Joannovics György

Joannovics György
Született	1821. november 24. Temesvár
Elhunyt	1909. január 10. (87 évesen) Budapest
Állampolgársága	osztrák magyar
Foglalkozása	újságíró politikus nyelvész ügyvéd
Tisztsége	magyar országgyűlési követ (1847. november 12. – 1848. április 11.) magyarországi parlamenti képviselő (1865. december 14. – 1867. június 25.) államtitkár (1867–1873, Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium) magyarországi parlamenti képviselő (1867. szeptember 30. – 1875. május 24.) magyarországi parlamenti képviselő (1875. november 16. – 1881. június 1.)
Iskolái	Eötvös Loránd Tudományegyetem Pozsonyi Királyi Jogakadémia
Sírhelye	Fiumei úti sírkert
Sablon Wikidata Segítség

Joannovics György (Gheorghe/George Ioanovici, Temesvár, 1821. november 24. – Budapest, 1909. január 10.) magyarországi román nemzetiségű politikus, nyelvész, újságíró, a Magyar Tudományos Akadémia levelező (1867), majd tiszteleti (1881) tagja.

Életútja

Macedóniából bevándorolt román családból származott, apja vette fel a Joannovics/Ioanovici családnevet. Középiskolai tanulmányait a Temesvári Katolikus Főgimnáziumban végezte, majd a Pesti Királyi Tudományegyetemen bölcseletet, a Pozsonyi Királyi Jogakadémián pedig jogot tanult. Ügyvédi oklevelét 1842-ben szerezte meg. Ugyanebben az évben csatlakozott a reformellenzékhez, és tevékenyen részt vett szűkebb pátriája, Temes és Krassó vármegyék, valamint Temesvár közéletében. Az 1847–1848. évi pozsonyi országgyűlésen Temesvár követeként vett részt. Csatlakozott az Ellenzéki Körhöz, és a Kossuth Lajos szerkesztette Pesti Hírlap munkatársaként is dolgozott. 1849-ben Krassó vármegye másodalispáni hivatalát viselte, s minthogy e tisztség viselőjeként is támogatta a magyar függetlenségi törekvéseket, a világosi fegyverletételt követően, 1849 augusztusában elmenekült az országból. Egy évig törökországi emigrációban élt, de végül 1850-ben hazatért. 1851–1852-ben részt vett a Makk József vezette Habsburg-ellenes szervezkedésben, amelynek bukása után tizenkét év várfogságra ítélték. 1854 és 1857 között a pesti, bécsújhelyi és olmützi börtönökben raboskodott, az 1857. évi általános amnesztiával azonban ő is visszanyerte szabadságát.

Az Anton von Schmerling nevével fémjelzett, 1861 és 1867 közötti neoabszolutisztikus kormányzati időszak beköszöntével felhagyott a közvetlen politizálással, és nyelvészeti kutatásokkal, valamint újságírással foglalkozott mint a Magyarország, az Ország, és a Pesti Napló című lapok munkatársa. Tárcáiban az 1848-as alkotmányt védelmezte, valamint a horvát-szlavón–magyar egység eszméjét hirdette.

Az 1860-as évek közepén újra belevetette magát a politikai küzdelmekbe. 1865-től 1881-ig a bogsáni választókerület országgyűlési képviselője volt. A kormányon lévő Deák-pártot képviselte, az 1875. évi pártegyesítést követően pedig a Szabadelvű Párt tagja lett, végül rövid pártonkívüli időszakot követően, 1878-tól az Egyesült Ellenzékhez tartozott. Többnyire kisebbségpolitikai kérdésekben hallatta hangját, illetve 1878-as nagy hatású felszólalásaiban tiltakozott Bosznia okkupációja ellen is. 1865-től 1867-ig a képviselőház jegyzője, 1867-től 1871-ig az Eötvös József vezette vallás- és közoktatásügyi minisztérium államtitkára volt. Államtitkárként legfontosabb feladata a görögkeleti szerb és román egyházi önkormányzat törvényi rendezésének előkészítése volt, ezen minőségében részt vett a nagyszebeni érseki zsinaton is. 1881 után visszavonult a politikától.

Munkássága

Politikai tevékenysége mellett nyelvészi munkássága is jelentős, különösen a magyar nyelv alaktani és mondattani kérdései foglalkoztatták (pl. az ikes igék, a -nak/-nek rag és a fosztóképző). Miután 1867-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották, székfoglaló előadását is e témakörben, Némely újabb szó alkotásáról címmel tartotta meg (1869). A magyar hangsúllyal és szórenddel kapcsolatos kérdések is élénken foglalkoztatták. Ez utóbbiról tanúskodik például az MTA 1881-es tiszteleti tagjává választását követő, 1886-os székfoglaló előadása is (Szórendi tanulmányok). Nyelvművelőként, a Magyar Nyelvőr szerzői körének aktív tagjaként az ortológia híve volt. Két nagyobb lélegzetű munkájában (Értsük meg egymást, Végtelen kérdés) Ballagi Mórral szemben azt hangsúlyozta, hogy a 19. század végére a nyelvújítás véget ért, már nincsenek különösebb ellentétek a neológia és az ortológia hívei közt. Közreműködött a jogi szakszótár szerkesztőbizottsági munkálataiban is.

Szabadkőműves pályafutása

A kiegyezés után újjáalakult hazai szabadkőműves-mozgalomban a kezdetektől részt vett, az elsőként megalakult Corvin Mátyás páholyba vették fel. Még ez év végére eljutott a mester fokozatig, rövidesen végigjárta a skót rítus fokozatait is, és megválasztották a 33-as Nagytanács elnökévé. Ezután átlépett a Humboldt páholyba; az Eötvös, a Könyves Kálmán, valamint a Libertas páholy tiszteletbeli tagja is volt. 1871. november 26-ától a két nagypáholy egyesüléséig (1886) a Magyarországi Nagy Oriens, majd 1897–1909 között a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy nagymestere volt.

Társasági tagságai és elismerései

1867-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1881-ben tiszteleti tagjává választották, 1883 és 1895 között az MTA Nyelvtudományi Bizottságának elnöki tisztét is ellátta. 1867-től a Kisfaludy Társaság tagja. Mivel kiemelten fontosnak tartotta a tudomány-népszerűsítést és a nők művelését, kezdeményezője és első elnöke volt az 1894-ben alapított Szabad Líceum Egyesületnek, a mai Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) elődjének.

Főbb művei

• Néhány újabb szó alkotásáról. Nyelvtudományi Közlemények,VII. évf. 3. sz. (1869) 321–332.
• Adalékok a magyar szóalkotás kérdéséhez. Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből, II. köt. 3. sz. Pest: Eggenberger.1870.
• Az ik-es igékről. Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből, VI. köt. 10. sz. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó. 1877.
• Értsük meg egymást: Az orthologia s neologia ügyében. Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből, X. köt. 4. sz. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó. 1882.
• Szórendi tanulmányok I–II. Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből, XIII. kötet 10. sz., XIV. köt. 2. sz. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia. 1887 I. II.

Források

• Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái V. (Iczés–Kempner). Budapest: Hornyánszky. 1897.  
• Joannovics György. Szabadkőműves Wiki. (Hozzáférés: 2025. március 8.)
• Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967. 814. o.  
• Magyar katolikus lexikon
• Magyar nagylexikon X. (Ir–Kip). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2000. 293. o. ISBN 963-9257-02-8  
• Új magyar életrajzi lexikon III. (H–K). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 597. o. ISBN 963-547-414-8  
• Rokolya Gábor: Emlékezés Joannovics Györgyre (1821–1909), a Magyar Tudományos Akadémia levelező és tiszteleti tagjára (Hozzáférés: 2025. március 8.)

További irodalom

• Balassa József: Joannovics György. Magyar Nyelvőr, XXXVIII. évf. évf. 4. sz. sz. (1909) 145–147. o.
• Gheorghe Ioanovici (1821–1909). In Maria Berényi: Familii şi personalităţi macedoromâne din Pesta (Secolele XVIII–XIX). Giula: Institutul de Cercetări al Românilor din Ungaria. 2017. 533–560. o. ISBN 978-615-5369-13-1  
• Ionel Cionchin: Gheorghe Ioanovici de Duleu şi Valea Mare. Orizonturi culturale italo-romane, XII. évf. évf. 10. sz. sz. (2022)