Helyi önkormányzatok Új-Zélandon

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Új-Zéland jelenlegi regionális tanácsai és területi hatóságai

Új-Zéland helyi önkormányzatai a központi kormány szintje alatt működő közigazgatási szervek. Új-Zéland unitárius, azaz egységállam, ahol a helyi önkormányzatokat a központi kormány hozza létre és oszlatja fel. Feladat- és hatásköreiket Új-Zéland parlamentje törvényekben szabja meg. Más angolszász országokhoz hasonlóan a helyi önkormányzatok Új-Zélandon is kizárólag a parlament által meghatározott jogkörökkel rendelkeznek, autonóm módon más ügyekbe nem avatkozhatnak be.[1]

Új-Zélandon jelenleg 78 helyi önkormányzat működik.

Szerkezeti felosztás[szerkesztés]

A működésükről szóló 2002. évi törvény alapján a helyi önkormányzatok kétszintűek: a felső szintet 11 regionális tanács alkotja, amelyek Új-Zéland régióit irányítják, az alsó szintet pedig 67 területi hatóság, amelyek Új-Zéland területeit felügyelik. A két szintet a helyi önkormányzatok 1989-es reformja hozta létre.[2] A regiók és területek határai nem mindig esnek egybe, így vannak területi hatóságok, amelyek több regionális tanács alá tartoznak. Ennek egyik példája Taupo terület, amely földrajzilag négy régión belül fekszik.[3]

A területi hatóságok különféle státusszal bírhatnak. A 67 területi hatóság közül 12 városi tanács, 54 kerületi tanács, egy pedig az Aucklandi Tanács. Az aucklandi, egy városi és 4 kerületi tanács a regionális tanácsok jog- és hatásköreivel rendelkezik. Ezt a hat tanácsot unitárius tanácsnak is nevezik.[4]

Feladat- és hatáskörök[szerkesztés]

Új-Zélandon a helyi önkormányzatok működéséről szóló 2002. évi törvény szabja meg azok hatásköreit. A törvény alapján a helyi önkormányzatok felelősek az infrastruktúráért, tömegközlekedésért, szilárd hulladékok gyűjtéséért és kezeléséért, katasztrófavédelemért, könyvtárakért, múzeumokért, természetvédelmi területekért és egyéb szabadidős létesítményekért.[5] Az önkormányzatok szintjei külön feladatkörökkel rendelkeznek. Főként a regionális tanácsok kezelik a természeti erőforrások, így a regionális tanácsok feladata a folyami gazdálkodás és árvízvédelem, szavatolják a megfelelő víz- és levegőminőséget és ellenőrzik a földeróziót. Természeti és egyéb katasztrófák esetén kötelesek a polgári védelemért is. A területi hatóságok a helyi közösségek jólétét és fejlesztését hivatottak garantálni, ők felelnek az utakért, vízrendszer kiépítéséért, szilárd hulladékok gyűjtéséért, kulturális és szabadidődés létesítmények fenntartásáért, helyi gazdasági fejlesztésért és várostervezésért.[6]

Kormányzás és választások[szerkesztés]

Minden helyi önkormányzatok élén egy tanács áll. A régiók szintjén ezeket regionális tanácsoknak, a területi hatóságok szintjén a hatóság státusza szerint városi vagy kerületi tanácsnak, Aucklandben pedig Aucklandi Tanácsnak nevezik.

A tanácsokat a régió vagy terület lakosai választják közvetlenül, háromévente. A 2004-es önkormányzati választásoktól kezdve a tanácsok önként választhatnak két választási rendszer, az egyszeri átruházható vagy egyszerű többségi szavazás közül.[7]

Történelem[szerkesztés]

Új-Zéland tartományai 1852 és 1876 között

A brit fennhatóság előtt az új-zélandi maorik törzsekben éltek, a törzsi területek határát a földrajzi környezet, így a tenger, folyók és hegyek alapján határozták meg. A törzsekben a döntéseket a törzsi tanácsok hozták meg közmegegyezés alapján.

A mai helyi önkormányzatok gyökerei a brit uralom kezdeteire nyúlnak vissza. Egy 1840-ben kelt levélben a brit birodalmi Gyarmatügyi Minisztérium arra szólította fel William Hobson új-zélandi kormányzót, hogy amennyire lehetséges, hozzon létre helyi önkormányzatokat és ossza fel a szigeteket megyékre és körzetekre. A minisztérium levele szerint így lehet garantálni a helyi ügyek lehető leghatékonyabb intézését, és biztosítani, hogy a kormányzó és központi kormányzat a legfontosabb ügyekre összpontosíthasson.[8] A Hobsonnak címzett levél azért emelte ki a helyi önkormányzatok fontosságát, mert az Egyesült Királyság öt évvel korábban, 1835-ben esett át egy nagyobb önkormányzati reformon.[9] 1842-ben végül a törvényhozó tanács, a helyi brit bevándorlók által gyakorolt nyomásra is válaszolva, elfogadta az első helyi önkormányzatokat szabályozó törvényt. Ez volt az új-zélandi törvényhozás által elfogadott mindössze második törvény.[10]

Az 1842-es helyi önkormányzati törvény lehetővé tette, hogy a legalább 2 000 telepest számláló települések felvegyék a borough, azaz kerület nevet, és hogy lakosaik közül kormányzó tanácsot válasszanak. A tanácsok utakat, hidakat, kutakat, szennyvízcsatornákat, piactereket és börtönöket építtethettek és tarthattak fenn, és joguk volt a tűzoltás és egyéb károk megfékezése. Jogukban állt továbbá megszabni az ingatlanadó, útdíjak, hídvámok és hasonló illetéket mértékét.[11] Az első törvényes helyi önkormányzat az új törvény értelmében 1842 októberében jött létre Wellingtonban.[12] 1843-ban mindazonáltal az 1842-es törvényt visszavonták.[12]

Az első, hosszabb ideig fennmaradó helyi kormányzó tanácsokat 1845-ben tette lehetővé egy közutakról és közművekről szóló törvény, amely engedélyezte a helyi közműbizottságok alapítását. A bizottságok keretein belül a helyi lakosok föld- és útdíjakat szabhattak ki, hogy ezen bevételekből utakat és más közműveket tarthassanak fenn.[13]

1852-ben az Egyesült Királyság parlamentje a korábbi kettőről hat tartományra osztotta Új-Zélandot. Ebben az évben jött létre Auckland, New Plymouth, Wellington, Nelson, Canterbury és Otago tartomány. Ezt a hat tartományt a következő évtizedben még több követte. A tartományok korlátozott törvényhozó és végrehajtó hatalommal rendelkeztek, és a központi kormány törvényi és pénzügyi irányítása alatt álltak. A kormányzó jogában állt megvétózni a tartományi szuperintendens és tanács által elfogadott törvényeket. Mindazonáltal a tartományok hatáskörébe tartoztak a közművek, bevándorlási ügyek és az egészség- és oktatásügy. A tartományi tanácsok ezenfelül határaikon belül kisebb körzeteket és helyi tanácsokat hozhattak létre.[12][14]

A tartományi rendszer 1852-től 1876-ig állt fenn.[13] Új-Zélandra a 19. század közepén egyre több telepes érkezett, akik főként városokban telepedtek le. A városok növekedésével a tartományi kormányzatok idejét és erőforrásait egyre inkább a települések emésztették fel, és egyre nehezebben tudták egész területüket hatékonyan kormányozni. Az 1860-as évek végére Új-Zéland városai olyannyira megnőttek, hogy a tartományi kormányzatok már azokat sem tudták megfelelő módon vezetni. Az új-zélandi közgyűlés végül 1876-ban öt[15] törvényt fogadott el, amelyekkel feloszlatta a tartományokat, azokat városi és települési önkormányzatokkal, vidéken pedig megyékkel váltotta (a települési és vidéki önkormányzatok közötti megkülönböztetés 1974-ig megmaradt[16]). A törvényhozás egyik célja az is volt, hogy az új önkormányzatokba a közműbizottságok is beleolvadjanak, ez azonban néhány kivételtől eltekintve nem valósult meg. Mindazonáltal az 1876-os törvények voltak az első kísérlet Új-Zélandon a helyi önkormányzatok egységesítésére országszerte: minden újonnan létrehozott települési önkormányzat és megye a központi kormány felügyelete alá került a törvények értelmében.[12][14][17][18]

Új-Zéland történelmének legjelentősebb önkormányzati reformjára David Lange miniszterelnök kormányzása idején került sor

Az 1876-ban létrehozott helyi önkormányzati rendszer struktúrájában csaknem változatlanul egészen 1989-ig megmaradt, a 113 év alatt azonban a önkormányzatok száma nagy mértékben nőtt.[19][12] A megyék száma csak 1876 és 1912 között 63-ról 115-re ugrott, bár meg kell jegyezni, hogy az ország népessége is jelentős változáson esett át ez idő alatt: az 1878-as népszámlálás szerint a szigeteken 458 007 fő, az 1911-es népszámlálás alapján 1 058 313 fő élt.[20] Az önkormányzatok számának gyarapodása főként két okra vezethető vissza. Egyrészt azok nem tudták hatékonyan biztosítani azokat a szolgáltatásokat, amelyeket előttük a tartományok sem tudtak minden nehézség nélkül polgáraiknak nyújtani. Ide tartozott főként az egészségügy, oktatásügy és az infrastruktúra. Másrészt pedig az új-zélandi törvényhozás által létrehozott önkormányzati finanszírozási modell arra ösztönözte a nagyobb önkormányzatokat, hogy több kisebb részre váljanak szét, mert így több pénzügyi forráshoz tudtak hozzáférni. 1946-ban volt az első komolyabb kísérlet arra, hogy megváltoztassák az 1876 óta fennálló önkormányzati rendszert, és a központi kormány fel is állított egy független helyi önkormányzati vizsgálóbizottságot, ám az pár önkormányzati területhatár megváltoztatásától eltekintve nem tudott nagyobb sikereket elkönyvelni.[17][12][21]

Auckland, Új-Zéland legnépesebb városa 2010 óta egyetlen helyi önkormányzat, az Aucklandi Tanács igazgatása alatt áll

Új-Zéland történelmének legjelentősebb és legteljesebb önkormányzati reformjára 1989-ben került sor David Lange miniszterelnök munkáspárti kormánya és annak önkormányzati minisztere, Michael Bassett vezetése alatt.[16][22] A kormány szorgalmazására az új-zélandi parlament 1988-ban módosította a helyi önkormányzatokról szóló törvényt, ami így kötelezte a helyi önkormányzati bizottságot, hogy 1989 július 1-je előtt tegyen végső javaslatot a önkormányzati rendszer teljes átalakítására. A bizottság javaslata alapján 1989-ben az akkor több mint 850 helyi önkormányzatot, igy a különféle tanácsokat és megyéket csaknem teljesen megszüntették és a ma is fennálló kétszintű rendszerrel helyettesítették. Az önkormányzatok száma ezzel 86-ra csökkent.[23]

Az 1989-es reformokkal az országot 14 régióra, ebből 13 regionális és 1 utitárius tanácsra osztották. Unitárius tanácsként Gisborne-t mind a régiók, mind a kerületi tanácsok jogaival is ruházták fel.[24] A régiókon belül 73 területi tanácsot, ebből 14 városi és 59 kerületi tanácsot hoztak létre.[23]

Auckland, Új-Zéland legnépesebb városa 2010 óta egyetlen egység, az Aucklandi Tanács irányítása alá tartozik. Az 1989-es önkormányzati reformok során 44 helyi aucklandi önkormányzatot 1 regionális tanácsba és 7 területi hatóságba tömörítettek, ám a város kormányzása így is nehézkes maradt, mivel 8 külön egységnek kellett együtt működnie a város fenntartásáért és fejlesztéséért. Az új-zélandi kormány ezen nehézségeket látva 2007-ben létrehozott egy bizottságot, hogy megoldást találjon a város problémáira. A bizottság 2009-es jelentésében javasolta azt, hogy a helyi önkormányzatokat összeolvasztva egyetlen központi kormányzatot hozzanak létre Aucklandban. A bizottságot jelentésében foglaltakat tudomásul véve a kormány 2010. november 1-jével hozta létre az Aucklandi Tanácsot.[25][26]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Hoffman István: Modellváltás a megyei önkormányzatok feladat- és hatásköreinek meghatározásában: generálklauzula helyett enumeráció? Közjogi Szemle, 2. sz. (2012) 27–33. o. Hozzáférés: 2017. augusztus 22.
  2. Local government in New Zealand. Department of Internal Affairs (Belügyminisztérium), 2011. (Hozzáférés: 2017. augusztus 22.)
  3. Regional council 2015. Statistics New Zealand (Statisztikai Hivatal, 2017. július 26. (Hozzáférés: 2017. augusztus 22.)
  4. About local government. Department of Internal Affairs (Belügyminisztérium), 2011. (Hozzáférés: 2017. augusztus 22.)
  5. Local Government Act 2002. Parliamentary Counsel Office, 2017. július 1. (Hozzáférés: 2017. augusztus 27.)
  6. Local government basics. Local Government New Zealand, 2017. június 23. (Hozzáférés: 2017. augusztus 27.)
  7. Donald Riezebos et al: Choosing Electoral Systems in Local Government: A Resource Document. (angolul) Wellington: New Zealand Department of Internal Affairs STV Taskforce. 2002. Hozzáférés: 2018. április 18.  
  8. Copy of a Despatch from Lord John Russell to Governor Hobson (angol nyelven) (PDF) pp. 26. The University of Waikato Library - The Whare Pukapuka, 1840. december 9. [2017. május 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. augusztus 26.)
  9. Bush 1. o.
  10. Sadioglu-Dede 207. o.
  11. Municipal Corporations Act 1842 (5 Victoriae 1842 No 6) (angol nyelven) (PDF). New Zealand Legal Information Institute. Parliamentary Counsel Office, 1842. (Hozzáférés: 2017. augusztus 26.)
  12. a b c d e f Andrew Cardow: The Foundation and Development of New Zealand Local Government: An Administrative Work in Progress. Transylvanian Review of Administrative Sciences, 21. sz. (2007) 18–27. o. arch Hozzáférés: 2017. augusztus 26.
  13. a b Mark Derby: Story: Local and regional government – Page 2. Early forms of local government (angol nyelven). Te Ara: The Encyclopedia of New Zealand. Ministry for Culture and Heritage, 2015. február 17. (Hozzáférés: 2017. augusztus 26.)
  14. a b Benjamen Franklen Gussen: Section 2 of the New Zealand Constitution Act 1852 (UK) between Constitutional (Law) Tradition and Constitutional (Economics) Perdition. Hozzáférés: 2017. augusztus 26.  
  15. Martin 4. o.
  16. a b Mark Derby: Story: Local and regional government – Page 5. Reforming local government (angol nyelven). Te Ara: The Encyclopedia of New Zealand. Ministry for Culture and Heritage, 2015. február 17. (Hozzáférés: 2017. augusztus 29.)
  17. a b Mark Derby: Story: Local and regional government – Page 3. Local authorities multiply (angol nyelven). Te Ara: The Encyclopedia of New Zealand. Ministry for Culture and Heritage, 2015. február 17. (Hozzáférés: 2017. augusztus 26.)
  18. Angelo 135. o.
  19. Sadioglu-Dede 207. o.
  20. Total and Māori populations: 1858–2013 Censuses of Population and Dwellings (angol nyelven) (Excel). Statistics New Zealand, 2016. augusztus 12. [2016. október 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. augusztus 29.)
  21. Mark Derby: Story: Local and regional government – Page 4. Managing urbanisation (angol nyelven). Te Ara: The Encyclopedia of New Zealand. Ministry for Culture and Heritage, 2015. február 17. (Hozzáférés: 2017. augusztus 29.)
  22. The 1990s Local Government Reforms in New Zealand: What Was Ordered and What Has Been Delivered. (hely nélkül): McKinlay Douglas Ltd. 1998. Hozzáférés: 2017. augusztus 29.  
  23. a b Carlyon-Morrow
  24. Unitary authority (angol nyelven). Nelson City Council, 2014. május 5. (Hozzáférés: 2018. március 18.)
  25. (2009. március 25.) „Report of the Royal Commission on Auckland Governance” (angol nyelven), Kiadó: Új-Zéland parlamentje. (Hozzáférés: 2018. március 18.)  
  26. Idiot's guide to the Super City (angol nyelven). New Zealand Herald, 2010. május 14. (Hozzáférés: 2018. március 18.)

Források[szerkesztés]

Commons:Category:Local government in New Zealand
A Wikimédia Commons tartalmaz új-zélandi helyi önkormányzatok témájú médiaállományokat.
  • Angelo: Anthony H. Angelo. Constitutional Law of New Zealand. Kluwer Law International (2011). ISBN 9789041136183. Hozzáférés ideje: 2017. augusztus 27. 
  • Bush: Graham Bush. Local Government & Politics in New Zealand, 2. kiadás, Auckland University Press [1980] (1995). ISBN 9781869401269. Hozzáférés ideje: 2018. április 4. 
  • Carlyon-Morrow: Dr. Jenny Carlyon, Dr. Diana Morrow. Changing Times – A History of New Zealand Since 1945. Auckland University Press (2014). ISBN 9781869407827. Hozzáférés ideje: 2018. január 18. 
  • Martin: Thomas Frederic Martin. Opinions on Local Government Law in New Zealand – Given to the Municipal Association of New Zealand. Whitcombe & Tombs Limited (1904). Hozzáférés ideje: 2017. augusztus 27. 
  • Sadioglu-Dede: Ugur Sadioglu, Kadir Dede. Contemporary Local Government Reform in New Zealand, Theoretical Foundations and Discussions on the Reformation Process in Local Governments. Information Science Reference [2016]. ISBN 9781522503170