Magyar Megújulás Pártja

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Egységes Párt
Adatok
Elnök Imrédy Béla

Alapítva 1940. okt. 14/21.
Feloszlatva 1944/1945
Elődpárt Magyar Élet Pártja
Utódpárt

Ideológia fasizmus
Politikai elhelyezkedés jobboldal
Parlamenti jelenlét 1940–1944

A Magyar Megújulás Pártja egy magyarországi szélsőjobboldali párt volt 1940 és 1944 (1945) között Imrédy Béla vezetésével. A Sztójay-kormányban és a Szálasi-kormányban is részt vettek. Prominens tagjai voltak Imrédy mellett Rajniss Ferenc, Jaross Andor és Rátz Jenő is, akik mind kormányzati szerepet is vállaltak előbb a Sztójay, majd a Szálasi kormányban is.

Története[szerkesztés]

Imrédy Béla 1938. május 14-ike és 1939. február 16-ika között volt Magyarország miniszterelnöke. Mikor kiderült róla, hogy egyik dédszülője zsidó volt, lemondásra kényszerítették. A helyzet ellenére minden közegben maradtak támogatói: a keresztény nagyvállalkozóréteg még pénzügyi pályafutásának, a tábornoki kar a győri programnak, a szélsőjobboldal pedig a hőn áhított egység megteremtése irányába tett lépéseknek köszönhetően támogatta. Az 1939 márciusától Magyar Élet Pártja néven működő kormánypárt berkein belül mintegy 20-25 fős állandó táborral rendelkezett, és több kormánylap (Függetlenség, Új Magyarság) valójában az ő pártján állt.

Imrédy tudatában volt annak, hogy kizárólag német segítséggel léphet újra hatalomra. Ennek érdekében 1940 októberében kilépett a kormánypártból és létrehozta a Magyar Megújulás Pártját, amely szinte azonnal szövetségre lépett a Magyar Nemzeti Szocialista Párttal, egyértelműen Berlin támogatását élvezve. Parlamenti frakciójuk főképp az első bécsi döntés után behívott felvidéki képviselőkből állt.

Köszöntésük a fasiszták által divatba hozott karlendítés és a "Jobb jövőt" - "Adjon Isten!" mondatok lettek. Programjában szerepelt, hogy "előkészíttessék Magyarországnak a zsidó lakosságtól és .... szellemtől való teljes mentesítése." Mozgalmának kiterjedt sajtóját komoly pénzekkel támogatta a Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete.[1] Miközben igyekezett elhatárolódni a nyilasoktól is, folyamatosan támadta a kormányt. 1943 végére a német vezetés egyértelműen őt tekintette a szalonképes vezetőnek, akit a megszállás után majd kinevezhetnek a magyar bábkormány élére.

A német csapatok bevonulása, 1944. március 19. után Imrédy szélsőjobboldalt egységesítő törekvéseinek kudarcával volt magyarázható, hogy május 23-án ismét kormányalakítás helyett „csupán” a gazdasági miniszteri posztot foglalhatta el a Sztójay-kormányban, viszont pártja még két helyet kapott a kormányban: Rátz Jenő mniniszterelnök-helyettes, Jaross Andor pedig belügyminiszter lett. Imrédy miniszterként nagy erőfeszítéseket tett a totális háború igényeinek teljes mértékű kielégítésére. A párt saját fegyveres alakulatot is életre hívott Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség néven, aminek szintén Imrédy lett az elnöke. A párt Imrédy elképzeléseit követve a vidéki zsidóság begyűjtését és deportálását támogatta, csak az egyéni kegyetlenkedéseket helytelenítette, és diplomáciai megfontolásból javasolta, hogy a kikeresztelkedettekkel másképp bánjanak. Ugyanakkor Imrédy a német megszállókkal is konfliktusba került, mivel azok igyekeztek a zsidó vagyont kivinni az országból és a magyar gazdaságot teljesen hatalmukba kerítették.

A háborús helyzet alakulása és a belpolitikai események egyre inkább meggyőzték Németország vezetőit arról, hogy a saját érdekeit előtérbe helyező úri középosztály helyett az alsóbb rétegekből kikerülő nyilas szélsőjobboldalra kellene támaszkodniuk. Szálasi és csoportja ekkor került előtérbe, amivel párhuzamosan Imrédy és köre mind kevesebb befolyással bírt: a politikus 1944. augusztus 7-én lemondott, és végleg elvonult a politikától. 1944 őszén az országgyűlésből alakult Törvényhozók Nemzeti Szövetsége tagjaként még támogatta a nyilas hatalomátvételt és a háború folytatását.

A párt a Lakatos-kormányban nem vállalt szerepet, az azt követő Szálasi-kormányban azonban igen. Rajniss Ferenc a Vallás- és közoktatásügyi miniszteri posztot foglalta el.

A második világháború után a párt szétesett, megszűnt, vezetőit a kormányzásuk alatt elkövetett háborús bűncselekményért bebörtönözték és vagy kivégezték (Imrédy, Jaross, Rajniss), vagy börtönre ítélték (Rátz).

Források[szerkesztés]

  1. Sipos 2001: 76. oldal.