Koldulás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Koldus a Váci utcán

A koldulás vagy kéregetés az a tevékenység, melynek során egy személy kisértékű adományokat (általában aprópénzt, ritkábban élelmiszert, cigarettát) kér idegen emberektől, saját társadalmi vagy egészségi helyzetére, esetleg vallására, világszemléletére hivatkozva. A koldusok általában forgalmas helyeken vagy tömegközlekedési eszközökön, esetenként imádkozva, énekelve, vagy valamilyen produkciót bemutatva próbálják adakozásra bírni az embereket. Törvényessége és társadalmi elfogadottsága országonként változik.

Történeti áttekintés[szerkesztés]

Thorma János: Alamizsna

A koldulás egyidős az emberi társadalom történelmével.[1][2] A testi vagy szellemi fogyatékosság, váratlan szerencsétlenség, idős kor miatt magát eltartani nem tudó, róluk gondoskodó családdal nem rendelkező személyek túlélése mindig is a szerveződött közösségek jóindulatától és alamizsnájától függött.

A nagyvárosok fejlődésével nemcsak a rokkant, hanem egyes munkaképes emberek is koldulni kényszerültek, mivel nem tudtak létfenntartást biztosító munkát szerezni maguknak. Ezzel párhuzamosan megjelentek a spekulánsok, akik a közösség irgalmával visszaélve kéregettek anélkül, hogy rászorultak volna. A késői középkortól kezdve rendeletek szabályozták a koldulást; több helyen csak a munkaképtelen helyi lakosoknak volt engedélyezve a kéregetés, a munkaképes szegényeket pedig dologházba utalták.[3]

Ugyancsak a középkorra tehető a katolikus koldulórendek kialakulása, akik Jézus tanítását követve lemondtak a tulajdonról és a világi javakról, és munkájukból meg adományokból tartották fenn magukat.[4] A kolduló szerzetesek más vallásokra is jellemzőek, ilyenek például a buddhista bhikkhuk vagy a hindu szannjászik.

A szolidaritás hiánya, szenvedélybetegségek, elmagányosodás miatt a modern korban mind több ember szorul a társadalom szélére és kényszerül koldulásra.[5] Ugyanakkor létrejöttek az elesetteket kihasználó, kizsákmányoló maffia-szerű szervezetek is.[1] A technológia fejlődésével az internetes koldulás fogalma is megjelent.[6]

Társadalmi elfogadottság[szerkesztés]

Az egyes közösségek különböző módokon viszonyultak a koldusokhoz és a kolduláshoz. Az ókori görögök szerint a koldusok isteni védelem alatt álltak.[5] A koldusokat és tárgyaikat (bot, ruházat) sok kultúrában misztikus tulajdonságokkal ruházták fel. Egyes hiedelmek szerint a koldusok a halottak képviselőjeként, helyettesítőjeként jelennek meg, és a nekik adott alamizsnából az eltávozott lelkek részesülnek.[7]

A legtöbb vallás a rászorulók támogatását az istenek által méltányolt, az üdvözülést elősegítő tevékenységnek tekinti. A Biblia szorgalmazza a szegények megsegítését, az iszlámban pedig az adakozás a hit egyik oszlopának számít, és a hithű muzulmánok kötelező módon kell gyakorolják.

Jogi megítélése[szerkesztés]

Magyarországon a szabálysértésekről szóló 2012. évi II. törvény 139. pontja értelmében:[8]

  • Aki gyermekkorú személy társaságában koldul, szabálysértést követ el.[9]
  • Aki közterületen vagy nyilvános helyen, olyan módon koldul, hogy a járókelőket, illetve a nyilvános helyen jelenlévőket pénz átadása céljából leszólítja, továbbá az is, aki házról házra, illetve lakásról lakásra járva kéreget, szabálysértést követ el.[10]
  • A szabálysértési hatóság, valamint a helyszíni bírságolásra jogosult szerv vagy személy haladéktalanul értesíti az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértés tényéről, az érintett gyermek és az elkövető adatairól a gyermek lakóhelye szerint illetékes gyermekjóléti szolgálatot.[11]
  • E szabálysértés miatt a közterület-felügyelő is szabhat ki helyszíni bírságot.[12]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b Bene Zoltán: A koldulás kultúrája. ÚjNautilus, 2015. augusztus 31. (Hozzáférés: 2017. április 4.)
  2. Szőke Mária Magdolna: Akik megérdemlik az emberséget. erdely.ma, 2013. április 11. (Hozzáférés: 2017. április 4.)
  3. Oross Jolán: Fejezetek a koldulás jogi szabályozásának történetéből. Esély, VII. évf. 5. sz. (1996) 89–103. o. ISSN
  4. Magyar katolikus lexikon VII. (Klacs–Lond). Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 2002.  
  5. ^ a b Magyar katolikus lexikon VII. (Klacs–Lond). Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 2002.  
  6. Egyre divatosabb az online kéregetés”, Index.hu, 2003. február 13. (Hozzáférés ideje: 2017. április 4.) 
  7. Koldus. Magyar Néprajzi Lexikon. (Hozzáférés: 2017. április 4.)
  8. 2012. évi II. törvény. Országos Rendőr-főkapitányság. (Hozzáférés: 2017. április 4.)
  9. 2012. évi II. törvény 185. § (1) bek.
  10. 2012. évi II. törvény 185. § (2) bek.
  11. 2012. évi II. törvény 185. § (3) bek.
  12. 2012. évi II. törvény 185. § (3) bek.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]