Indiaiszamóca

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Infobox info icon.svg
Indiaiszamóca
Duchesnea indica A.jpg
Rendszertani besorolás
Ország: Növények
Csoport: Zárvatermők
Csoport: Valódi kétszikűek
Csoport: Rosidae
Rend: Rózsavirágúak
Család: Rózsafélék
Nemzetség: Potentilla
Tudományos név
Potentilla indica
(Andrews) Th.Wolf
Szinonimák

Duchesnea indica

Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Indiaiszamóca témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Indiaiszamóca témájú médiaállományokat és Indiaiszamóca témájú kategóriát.

Az indiaiszamóca (Potentilla indica) a rózsafélék családjába tartozó, az erdei szamócához hasonló, de ízetlen, enyhén mérgező termésű növény.

Megjelenése[szerkesztés]

Az indiaiszamóca 3–7 cm magas, elterülő, félörökzöld, lágyszárú, évelő növény. Tövéből 30–50 cm hosszú indákat fejleszt, amelyek a csomóknál legyökerezhetnek és általuk vegetatívan szaporodhat. Sötétzöld levelei a tőből sarjadnak, nyelük hosszú (akár 12 cm), hármasan összetettek. A levelek széle csipkés-fűrészes szélű.

Áprilistól szeptemberig virágzik. Magányos virágai a levelek hónaljából nőnek ki, kocsányuk 2–8 cm-es. Szirmai kb. 8 mm hosszúak, élénksárgák. A külső fellevelek túlnyúlnak a csészeleveleken, fodrosak, a csúcsukon háromkaréjúak.

Nagy, 1-1,5 cm-es, kerek áltermése a földieperéhez hasonló; nagyszámú, egymagvú elhúsosodó aszmagból tevődik össze. Színe élénkpiros, felülete magvaktól rücskös; belül fehér vagy rózsaszín, szivacsos, ízetlen.

Leginkább az erdei szamócával lehet összetéveszteni, amelynek virága fehér, termése nem feláll, hanem lefelé hajlik és érett termésén pedig nem állnak ki annyira a magvak.

Elterjedése[szerkesztés]

Dél- és kelet-ázsiai faj, az Afganisztántól Japánig, dél felé Indonéziáig terjedő térségben őshonos. Mára Európában, Észak- és Dél-Amerikában és Afrikában is meghonosodott. Európában 1805-ben hozták be először dísznövényként Angliába. Azóta kelet felé Csehországig, délen Közép-Olaszországig, Horvátországig elterjedt, sok helyütt inváziós fajként tartják nyilván.

Magyarországon először a 19. század első felében a pesti Füvészkertben ültették, 1926-ban Somogyban már bizonyítottan kivadult. Azóta több helyen megjelent, többek között a városokban is. Ma főleg Budapestről, az Észak-Dunántúlról és a keleti határvidékről ismert.

Életciklusa[szerkesztés]

Gyors növekedésű, egész évben zöld leveles növény. Magvainak hideghatásra van szükségük a csírázáshoz. Áprilistól szeptemberig folyamatosan virágzik, termésének érése júniustól novemberig tart, vagyis nyáron egyszerre található rajta virág és termés. A rovarok, madarak által terjesztett magvain kívül legyökerező indáival is képes gyorsan terjeszkedni.

Eredeti hazájában erőkben, erdőszélen nő, így az árnyékot, félárnyékot részesíti előnyben. A nedves, jó vízelvezető képességű, nitrogéndús talajt kedveli; a kémhatását illetően igénytelen. –20 °C-ig télálló.

Termése nagyobb mennyiségben fogyasztva enyhén mérgező, hashajtó hatású lehet, de mivel élvezeti értéke csekély, általában nem fogyasztanak sokat belőle. Ezzel együtt óvodák, iskolák környékén jelenléte nem kívánatos. Kertekben talajtakaróként vagy sziklakerti növényként használják.

Források[szerkesztés]