Magánnyugdíjpénztár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A magánnyugdíjpénztár (rövidítve: mnyp vagy manyup) Magyarországon a hárompilléres öregkori ellátás (nyugdíj) második pillérének - mind nevében, mind végrehajtásában - speciális magyar változata.[* 1] (Az első pillér az állami felosztó-kirovó rendszer, a harmadik pedig az Önkéntes nyugdíjpénztári rendszer.)

1998. január 1-i hatállyal a Horn-kormány vezette be a pályakezdők kötelező magánnyugdíjpénztári tagságát. A magánnyugdíjpénztárak bevételét az - addig egészében a költségvetésbe befolyt - munkavállalói járulék megosztásával biztosította; míg az állami rendszerben maradók járuléka (7%) továbbra is az államkasszába, addig a magánnyugdíjpénztári tagok járulékából 1%-a az államkasszába, a maradék 6% - tagdíjként - a magánnyugdíjpénztárakhoz került (e számok 2010-re 9,5%, 1,5%, 8%-ra változtak). A rendszer - gyakorlatilag - megszűnt 2012. január 1-jével.

1998. január 1-i bevezetését viták előzték meg, melyek azóta is folynak, részben, mert a bevezetett hárompilléres nyugdíjrendszer lényegesen eltér a Világbank modelljétől, valamint sokan vitatják magának a Világbanki modellnek a megfelelőségét is. Tekintettel arra, hogy a magánnyugdíjpénztár (második pillér) témáját nem lehet elválasztani az állami nyugdíjrendszertől, így a továbbiakban mindkettőről szó lesz. (Az Önkéntes nyugdíjpénztár, mint a rendszer harmadik pillére független az első kettőtől, így érdemben itt nincs tárgyalva.)

Születése[szerkesztés]

Előzményei[szerkesztés]

Magyarországon az ipari munkásság és a magánalkalmazottak számára 1928-ban létrehozott nyugdíjrendszer [Országos Társadalombiztosító Intézet (OTI) és Magánalkalmazottak Biztosító Intézete (MABI) tőkefedezeti rendszerben, működtek (amik teljes tőkésítettségük ellenére kváziállamiak voltak). A második világháború alatt megsemmisült vagy leértékelődött tőkéjük miatt 1945 után nem tudták szerepüket betölteni, minthogy az államnak nem volt sem ereje, sem politikai akarata az újratőkésítésre. Az 1944-1947-ben lezajlott szakmai viták egy szovjet mintára bevezetett, tisztán állami finanszírozású, felosztó-kirovó jellegű nyugdíjrendszerhez vezettek.[1] A háború utáni gazdasági növekedés és a demográfiai helyzet (Ratkó-korszak!) biztos alapot adtak járulékbevételek növekedéséhez, ezen keresztül nyugdíjak finanszírozásához. 1975 körül a rendszer "beállt", elvben teljes körű foglalkoztatottság mellett minden munkából - kora vagy rokkantsága miatt - kiesett állampolgár nyugellátásban részesült. Ugyanakkor a csökkenő ütemű gazdasági növekedés, a növekvő infláció valamint a béreket és inflációt nem követő nyugdíjak jelentős feszültségekhez vezettek.[2]

A szocialista rendszer 1989-es gazdasági és társadalmi összeomlása után a gazdaság mélypontra került, az aktív munkavállalók számának drasztikus csökkenése valamint a (z előrehozott) nyugdíjasok számának növekedése beavatkozást kívánt. Szemléltetésül: "a nyugdíjasok számának és a járulékfizetők számának a hányadosa – az 1989. évi 51,4 százalékról 1996-ra már 83,9 százalékra ugrott. E folyamatok hatására 1994-ben a nyugdíjkiadások elérték a GDP 10 százalékát."[2] Az Antall- és Boross-kormány strukturális átalakításai, illetve intézkedései [* 2], valamint a Horn-kormány stabilizációs programja és a nyugdíjrendszer további módosítása oda vezetett, hogy 1996-ra a nyugdíjkiadások visszaestek a GDP 8,3 százalékra, a szociális és nyugdíj ellátások rendszere átláthatóbbá vált.

Ugyanakkor a rendszer alapvető problémái, többek közt a nyugdíj-biztosítási rendszer belső ellentmondásai, a nyugdíj-biztosítási és szociális elemek keveredése, a bonyolult nyugdíj kalkuláció, a kialakult preferenciális elvek, melyek korcsoportok szerint differenciált nyugdíjakat eredményeztek, valamint a 2020-ra előrejelzett demográfiai problémák éretté tették a helyzetet egy alapvető reformra.

Ellentmondó reformtervek[szerkesztés]

1994-ben elkezdődött a reformok tervezése, de rövidesen kiderült, hogy bár mindenki egyetért az átfogó reformok szükségszerűségében, a reformok megvalósításának módjában már nincs egyetértés.

Míg a - kormány által e feladatra életre hívott - jóléti bizottság, a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat, s a tervezésbe bevont független szakértők csoportja (eleinte a Népjóléti Minisztérium is) alapvetően az nyugat-európai áramlatokba jobban illeszkedő felosztó-kirovó rendszer keretein belül látták a megoldást, addig a Pénzügyminisztérium - a tervezésbe bevont Világbank szakértőivel támogatva - a tőkésítés és kötelező magánnyugdíjpénztár bevezetésével látta megoldhatónak a problémát (a Népjóléti miniszter lemondása után a Népjóléti Minisztérium is ezt az álláspontot képviselte).

[Érdekes, hogy mindkét terv "hárompilléres"!]

A Nyugdíjbiztosítási Alap Önkormányzata által kidolgozott terv[szerkesztés]

Ez a terv a régi rendszer (felosztó-kirovó) gyökeres megreformálásán alapul, s "kombinálni kívánta a bismarcki biztosítási hagyományt a beveridge-i univerzalizmussal"[3]

A terv főbb pontjai:

  • nyugdíj-privatizáció nélküli, állami nyugdíjbiztosítási modell, az eddigi rendszer teljes megreformálásával, elválasztva a szociális és társadalombiztosítási feladatot, két pillért alkotva.
  • az első pillér (szociális) egy garantált, mindenki számára azonos összegű, munkáltatói adókból finanszírozott alapnyugdíjat biztosít
  • a második pillér (társadalombiztosítási) a levont munkavállalói járulék alapján juttat nyugdíjjáradékot.
    • a járulékok egyéni számlás vezetése
    • erős kapcsolat létesítése a járulék és a nyugdíjjáradék között, pontrendszer bevezetésével (német minta)
    • éves tájékoztatás a biztosított felé az addig elért járadékpontjáról
    • a járadékpont értékét az Országgyűlés határozza meg évente a nettó keresetek alakulása alapján.
  • harmadik pillérként támogatja az önkéntes nyugdíjpénztárak működését.
  • a Nyugdíjbiztosítási Alap – a nyugdíjkorhatár felemelése után várható – többleteiből "kollektív tőkésítés" a várható demográfiai problémák fedezetére

Zökkenőmentesen, gyorsan bevezethető rendszer

A Pénzügyminisztérium által kidolgozott terv[szerkesztés]

A később a Munkaügyi Minisztérium által is támogatott terv a Világbank által ajánlott hárompilléres rendszert vette alapul, bár jelentős változtatásokkal (latin-amerikai modell). Ez a kötelező, tőkésített magánnyugdíjpénztári rendszert támogatta (második pillér), de elvetette az egyösszegű alapnyugdíjat, s az első pillért (állami) meghagyta járulékalapú, felosztó-kirovó rendszernek. A terv főbb pontjai:

  • az első pillér állami: teljes egészében meghagyja az eredeti, felosztó-kirovó rendszert a nyugdíjak 2/3-ad részére
  • a második pillér a magánnyugdíjpénztár, melynek alapítását törvény teszi lehetővé
    • a magánnyugdíjpénztár kötelező a munkába újonnan belépők számára
    • bevételeit tagdíjból szedi, mely
      • kötelezően a tagok munkavállalói járulékának törvény által meghatározott része, valamint
      • önkéntesen meghatározott összeg
    • a befolyt járulékokat tőkésíti, nyugdíjalapokat képez
    • a nyugdíjalapokban egyéni számlát vezet
    • a tagnak - nyugdíjba vonulásakor - a felhalmozott járulékvagyonát kifizeti, vagy járadékot vásárol
  • harmadik pillérként támogatja az önkéntes nyugdíjpénztárak működését.

A rendszer "beéréséhez" több évtized kell.

A kormány elé végül - 1996 májusában - ez a terv került beterjesztésre.

Két vélemény, két oldalról[szerkesztés]

"A paradigmatikus vita a két terv között több évig tartott, s helyenként kompromisszumhoz vezetett. Például a PM fokozatosan 25 százalékra csökkentette a magánpillér arányát az átirányított járulékokban mérve. Amikor a kormány meghozta a végső döntést a radikális, részleges privatizálási terv mellett, csupán néhány hónap maradt a jogi és pénzügyi részletek kidolgozására, amelyeket az Országgyűlés elé terjesztettek. Néhány önkényes változtatást a parlamenti vita alatt hajtottak végre a szövegen, amikor a szakembereknek nem volt idejük arra, hogy ellenőrizzék a képviselők által javasolt és az Országgyűlés által elfogadott módosítások konzisztenciáját."[2]
"A nyugdíjreform szükségessége, továbbá halaszthatatlansága a kilencvenes évek elejétől már minden szakértő számára világos volt. A nyugdíjkassza krónikus hiánya, a riasztóan alakuló demográfiai folyamatok, a nyugdíjak alakulásának esetlegessége és a konjunktú­rának való kitettsége, a rendszer igazságtalanságai sürgős változtatásokat követeltek meg. Ezen a ponton még teljes volt az egyetértés szakértői és politikai körökben. A változtatás azonban szenvedélyes, alkalmasint ideológiailag túlfűtött vitákat váltott ki. A különböző európai és tengerentúli – főleg latin-amerikai – nyugdíjrendszerek tarka palettája a pél­dák széles tárházát adta ugyan, de nem segített a döntésben, s mivel az illetékes hazai szakértők még az alapvető kérdésekben sem képviseltek egységes álláspontot, a döntés a nyugdíjrendszer fő vonásairól, jellegéről nagyon nehéz és lassú volt – még ma sem mondhatjuk, hogy e téren teljes konszenzus lenne."[4]

Döntéselőkészítés - modellezés[4][szerkesztés]

Az 1996 áprilisi beterjesztést elfogadva, a kormány egy tárcaközi nyugdíjreform-bizottságot (Pénzügyminisztérium, Népjóléti minisztérium) a reform technikai és jogi részleteinek kidolgozására, amin belül - feltételezhetően - a Népjóléti Minisztérium az első pillér (állami) reformjaiért, míg a Pénzügyminisztérium a második pillér (magánnyugdíjpénztárak) bevezetéséért felelt. A részletes feltételek, szabályok, törvények kidolgozására a bizottságnak - ha a kormány 1998-tól be akarta vezetni az új rendszert - nagyon kevés ideje maradt maradt. A Pénzügyminisztérium szakértői a kidolgozásnál ötvenéves időhorizontú makromodellt és egy ezen nyugvó nyugdíjmodellt alkalmaztak (a kormánnyal egyeztetve), az alábbi feltételrendszer, makrogazdasági pálya mellett:

  • az állami nyugdíjrendszer még elviselhető hiánya. (Ennek mértékét a kormányzat végül is a GDP 1 százalékában maximalizálta.)
  • a gazdasági növekedés fokozatosan emelkedve 2002–2003-ban eléri az 5 százalékot, majd lassú ütemcsökkenés­sel 2032-ig 2,5 százalékra mérséklődik, és utána ez a mérték stabilizálódik.
  • a foglalkoztatottak száma illetve az aktivitási ráta növekedni fog, és fokozatosan eléri majd a fejlett országokra jellemző mértéket.
  • csökkenő infláció, a pénzromlás üteme fokozatosan mérséklődik, 2006-ra a magyar gazdaság ebből a szempontból meg fog felelni az Gazdasági és Monetáris Unióba (EMU) való belépés feltételeinek.
  • az államháztartás hiánya fokozatosan közelítse, majd 2003-tól ne haladja meg a GDP 3 százalékát, ugyanakkor a GDP százalékában mért államadósság se növekedjen a 60 százalékos mérték fölé.
  • a pénztárak tőke hozama a nominális GDP-t vagy a kereseti indexet legalább 1 százalékponttal meghaladja.
  • a munkáltatói nyugdíjjárulék (24%) mértékadóan nem csökken (22% alá), s 2000-re a levont nyugdíjjárulék 7%-ról 9%-ra nő, ezen belül a magánnyugdíjpénztárakba utalt összeg 6%-ról 8%-ra nő, kialakítva ezzel az első és második pillér tervezett 3/4:1/4 arányát.
  • a pénztárak - tőkearányosan - átlagosan 0,3 százalékos működési költséggel működnek.

Bevezetése[szerkesztés]

Miután kialakították a nyugdíjreform jogszabályi hátterét (az egyeztetések helyenként jelentős eltérést eredményeztek az eredeti elképzeléssel szemben), a kormány 1997 május 28-án a parlament elé terjesztette a reformcsomagot. Bár több, mint 400 módosító javaslat érkezett, ezek egyike sem érintette mérvadóan a koncepciót. Végül - az alább sorolt törvények elfogadásával - a parlament elfogadta a kormány beterjesztését.

  • az 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről;[5]
  • az 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról;[6]
  • az 1997. évi LXXXII. törvény a magánnyugdíjról és magánnyugdíjpénztárakról.[7]

Élete[szerkesztés]

Biztató cseperedés: 1998-2002[szerkesztés]

A magánnyugdíjpénztárak többsége 1998 folyamán - nagybanki, biztosítói, munkáltatói háttérrel - megalakult, az év végén már 38 pénztár működött, de a következő években végbemenő koncentrálódás folyamata eredményeképpen 2001 végére már csak 22 pénztár működött. Jellemző, hogy míg 1999-ben a pénztárak mintegy 70 százaléka tartozott bankokhoz, illetve nagyobb biztosítótársaságokhoz, addig ez az arány 2001 végére már 90 százalékot ért el. A környezeti feltételek - ha nem is teljesen a modellnek megfelelően alakultak - bizakodásra adtak okot.

A 2001. évi felülvizsgálat[4][szerkesztés]

A kidolgozó Nyugdíj munkacsoport megállapításai:

  • a tervezett elemek többsége az elvártnak megfelelően működött, a 6%-on maradt tagdíj negatív hatásait a többletbevételek (önkéntes befizetés) nagyjából kompenzálták.
  • az inflációs terv nem megfelelően alakult.
  • probléma a pénztárak vagyongyarapodásának elmaradása a várttól ("2000-ben például a vagyonnal súlyozva 6,3 százalék volt az átlagos hozam, miközben a GDP nominális növekedése több mint 15 százalék volt, és a keresetek is mintegy 13 százalékkal nőttek."), melynek oka részben a tőzsde nem várt, hosszú és tartós visszaesése valamint a pénztárak működési költségeinek a tervezettnél lényegesen magasabb szintje (2000-ben pl. a tervezett 0,3% helyett 12,5% volt a működési költség).

A felülvizsgálatot végző szakmai bizottság megállapításai:

  • a jelenleg működő szervezeti struktúra nem teremt egyértelmű felelősségi viszonyokat, az önkormányzati jellegű irányítási rendszer a gyakorlatban nem működik, valójában az alapításban jelentős szerepet játszó bankok, biztosítók „indirekt módon” meghatározzák a pénztárak tevékenységét;
  • a szolgáltatási feltételek nem kellően kidolgozottak (például a szolgáltatások paraméterei nem meghatározottak, az egyösszegű szolgáltatás feltételei ellentmondásosak);
  • a magánnyugdíjpénztári rendszer – ellentétben az első pillérrel – nem kezeli a rokkantsági és hozzátartozói kockázatot (csak az egyéni számla örökölhetőségét biztosítja), ez a helyzet aránytalan terhekhez vezet;
  • a pályakezdők kötelező magánnyugdíjpénztári tagságának indokoltsága megkérdőjelezhető;
  • a garanciális szabályok ellentmondásosak, indokolatlanul ösztönözték a 35–47 éves korosztályokat is magánnyugdíjpénztári tagságra.

Lényegesebb törvényi változások[szerkesztés]

A 2001. évi felülvizsgálat eredményeképpen? az Orbán kormány:

  • megszüntette 2002. január 1-jétől a pályakezdők kötelező pénztári tagságának előírását, és ezzel egyidejűleg lehetővé tette a visszalépés lehetőségét mindenki számára. Az intézkedés kétségtelen hátránya, hogy szinte a végtelenségig fenntartja a „vegyes” rendszert, azaz a tisztán első pillér és a vegyes rendszer párhuzamos működését.[4] (2001. évi LXXXIV. törvény[8])
  • felülvizsgálta a pénztárak garanciarendszerét és megszüntette az úgynevezett normajáradék intézményét, amely minden esetben garantálná az első pillér szerint járó ellátást csaknem egészében (a Pénztárak Garancia Alapja, valamint a fizetésképtelenség esetén fennálló garancia továbbra is fennmaradt).

Sötét árnyak: 2002-2010[szerkesztés]

Lényegesebb törvényi változások[szerkesztés]

  • a Medgyessy kormány a 2002. évi XLII. törvénnyel[9] 2003. január 1-től visszaállította a pályakezdők kötelező pénztári tagságának előírását, egyúttal kizárja (átmeneti kivételekkel) a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe visszalépést. Ugyanakkor az önkéntes belépést legalább 5 éves munkaviszonyhoz (pontosabban legalább 5 éves Tbj. szerint biztosítottsághoz) és 30 év alatti életkorhoz köti.
  • a Bajnai kormány a 2009. évi LXXVII. törvénnyel[10] biztosította a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe történő visszalépés lehetőségének szűk körű megnyitását 2009 év végéig. A törvény rendelkezései szerint a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe történő visszalépés lehetősége azon pénztártagok számára nyílik meg 2009. december 31-éig, akik önként váltak a magánnyugdíjpénztár tagjává és 2008. december 31-éig betöltötték 52. életévüket. A törvény lehetőséget biztosít arra is, hogy a már társadalombiztosítási (öregségi) nyugellátásban részesülő pénztártagok (volt pénztártagok) 2009 végéig kérhessék társadalombiztosítási nyugellátásuk összegének módosítását, a pénztártagság figyelmen kívül hagyásával.

Az eredeti modell megvalósulása ezen időszakban[szerkesztés]

Ha a tényszámokat összevetjük az eredeti (1997-es 50 éves modell) tervekkel, azt látjuk, hogy a tények többsége a tervezettől jelentősen eltér. Nézzük tételesen:

  • az állami nyugdíjrendszer még elviselhető hiánya (GDP 1%-a alatt). - Tény: A nyugdíjkassza hiánya folyamatosan emelkedve 2001-től a GDP 1%-a, 2005-től 2%-a fölé emelkedett (lásd 1. tábla).
  • a gazdasági növekedés fokozatosan emelkedve 2002–2003-ban eléri az 5 százalékot, majd lassú ütemcsökkenés­sel 2032-ig 2,5 százalékra mérséklődik, és utána ez a mérték stabilizálódik. - Tény: Bár az 5%-ot nem érte el, de 2006-ig 4% környékén járt. A 2006-ot követően tragikus mélységekbe esett. (1997-2010 közt rendre: 3,1%; 4,1%; 3,2%; 4,2%; 3,7%; 4,5%; 3,9%; 4,8%; 4,0%; 3,9%; 0,1%; 0,9%; -6,8%; 1,1%;[11] lásd még 1. tábla)
  • a foglalkoztatottak száma illetve az aktivitási ráta növekedni fog, és fokozatosan eléri majd a fejlett országokra jellemző mértéket. - Tény: 2002-2010 közt az aktivitási ráta - nagyjából stagnálva - 60,4%-62,6% közt mozgott, míg a fejlett országok (Euro-13) aktivitási rátája - emelkedve - 65,6%-70,2% közt alakult. A foglalkoztatottak száma 3.830 ezerről 2006-ig 3.930-ra nőtt, majd 2010-re 3.780 ezerre esett vissza.[12]
  • csökkenő infláció, a pénzromlás üteme fokozatosan mérséklődik, 2006-ra a magyar gazdaság ebből a szempontból meg fog felelni az Gazdasági és Monetáris Unióba (EMU) való belépés feltételeinek. - Tény: az infláció a vizsgált időszakban 3,5% és 10,0% közt mozgott[13]
  • az államháztartás hiánya fokozatosan közelítse, majd 2003-tól ne haladja meg a GDP 3 százalékát, ugyanakkor a GDP százalékában mért államadósság se növekedjen a 60 százalékos mérték fölé. - Tény: Az államháztartási hiány 3,5% és 7,9% közt mozgott 2002-2010 között, a GDP százalékában mért államadósság pedig 2005-ben átlépve a 60%-ot, 2010-re 80% fölé emelkedett[14]
  • a pénztárak tőke hozama a nominális GDP-t vagy a kereseti indexet legalább 1 százalékponttal meghaladja. - Tény: ?
  • a munkáltatói nyugdíjjárulék (24%) mértékadóan nem csökken (22% alá), s 2000-re a levont nyugdíjjárulék 7%-ról 9%-ra nő, ezen belül a magánnyugdíjpénztárakba utalt összeg 6%-ról 8%-ra nő, kialakítva ezzel az első és második pillér tervezett 3/4:1/4 (3:1) arányát. - Tény: Míg 1998-2002 közt a járulék "jövedelem" az állam felé torzított (ezzel bizonyos mértékig csökkentve a magánnyugdíjpénztárak megfelelő arányú feltőkésítését) addig 2003-2007 közt jelentősen "nyugdíjpénztár preferált" lett, majd 2007-től valamelyest kiegyensúlyozódott (lásd 2. tábla).[15]
  • a pénztárak - tőkearányosan - átlagosan 0,3 százalékos működési költséggel dolgoznak. - Tény: A 2010-es évben vagyonarányosan mért 0,5%-tól eltekintve e költség 0,6-3,1% közt mozgott, míg tagdíjarányosan 4,7-7,3% között[16]. (lásd 3. tábla)

Fentiek alapján megállapítható, hogy a magánnyugdíjpénztári rendszer első 6 évében még hellyel-közzel a tervezett modell mentén működött, de 2002-es évtől gyakorlatilag teljesen elszakadt a tervezett körülményektől, messze terven felül növelve az államháztartás terheit (lásd 4. tábla).

A vég (?): 2010-2012[szerkesztés]

A második Orbán kormány gyors lépésekkel - hivatkozva annak jelen körülmények közötti fenntarthatatlanságára - gyakorlatilag megszüntette a "kötelező" magánnyugdíjpénztári rendszert.

  • 2010 november 1-i hatállyal a "2010. évi C. törvény a nyugdíjpénztár-választás szabadságáról" eltöröli a kötelező magánnyugdíjpénztár tagságot és lehetővé teszi a visszalépést az állami nyugdíjrendszerbe.
A visszalépők - a mindenkori inflációval növelt, munkavállalói járulékból származó - tagdíjait a magánnyugdíjpénztárak visszautalják az államkasszába, míg az esetleges reálhozamot kifizetik a visszalépő pénztártagnak[* 3].
  • Az ugyanakkor hatályba lépő "2010. évi CI. törvény a magánnyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosításokról" 2010. november 1-e és 2011. december 31-e közti időszakra a magánnyugdíjpénztári tagdíjat 0%-ban, s a magánnyugdíjpénztár tagoknak a nyugdíjjárulékot a nem magánnyugdíjpénztár tagokkal azonos, 9,5%-ban állapítja meg, ezzel gyakorlatilag a költségvetésbe irányítva a tagdíjakat.
  • A 2010. december 21-én kihirdetett "2010. évi CLIV. Törvény a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról" kimondja, hogy 2011. január 31-től a magánnyugdíjpénztár rendszerben maradók illetve az oda új tagként belépők elvesztik állami nyugdíjjogosultságukat, s legfeljebb - meghatározott feltételek esetén - az időskorúak járadékára lesznek jogosultak. (Ez utóbbi törvénymódosítás - enyhén szólva - elkapkodott és átgondolatlan, s mindenképpen diszkriminatív, tekintettel arra, hogy a munkáltatók által fizetett 24%-nyi nyugdíjbiztosítási járulék továbbra is a Nyugdíjbiztosítási Alapba folyik be. Korrekciója be is következett a következő évben.)
  • 2011. december 30-án kihirdetésre kerül a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény, amely módosítja a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény (a továbbiakban: Mpt.) egyes rendelkezéseit. Ennek értelmében 2012. január 1-től megszünteti a kötelező magánnyugdíjpénztári tagdíjfizetést azok esetében, akik fenntartották magánpénztári tagságukat. A tőlük levont munkavállalói nyugdíjjárulék ezután az állami nyugdíjkasszába kerül, megteremtve jogalapját a magánnyugdíjpénztári tagok állami nyugdíjjogosultságának.

Magánnyugdíjpénztárak, működésük és körülményeik[szerkesztés]

Irányadó jogszabályok[szerkesztés]

A hazai jogszabályi hátterét az 1997. évi LXXXII.törvény (törvény a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról), és végrehajtását a 172/1997.(X. 6.),valamint a 282/2001.(XII. 26.) kormányrendeletek adják. Hatálya: kötelező (új munkavállalóknak), illetve választható (nem új munkavállalóknak). A nyugdíjrendszer egyike azoknak a gazdasági rendszereknek, amelyek közvetlenül nem tartoznak az Európai Unió hazainál magasabb rendű szabályozása alá, de egyes fontos esetekben (például a nyugdíj-jogosultságok nemzetközi hordozhatósága esetében) az európai jogszabályok az irányadók. Az EU a nyugdíj-jogszabályaink harmonizációját 2010 nyarán kezdte meg egy ún. Zöld Könyv[17] vitára bocsátásával.

Fogalmak[szerkesztés]

  • Magánnyugdíjpénztári járulék: a bruttó jövedelem százalékában meghatározott érték.
  • Magánnyugdíjpénztári számla: tagonkénti számla, melyen a beérkező járulékokat jóváírják, illetve ahonnan a költségeket és díjakat levonják.
  • Pénztári azonosító: egy négyjegyű szám, mellyel a pénztár azonosítható.
  • Törzsszám: egy nyolcjegyű szám, mellyel a pénztár azonosítható.

Működése[szerkesztés]

  • a járulék egy részét a választott magánnyugdíjpénztárhoz, más részét az állami nyugdíjbiztosításhoz utalja a munkaadó
  • a magánnyugdíjpénztár tagja minden évben értesítőt kap a befizetésekről, az elért hozamokról, a költségekről, és levonásokról
  • a magánnyugdíjpénztári számla megszűnik, ha a tag eléri a nyugdíjkorhatárt, meghal, vagy rokkantnyugdíjas lesz. A tag az összegyűlt pénzösszeget a nyugdíjkorhatár elérése után egy összegben felveheti, vagy a statisztikai átlagéletkorig hátralévő hónapok számával elosztva, havi nyugdíjként kérheti.
  • Az állami nyugdíjpénztár adja a nyugdíj 75%-át, míg a magánnyugdíjpénztár a hiányzó (általában legalább 25%) részt. 2004-ig törvényi garancia volt arra, hogy ha a tag MNYP-i számláján nincs meg a hiányzó 25%, akkor az állam ezt kiegészíti.

A magánnyugdíjpénztárak összehasonlítási alapja[szerkesztés]

  • méret (tagok száma, illetve a kezelt vagyon nagysága)
  • az adott évben, illetve hosszabb távra vetített elért hozam nagysága
  • a tag magánnyugdíjpénztári számlájára terhelt költségek, és díjak

Átjárhatóság a magánnyugdíjpénztárak között[szerkesztés]

A pénztártagok átlépési nyilatkozat alapján magánnyugdíjpénztárat válthatnak legfeljebb negyedévenkénti időszakokban, kivéve ha a tag új belépő, mert akkor a várakozási idő fél év. Az átlépés költsége: az átadó MNYP a tag mnyp-i számláján található összeg 1‰-ét kapja, melyet levonnak a pénztártag egyéni magánnyugdíj számláján lévő egyenlegből (követelésből).

A magánnyugdíjpénztárak felelősségvállalása[szerkesztés]

  • jogszabályi keret határozza meg, hogy a tagok pénzét milyen %-os megoszlásban lehet egyes befektetési formákban elhelyezni (állampapír, kötvény, részvény, befektetési alap)
  • ellenőrző szerve a Magyar Nemzeti Bank

A pénztárak gazdálkodása, jövedelmezősége[szerkesztés]

Tekintettel a közel 100%-os visszalépésre az állami nyugdíjrendszerbe - valamint arra, hogy: a) a tagoknak a reálhozamot ki kellett fizetni; b:) ha nem volt fedezet az állami kasszába a nyugdíjpénztárak által visszafizetendő tagdíjakra, arról nyilván pontos információnak kell léteznie; - nagyon pontos statisztikának kell(ene) lenni a magánnyugdíjpénztárak tényleges jövedelmezőségéről. Ilyen statisztika jelenleg nem elérhető.

Jelenlegi magyarországi magánnyugdíjpénztárak[szerkesztés]

Pénztárkód Törzsszám Név
0016 20124355 Szövetség Nyugdíjpénztár
0031 18088201 Budapest Magánnyugdíjpénztár
0001 20426334 Horizont Magánnyugdíjpénztár
0025 18079409 MKB Rt. Magánnyugdíjpénztára

TÁBLÁZATOK[szerkesztés]

1.) A nyugdíjkassza, ezen belül a magánnyugdíjpénztárak költségvetési terhei (milliárd Ft.-ban).[szerkesztés]

GDP[11] (maastrichti számítással) államadósság a GDP százalékában[14] (maastrichti számítással) költségvetési hiány[18] a nyugdíjkassza összesített költségvetési támogatása[19] [* 4] előbbi, a GDP százalékában A költségvetésből a magánnyugdíjpénztári tagok kieső járulékainak pótlására a nyugdíjkasszának átadott összeg[19] előbbi, a GDP százalékában
1998 10 280,9 62,0 -8,0 31,2 0,3 20,1 0,2
1999 11 443,5 61,1 -5,5 76,7 0,7 57,2 0,5
2000 13 089,0 56,1 -3,0 100,5 0,8 69,2 0,5
2001 15 103,9 52,7 -4,1 169,3 1,1 81,3 0,5
2002 17 119,4 55,9 -9,0 311,6 1,8 88,7 0,5
2003 18 738,2 58,6 -7,3 289,0 1,5 130,5 0,7
2004 20 665,0 59,5 -6,5 360,9 1,7 168,1 0,8
2005 22 018,3 61,7 -7,9 446,4 2,0 211,2 1,0
2006 23 675,0 65,9 -9,4 617,5 2,6 240,9 1,0
2007 24 989,9 67,0 -5,1 803,3 3,2 297,5 1,2
2008 26 543,3 73,0 -3,7 615,3 2,3 330,3 1,2
2009 25 626,5 79,8 -4,6 689,0 2,7 354,1 1,4
2010 26 513,0 82,2 -4,3 612,9 2,3 310,3 1,2
2011 27 635,4 82,1 4,3 392,3 1,4 0,0 0,0
2012 28 048,1 79,8 -2,0 102,8 0,4 0,0

2.) A nyugdíjjárulékok (fedezetek) alakulása 1998-2012 között[15][szerkesztés]

Járulékok Munkaadói Munkavállalói Arány


Nem MNyP tag Magánnyugdíjpénztár tag Állami : Magán
Hova Államiba Államiba Államiba Magánba
1998 24,0% 7,0% 1,0% 6,0% 4,2 : 1
1999 22,0% 8,0% 2,0% 6,0% 4,0 : 1
2000 22,0% 8,0% 2,0% 6,0% 4,0 : 1
2001 20,0% 8,0% 2,0% 6,0% 3,7 : 1
2002 18,0% 8,0% 2,0% 6,0% 3,3 : 1
2003 18,0% 8,5% 1,5% 7,0% 2,8 : 1
2004 18,0% 8,5% 0,5% 8,0% 2,3 : 1
2005 18,0% 8,5% 0,5% 8,0% 2,3 : 1
2006 18,0% 8,5% 0,5% 8,0% 2,3 : 1
2007 21,0% 8,5% 0,5% 8,0% 2,7 : 1
2008 24,0% 9,5% 1,5% 8,0% 3,2 : 1
2009 24,0% 9,5% 1,5% 8,0% 3,2 : 1
2010 24,0% 9,5% 1,5% 8,0% 3,2 : 1
2011 24,0% 10,0% 10,0% 0,0%
2012 24,0% 10,0% 10,0% 0,0%

3.) Magánnyugdíjpénztárak összesített statisztikája[szerkesztés]

Az adatok PSzÁF, majd MNB idősoros statisztikájából származnak[16]. Az összegek millió Ft.-ban értendők.

Taglétszám időszak végén Magánnyugdíjpénztári vagyon piaci értéken, értékelési különbözettel (1998-2001 könyv sz. ért.) Tagdíj bevételek összesen Működéssel kapcsolatos ráfordítások Működéssel kapcsolatos ráfordítások a tagdíjak %-ában Működéssel kapcsolatos ráfordítások a vagyon %-ában
1998 1 338 904 25 069 34 256 2 068 9,0% 12,2%
1999 2 020 581 89 341 67 261 4 163 6,2% 4,7%
2000 2 279 685 171 665 79 844 5 281 6,6% 3,1%
2001 2 222 030 283 524 97 698 5 982 6,1% 2,1%
2002 2 212 595 409 754 114 559 7 194 6,3% 1,8%
2003 2 303 972 570 225 161 556 9 353 5,8% 1,6%
2004 2 403 012 953 297 212 423 11 410 5,4% 1,2%
2005 2 511 110 1 311 310 244 348 12 744 5,2% 1,0%
2006 2 655 341 1 672 689 277 291 14 100 5,1% 0,8%
2007 2 787 799 2 033 122 199 812 14 682 7,3% 0,7%
2008 2 955 404 1 765 748 445 563 20 983 4,7% 1,2%
2009 3 019 284 2 845 782 357 090 17 980 5,0% 0,6%
2010 3 114 617 3 498 741 294 586 17 190 5,8% 0,5%
2011 99 601 210 517 3 240 8 453 260,9% 4,0%
2012  -  216 938 164 1 531 935,1% 0,7%

4.) A magánnyudíjpénztári rendszer államháztartási terhei reálértéken[szerkesztés]

A beszedett munkavállalói járulékokból a magán nyugdíjpénztáraknak utalt összegek pótlására a költségvetésből a Nyugdíjbiztosítási Alapba utalt összegek, illetve azok valorizált (inflációval növelt) halmozott összege.

"A"
Költségvetési támogatás mrd Ft.[19]
"B"
Infláció %[13]
"C"
A K.T. éves átlagos inflációval növelt értéke mrd Ft. (A+A*B/200)
"D"
Előző évig halmozott érték inflációval növelt értéke mrd Ft. (E-1+E-1*B/100)
"E"
Év végi halmozott érték mrd Ft. (D+E)
1998 20,1 14,2 21,5 0 21,5
1999 57,2 10,0 60,1 23,7 83,8
2000 69,2 10,0 72,7 92,2 164,9
2001 81,3 9,1 85,0 179,9 264,9
2002 88,7 5,2 91,0 278,7 369,7
2003 130,5 4,7 133,6 387,1 520,7
2004 168,1 6,8 173,8 556,1 729,9
2005 211,2 3,5 214,9 755,4 970,3
2006 240,9 4,0 245,7 1 009,1 1 254,8
2007 297,5 7,9 309,3 1 353,9 1 663,2
2008 330,3 6,0 340,2 1 763,0 2 103,2
2009 354,1 4,0 361,2 2 187,3 2 548,5
2010 310,3 4,7 317,6 2 668,3 2 985,9

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. Neve sok félreértésre adott okot általános volta miatt, hiszen a harmadik pillér (önkéntes nyugdíjpénztár) szintén magán nyugdíjpénztár. Megkülönböztetésül sok helyen „Kötelező magánnyugdíjpénztárnak” nevezik, mely - a megkülönböztetés mellett - jellegét is jobban kifejezi.
  2. Nyugdíj Alap létrehozása, kezdő nyugdíjak megállapítási szabályainak szigorítása, nyugdíjkorhatár - időben elcsúsztatott - megemelése, s nem utolsósorban az önkéntes nyugdíjpénztárak létesítése
  3. Lényeges megjegyezni, hogy ez az összeg pontosan azonos azzal az (inflációval növelt) összeggel, mely a minden munkavállalótól egységesen levont munkavállalói járulékból nem az állami nyugdíjalapba (mint az állami rendszerben maradók esetében), hanem a magánnyugdíjpénztárba folyt be.
  4. Az alábbi fejezetekből számítva: Központi költségvetési hozzájárulások, Rendvédelmi szervek és a Magyar Honvédség kedvezményes nyugellátásainak kiadásaihoz hozzájárulás, GYED-ben részesülők utáni nyugdíjbiztosítási járulék címen az E. Alaptól átvett pénzeszköz

Források[szerkesztés]

  1. Németh György: A nyugdíjreformról. - Közgazdasági Szemle, LVI. évf., 2009. március (239–269. o.)
  2. ^ a b c Augusztinovics-Gál-Matits-Máté-Simonovits-Stahl: A magyar nyugdíjrendszer az 1998-as reform előtt és után. Közgazdasági Szemle, XLIX. évf., 2002. június (473–517. o.)
  3. Katharina Müller:A magyar nyugdíjreform politikai gazdaságtana. (Körkép reform után. Tanulmányok a nyugdíjrendszerről. - Közgazdasági Szemle Alapítvány, Budapest, 2000; 51-60. o.)
  4. ^ a b c d Ámon-Budavári–Hamza–Haraszti–Márkus: A nyugdíjreform első négy éve
  5. az 1997. évi LXXX. törvény kihirdetésekor hatályos szövege Kihirdetve: Magyar Közlöny, 1997. július 25.
  6. az 1997. évi LXXXI. törvény kihirdetésekor hatályos szövege Kihirdetve: Magyar Közlöny, 1997. július 5.
  7. az 1997. évi LXXXII. törvény kihirdetésekor hatályos szövege Kihirdetve: Magyar Közlöny, 1997. július 25.
  8. a 2001. évi LXXXIV. törvény Kihirdetve: 2001. július 7.
  9. a 2002. évi XLII. törvény kihirdetésekor hatályos szövege Kihirdetve: Magyar Közlöny, 2002. november
  10. a 2009. évi LXXVII. törvény kihirdetésekor hatályos szövege Kihirdetve: Magyar Közlöny, 2008. július 8.
  11. ^ a b Eurostat Economy and finance > nama_gdp_k tábla.
  12. Eurostat Population and social conditions -> lfsi_emp_a tábla.
  13. ^ a b Eurostat Economy and finance -> prc_hicp_aind tábla.
  14. ^ a b Eurostat Tables on EU policy -> tipsgo10 tábla.
  15. ^ a b Hanti Erzsébet: A bérek közterheinek alakulása, 1989-2010 (4. tábla) Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége
  16. ^ a b PSzÁF/MNB: Pénztári szektor idősorai.
  17. Zöld könyv a nyugdíjról
  18. Eurostat Government statistics -> gov_dd_edpt1 tábla.
  19. ^ a b c Az "n". évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvények <- http://net.jogtar.hu/ ; http://www.1000ev.hu/ ...

Kapcsolódó irodalom[szerkesztés]

  1. A World Bank policy research report: Averting the old age crisis: policies to protect the old and promote growth. - Published by Oxford University Press, Inc. 1994; ISBN: 0-19-520996-6
  2. Ferge Zsuzsa: Elszabaduló egyenlőtlenségek. - Társadalompolitikai olvasókönyvek; Budapest, 2000; A Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület és az ELTE Szociológiai Intézet Szociálpolitikai Tanszéke könyvsorozata. ISBN 963 463 439 7 ISSN 1215-590X
  3. Antal Kálmánné-Augusztinovics Mária-Bod Péter-Borlói Rudolf-Czúcz Ottó-Ferge Zsuzsa-Gál Róbert Iván-Gerencsér László-Major Klára-Martos Béla-Máté Levente-Matits Ágnes-Katharina Müller-Réti János-Simonovits András-Stahl János-Szabó Sándorné Csemniczki Katalin-Szikra Dorottya-Tarcali Géza-Toldi Miklós: Körkép reform után. Tanulmányok a nyugdíjrendszerről. - Közgazdasági Szemle Alapítvány, Budapest, 2000; ISBN 963 00 5644 5
  4. Ámon Zsolt–Budavári Péter–Hamza Lászlóné–Haraszti Katalin–Márkus Annamária: A nyugdíjreform első négy éve - Közgazdasági Szemle, XLIX. évf., 2002. június (518–527. o.)
  5. Augusztinovics Mária-Gál Róbert Iván-Matits Ágnes-Máté Levente-Simonovits András-StahlJános: A magyar nyugdíjrendszer az 1998-as reform előtt és után. - Közgazdasági Szemle, XLIX. évf., 2002. június (473–517. o.)
  6. Ámon Zsolt-Budavári Péter–Hamza Lászlóné–Haraszti Katalin–Márkus Annamária: A nyugdíjreform első négy éve. - Közgazdasági Szemle, XLIX. évf., 2002. június (518–527. o.)
  7. Augusztinovics Mária: A nyugdíjrendszerekről. - Magyar Tudomány, 2002/4 447. o.
  8. Dr. Czajlik István–Szalay György: A magánnyugdíjpénztárak működése és szabályozása. MNB-tanulmányok 48. 2006; ISSN 1585-5678 (online)
  9. Németh György: A nyugdíjreformról. - Közgazdasági Szemle, LVI. évf., 2009. március (239–269. o.)
  10. Matits Ágnes (2010): Mennyire lehetünk elégedettek a magánnyugdíjpénztárak hozamteljesítményével ? - Hitelintézeti Szemle, 9. évf., 2. szám (150-164. o.)
  11. Európai Bizottság: Magánnyugdíjrendszerek. A magánnyugdíjrendszerek szerepe a megfelelő mértékű és fenntartható nyugdíjak biztosításában. - Luxembourg: Az Európai Unió Kiadóhivatala 2010; ISBN 978-92-79-15192-7
  12. Mosolygó Zsuzsa (2010): A tőkefedezeti rendszer alapkérdéseinek új megközelítése. - Közgazdasági Szemle, LVII. évf., 7-8. szám (612-633. o.)

Külső hivatkozások[szerkesztés]