Holdhalfélék

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Infobox info icon.svg
Holdhalfélék
Evolúciós időszak: Középső eocén - jelen
Holdhal (Mola mola)
Holdhal (Mola mola)
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Csontos halak (Osteichthyes)
Osztály: Sugarasúszójú halak (Actinopterygii)
Rend: Gömbhalalakúak (Tetraodontiformes)
Alrend: Tetraodontoidei
Család: Holdhalfélék (Molidae)
Bonaparte, 1832
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Holdhalfélék témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Holdhalfélék témájú kategóriát.

A holdhalfélék (Molidae) a csontos halak (Osteichthyes) főosztályának a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályába, ezen belül a gömbhalalakúak (Tetraodontiformes) rendjébe tartozó család.

Ebbe a halcsaládba 5 élő faj tartozik.

Előfordulásuk[szerkesztés]

A holdhalfélék a legnagyobb csontos halak. Legnagyobb fajuk maga a holdhal (Mola mola), amelynek legnagyobb példányai 3,3 méter hosszúak és több, mint 2 tonnásak.[1] Hát- és hasúszójuk igen hosszú, a farkuk nagyon rövid.

Az összes hal közül nekik van a legkevesebb csigolyájuk, főleg a holdhalnak. Bőrük eléggé durva. Farkukból majdnem teljesen hiányzik a csont, és csontvázuk nagy része porcos. Bőrükön nincsenek csontos lemezek, csak vastag porcos képződmények. E halcsaládnak nincs úszóhólyagja. Húsuk a sünhalfélékhez és gömbhalfélékhez hasonlóan méreganyagot tartalmaz, de nem olyan sokat, mint kisebb rokonaiké.

A halak a helyváltoztatáshoz a két nagy úszójukat használják. A hátsó úszót, ami tulajdonképpen egymásba érő hát- és hasúszó, csak a stabilizálásra használják. Az irányváltoztatáshoz a kopoltyújukból nyomnak ki erős vízsugarat.[1] Ehhez néha az úszókat is használják. Amikor mozognak, úgynéznek ki mintha „repülnek” és nem úsznának.[2]

Beszámolók vannak arról, hogy a holdhalfélék garatfogaik összedörzsölésével hangokat is képesek kiadni. A garatfogak hosszúak, karomszerűek. Mint a többi gömbhalalakúnak, a holdhalfélék fogai is összenőttek, csőrszerű képződményt hozva létre. E „csőr” miatt a halak képtelenek becsukni a szájukat. Bár szájizmaik erősek, e halak főleg medúzákkal és egyéb puha szövetű állatokkal táplálkoznak, de néha halakat és rákokat is elkapnak.[1]

A holdhalfélékre sok élősködő tapad, emiatt el-el látogatnak a zátonyokra, ahol a tisztogatóhelyeken kisebb halak megtisztítják őket.[2]

Rendszerezésük[szerkesztés]

A családba az alábbi 3 élő nem és 2 fosszilis nem tartozik:

  • Austromola Gregorova et al., 2009 - kora miocén; 1 faj[3]
  • Eomola Tyler & Bannikov, 1992 - középső eocén; 1 faj[4]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c Keiichi, Matsura & Tyler James C..szerk.: Paxton, J.R. & Eschmeyer, W.N.: Encyclopedia of Fishes. San Diego: Academic Press, 231. o. (1998). ISBN 0-12-547665-5 
  2. a b Alastair Fothergill (director), David Attenborough (narrator). Blue Planet, Seas Of Life Episode 3 [Television series]. BBC Worldwide, Ltd.. ISBN 0-563-38498-0.
  3. (2009. június 12.) „A giant early Miocene sunfish from the North Alpine Foreland Basin (Austria) and its implication for molid phylogeny”. Journal of Vertebrate Paleontology 29 (2), 359–371. o. DOI:10.1671/039.029.0201.  
  4. (1992) „New genus of primitive ocean sunfish with separate premaxillae from the Eocene of Southwest Russia (Molidae, Tetraodontiformes)”. Copeia 1992 (4), 1014–1023. o, Kiadó: Copeia, Vol. 1992, No. 4. DOI:10.2307/1446631.  

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Molidae című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.