Ugrás a tartalomhoz

Kodály Filharmonikusok

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kodály Filharmonikusok
Információk
Alapítva1923
Műfaj
A Kodály Filharmonikusok weboldala
SablonWikidataSegítség

A Kodály Filharmonikusok (2011 előtt Debreceni Filharmonikus Zenekar) egy 1923 óta működő debreceni szimfonikus zenekar.

Története

[szerkesztés]

Alapítás és önállósodás

[szerkesztés]

Az együttest 1923-ban a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. hozta létre, ennek megfelelően a neve ekkor még Debreceni MÁV Filharmonikus Zenekar volt. Az amatőr együttes az első önálló koncertjét 1923. május 13-án adta. Ábrányi Emil vezetése alatt az együttes létszámban megnövekedett és komoly hazai sikereket ért el a fellépéseivel.[1]

A második világháború alatt, 1942 és 1944 között Csenki Imre volt, később a zenekar egy időre felfüggesztette a tevékenységét. Ezt a háború után az újjászervezés követte, új vezetője Pongrácz Zoltán lett. Munkája nyomán a zenekar fellépései megsokasodtak, évi 12 bérletes koncertet adtak. 1948-ban mutatták be első operájukat a Debreceni Operatársulatot megalapító Rubányi Vilmos ösztönzésére. Később, 1951-ben maga Rubányi vette át a karmesteri pálcát, majd egy évvel később a zenekar önálló szervezeti státuszt nyert. Az önálló együttes országszerte sok fellépésen vett részt az Országos Filharmónia szervezésében, illetve rendszeres közreműködői voltak a debreceni Csokonai Színház operaelőadásainak.

Válságban a zenekar

[szerkesztés]

Rubányi Vilmos 1954-es távozásakor megtört a zenekar fejlődése. Gazdasági okokból lecsökkentették a létszámot és gyakorlatilag megszűntek az önálló fellépéseik. A zenekar létszám-, kotta- és hangszerhiánnyal küzdött néhány éven át. Bár a megmaradt tagság elszántan tartotta a lelket a közösségben, a zenekar újbóli felvirágzására Rubányi visszatéréséig várni kellett.

Rubányi visszatérése

[szerkesztés]

1959-től Rubányi Debrecenbe visszatérve ismét fellendítette a zenekar működését, és ezzel az egész cívisváros zenei életét. Ekkoriban alapította Gulyás György a Kodály Leánykórust, mellyel sok közös fellépést tartottak, a nagyzenekari koncerteken kívül kamarazenei és ifjúsági koncertekre is sor került.

A 70-es évekre a zenekar már meghatározó tényezője volt a hazai zenei életnek. A MÁV által szervezett Gördülő Opera előadásainak a MÁV Szimfonikus Zenekar mellett gyakori fellépői voltak. A karmester később Szabó László[2] lett.

A rendszerváltás után

[szerkesztés]

A kilencvenes évektől kezdve a MÁV nem vállalta tovább a zenekar költségeit. Ekkor Debrecen városa az átvételéről döntött, az együttes pedig felvette a Debreceni Filharmonikus Zenekar nevet. A karmester 1989-től Karolos Trikolidis, 1992-től Kollár Imre volt, akinek a vezetése alatt készült el a zenekar első CD-je. Őt követte Kocsár Balázs, aki 2004 és 2011 között nagy sikerrel vezette a zenekart. 2005 óta a Debreceni Filharmonikus Zenekar és a Kodály Kórus közös szervezetként, összehangolt művészeti tevékenységet folytat, 2011-ben pedig a zenekar is felvette Kodály Zoltán nevét.

Napjainkban

[szerkesztés]

2011-ben a karmester és zenei vezető Somogyi-Tóth Dániel lett, aki zenekarból és a kórusból álló Kodály Filharmónia élén a szerkezeti változtatásokat elindította, ezzel komoly hatást gyakorolva Debrecen mai zenei életére.

Felvételei

[szerkesztés]

Díjai és elismerései

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Kodály Filharmónia Debrecen. www.kodalyfilharmonia.hu. [2016. február 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. március 5.)
  2. Muzsikalendárium. www.muzsikalendarium.hu. [2014. október 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. március 5.)
  3. Vármegyei Prima Díjak 2023. Primaprimissima.hu. (Hozzáférés: 2024. június 7.)