Imre Samu
| Imre Samu | |
| Született | 1917. október 31. Felsőőr |
| Elhunyt | 1990. november 6. (73 évesen) Budapest |
| Nemzetisége | magyar |
| Foglalkozása | nyelvész, nyelvjáráskutató |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Imre Samu témájú médiaállományokat.
|
|
Imre Samu (Felsőőr, 1917. október 31. – Budapest, 1990. november 6.) állami díjas nyelvész, nyelvjáráskutató, a nyelvtudományok kandidátusa (1956), majd doktora (1969). Az 1960-as–1970-es évek magyar dialektológiai kutatásainak, a magyar nyelvjárási atlasz munkálatainak fő szervezője volt. 1976-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1985-től rendes tagja.
Tartalomjegyzék
Élete[szerkesztés]
Középiskolába a Pápai Református Gimnáziumba járt, majd a debreceni Tisza István Tudományegyetem magyar–latin szakát végezte 1937–1942 között. 1941-ben rövid ideig tanított a Debreceni Református Kollégiumban. Bölcsészdoktori oklevelét 1941-ben szerezte meg a kolozsvári egyetemen, s 1941–1942-ben az egyetem magyar nyelvtudományi intézetében dolgozott díjas gyakornokként. Ezzel párhuzamosan a kolozsvári református kollégiumban is oktatott óraadó tanárként, az Erdélyi Tudományos Intézetben pedig beosztott gimnáziumi tanárként. 1942-ben a debreceni egyetemen megszerezte magyar–latin szakos tanári oklevelét, majd katonai szolgálatteljesítésre bevonult a hadseregbe. 1944 májusa után a második világháború keleti frontján harcolt. 1945 januárjában szovjet hadifogságba esett, és csak 1948 augusztusában tért haza Magyarországra. Először két éven keresztül a budapesti úttörőmozgalom szervezőosztályán dolgozott, majd az 1950/1951-es tanévben a Pest megyei Kartalon volt általános iskolai tanár. 1951-ben mint tudományos munkatárs került alkalmazásba az MTA Nyelvtudományi Intézetében. 1952-től az intézmény tudományos titkára, majd osztályvezetője, 1970-től igazgatóhelyettese, 1987-től haláláig pedig ügyvezető igazgatója volt.
Munkássága[szerkesztés]
Életművének középpontjában a magyar nyelvjárásokkal kapcsolatos kutatásai álltak. Már egyetemista korában végzett tájnyelvi – főleg a helynévanyagra és a szókincsre vonatkozó – gyűjtéseket szűkebb pátriájában, a Felsőőrségben, illetve Debrecen és Kolozsvár környékén egyaránt. Az 1960-as évektől az Atlas Linguarum Europae (ALE) magyar nemzeti bizottságának elnökeként, Deme Lászlóval együtt szervezte a magyar nyelvjárási gyűjtőmunkálatokat, az ellenőrző gyűjtéseket és koordinálta a beérkezett adatok értékelését. Ennek eredményeként jelent meg 1968–1978 között a magyar dialektusokról átfogó képet nyújtó nyelvjárási atlasz. Dialektológiai elemzésében a magyarság nyelvterületén mintegy harmincöt nyelvjárástípust különített el, pusztán nyelvészeti kritériumok alapján, vagyis az általa megállapított egyes nyelvjárási csoportok nem feltétlenül megfeleltethetőek a Kárpát-medence történeti-néprajzi csoportjainak. Foglalkozott helyesírás- és nyelvtörténeti kérdésekkel is, ő bizonyította be a 16. század eleji históriás ének, a Szabács viadala hitelességét. 1970-től szerkesztette a Népünk és Nyelvünk című dialektológiai szakfolyóiratot, 1971-ben pedig ő indította útjára a burgenlandi magyarság Őrség című kulturális folyóiratát.
Tudományos eredményei elismeréseképpen 1964-ben az Állami Díj első fokozatában részesült. 1976-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1985-ben rendes tagjává választották, emellett az Akadémiai Kiadói Tanács elnöki tisztét is betöltötte. 1969-ben Deme Lászlóval együtt a Magyar Nyelvtudományi Társaság Révai Miklós-emlékérmének díjazottja volt, 1986-ban a Magyar Néprajzi Társaság tiszteletbeli tagjává választották, 1989-ben pedig Déry Tibor-díjat kapott.
Tiszteletére és emlékezetére az ő nevét vette fel a szülővárosában, a burgenlandi Felsőőrben 2007-ben megalakult regionális nyelvészeti tudományos műhely, az Imre Samu Nyelvi Intézet (Imre Samu Sprachkompetenzzentrum). Sírja a Farkasréti temető Urnaházában található (5-ös számú urnafülke).
Főbb művei[szerkesztés]
- Felsőőr helynevei, Debrecen, 1940.
- A felsőőri földművelés, Debrecen, 1941.
- Az é hangok állapota a felsőőri nép nyelvében, Kolozsvár, 1942.
- A kolozsvári fazekasság műszókincse, Kolozsvár, 1942.
- Német kölcsönszók a felsőőri magyarság nyelvében, Kolozsvár, 1943.
- Szabács viadala hitelességének kérdéséhez, Budapest, 1956 (Horváth Jánossal).
- A Szabács viadala, Budapest, 1958.
- A magyar huszita helyesírás néhány kérdése, Budapest, 1964.
- A magyar nyelvjárások atlasza, I–IV. köt., Budapest, 1968–1978 (szerk. Deme Lászlóval).
- A felsőőri nyelvjárás, Budapest, 1971.
- A mai magyar nyelvjárások rendszere, Budapest, 1971.
- Felsőőri tájszótár, Budapest, 1973.
- Nyelvjárásaink ma, Budapest, 1973.
- A magyar nyelvjárások atlaszának elméleti-módszertani kérdései, Budapest, 1975 (szerk. Deme Lászlóval).
- Mutató a magyar nyelvjárások atlasza I–VI. kötetéhez, Budapest, 1980 (szerk. Balogh Lajossal és Deme Lászlóval).
- Nyelvjárási szókészletünk néhány szerkezeti kérdése a magyar nyelvatlasz anyaga alapján, Budapest, 1987 (akadémiai székfoglaló).
Felhasznált forrás[szerkesztés]
- Magyar életrajzi lexikon IV: 1978–1991 (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963056422X
- Magyar nagylexikon IX. (Gyer–Iq). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 1999. 813. o. ISBN 9639257001
- Új magyar életrajzi lexikon III. (H–K). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 468–469. o. ISBN 9635474148
- Az Imre Samu Nyelvi Intézet megalakulása
