Magyarország oktatási rendszere

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Magyarország oktatási rendszere a közoktatást és a magánoktatást foglalja magába.

A közoktatás egy gyűjtőfogalom, amely magában foglalja az óvodai nevelést, az iskolai nevelést és oktatást, valamint a kollégiumi nevelést.[1] A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény a közoktatás helyett a köznevelés kifejezést alkalmazza.

Története[szerkesztés]

Az államalapítás előtt[szerkesztés]

Más természeti népekhez hasonlóan a magyar oktatás úttörői a sámánok – jellegzetes magyar nevükön: táltosok – voltak[forrás?].

Táltosok foglalkoztak a szűkebb közösségek – mai szóval élve – lelki gondozásával, a gyógyítással, a jóslással, az emberi életben mérföldköveket jelentő pillanatok (születés, felnőtté avatás, házasság, temetés) feldolgozásával, illetve a "szent liget" gondozásával. Főleg a felnőtté avatás előtt a táltosnak szerepe volt a fiatalok nagybetűs életre való felkészítésében: a család mellett ők is oktathatták a fegyverek készítésének technikáit, és a magyar rovásírást is. Bizonyítványt nem adtak, a vizsgáztatást majd az élet tartotta.

Az államalapítástól 1526-ig[szerkesztés]

A honfoglalás (kb. 896), de főleg a Szent István nevéhez fűződő államalapítás (1000) után az oktatás a kolostorok hatáskörébe került, de a táltosok valószínűleg még évszázadokig fennmaradtak, és nem hivatalosan tevékenykedtek. Erre bizonyíték a rovásírás fennmaradása, főleg Erdély hegyes vidékein. A középkor idején főleg a bencések és a domonkos rendi szerzetesek tanították a nemesek utódait a nyugati műveltségre.

Nagy Lajos király 1367-ben hozta létre az első magyar egyetemet Pécsett, ez a dátum jelzi a magyar felsőoktatás kezdetét.[2][3]

A 20. században[szerkesztés]

1918-as megfogalmazás szerint[4]" A közoktatás új rendszere az egyenlőség elvén alapuló a társadalmi osztályok közötti különbség megszüntetésére törekszik. Tiszteletben tartja az egyéni szabadságot, de az állampolgári erények és köztudat kialakulását legfőbb feladatának tartja. A műveltséget közvagyonnak tekinti, amelyből meríteni és minél magasabb színvonalat elérni joga van minden állampolgárnak, de az állam általános műveltségi színvonalának elérése nemcsak jog, hanem állampolgári kötelezettség is. Az ép és egészséges polgárnak művelt polgárnak is kell lennie."

Az 1993. évi törvényben[szerkesztés]

A közoktatásról szóló[5] 1993. évi LXXIX. törvény bevezetője szerint:" A Magyar Köztársaság Alkotmányában meghatározott művelődéshez való jog esélyegyenlőség alapján való gyakorlása, a lelkiismereti meggyőződés szabadságára és a vallásszabadság, a hazaszeretetre nevelés érvényesülése, a nemzeti és etnikai kisebbségek anyanyelvi oktatáshoz való jogának megvalósulása, a tanszabadság és a tanítás szabadságának érvényesülése."

A mai magyar oktatási rendszer[szerkesztés]

Időtartam (év) Képzési forma Életkor
3–4 óvoda 3 éves kortól
4–6–8 általános iskola 6 éves kortól
8–6–4 vagy 4–5–6 gimnázium vagy szakközépiskola 10-12-14 éves kortól
3–4 felsőoktatási alapképzés 18 éves kortól
2–1 felsőoktatási mesterképzés
4 doktori képzés

Közoktatás[szerkesztés]

Közoktatás Magyarországon[szerkesztés]

A gyerekek 3 éves korban lépnek be a magyar közoktatás kapuján, ekkor kezdik el az óvodát. A tankötelezettség a 6. vagy 7. betöltött életév után kezdődik, a gyermek iskolaérettségétől függően. Ekkor kezdenek el a szeptemberben kezdődő tanévben általános iskolába járni. A tankötelezettség 16 éves korig tart (azonban abban a tanévben mikor a 16. életévét betölti még tanköteles). Az eredetileg hagyományosan 8+4 éves általános iskola-középiskola felosztás mellett egyre több a 6+6 és a 4+8 éves képzés is, amikor a gyerekek nem 8, hanem 6 vagy akár 4 általános iskolai év után már gimnáziumban folytatják tanulmányaikat, azonban változatlanul 12 évet töltenek együttesen az alapfokú és középfokú oktatásban. A középiskolák elvégzésekor érettségi vizsgát tesznek a tanulók. A gimnáziumok mellett a szakközépiskolákat is választhatják, ahol a 4 éves képzés után 1 vagy 2 év alatt szakmát is tanulhatnak.

Különleges csoportot alkotnak az oktatási rendszerben az alapfokú művészetoktatási intézmények.

Felsőoktatás[szerkesztés]

A felsőoktatás az úgynevezett bolognai folyamat során 2005-től fokozatosan átállt a hagyományos, egységes (osztatlan) 3-4 éves főiskolai és 4-6 éves egyetemi képzésekről a háromszintű rendszerre.[6] Ebben a rendszerben a 3-4 éves alapképzést elvégzők egy része felvételt nyerhet az 1-2 éves (tanári szakokon 2,5 éves) mesterképzésekre.[7] A legfelső szint a 3 évig tartó doktori képzés.[7]

Az osztatlan képzésre felvetteknek nincs alap- és mesterképzésre osztva a tanulmányuk, hanem egyben végzik el és főiskolai illetve egyetemi diplomát kapnak a végzésük helyétől függően. Jelenleg (2007-ben) még kifutó jelleggel jelen vannak a tanulmányaikat 2006 előtt elkezdők végzéséig, azonban 6 szakon (orvos, fogorvos, gyógyszerész, állatorvos, jogász, építész) még most is indul osztatlan rendszerű képzés.

A magyar felsőoktatásnak két érdekes sajátossága van. Az egyik a több helyen, sokszor főállásban oktató docensek, professzorok nagy száma (Intercity-professzorok). Ez a 90-es években alakult ki, az egyetemek illetve szakok akkreditációja ugyanis, a színvonal érdekében, megkövetelte előírt számú, bizonyos fokozattal rendelkező oktató meglétét, így az intézménynek még teljes fizetés megadása mellett is megérte más intézmények oktatóit alkalmazni. Az oktatók részéről ennek előnye a megtöbbszörözött fizetés mellett a nagyobb hatalom, az adott tárgy oktatásában és kutatásában kialakítható országos monopolhelyzet. Ebből adódik, hogy nyilatkozatoknál „az ELTE és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora”, stb. lehet a titulus.

A honosítás[szerkesztés]

A külföldön szerzett PhD fokozatot Magyarországon kizárólag honosítás után lehet érvényesnek tekintetni. A honosítás úgy történik, hogy kérelemre, eljárási díj befizetése után, valamelyik magyar doktori iskola a jelölt anyagát, cikkeit megvizsgálva kiadja a PhD fokozatot.

Források, jegyzetek[szerkesztés]