Jánossy Andor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jánossy Andor
Született 1908. augusztus 20.
Szombathely
Elhunyt 1975. május 4. (66 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása agrármérnök,
agrobotanikus,
egyetemi oktató

Jánossy Andor (Szombathely, 1908. augusztus 20.Budapest, 1975. május 4.) agrármérnök, agrobotanikus, a mezőgazdasági tudomány kandidátusa (1956) és doktora (1965), a Magyar Tudományos Akadémia levelező (1970) tagja. 1944-től haláláig több agrobotanikai intézet és kutatóközpont vezetője volt, életművével jelentősen hozzájárult a korszerű magyar növényfajta-kísérletezés és növénynemesítés módszertanának és szervezeti kereteinek kialakításához.

Életútja[szerkesztés]

Középiskoláit szülővárosban végezte el, majd 1926-ban beiratkozott a budapesti József Műegyetem közgazdaság-tudományi karára, ahol 1930-ban szerezte meg mezőgazdasági mérnöki, 1933-ban pedig doktori oklevelét. 1931–1933-ban a nyírbátori Mándy-uradalom alkalmazásában állt mint segédtiszt, majd 1933 és 1937 között a mezőhegyesi állami birtokon gyakornoki beosztásban foglalkozott növénytermesztéssel és -nemesítéssel. 1937–1938-ban rövid ideig a Borsod vármegyei gazdasági felügyelőség segédfelügyelője volt. 1938-tól az Országos Növénytermelési Hivatal munkatársa, növény- és vetőmag-termesztési felügyelője volt, 1944 és 1949 között az intézmény vezetőjeként irányította a felügyeleti és kutatómunkát. 1949-ben hivatalát integrálták a Központi Növénytermesztési és Növénynemesítési Kutatóintézetbe, majd 1951-ben a földművelésügyi minisztérium Mezőgazdasági Kísérletügyi Központjába, Jánossy 1949-től 1951-ig az új szervezeti keretekben vezette a fajtaelismerési osztály munkáját.

1952-ben a Vetőmagvizsgáló Intézet igazgatójává nevezték ki, 1954-től pedig az Országos Növényfajta-kísérleti Intézet munkáját irányította igazgatóként egészen 1959-ig. Ezzel párhuzamosan 1955–1957 között miniszteriális beosztást is ellátott mint a földművelésügyi minisztérium kísérletügyi főigazgatója. 1959-től haláláig az általa szervezett tápiószelei Országos Agrobotanikai Intézet igazgatója volt, ezzel párhuzamosan 1965-től a Debreceni Agrártudományi Főiskolán oktatott címzetes egyetemi tanárként.

Munkássága[szerkesztés]

Az Országos Növénytermelési Hivatal felügyelőjeként – Fleischmann Rudolf irányítása mellett – szervezte meg a bánkúti, lovászpatonai és hatvani növénynemesítő telepek elitvetőmag-szaporítási tevékenységét, a második világháború után pedig az államosított fajtakísérleti telepeken újraindította a minőségi vetőmagok termesztését. Szervezőmunkájának köszönhetően jöhetett létre 1959-ben a tápiószelei Országos Agrobotanikai Intézet, és idővel ennek táplánszentkereszti, lókúti és nagykállói kísérleti állomásai. Irányításával gyűjtötték össze a pillangós takarmánynövények (lóhere, vöröshere, bíborhere, lucerna) és a kukorica még fellelhető magyarországi tájfajtáit, amelyek szaporítási lehetőségeit és eredményességét vizsgálta. E tájfajtákból és az általa nemesített fajtákból megvetette egy kultúrnövénygénbank alapjait, külföldi tudományos kapcsolatai segítségével pedig létrehozta az Index Seminum magkatalógust, amivel jelentősen hozzájárult a biotechnológiai kutatások és a növénynemesítési eljárások továbbfejlesztéséhez.

A genetika korszerű módszereinek alkalmazásával több, jó terméshozamot produkáló takarmánynövényfajtát nemesített, egyebek mellett a Táplánszentkereszti vörösherét (Deutsch Miklóssal), a Tápiószelei 1 és 2 lucernát, a Kemenesaljai bíborherét, a Hungaropoly és a Tapiopoly (tetraploid) vörösherét, valamint a Tápláni tavaszi árpát. Szorgalmazta az ellenálló, fizikai és kémiai behatások nélkül is gazdaságosan termeszthető növényfajták nemesítését és termesztését. Növénynemesítési munkássága mellett foglalkozott a vetőmag- és a takarmánynövény-termesztés agrotechnikai kérdéseivel is. 1959-től szerkesztette a tápiószelei kutatóintézet Agrobotanika című szakfolyóiratát, emellett szerkesztőbizottsági tagja volt az Acta Agronomica, a Kultúrflóra, valamint az Élet és Tudomány periodikáknak.

Társasági tagságai és elismerései[szerkesztés]

Tudományos eredményei eilismeréseként 1970-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. 1970-től 1974-ig az Európai Növénynemesítők Szövetségének (EUCARPIA) alelnöke volt, 1974-ben szervezőmunkájának köszönhetően Budapesten rendezték meg a szövetség kongresszusát, ezt követően annak elnökévé választották. Munkásságáért 1972-ben vehette át a Fleischmann Rudolf-emlékérmet.

Emlékezete[szerkesztés]

Születésének századik évfordulóján, 2008-ban alapította meg az Öko-Forrás Közhasznú Alapítvány a Jánossy Andor-díjat, amellyel a biodiverzitás megőrzéséért végzett, kiemelkedő jelentőségű személyes munkásság vagy szervezett tevékenység díjazható.[1]

Főbb művei[szerkesztés]

  • A szovjet agrárpolitikája. Budapest, Centrum, 1933, 59 o.
  • Vetőmagtermesztés. Budapest, 1951.
  • Növénytermesztési tájak és fajtakörzetek. Budapest, 1953.
  • Szántóföldi herefélék magyar tájfajtái. Budapest, 1953.
  • Növénytermesztésünk eredményei az országos fajtakísérletek tükrében. Budapest, 1954.
  • Magyar kukoricafajták és termesztésük. Budapest, Mezőgazdasági, 1957, 142 o. (Többekkel)
  • A vetési csibehúr (Spergula arvensis). Budapest, Akadémiai, 1962. (Boros Ádámmal)
  • A vöröshere termesztése és nemesítése. Budapest, Mezőgazdasági, 1963, 154 o.
  • Biometriai értelmező szótár. Budapest, Mezőgazdasági, 1966, 928 o. (Szerkesztette Muraközy Tamással és Aradszky Gézánéval)
  • Herefajok termesztése és nemesítése. Budapest, Akadémiai, 1968, 435 o. (Többekkel)
  • Pillangósvirágú szálastakarmányok magtermesztése. Budapest, Mezőgazdasági, 1968, 361 o.
  • A Vicia-fajok termesztése és nemesítése: Bükkönytermesztés. Budapest, Akadémiai, 1971, 247 o. (Többekkel)

Felhasznált irodalom[szerkesztés]