Jules Barthélemy-Saint-Hilaire

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Jules Barthélemy-Saint-Hilaire
Jules Barthélemy-Saint-Hilaire.jpg
Született 1805. augusztus 19.[1][2][3][4][5][6]
Párizs
Elhunyt 1895. november 24. (90 évesen)[1][2][3][4][5][6]
Párizs
Állampolgársága francia
SzüleiI. Napóleon
Foglalkozása
Tisztség
  • a szenátus örökös tagja
  • francia nemzetgyűlés tagja
  • Harmadik Francia Köztársaság szenátusának tagja
  • administrator (1848–1852, Collège de France)
  • Secretary general of the Presidency of the Republic (1871–1873)
Iskolái Lycée Louis-le-Grand
Sírhely Père-Lachaise temető (4)
A Wikimédia Commons tartalmaz Jules Barthélemy-Saint-Hilaire témájú médiaállományokat.

Jules Barthélemy-Saint-Hilaire (Párizs, 1805. augusztus 19. – Párizs, 1895. november 24.) francia filozófus, újságíró és politikus. Napóleon állítólagos törvénytelen fia.

Életútja[szerkesztés]

Tanulmányait elvégezvén, pénzügyminiszteri tisztviselő lett, de hírlapírással is foglalkozott. 1827–30-ban a Globe és a National munkatársa volt. Mint hírlapíró a Thiers, Mignet, Rémusat és mások által az 1830. évi királyi rendeletek ellen kiadott tiltakozást szintén aláírta. 1833 végén lemondott a politikai írói pályáról és a tudományos irodalomnak szentelte idejét. Arisztotelész műveinek fordítása révén a Collège de France-on a görög és római bölcsészet tanára lett, 1839-ben pedig az Társadalomtudományi Akadémia választotta tagjának. Az 1840-es minisztériumban négy hónapon át a közoktatásügy államtitkára volt. 1848-ban a Seine-et-Oise megye az alkotmányozó és törvényhozó nemzetgyűlés tagjává választotta, ahol a mérsékeltek pártjához csatlakozott. Az 1851. évi államcsíny után a Mazas börtönbe zárták, 1852-ben pedig megfosztották tanszékétől, mert III. Napóleonnak nem akarta letenni a hűségesküt. 1855–58-ban Ferdinand de Lesseps-szel a Szuezi-csatorna megteremtése érdekében buzgólkodott. 1867-ben a Sorbonne könyvtárának őre lett. 1871–73-ban pedig hivatalfőnök és Thiers köztársasági elnök vezértitkára volt. Mint a versailles-i nemzetgyűlés tagja a balközéphez tartozott. 1876-ban a szenátus örökös tagjának választották. 1880. szeptember 30-tól átvette a Ferry kormányában a külügyi tárcát, melytől azonban már a következő év novemberében megvált. Mint tudós nagy érdemeket szerzett a görög és az ind bölcsészet és a szanszkrit nyelvtudomány terén.

Sok értekezést írt a Journal des savants-ba.[7]

Főbb művei[szerkesztés]

  • De la logique d'Aristote (1839, 2 kötet)
  • De l'école d'Alexandrie (1845)
  • Sur les Védas (1854)
  • Du Bouddhisme (1855)
  • Le Bouddha el sa religion (3 kiad. 1866)
  • Mahomet et le Coran (1865)
  • Philosophie des deux Ampère (2. kiad. 1869)
  • A la démocratie française (1874)
  • De la métaphysique sa nature et ses droits (1879)

Magyar nyelvű fordítások[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. május 5.)
  2. a b http://www.senat.fr/senateur-3eme-republique/barthelemy_saint_hilaire_jules1432r3.html
  3. a b BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  4. a b Sycomore (francia nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. a b Find A Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. a b Indiana Philosophy Ontology Project. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  7. (Grande Encyclopédie V. 528.)

Forrás[szerkesztés]