Lobkowicz család

A Lobkowicz család régi cseh nemes család, amelynek eredeti neve Ujezd volt.

Története[szerkesztés]

A család eredete a 14. századig követhető vissza, de igazán fontos tisztségeket csak a 16. századtól töltöttek be. Jelenleg is használt vezetéknevüket 1410-ban vették fel hasonló nevű váruk (Lobkovice) után. 1459-ben a családból német báró rangot kapott Popel Miklós és János, tőlük származik a család két fő ága. AZ egyre inkább elnémetesedett család tagjai szorgosan szolgálták a katolikus ügyet — olyannyira, hogy az 1618-as prágai defenesztráció áldozatai az ő prágai palotájukban találtak menedéket. A fehérhegyi csata után Zdeněk Vojtěch Popel von Lobkowitzot a császári kormányzat egyik legfontosabb tagjaként tartották számon. Érdemei elismeréseképpen az Aranygyapjas rend lovagjává ütötték, és 1624-ben megkapta az örökletes birodalmi herceg címet. Felesége, Polyxena Pernštejn jelentős hozományt hozott a házasságba, amivel sikerült megalapozni a családi vagyont. Ettől fogva a Lobkowiczok majdnem minden generációja adott egy-egy jelentős katonát vagy államférfit — továbbá püspököket és diplomatákat.^[1]

Wenzel Eusebius Lobkowicz, a második herceg főleg katonaként tüntette ki magát, és 1652-ben ő lett az Udvari Haditanács elnöke. Szoros kapcsolatban állt I. Lipót császárral. Ez lehet az egyik oka annak, hogy (ismeretlen körülmények között) a család magángyűjteményébe került Diego Velázquez Margit Terézia infánsnőt (Las Meninas), Lipót első feleségét gyermekkorában, kék ruhában ábrázoló képe. A több változatban megfestett portréval a spanyol udvar valószínűleg a jövendőbeli férjnek kívánta bemutatni a menyasszonyt.^[1]

Georg Christian Lobkowicz, a harmadik herceg is katonaként tüntette ki magát; a tábornagy (Feldmarschall) rendfokozatig jutott. Ismert zenekedvelő volt, 1735–1737 között ő foglalkoztatta Christoph Willibald Gluckot.^[1]

A 6. herceg, Ferdinand Philip Lobkowicz 1745 januárjától három évet töltött Londonban, mivel birtokainak egy részét az osztrák örökösödési háborúban elfoglalták a poroszok. Eközben viszonyba keveredett Richmond második hercegének, Canaletto londoni mecénásának a lányával. A családi gyűjteményt Canaletto-képekkel (és angol festők alkotásaival) gazdagította. Lovakat vásárolt, és megfelelő feleséget is talált magának, a francia forradalom alatt meglincselt Lamballe hercegné testvérét — ő a későbbi a szárd-piemonti király, Károly Albert nagy-nagynénje. Hazatérve ő is szerződtette Gluckot a családi zenekar élére. Ez az oka, hogy a családi gyűjteményben találjuk Gluck Ezio című, 1750-ben Prágában bemutatott operájának eredeti partitúráját is.^[1]

A Lobkowicz család Hassenstein-ága 1789-ben kihalt.

A család Popel-ága ismét két ágra oszlott: a Biblinire (kihalt 1722-ben) és a Chlumetzire, melynek II. Miksa német-római császár birodalmi hercegi címet adományozott; 1715-ben azonban ez a család is idősebb és ifjabb oldalágra szakadt, de 1807-től mindkettő a Raudnitzi herceg (Herzog) és Lobkowicz herceg (Fürst) címet viseli. Mindkét család katolikus.

A család idősebb ágának feje az 1900-as évek elején Moritz Lobkowicz herceg volt, aki 1831. június 2-án született és a Cseh Királyság főkincstárnoka, aranygyapjas lovag, – az osztrák Birodalmi Tanács (Reichsrat) felsőházának – az Urak Házának (Herrenhaus) örökös tagja, míg a család ifjabb ágának feje Georg Lobkowicz lett.

A család nevezetesebb tagjai[szerkesztés]

Bohuslaus Lobkowicz von Hassenstein csehül: Bohuslav Hasištejnský z Lobkovic (1462–1510, hassensteini ág) korának legtanultabb férfija volt és sokat tett a cseh irodalom és művészet fölvirágoztatására. Iratainak egy részét Karel Alois Vinařický adta ki Prágában 1832. (V. ö. Cornowa, Der grosse Böhme Bohusl. L., Prága 1808).
Zdeněk Vojtěch Popel von Lobkowitz az Aranygyapjas rend lovagja, 1624-től örökletes birodalmi herceg;
Wenzel Eusebius Lobkowitz (1609. január 30. - 1677. április 22.) herceg, I. Lipót király minisztere, Zdenko herceg és Pernsteini Polyxena fia.
August Anton Joseph von Lobkowitz állíttatta helyre az 1768-ban leégett Lobkovicz-palotát;
Philipp Hyazinth Lobkowitz († 1734. december 21.) ismert zenekedvelő volt. Ő alkalmazta Christph Willibald Gluck apját, majd az 1734-ben Bécsbe érkező Gluckot is;
Johann Georg Christian von Lobkowitz (1686. augusztus 10. - Bécs, 1755. október 4.) herceg, előbbi öccse, osztrák tábornagy;
Franz Joseph Maximilian von Lobkowitz (Raudnitz an der Elbe, 1772. december 7. – Wittingau, 1816. december 15.) vezérőrnagy, mecénás. Részt vett a bécsi Gesellschaft der Musikfreunde és más zenei intézmények alapításában, támogatta Ludwig van Beethovent. Neki ajánlotta Joseph Haydn utolsó két, ún. Lobkovitz-kvartettjét (op. 77 Hob. III:81–82, 1799).^[2]
Anton Izidor Lobkowicz (Antonín Isidor Lobkowicz) (1729–1803), főkamarás;
Marie Ludmila Lobkovicz (Marie Ludmila Lobkovicová) született Marie Ludmila Černínová z Chudenic, előbbi felesége;
August Longin von Lobkowicz (1797. március 15. – Bécsben, 1842. március 17.) Raudnitz hercege, majd 1826-ban Galícia kormányzója, később udvari kancellár, és a pénzverés és bányászat igazgatója lett.
Georg Christian von Lobkowitz, (Jiří Kristián z Lobkovic; 1835. május 14. – 1908. december 22.) Raudnitz hercege, osztrák politikus.
Rudolf Ferdinand von Lobkowicz (született: Frischau (Morvaország), 1840. augusztus 16. - 1908. április 9.) herceg, osztrák tábornok és a IV. hadtest parancsnoka, Lobkowicz Lajos herceg fia.