that Jewish suffering during the Holocaust no longer will serve as a protection, and we certainly must refrain from using the argument of the Holocaust to justify whatever we may do. The use of the Holocaust as excuse for bombing of Lebanon, for instance, as Menachem Begin does, is a kind of „Hillul Hashem“ [sacrilege], a banalization of the sacred tragedy of the Soah [Holocaust], which must not be misused to politically doubtful and morally indefensible policies.
  92. ↑ Goldmann 1978a  63. o."[…] the Israelis overestimate the importance of propaganda and ‘public relations’. The Israeli press keeps saying: ‘Our propaganda is badly handled, we have a poor image’, and so forth. I am familiar with the subject, since the World Zionist Organization has spent millions of dollars on propaganda. Well, I regret that, because it is worth very little. The decisive factor to influence world opinion is the character of Israel’s policies, and if those policies are criticized by the majority of states, the best propaganda is helpless. The Israelis have inherited this misjudgement and this wild infatuation for slogans from the Americans. In the United States, everything is sold by what they call ‘Madison Avenue’ methods, from the street where their biggest advertising firms are based. This technique may be terrific for launching a brand of soap or toothpaste, or even a new newspaper, but not when it comes to disseminating a political idea by distorting it. "
  93. ↑ Goldmann 1981  221. o.: „Ich habe nie daran geglaubt, daß Millionen Juden in absehbarer Zukunft nach Israel einwandern würden, und lehnte grundsätzlich die Konzeption des Zionismus als eine Konzentration aller Juden im jüdischen Staate ab. Für mich besteht die Normalisierung der Situation des jüdischen Volkes nicht in der Konzentration aller Juden in Palästina, sondern in einer permanenten Koexistenz aller Juden mit dem Zentrum, dem jüdischen Staate in Israel, mit den Millionen von Juden in der Diaspora psychologisch, intellektuell, moralisch und religiös verbunden sind. Aus diesem Grunde verlangte ich von Anfang an das Recht des Diaspora-Judentums, über die Politik Israels informiert zu sein und seine Meinung oder seinen Rat zum Ausdruck zu bringen. Ben Gurion lehnte dies kategorisch ab.“
  94. ↑ EIR 1979  „The Israeli viewpoint that foreign powers and especially the Federal Republic should not be allowed to have their own opinion and must blindly accept what Mr. Begin wants is absurd. I do not accept that and, I am an Israeli citizen. This outlook is one indication of the domestic weakness of the Israeli extremists.”
  95. ↑ Shlaim 2000  316. o.: "Our […] friends offer us money, arms, and advice. We take the money, we take the arms, and we decline the advice.”
  96. ↑ EIR 1979  „Israel's policy has its foundation, for the most part, in the conduct of the American Jews. The American Jews overestimate their power. […] there is their bad conscience about having reacted too weakly to the danger of Hitler for, with a different policy, they might have been able to save hundreds of thousands. […] Now their bad consciences are driving them to exaggeration in the defense of Israel. […] They have the feeling that they must stick to Israel through thick and thin. This conduct damages Israel, because the Israelis get the feeling that they can move the American Congress to sabotage a policy by the President that is not acceptable to them.”
  97. ↑ Goldmann 1978a  201 o.: „I feel sure that we can live as friends within the framework of a genuine alliance. Certainly it has become a lot harder after thirty years of hidebound, ingrown Israeli policy which is largely the fault of Ben Gurion. Yet there is still time to convince the Arabs that the Jews would bring them an immense contribution with their knowledge and technology, their two thousand years experience throughout Europe.”
  98. ↑ Thomas 1999  228 o.: „In 30 years, Israel has never presented the Arabs with a single peace plan. She has rejected every settlement plan devised by her friends and by her enemies. She has seemingly no other object than to preserve the status quo while adding territory piece by piece.”
  99. ↑ Goldmann 1975m  123. o.
  100. ↑ Patai 1987
  101. ↑ Patai 1988  423. o.: (Budapest Revisited) “…the position of the Jews in Hungary was better than that of the Jews in Germany, and that the attitude of the Hungarians to the Jews was so positive that the type of discrimination (it was only discrimination in 1936, persecution was to come later) that was being introduced at the time in Germany against the Jews was simply unthinkable in Hungary. Were not the Hungarian Jews in the territories thorn away from Hungary after World War I and annexed by Czechoslovakia, Rumania, and Yugoslavia the one population element that maintained its Magyardom and preserved the Hungarian language more staunchly than the Christian Hungarians in the same areas?”
  102. ↑ A Habima Színházban Nahum Goldmann, a Cionista Világszervezet elnökének látogatása alkalmából bemutatják a Kilátás a hídról című darabot. Goldmann a színház színészeivel beszélget az előadás előtt. Az előadás után bankettet tartanak, amelyen Goldmann kifejezi támogatását a Habima Izrael hivatalos nemzeti színházává való kinevezéséhez. A Knesszet elnöke, Yosef Shprintzak is beszédet mond.


A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Nahum_Goldmann&oldid=27081440”