Kasmíri légykapó
| Kasmíri légykapó | ||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||
| Sebezhető | ||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||
| Ficedula subrubra (Hartert & Steinbacher, 1934) | ||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||
A Wikifajok tartalmaz Kasmíri légykapó témájú rendszertani információt.
A Wikimédia Commons tartalmaz Kasmíri légykapó témájú kategóriát.
|
A kasmíri légykapó (Ficedula subrubra) a madarak (Aves) osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe, ezen belül a légykapófélék (Muscicapidae) családjába tartozó faj.[1][2]
Rendszerezése
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A fajt Ernst Hartert és Friedrich Steinbacher írták le 1934-ben, a Muscicapa nembe Muscicapa parva subrubra néven.[3]
Ez a madárfaj, egyike azoknak, melyeknek az adatait Richard Meinertzhagen, brit ezredes és ornitológus meghamisította, de Pamela Cecile Rasmussen, amerikai ornitológusnő és kutatótársa Prys-Jones helyreállítottak.[4]
Előfordulása
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Pakisztánban és Kasmírban költ, telelni az indiai Nyugati-Ghátok, Bhután, Nepál és Srí Lanka területére vonul. Természetes élőhelyei a mérsékelt övi erdők, szubtrópusi vagy trópusi síkvidéki esőerdők, valamint ültetvények és vidéki kertek.[5]
Megjelenése
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Testhossza 13 centiméter, testtömege 9-12 gramm.[6] Testalkata nagyon hasonlít a nála valamivel kisebb kis légykapóéra. A hím háti része szürkésbarna színű; torka, begye és testének oldalai narancssárgás-vörösek. A torkot és a begyet fekete sáv határolja. A tojónak és az első teles madárnak barna a háta, míg a hímnél élénk elülső rész, náluk csak rózsaszínes árnyalatú.
Életmódja
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Kertekben, teaültetvényeken, erdőszéleken és ritkás erdőkben telel át; általában 750 méteres tengerszint fölötti magasságban. Szeptemberben hagyja el a költőterületét, és Srí Lankára, körülbelül októberben érkezik meg. Késő márciusban újra útra indul, de most már fordított irányba. A szigetországban, főleg a Nuwara Eliya nevű város Victoria Parkjában figyelhető meg.
Az éneke rövid, dallamos szvít-ít szvít-ít-dih, míg vészkiáltása éles csáák.
Szaporodása
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A sűrű aljnövényzetű, lombhullató erdőkben költ. Fészkét faodvakba készíti. A tojó 3-5 tojást tojik, melyeket ő maga költ ki.
Természetvédelmi helyzete
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Az elterjedési területe kicsi és erősen széttagolt, egyedszáma 1500-7000 példány közötti és csökken. A Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján sebezhető fajként szerepel.[5] Az élőhelyének elvesztése az erdőirtás és a mezőgazdaság veszélyezteti.
Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- ↑ "A Jboyd.net rendszerbesorolása". Hozzáférés: 2022. november 3.
- ↑ "A taxon adatlapja az ITIS adatbázisában". Integrated Taxonomic Information System. Hozzáférés: 2022. november 3.
- ↑ "Avibase". Hozzáférés: 2022. november 3.
- ↑ Rasmussen, Pamela C (május–június 2005). "On producing Birds of South Asia" (PDF). Indian Birds. 1 (3): 50–56. 2011. július 21. dátummal az eredeti (PDF) címről archiválva. Hozzáférés: 2010. április 24.
- 1 2 "A faj adatlapja a BirdLife International oldalán". Hozzáférés: 2022. november 4.
- ↑ "Oiseaux.net". Hozzáférés: 2022. november 3.
Fordítás
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Kashmir flycatcher című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
További információk
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Képek az interneten a fajról
- Xeno-canto.org - a faj hangja és elterjedési térképe
- Birds of India by Grimmett, Inskipp and Inskipp, ISBN 0-691-04910-6
- Die Vogel der palaarktischen Fauna. 3: 233.
