Mester Miklós

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Mester Miklós
Mester Miklós 1944-ben
Mester Miklós 1944-ben
Született 1906. március 8.
Rugonfalva
Elhunyt 1989. január 5. (82 évesen)
Budapest
Foglalkozása történész, politikus, országgyűlési képviselő

Mester Miklós (Rugonfalva, 1906. március 8.Budapest, 1989. január 5.): történész, politikus, országgyűlési képviselő, vallás- és közoktatásügyi államtitkár.

Élete és működése[szerkesztés]

Mester Miklós az Udvarhely vármegyei (ma Hargita megyei) Rugonfalván született, szegény székely református földművescsalád gyermekeként. Édesapja először az Amerikai Egyesült Államokban, majd később, amikor Miklós már a Székelykeresztúr unitárius gimnáziumában[1] tanult, Kanadában vállalt átmeneti időre munkát, ahová – Miklós kivételével – családját is magával vitte.

A középiskola elvégzése után egy románokból álló állami bizottság előtt román nyelven tett érettségi vizsgát Segesvárott, 1925-ben. Ezután Budapestre jött, ahol először két évig közgazdasági, majd a Pázmány Péter Tudományegyetemen történettudományi tanulmányokat folytatott. 1937-ben bölcsészdoktori diplomát szerzett.

1925-től tagja és munkatársa lett a Bethlen István gróf és Jancsó Benedek által megalapított Népies Irodalmi Társaságnak, amelynek célja az elszakított Erdély kulturális és anyagi támogatása, illetve a Magyarországon tanuló erdélyi diákok támogatása volt. Itt először román sajtóelőadó és könyvtáros volt, később a Társaság egyetemi és főiskolai diákotthonának[2] titkáraként, majd 1936-tól igazgatójaként dolgozott egészen 1949/50-ig.

Széleskörű egyesületi[3], irodalmi és tudományos tevékenységet folytatott. Az 1930-as évektől kezdve cikkeket írt a Magyar Útba[4], a Bartha Miklós Társaság kiadványaiba, a Magyarságtudományba (Budapest), a Magyar Kisebbség (Lugos), valamint a Hitel (Kolozsvár) című folyóiratokba. Mint erdélyi születésűt, elsősorban erdélyi és román kérdések, a magyar-román viszony, az asszimiláció témája foglalkoztatták. Cikkeiben, megnyilatkozásaiban kiemelte a népek önrendelkezési jogát és a békés együttélés fontosságát. Fő műve az 1936-ban megjelent „Az autonóm Erdély és a román nemzeti követelések az 1863-64. évi nagyszebeni országgyűlésen” c. könyve volt.

1939-ben Zsindely Ferenc, Tüdős Klára és Teleki Pál támogatásával kormánypárti (Magyar Élet Pártja) országgyűlési képviselővé választották. Képviselőként radikális földreformot sürgetett. 1940 őszén, csalódván a földreform elmaradása miatt, ő is csatlakozott a kormánypártból kilépők új csoportosulásához, az Imrédy Béla által vezetett Magyar Megújulás Pártjához.

Közben a szétforgácsolódásnak indult Bartha Miklós Társaságon belül kialakult egy illegális, egyre inkább németellenes csoportosulás, a „Vasmag – Szellemi Munkaközösség”, aminek tagja lett Mester Miklós is. A mozgalom nevét többször is megváltoztatták, végül 1944-ben fölvették a Magyar Hazafiak Szabadság Szövetsége elnevezést, s e szövetség a német megszállás alatt szorosan együttműködött a Magyar Függetlenségi Mozgalommal[5]. Mestert a belügyminiszter 1944. április második felében kinevezte a Győrffy István Kollégium miniszteri biztosává. A Magyar Hazafiak Szabadság Szövetségével szoros kapcsolatban lévő Magyar Függetlenségi Mozgalom (Szent-Iványi Domokos) és az Erdélyi Párt[6] több vezetőjének támogatásával és Herczeg Ferenc ajánlásával Horthy Miklós 1944. április 30-án kinevezte a Sztójay-kormány vallás- és közoktatásügyi államtitkárává. Pozicója a Lakatos-kormány alatt is megmaradt. Hivatali működése alatt (1944. május 1. és október 15. között) a keresztény egyházakkal, a Zsidó Tanáccsal, a Magyar Cionista Szövetséggel és az Ambrózy Gyula vezette kormányzói kabinetirodával együttműködve, a kormányzói mentesítési intézmény kidolgozása révén, számtalan üldözött számára biztosította a túlélést.[7] Még a minisztertanácsi üléseken is szembeszállt a zsidók deportálását szorgalmazó kormánytagokkal. Titokban hatékonyan támogatta az ellenállási mozgalmat. Szerepe volt az 1944. szeptember 22-én Moszkvába induló fegyverszüneti delegáció útjának előkészítésében.

A nyilas hatalomátvétel után, 1944. okt. 15-én illegalitásba vonult, hamis igazolvánnyal bujkált. 1945-ben az orosz hatóságok néhány hetes őrizetbe vétel után szabadon bocsátották. 1945 után nem vállalt politikai szerepet. Valószínűleg ennek köszönheti, hogy nem lett a Rákosi-rendszer valamelyik koncepciós perének áldozata. Bár 1948-ban rövid ideig letartóztatásban volt, de a Budapesti Igazoló Bizottság határozata alapján 1948-ban felmentették minden vádpont alól.

1949 végéig diákotthont vezetett, majd ennek megszűnése után a Horizont Könyv-, Lap- és Zeneműterjesztő Vállalatnál kapott állást. 1951 júniusában mint osztályidegent kitelepítették családjával együtt Felsővadász községbe, ahol mező- és erdőgazdasági munkát végzett.[8] 1953 végén ugyan hatálytalanították a kitelepítési végzést, de ekkor még – sok egykori kitelepítetthez hasonlóan – nem költözhetett vissza Budapestre. Három évig Dunakeszin volt bejelentett lakása, csak 1956 után lehetett újra fővárosi lakos. Egy ideig tovább dolgozott a Horizontnál, illetve utódjánál (1957-től: Magyar Könyv Kereskedelmi Vállalat), majd egy évig az Elektromos Mérőkészülékek Gyárában kapott munkát. 1960-tól nyugdíjazásáig, 1966-ig, a Magyar Könyvtárellátó Vállalatnál volt hivatalnok. A kommunista rendszer egészen 1987-ig ellenségként kezelte, állambiztonsági megfigyelés alatt tartották. 1987-ben korára való tekintettel törölték a nyilvántartásból.

Írásai[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Ma: Berde Mózes Unitárius Gimnázium
  2. Bethlen István Internátus, 1929-től a Külföldiek Kollégiuma, Erdély 1939-es visszacsatolása után: Székely Diákotthon, a háború után: Egyetemi és Főiskolai Diákotthon
  3. Már diákként tagja volt a Turul Bajtársi Egyesületnek, szerepet vállalt a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületében (SZEFHE), később pedig a Teleki Pál alapította Erdélyi Férfiak Egyesületében, majd belépett a Nemzetpolitikai Társaságba, kapcsolatban állt a Soli Deo Gloria Református Diákszövetséggel (SDG) és tagja volt titkosan működő Magyar Testvéri Közösségnek is
  4. Magyar Út (1934 szeptember - 1940 december): a korabeli progresszív református ifjúság, elsősorban az SDG havi-, majd hetilapja
  5. Magyar Függetlenségi Mozgalom, MFM, 1944. jan.-nov.: a német befolyás ellen, a II. világháborúból való kiválásért szervezett mozgalom.
  6. A második bécsi döntés (1940. aug. 30.) értelmében a Magyarországhoz visszakerült Észak-Erdélyből a magyar képviselőházban behívott képviselőkből 1941-ben alakult meg az Erdélyi Párt, melynek első elnöke Ember Géza, főtitkára gróf Teleki Béla (1899–1990) lett. A pártban 1943 őszén erős függetlenségi és demokratikus áramlat bontakozott ki.
  7. „A Szálasi-puccsig aláírt kormányzói mentesítések számát, melyek túlnyomó többsége Mester közvetítésével jutott el a kormányzói irodához, egyes források nyolcezerre teszik, más, elfogult visszaemlékezők húsz-harminc ezerre becsülték.” Forrás: Somlai Katalin: Nacionalistaként korszakokon át- Mester Miklós (1906-1989)
  8. Néhány jóakarója az internálás ideje alatt is támogatta a legszükségesebbekkel, köztük a Horizont vezérigazgatója, a szovjet állampolgárként és szovjet katonatisztként nagy befolyású Kőnig Frigyes.

Források és külső hivatkozások[szerkesztés]