Klein Miksa (szobrász)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Klein Miksa
Született

Gönc
Elhunyt1908. szeptember 6. (61 évesen)[1][2][3][4][5]
Állampolgárságanémet
HázastársaEva Dohm
Foglalkozása
IskoláiBerliner Akademie der Künste (1874–)
A Wikimédia Commons tartalmaz Klein Miksa témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Klein Miksa [Német szobrászként neve: Max Klein] (Gönc, 1847. január 27.[8] – Berlin, 1908. szeptember 6.) szobrász, éremművész.[9]

Életútja[szerkesztés]

Apja az Abaúj vármegyei Göncön népiskolai tanító volt, de korán elhunyt, s ekkor Miksa még 12 éves volt. A félárvát, hogy mihamarabb kereső foglalkozása legyen, előbb egy fűszerkereskedésbe adták Kassára, majd egy miskolci órásmesterhez került tanulónak. Itt dolgozott öt évig. Az órás szakmát oly kitűnően elsajátította, hogy búcsúzóul mestere kijelentette: „S ha mint szobrász király is leend magából, mint órás pápa lenne!”[10] Megtakarított pénzén, sok nélkülözés után Pesten Szandház Ferenc és testvére, Szandház Károly épületszobrászok közös vállalkozásában[11] állt alkalmazásba, részint Szandház Károly tanítványaként, és elsajátította a szobrászati technikát, majd 1865-től a Berlini Porosz Művészeti Akadémián kezdte meg tanulmányait, de megélhetési gondjai miatt előbb Drezdába (más forrás szerint Boroszlóba), s innen Bécsbe távozott. Később rövid ideig Münchenben élt (ruhabábok faragásával tartotta fenn magát), és 1869-ben Rómába is eljutott, ahol (későbbi visszaemlékezése szerint) három hónapot töltött el, csatlakozott a Német Művészek Szövetségéhez, amelynek 1870-ig volt tagja. Majd budapesti rövid tartózkodás után 1874-ben tért vissza Berlinbe, ahol rövid ideig a Berlini Művészeti Akadémián, Carl Steffeck festő műtermében dolgozott. Később délelőttönként építőmesterek megrendeléseire készített munkákat, délután a maga művészetének élt.[12] 1877-ben állított ki először egy szökőkúthoz készült gipszszobrot a berlini akadémia az évi képzőművészeti kiállításán, de átütő sikert 1878-ban (másutt 1879-ben) ért el, mindvégig talán legjellemzőbb munkájával, az oroszlánnal élet-halálharcot vívó erőteljes Germán rabszolgával, amely egy csapásra híressé tette. Ettől kezdve elismert és keresett szobrásszá vált a német művészvilágban.

1886-ban vette fel a német állampolgárságot, hogy pályázatokban és megbízásokban részt vehessen. Ugyanebben az évben vette feleségül Dohm Évát, a „Kladderadatsch” szatirikus-politikus magazin főszerkesztőjének, Ernst Dohmnak(wd) és Hedwig Dohm(wd) írónőnek a legfiatalabb lányát. Berlin villanegyedében, Grunewaldban épített magának fényűző házat. Egyetlen gyermeke, az 1886-ban született Mira leánya 1909 és 1923 között Kurt Koffka pszichológus felesége volt.

1901-ben Max Klein porosz címzetes professzori kinevezést kapott.

Amint a Magyar zsidó lexikon szócikkében Fónagy Béla (1875–) fogalmaz: „Élete úgyszólván teljesen külföldön, főleg Berlinben és így a magyar szobrászatra befolyás nélkül folyt le”.[13]

1900-ban a Képzőművészeti Társulat „vendégjogon” helyet adott 17 szobrának a Műcsarnok tavaszi kiállításán, melyek a szoborcsarnokot csaknem teljesen betöltötték, de mint a „berlini új-barokk szobrászat neves képviselőjét”,[14] nem fogadták osztatlan lelkesedéssel, pedig a kiállítás előtt nála járó újságírónak kifejtette, hogy szívesen hazatelepülne: „Egész életemben az volt leghőbb vágyam, hogy Budapesten lakhassam. Mennyivel szívesebben csináltam volna Petőfi és Kossuth-szobrokat, mint ezeket a Bismarckokat és Vilmosokat... Vén se vagyok még, bár ősz a hajam és talán meghallgatja a Mindenható imáimat, hogy főművem Budapesten álljon ...”[15]

Művei között kiemelkedik a Hágár és Izmáel című alkotása. Monumentális szobrai: I. Vilmos császár lovasszobra; Bismarck szobra Grunewaldban; Edwin Freiherr von Manteuffel tábornok és August von Werder tábornok szobrai a berlini Zeughausban. A berlini Bismarck szoborpályázaton Reinhold Begas mellett, aki a kivitelt kapta, második díjat nyert. 1899-ben készítette el Loreley című márványszobrát. Az 1900. évi berlini művészeti kiállításon szerepelt nagy méretű, a megvakult és leláncolt Sámsont ábrázoló szobra. Köztéri utolsó művét, a Theodor Fontane író tiszteletére elkezdett emlékművét halála után Fritz Schaper fejezte be, és leleplezésére két évvel később került sor a berlini állatkert szélén.[16]

Igen keresett arcképszobrász is volt. Leghíresebb arcképszobrai: Hermann Ludwig von Helmholtz; Popper Dávid csellóművész; Friedrich Nietzsche, Theodor Fontane író, Fritz Mauthner(wd) filozófus, James Israel(wd) orvos, Stefan George költő stb.

„Műhelyéből egész sor szobor és dombormű került a porosz főváros tereire, hídjaira, palotahomlokzataira. S a szalonokba is, mert Kleint mint képmásszobrászt is becsülték” — írta róla szóló nekrológjában Lyka Károly.

Mint éremművész portrékat és medálokat készített Friedrich Haase színészről,[17] Hindenburgról, August von Mackensenről. Arthur Hartmann (1881–1956) magyar szülőktől származó, amerikai hegedűművészről készült, 40 cm átmérőjű medál formájú gipsz-szobrát őrzi a Metropolitan Művészeti Múzeum.

Képgaléria[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. május 12.)
  2. ↑ a b Benezit Dictionary of Artists (angol nyelven). Oxford University Press, 2006. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. ↑ a b RKDartists (holland nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. ↑ a b Brockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. ↑ a b Klein, Max, Max Klein
  6. ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 31.)
  7. ↑ Union List of Artist Names (angol nyelven), 2010. november 5. (Hozzáférés: 2021. május 21.)
  8. ↑ Lásd egyes lexikonokban: születési napja január 7.
  9. ↑ Éremművészeti tevékenységet is feltártak róla, de Leonard Forrer 1923-ban megjelent korábbi sorozatát kiegészítő, numizmatikusokról szóló kötete „kortársként” említi, és neki tulajdonít I. világháborús érmeket is. Leonard Forrer: Biographical Dictionary of Medallists, vol. 7. London, 1923. [Supplement, A-L. 508. oldal
  10. ↑ Sólyom Gyula, i. m. 161. oldal
  11. ↑ Déry Attila: Szobrászok. A Szandház műhely és köre. Szandház Károly és Szandház Ferenc. In. Déry Attila: Budapest eklektikus épületszobrászata (Művészettörténet - műemlékvédelem 1.) Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1991, 104–119. oldalak
  12. ↑ Műcsarnok, 1900. április 8. (3. évfolyam, 13. szám), 162. oldal
  13. ↑ Magyar Zsidó Lexikon, 495. oldal
  14. ↑ Másutt a berlini Reinhold Begas-iskola követőjeként említik
  15. ↑ Művészet (Szerk. Lyka Károly), 8. évfolyam (Budapest, 1909) 1. szám, 26. oldal
  16. ↑ Később a környezeti károsodás miatt az eredeti márványszobrot bementették a brandenburgi Märkisches Museum nagy aulájába. Itt másolata látható.
  17. ↑ www.numisbids.com (német nyelven). [2020. november 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. november 1.)

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Max Klein (Bildhauer) című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János.
  • Művészeti lexikon. Fel. szerk. Lajta Edit. Bp., Akadémiai Kiadó, 1965-1968.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Klein_Miksa_(szobrász)&oldid=26527260”