Imre Samu

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Imre Samu
Született 1917. október 31.
Felsőőr
Elhunyt 1990. november 6. (73 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása nyelvész,
nyelvjáráskutató
Sírhely Farkasréti temető
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Imre Samu témájú médiaállományokat.

Imre Samu (Felsőőr, 1917. október 31. – Budapest, 1990. november 6.) állami díjas nyelvész, nyelvjáráskutató, a nyelvtudományok kandidátusa (1956), majd doktora (1969). Az 1960-as–1970-es évek magyar dialektológiai kutatásainak, a magyar nyelvjárási atlasz munkálatainak fő szervezője volt. 1976-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1985-től rendes tagja.

Élete[szerkesztés]

Középiskolába a Pápai Református Gimnáziumba járt, majd a debreceni Tisza István Tudományegyetem magyar–latin szakát végezte 1937–1942 között. 1941-ben rövid ideig tanított a Debreceni Református Kollégiumban. Bölcsészdoktori oklevelét 1941-ben szerezte meg a kolozsvári egyetemen, s 1941–1942-ben az egyetem magyar nyelvtudományi intézetében dolgozott díjas gyakornokként. Ezzel párhuzamosan a kolozsvári református kollégiumban is oktatott óraadó tanárként, az Erdélyi Tudományos Intézetben pedig beosztott gimnáziumi tanárként. 1942-ben a debreceni egyetemen megszerezte magyar–latin szakos tanári oklevelét, majd katonai szolgálatteljesítésre bevonult a hadseregbe. 1944 májusa után a második világháború keleti frontján harcolt. 1945 januárjában szovjet hadifogságba esett, és csak 1948 augusztusában tért haza Magyarországra. Először két éven keresztül a budapesti úttörőmozgalom szervezőosztályán dolgozott, majd az 1950/1951-es tanévben a Pest megyei Kartalon volt általános iskolai tanár. 1951-ben mint tudományos munkatárs került alkalmazásba az MTA Nyelvtudományi Intézetében. 1952-től az intézmény tudományos titkára, majd osztályvezetője, 1970-től igazgatóhelyettese, 1987-től haláláig pedig ügyvezető igazgatója volt.

Munkássága[szerkesztés]

Életművének középpontjában a magyar nyelvjárásokkal kapcsolatos kutatásai álltak. Már egyetemista korában végzett tájnyelvi – főleg a helynévanyagra és a szókincsre vonatkozó – gyűjtéseket szűkebb pátriájában, a Felsőőrségben, illetve Debrecen és Kolozsvár környékén egyaránt. Az 1960-as évektől az Atlas Linguarum Europae (ALE) magyar nemzeti bizottságának elnökeként, Deme Lászlóval együtt szervezte a magyar nyelvjárási gyűjtőmunkálatokat, az ellenőrző gyűjtéseket és koordinálta a beérkezett adatok értékelését. Ennek eredményeként jelent meg 1968–1978 között a magyar dialektusokról átfogó képet nyújtó nyelvjárási atlasz. Dialektológiai elemzésében a magyarság nyelvterületén mintegy harmincöt nyelvjárástípust különített el, pusztán nyelvészeti kritériumok alapján, vagyis az általa megállapított egyes nyelvjárási csoportok nem feltétlenül megfeleltethetőek a Kárpát-medence történeti-néprajzi csoportjainak. Foglalkozott helyesírás- és nyelvtörténeti kérdésekkel is, ő bizonyította be a 16. század eleji históriás ének, a Szabács viadala hitelességét. 1970-től szerkesztette a Népünk és Nyelvünk című dialektológiai szakfolyóiratot, 1971-ben pedig ő indította útjára a burgenlandi magyarság Őrség című kulturális folyóiratát.

Tudományos eredményei elismeréseképpen 1964-ben az Állami Díj első fokozatában részesült. 1976-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1985-ben rendes tagjává választották, emellett az Akadémiai Kiadói Tanács elnöki tisztét is betöltötte. 1969-ben Deme Lászlóval együtt a Magyar Nyelvtudományi Társaság Révai Miklós-emlékérmének díjazottja volt, 1986-ban a Magyar Néprajzi Társaság tiszteletbeli tagjává választották, 1989-ben pedig Déry Tibor-díjat kapott.

Tiszteletére és emlékezetére az ő nevét vette fel a szülővárosában, a burgenlandi Felsőőrben 2007-ben megalakult regionális nyelvészeti tudományos műhely, az Imre Samu Nyelvi Intézet (Imre Samu Sprachkompetenzzentrum). Sírja a Farkasréti temető Urnaházában található (5-ös számú urnafülke).

A Farkasréti temető Urnaháza. Itt található Imre Samu urnafülkéje is.

Főbb művei[szerkesztés]

  • Felsőőr helynevei, Debrecen, 1940.
  • A felsőőri földművelés, Debrecen, 1941.
  • Az é hangok állapota a felsőőri nép nyelvében, Kolozsvár, 1942.
  • A kolozsvári fazekasság műszókincse, Kolozsvár, 1942.
  • Német kölcsönszók a felsőőri magyarság nyelvében, Kolozsvár, 1943.
  • Szabács viadala hitelességének kérdéséhez, Budapest, 1956 (Horváth Jánossal).
  • A Szabács viadala, Budapest, 1958.
  • A magyar huszita helyesírás néhány kérdése, Budapest, 1964.
  • A magyar nyelvjárások atlasza, I–IV. köt., Budapest, 1968–1978 (szerk. Deme Lászlóval).
  • A felsőőri nyelvjárás, Budapest, 1971.
  • A mai magyar nyelvjárások rendszere, Budapest, 1971.
  • Felsőőri tájszótár, Budapest, 1973.
  • Nyelvjárásaink ma, Budapest, 1973.
  • A magyar nyelvjárások atlaszának elméleti-módszertani kérdései, Budapest, 1975 (szerk. Deme Lászlóval).
  • Mutató a magyar nyelvjárások atlasza I–VI. kötetéhez, Budapest, 1980 (szerk. Balogh Lajossal és Deme Lászlóval).
  • Nyelvjárási szókészletünk néhány szerkezeti kérdése a magyar nyelvatlasz anyaga alapján, Budapest, 1987 (akadémiai székfoglaló)
  • Az Anyanyelvi Konferencia tanácskozásainak összefoglalása. Veszprém, 1985. augusztus 5-10.; szerk. Imre Samu; Múzsák, Bp., 1987

Felhasznált források[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

  • Imre Samu, 1917–1990. Budapest: ELTE Fonetikai Tanszék. 1994. = A hetvenes évek magyar nyelvészei,  
Nemzetközi katalógusok
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Imre_Samu&oldid=21055695”