Michael Argyle

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

John Michael Argyle (Nottingham, 1925. augusztus 11. – Nottingham, 2002. szeptember 6.) brit szociálpszichológus, az Oxfordi Egyetemen működött egyetemi tanárként, 1992-ben emeritálták. Egyik úttörője volt a nem verbális kifejezések tanulmányozásának.

Életpályája, munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Michael Argyle a szociálpszichológia egyik nyugat-európai úttörője. Kísérleti pszichológiából szerzett diplomája után 1952-ben az Oxford Egyetem első szociálpszichológia kurzusának oktatója lett (Robinson, 2002). A British Journal of Social and Clinical Psychology folyóirat egyik alapítója. A Brit Pszichológiai Társaság szociálpszichológia szekciójának megalapítója és elnöke volt (Lamb és Sissons Joshi, 2002). Legismertebb munkái a verbális és nonverbális kommunikáció, a boldogság és vallásosság területéhez, valamint a munka, szabadidő és társadalmi rétegek szociálpszichológiai jelenségeihez kötődnek.

A kommunikáció különböző csatornáinak vizsgálata során arra a következtetésre jutott, hogy az egyének eltérő mértékben képesek hasznosítani ezeket a csatornákat. Erre a felismerésre alapozva alkotta meg a szociális készségek koncepcióját. A szociális készségeket taníthatónak és fejleszthetőnek tartotta. Többek között szégyenlősség, agressziókezelési problémák, antiszociális viselkedés (Lamb és Sissons Joshi, 2002) és az interperszonális kapcsolatokban (Wiemann és Giles, 1995) jelentkező problémák megoldását is a szociális készségek fejlesztésében látta.

Egyik legrégebbi és legtöbbet idézett publikációja a Janet Deannel közös Eye-contact, Distance and Affiliation[1] című, 1965-ben megjelent cikke, amelyért bírálat is érte, ugyanakkor további elméleti művek megszületését ösztönözte, mint például Richard L. Street és John N. Capella (1985) Sequence and Pattern in Communicative Behaviour[2] című munkája (Wiemann és Giles, 1995). 1965-ös cikkében Argyle és Dean azt a jelenséget írja le, amely szerint a személyközi interakcióban a résztvevők egyensúlyra törekszenek a szemkontaktus, fizikai távolság és az intimitás egyéb aspektusait illetően, és ha ennek egyik összetevője változik, akkor a többi összetevő eszerint kompenzálódik – például a fizikai távolság csökkenésével csökken a szemkontaktus gyakorisága és mértéke is. Ezt a hatást ellenkező nemű kommunikációs partnerek esetében találták a legerősebbnek. Ezzel összhangban további kísérletezés eredményeképp az is bebizonyosodott, hogy ha az egyik személy csukott szemmel vesz részt az interakcióban, akkor a másik személy közelebb húzódik hozzá (Argyle és Dean, 1965).

Argyle a boldogság és jóllét kérdését számtalan aspektusból vizsgálta. A szociális készségek összefüggésében azt találta, hogy az asszertivitás, extroverzió, neuroticizmus és együttműködés értékei közül az asszertivitás, az extroverzió és a neuroticizmus korrelált a boldogság értékével, melyek közül is az asszertivitás bizonyult a boldogság mértékében legmegbízhatóbb előrejelzőjének (Argyle és Lu, 1990). Az extraverzió és a boldogság kapcsolatát korábbi eredmények nem magyarázták, ezért Argyle és Lu külön vizsgálatot szentelt a kérdésnek. Feltevésük szerint az extrovertált személyek több társas tevékenységben vesznek rész, és ez magyarázza a boldogság magasabb értékét az introvertált személyekhez képest. Százharminc résztvevőt vizsgáltak az Oxford Boldogság Felmérésben (Oxford Happiness Inventory), az EPQ[3] E-skálája, és egy 37 itemes, társas és egyéb tevékenységekben való részvételt és azok élvezetét mérő kérdőív felhasználásával. Eszerint az extrovertált személyek magasabb fokú boldogságérzetének okaként az esetek felében róható fel a társas tevékenységekben való részvétel (Argyle és Lu, 1990).

1998-as vizsgálatában Argyle és Hills a zenei és vallásos élmények boldogságérzettel való összefüggését kereste. A boldogságérzetet az Oxford Boldogság Skálával (OBS) mérték 230 olyan résztvevőn, akik tagjai valamilyen zenei vagy vallásos (vagy mindkét) társulásnak. Vizsgálatuk kimutatta, hogy mindkét tevékenység emelkedett skálaértékeket generál, tehát a zenei- és vallásos élmények hasonló hatásúak. Az OBK összértéke csak gyengén korrelált a zenei és vallásos skálák értékeivel, kivéve a társas faktort reprezentáló skálákét. Ebből arra következtettek, hogy valójában a zenei-, illetve vallásos tevékenységek társas mivolta felelős a magasabb boldogságérzetért.

Az introverzió – extroverzió és a boldogság viszonyát tovább kiaknázva Argyle és Hills (2001) kimutatta, hogy habár az intro- és extroverzió boldogságra ható mechanizmusai különböznek, a boldog intro- és extrovertált személyek viselkedése tulajdonképpen teljesen azonos.

Miután bebizonyították, hogy az extroverzió a boldogság fontos, de nem szükséges faktora, további elemzés után Argyle és Hills (2001) arra jutott, hogy a neuroticizmus pontosabb előrejelzője a boldogságnak és az élettel való elégedettségnek. A neuroticizmust, mint egy negatív állapot hiányát nehéz volt a boldogsággal összefüggésbe hozni, ezért pozitív tulajdonsággá, érzelmi stabilitássá fordították. Az érzelmi stabilitás az extroverzióval összevetve erősebb korrelációt mutatott az OBS értékével, valamint fiatalabb személyek esetében az egyedüli előrejelzője volt a boldogság mértékének.

Kötete magyar nyelven[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Számos fontos kötete megtalálható közkönyvtárainkban angol nyelven. 1981-ben munkapszichológiai tanulmányaiból magyar nyelven adtak közre egy válogatást:

  • Munkahelyi szociálpszichológia : : Válogatás / Michael Argyle ; [válogatta Zánkai Géza] ; [fordította Simó György]. Budapest : Mezőgazdasági Könyvkiadó, 1981. 126 p. ill.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Szemkontaktus : távolság és hovatartozás
  2. Sequence és Pattern kommunikatív viselkedés
  3. Eysenck Personality Questionnaire (Eysenck személyiség kérdőív).

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tanulmányainak kivonataiból[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Argyle, M. and Dean, J. (1965). Eye-contact, Distance and Affiliation. Sociometry, 28(3), 289-304. Absztrakt, forrása: CiteULike Key: citeulike:5395178
  • Argyle, M. and Lu L. (1990). Happiness and Social Skills. Personality and Individual Differences, 11(12), 1255-1261. Absztrakt, forrása: ScienceDirect
  • Hills, P. and Argyle, M. (1998). Musical and religious experiences and their relationship to happiness. Personality and Individual Differences, 25(1), 91-102. Absztrakt, forrása: ScienceDirect
  • Hills, P. and Argyle, M. (2001). Happiness, introversion-extraversion and happy introverts. Personality and Individual Differences, 30(4), 595-608. Absztrakt, forrása: ScienceDirect
  • Hills, P. and Argyle, M. (2001). Emotional stability as a major dimension of happiness. Personality and Individual Differences, 31(8), 1357-1364. Absztrakt, forrása: ScienceDirect

Szociálpszichológiai kiadvány és gyászjelentések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Wiemann, J. M. and Giles, H. (1995). Kommunikáció és társas interakció. In M. Hewstone, W. Stroebe, J.-P. Codol and G. M. Stephenson (Eds.), Szociálpszichológia, pp. 219-270. Budapest, Hungary: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.
  • Lamb, R. and Sissons Joshi, M. (2002). Obituary – Michael Argyle. The Psychologist, 15(12), 624-625.
  • Robinson, P. (2002). Obituary: Michael Argyle. The Guardian (online). Letöltve: 2013.05.20. http://www.guardian.co.uk/news/2002/oct/03/guardianobituaries.highereducation