Filharmónia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Filharmónia
Egyéb nevek • Országos Filharmónia
• Nemzeti Filharmónia
• Filharmónia Budapest és Felső-Dunántúl Kht.
• Filharmónia Dél-Dunántúl Kht.
• Filharmónia Kelet-Magyarország Kht.
• Filharmónia Magyarország Koncert- és Rendezvényszervező Nonprofit Kft.
Alapítva 1952
Tevékenység hangversenyszervezés
fesztiválrendezés
Kulcsemberek Bozay Attila
Fehér János
Gonda Ferenc
Igric György
Lakatos Éva
Rátki András
Szamosi Szabolcs
Várnagy Attila
Működési régió Magyarország

A Filharmónia múltja több mint 60 évre nyúlik vissza, Magyarország legrégibb, mindmáig egyik legjelentősebb hangversenyszervező és fesztiválrendező szervezete.[1] Működése során többször átnevezték és átszervezték.

Alapítása[szerkesztés]

A Filharmónia a magán hangversenyrendező cégek felszámolása után, 1952-ben létrehozott állami vállalat volt. Az alapító kormányrendelet felhatalmazást adott az Országos Filharmóniának “egyes városokban helyi filharmóniák alakítására” is.[2] Az első képviseletek Miskolcon és Szegeden lettek létrehozva (Szegeden Lippóy Gyula lett a vezetője).[3] A Filharmónia megbízott pécsi vezetője 1952-től 1956-ig Antal György volt,[4] a pécsi kirendeltséget 1956-ban létesítették, első vezetője Várnagy Viktor volt.[5]

A Filharmónia az Állami Hangverseny- és Műsorigazgatóság irányításával működött. Kijelölt feladata a teljes hazai koncertélet szervezése az ifjúság iskolán kívüli zenei nevelése, a klasszikus zeneirodalom, valamint a magyar és kortárs szerzők műveinek magas szintű tolmácsolása illetve hazai és külföldi együttesek, szólisták, foglalkoztatása volt. Az 1950-es években üzemi, majd 1961-től ifjúsági koncertekkel igyekezett a közönség utánpótlását megteremteni.[6]

A Filharmónia állományába vette a hangszeres szólistákat, akik így biztos megélhetéshez és rendszeres fellépési lehetőséghez jutottak. Ugyancsak a vállalat alkalmazottai voltak a Magyar Állami Hangversenyzenekar (ÁHZ, a mai Nemzeti Filharmonikus Zenekar jogelődje) és – 1978-tól – a Liszt Ferenc Kamarazenekar tagjai. A zenekar mellett 1985-től énekkar is működött.[7]

A Filharmónia részben zenekarai ellátására, részben pedig az általa az egész országban rendezett hangversenyek kottaellátására megalapította a Kottatárat is. Mivel a kottatári állomány a hangversenyélethez igazodva bővült, így ez lett az ország egyetlen hangversenyéletre szakosodott kottatára.[6]

A Filharmónia tevékenységi körébe tartozott a hivatásos előadóművészek számára történő engedélykiadás illetve bizonyítványkiállítás is.[8] A Filharmónia által kiadott előadóművészi működési engedéllyel illetve előadóművészi végzettséget tanúsító bizonyítvánnyal rendelkező egyéni hivatásos művészek kedvezményes művésznyugdíjra jogosultak.[9]

1998. januárjában az Állami Hangversenyzenekarból, az énekkarból és a kottatárból megalakult[10] a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár.[6] Az új szervezet lett a Nemzeti Filharmónia jogutódja, ezzel együtt megörökölte elődje hetvenmillió forintos adósságát is.[7]

Decentralizációk sora[szerkesztés]

1990[szerkesztés]

Az intézmény élére 1990. július 16-án kinevezett Bozay Attila Országos Filharmóniáról Nemzeti Filharmóniára nevezte át a szervezetet. A névváltással részben a megújulást, egy új korszak kezdetét akarta hangsúlyozni, részben pedig a nemzeti zenei értékek védelmére kívánta a hangsúlyt helyezni.[11]

Az új vezető elsődleges célja az intézmény decentralizálása és demokratizálása volt, de nem olyan módon, hogy független vidéki filharmóniák legyenek. Technikailag nem tartotta kivitelezhetőnek több kisebb vidéki filharmónia létrehozását, mert a szakképzett és bizonyított budapesti szerkesztők, rendezők helyett új vidéki kollégákat felkutatni eleve reménytelennek ítélte.[11]

1998[szerkesztés]

A korábbi Filharmónia koncert- és fesztiválszervező tevékenységét 1998-ban a Művelődési és Közoktatási Minisztérium a kulturális élet decentralizációja jegyében területi alapon három önálló közhasznú társaságra bontotta:[12]

Az 1952 óta számos átnevezésen és átszervezésen átesett Országos Filharmónia jogutódja az 1998. januárjában megalakult[10] Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár lett.[6][7]

2013[szerkesztés]

A három területi Filharmónia 2013. júniusától újra összevonásra került, az intézmény neve Filharmónia Magyarország Koncert- és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. (alapítópapírjaiban nyelvtanilag hibásan Filharmónia Magyarország Koncert és Rendezvényszervező Nonprofit Kft.)[26] lett. Az új cég vezetésével a Filharmónia Dél-Dunántúl korábbi ügyvezetőjét, Szamosi Szabolcsot bízták meg.[23]

A decentralizáció szellemében az összevont szervezet központja Pécsre került, a Zsolnay Kulturális Negyedbe. A korábbi területi irodák regionális irodaként működnek tovább.[23]

Szakma és politika[szerkesztés]

A Filharmóniát alapítása óta felfokozott politikai érdeklődés veszi körül.

A második világháborút követően a zenei élet hivatalos kereteit az 1949-ben létrehozott Magyar Zeneművészek Szövetsége szabta meg.[27] Az államosítás idején a magán hangversenyrendező cégek felszámolása kapcsán a Vallás- és közoktatásügyi miniszter 1949. július 1-i 296/40 számú rendeletével megalapította a Muzsika Hangversenyrendező Nemzeti Vállalatot,[28] melynek utódjaként – szintén állami vállalatként – jött létre három évvel később a Filharmónia intézménye.[3]

1952-ben "a hangversenyrendezés állami szervezetének kialakítása" részeként mint “központi irányító szerv” szovjet mintára[7] rendelte el a népművelési miniszter az 1002/1952. (I.19.) MT határozattal az Országos Filharmónia létesítését.[2]

A rendszerváltás idején 1990-ben az Antall-kormány már a beiktatását követő száz napos programja 8. hetén (július 11–17.) leváltotta a korábbi igazgatót, Rátki Andrást, és helyette Bozay Attilát nevezte ki.[29]

A különböző rendszerek közös jellemzője volt, hogy a kulturális szervező cégek politikai játszóterei voltak a hatalomnak.[30] Még az 1998-as decentralizációt követően sem volt példa nélküli, hogy a Művelődési és Közoktatási Minisztérium közvetlenül is beleszóljon az újonnan létrejött közhasznú társaságok szakmai, szervezési tevékenységébe.[12]

A Filharmónia történelmében a vezetők kinevezése rendszeresen politikai viharokat kavart, a kinevezett vezetők alkalmasságát, politikai függetlenségét gyakran megkérdőjelezték.[5][11][12]

A szervezetet mai napig állami kézben tartották, tulajdonosi jogait a kormány az Emberi Erőforrások Minisztériumán keresztül gyakorolja.[26]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Petrányi Judit: Egyéves a Filharmónia Magyarország. Muzsika, 2014. november. (Hozzáférés: 2016. június 11.)
  2. ^ a b Minisztertanácsi jegyzőkönyvek napirendi jegyzékei 1950.február 25. - 1952. augusztus 14. (.pdf). Magyar Országos Levéltár, 2006. (Hozzáférés: 2016. június 11.)
  3. ^ a b Szeged története. Csongrád Megyei Levéltár, 2010. (Hozzáférés: 2016. június 11.)
  4. Kovács Attila: Tudósok a Tudásközpontban. Pécsi Szemle, 2008. (Hozzáférés: 2018. január 19.)
  5. ^ a b c Albert Mária: Dicső múlt, küzdelmes jelen - A Filharmónia ötven éve. Muzsika, 2002. szeptember. (Hozzáférés: 2016. június 11.)
  6. ^ a b c d Kottatár. filharmonikusok.hu. (Hozzáférés: 2016. június 11.)
  7. ^ a b c d Petrányi Judit: Lesz-e lagzi jövő szombaton is? NFZ 90. Muzsika, 2013. június. (Hozzáférés: 2016. június 11.)
  8. A kultúraközvetítés intézményrendszere. eduline.hu. (Hozzáférés: 2016. június 11.)
  9. Különleges nyugdíjjogosultságok. egalitas.hu, 2009. (Hozzáférés: 2016. június 11.)
  10. ^ a b MNFZ alapító okirat (.pdf). Nemzeti Erőforrás Minisztérium, 2010. július 15. (Hozzáférés: 2016. június 11.)
  11. ^ a b c Bozay Attila - Az átalakítás embere voltam. Új Magyarország, 1993. február 26. (Hozzáférés: 2016. június 11.)
  12. ^ a b c Devich Márton: Kihívás, hogy bebizonyítsam: életben maradunk – Igric György igazgató a budapesti Filharmónia Közhasznú Társaságról. Muzsika, 1998. január. (Hozzáférés: 2016. június 11.)
  13. Mikes Éva: A béka még mindig él – Igric György a Filharmónia Budapest Kft.-ről. Muzsika, 2013. február. (Hozzáférés: 2016. június 11.)
  14. Átadták az Artisjus Zenei Alapítvány díjait. Origo, 1999. december 17. (Hozzáférés: 2016. október 11.)
  15. Artisjus díjak - 2006. Hangszer és Zene, 2006. december 22. [2016. október 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. október 11.)
  16. Átadták az 2009 évi Artisjus díjakat. Zeneakadémia, 2010. január 4. (Hozzáférés: 2016. október 11.)
  17. Artisjus: Fülei Balázs, Kertesi Ingrid, Krulik Eszter, Perényi Eszter. Fidelio, 2011. december 9. (Hozzáférés: 2016. október 11.)
  18. Hiller István: Minden március 15-e az emlékezés lehetősége. Nemzeti Erőforrás Minisztérium, 2008. március 14. (Hozzáférés: 2016. június 11.)
  19. Francia kitüntetés magyar kulturális szakembereknek. hír6.hu, 2008. június 13. (Hozzáférés: 2016. október 11.)
  20. Állami és művészeti díjakat adtak át március 15-e alkalmából. Nemzeti erőforrás Minisztérium, 2010. március 14. (Hozzáférés: 2016. október 11.)
  21. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium kitüntetései a nemzeti ünnepen. kultura.hu, 2010. október 23. [2010. október 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 23.)
  22. Pro Civitate díj. pecs.hu, 2010. (Hozzáférés: 2016. június 11.)
  23. ^ a b c Újra országos a Filharmónia. fidelio.hu, 2013. június 3. (Hozzáférés: 2016. június 11.)
  24. Állami kitüntetéseket adott át Balog Zoltán. kormany.hu, 2015. március 13. (Hozzáférés: 2016. június 11.)
  25. ÉM-interjú Gonda Ferenccel, a Filharmónia Kft. igazgatójával. Észak-Magyarország, 2010. május 19. (Hozzáférés: 2016. június 11.)
  26. ^ a b FM alapító okirat (.pdf). kormany.hu, 2015. május 21. (Hozzáférés: 2016. június 11.)
  27. Kultúra, művelődés 1944-1956. Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítvány, 2000. (Hozzáférés: 2016. június 11.)
  28. Minisztertanácsi jegyzőkönyvek napirendi jegyzékei 1947. június 1. – 1950.február 25.. Magyar Országos Levéltár, 2004. (Hozzáférés: 2016. június 11.)
  29. Mink András: Az Antall-kormány száz napja. Beszélő, 1994. (Hozzáférés: 2016. június 11.)
  30. Csatári Bence: A Kádár-rendszer könnyűzenei politikája (.pdf). ELTE-BTK, 2007. (Hozzáférés: 2016. június 11.)